KULT

10 extra élmény, ami miatt imádjuk a Művészetek Völgyét

A nyár legjobb 10 napját töltöttük a vasárnap zárult fesztiválon. Megpróbáltuk összeszedni, mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok.
Láng Dávid - szmo.hu
2016. augusztus 03.



A legközelebb akkor állnánk a valósághoz, ha azt írnánk: az egész Művészetek Völgye feledhetetlen volt, az első perctől az utolsóig. Mégis, talán az alábbiak hagyták a legmélyebb nyomot.

A Momentán udvar programjai

A tavaly debütált udvar alighanem a Völgy utóbbi éveinek legnagyobb sikertörténete: rekordgyorsasággal szerették meg az emberek, az első alkalomhoz hasonlóan most is gyakorlatilag végig telt házzal üzemelt. Ráadásul a szervezők nem ültek bele a tutiba, a program legalább 80 százalékát megújították tavalyhoz képest. Persze a legnagyobb kedvenc RögvEst nem maradhatott ki, de a klasszikus verzió mellett többször csavartak is rajta. Például volt egy híradós változat, ahol Erős Antónia segítségével improvizált a csapat aktuális hírekre.

A tavaly itt debütált Főhős ezúttal is remek vendégekkel zajlott, a legnagyobb tömeg talán Mácsai Pálra volt kíváncsi: az utolsó előtti napon kis túlzással egy gombostűt sem lehetett leejteni az udvarban. Új vállalkozás volt az Éjjel-nappal Momentán, aminek keretében egy szappanopera újabb és újabb epizódjait rögtönözték kilenc napon át, szokás szerint szenzációsan. A végén azzal búcsúztak: ha a szervezők harmadjára is bizalmat szavaznak nekik, jövőre találkozunk. Nos, nagyon meglepődnék, ha nem így lenne.

volgy2cikk_macsai
Főhős: Mácsai Pál
volgy2cikk_hirados
Híradós RögvEst Erős Antóniával

A Zenés Versimpró és a Versműhely szerzeményei

A Kaláka Versudvarban Lackfi János vezetésével minden évben szellemesebbnél szellemesebb átköltések születnek. A recept kezdettől fogva változatlan: a közönség bedob öt szót, Lackfinak és költő vendégének pedig ezek felhasználásával kell spontán verset rögtönözniük. Másodjára a zenész vendég dob fel egy népdalt, erre kell a két költőnek alternatív szöveget alkotnia. Kora délután, a Versműhely keretében pedig a vállalkozó szellemű fesztiválozók közül bárki részt vehet a közös alkotásban.

A termést Lackfi hivatalos Facebook-oldalán lehet böngészni, érdemes visszapörgetni a posztokat, egyik költemény zseniálisabb, mint a másik. Ízelítőül íme a házigazdának az a szösszenete, amelyben az általunk is megírt eltévedt IC hírét (egy szerelvény véletlenül Sárvárra futott be Répcelak helyett) foglalta versbe, méghozzá Radnóti stílusában:

Nem tudhatta, hogy másnak Répcelak mit jelent.

Nekem úticélom e lángoktól ölelt

Kis város, hová eljutnom nem lehet.

Ki kalauz a MÁV-nál, annak térkép e táj,

Uzsonnázik bicskával, míg a masiniszta szundikál.

Sárvár felé menet láttam ökröt, sokat.

Utasok közt anyókát, ki halkan sírogat,

Pedig élnek itt sztárok, brókerek bűntelen,

Utasok, kik értetlenül sírnak egy helyjegyen.

Sárváron már leszállok, állok a peronon,

Kártérítés nincs, a poggyászom markolom.

Van itt, kinek ráment a cége, vagy házassága,

Hogy rosszkor futott be, épp egy rossz állomásra.

Lassan esteledik, fázom és éhezem,

A vécéfalról csorog sok vérző érzelem.

volgy2cikk_impro1
Zalán Tibor és Kiss Judit Ágnes (következő kép) is a Zenés Versimpró vendége volt
volgy2cikk_impro2

A hajnalig tartó örömzenélések

Más fesztiválokon is ki szokott alakulni spontán jammelés az esti koncertek végeztével, de valószínűleg sehol se jellemző ez akkora intenzitással, mint a Völgyben. Jó eséllyel Kapolcson is, de én elsősorban a taliándörögdi helyzetről tudok beszámolni. Itt a fő epicentrum tavalyig a Kolics Borudvar volt, emellé idén felzárkózott a Katica Büfé is, mivel ide került át a legtöbb underground zenekarnak teret adó Elevenkert színpada.

Voltak stabil arcok, akik mind a tíz napot lent töltötték és gyakorlatilag minden este hajnalig nyomták a Kispál, Cseh Tamás, Quimby és hasonló örökzöldeket. Hozzájuk csatlakoztak estéről estére azok a zenészek, akik csak egy-két napra látogattak le, de abból a lehető legtöbbet akarták kihozni. Egészen csodálatos kollabirációk alakultak ki ennek köszönhetően, sokan régi ismerősök voltak, de új barátságok is bőven születtek, a végén "akkor Pesten folytatjuk!" elbúcsúzással.

volgy2cikk_jam1volgy2cikk_jam2

A fellépők is fesztiválozókká váltak

Ez lényegében az előző ponttal függ össze, de mégis több annál. Sok olyan fellépő is, akik az éjjeli zenélésekben nem vett részt, maradt még néhány napot a saját koncertje után. Csak úgy, nyaralni és élvezni a Völgy-életérzést. Müller Péter Sziámi a közeli nyaralójából ingázott (ő mellesleg a koncertjein túl még egy lecsófőzést is bevállalt), de sokan nemes egyszerűséggel a helyszíni sátrazást választották. És teljesen egyenrangú részei lettek a Völgy életének: hétköznapi emberekként sétálgattak az utcán, álltak sorba fröccsért és zsíros kenyérért, elegyedtek szóba a többiekkel, vagy hallgattak bele a koncertekbe. Ilyesmi egyedül talán Orfűn jellemző még, de itt még sokkal inkább.

volgy2cikk_sziamifoz
Müller Péter Sziámi lecsót főz a taliándörögdi Wartburg-templomkertben

A Concerto Budapest hangversenye

Hosszú kihagyás után idén újra volt szimfonikus zenekari koncert a Völgyben, méghozzá a taliándörögdi Nemzeti Szín-Téren. A Concerto Budapest Dinyés Dániel vezényletével Beethoven, Mozart és Haydn műveit játszotta, szólót Kolonits Klára énekelt. Az itteni színházi előadások nézőszámához képest nem voltak túl sokan, és sajnos én se tudtam végig maradni, de így is nagy élmény volt. Fent a csillagos ég, háttérben a tücskök ciripelése - ez bármelyik zárt koncertteremhez képest felülmúlhatatlan pluszt ad. Remélem, lesz jövőre is.

volgy2cikk_concerto

Fényfestés a taliándörögdi katolikus templomon

Ez volt talán a leglátványosabb dizájnelem az egész fesztiválon. Sok szót nem érdemes vesztegetni rá, a lényeg látszik a képeken. A Fonó dörögdi helyszíne mellett álló templomra minden este más mintát vetítettek ki, utánozhatatlan hangulatot teremtve.

volgy2cikk_fenyfest1volgy2cikk_fenyfest2

Az időjárás

A Völgyben ez mindig kardinális kérdés, hiszen pár kivétellel az összes helyszín szabadtéri, így az esős idő csúnyán keresztbe tehet a programoknak. Idén is akadtak kellemetlen pillanatok (leginkább a záró Morcheeba-koncerten, lásd a következő pontot), összességében viszont ritka szerencsésen alakult az időjárás. Vasárnap estig legfeljebb négy vagy öt alkalommal esett, de szinte mindig hajnalban vagy délelőtt, így semmilyen programot nem kellett lemondani miatta.

Koncert közben kb. kétszer negyed órányi eső rémlik, az sem volt vészes. Ez mindent egybevéve ritka szerencsés arány, ha lehet hinni Márta István visszaemlékezésének (és miért ne lehetne), régebben volt olyan Völgy is, ahol tíz napból alig kettő volt csapadékmentes. Most viszont legnagyobb részt vagy kánikula, vagy éppen kellemes idő volt, és még éjszakánként sem hűlt le olyan nagyon a levegő. Kiegyeznék ugyanezzel jövőre is.

volgy2cikk_napfelk

A Morcheeba-koncert

A tavalyi Quimby után idén még nagyobb dobással álltak elő a szervezők, hogy rávegyék az embereket a maradásra a záró vasárnapon: a világhírű Morcheeba két tagját hívták meg sztárfellépőnek a MOL-Nagyon Balaton Panoráma Színpadra. Skye és Ross teljes zenekari kísérettel érkezett, és kimondottan jó bulit nyomtak (alig ismertem pár számot tőlük, mégis élveztem), de a koncert nem emiatt lett igazán emlékezetes.

Nagyjából fél óra után egy félmeztelen, szakállas ember bukkant fel a színpadon, majd miután leszedték, rövid időn belül még kétszer feljutott, utoljára ráadásul sztriptízelt is az énekesnőnek, anyaszült meztelenül vezették el. Teljes rejtély, hogy sikerült nemhogy egyszer, háromszor is kijátszania a biztonságiakat a Völgy minden bizonnyal legjobban biztosított koncertjén. Slusszpoén, hogy utána megszökött az őrizetből, két napig semmilyen életjelet nem adott magáról, csak kedden délután került elő. Motivációit azóta is homály fedi. Skye Edwards mindenesetre rendkívül elegánsan kezelte a helyzetet, lényegében a vicces oldaláról fogta fel, legalábbis a konferálásából ez jött le.

volgy2cikk_morch1
Fotó: Pozsonyi Roland

Ezen túlmenően sem alakult zökkenőmentesen a koncert. Már napokkal előbb tudni lehetett, hogy éjjel megérkezik a kánikulát váltó hidegfront, aminek az este 9 órás kezdésre látható jelei is lettek hatalmas villámlások képében. A szél is egyre erősödött, az Időkép mobilalkalmazása lényegében apokalipszisre figyelmeztetett, csak azért szurkolhatott mindenki, hogy legalább a koncert végéig ne érjen ide az eső. Nos, nem jött össze, pontban 10 órakor elkezdett szakadni. A zenekar le is ment a színpadról, de előtte még gyorsan eljátszották legnagyobb slágerüket, a Rome Wasn't Built in a Day-t. Kár, hogy nem bírt várni még kicsit a vihar, egyébként minden bizonnyal másfél órát játszottak volna. Azért így is megérte elmenni rá, remélem jönnek még és bepótolják.

volgy2cikk_morch

Azt meséld el, Pista!

Mácsai Pál nemcsak a Momentán Főhős című előadásának vendége volt, egy saját produkciójával is fellépett a Völgyben. Ez nem volt más, mint legendás Örkény-estje, aminek keretében az író bőrébe bújva mesél életéről egy karosszékben ülve. Már láttam egyszer, emlékeim szerint 12 vagy 13 éve, és teljesen szürreális érzés volt, hogy ennyi idő elteltével Taliándörögdön újra megnézhettem. Mácsai kisugárzása fantasztikus, képes úgy előadni a történetet, mintha valóban Örkény István termett volna itt a múltból. Nincsen semmi felesleges sallang, csak leül és beszél, mégis mindenkit magával ragad. Erre mondják, hogy egyszerű, mégis nagyszerű.

volgy2cikk_pista

Összegezve: az utánozhatatlan Völgy-hangulat

Ezt már több cikkben is leírtam, nem is nagyon akarnám ismételni magamat. A lényeg röviden annyi, hogy Kapolcson és még inkább Taliándörögdön kizökken az ember a megszokott időszámításból. Egy-két nap akklimatizáció elég rá, hogy a legtősgyökeresebb fővárosi (például én) is teljesen átálljon a "slow life" életritmusra. Igazi mikrokozmoszt alkotnak a Völgyfalvak, Budapest innen elképesztően távolinak tűnik. Közben pedig minden jó program házhoz jön, amivel egyébként csak ott lehetne találkozni.

A visszailleszkedés elképesztően nehezen megy: tíz nap után tavaly és idén is szabályos depresszió tört rám a távozás közeledtével, ami hazaérve napokig, sőt talán egy hétig is kitart. Nagyon sok ismerősöm számolt be hasonló tünetekről, úgyhogy tényleg lehet valami alapja. Mindenesetre már várom, hogy visszaigazolhassam a jövő évi fesztivál Facebook-eseményét.

volgy2cikk_hangul1
Fotó: Pozsonyi Roland
volgy2cikk_hangul2
Fotó: Pozsonyi Roland

(További képeket IDE KATTINTVA nézegethetsz.)

Ha tetszett a cikk, kattints a megosztásra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk