KULT

10 év – a 10 legjobb est: Történelmi kávéházban indult, idén jubilál Juhász Anna irodalmi szalonja

Legendás találkozások színhelye volt a szalon. November 18-án a Karinthy Színházban lesz a gálaest, olyan vendégekkel, mint Bereményi Géza, Grecsó Krisztián, Nyáry Krisztián, Szalóki Ági és Tóth Krisztina.


10 év, 115 est, több száz fellépő, több mint húszezer vendég, felejthetetlen estek. És könyvek, könyvek, könyvek. Az Irodalmi Szalon első estéjét 2010. november 17-én tartottuk a legendás Hadik Kávéházban, ami századfordulós nyitása után, a '20-as években lett az írók, alkotók kedvenc törzshelye. Déry Tibor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Németh Andor, Devecseriné Guthy Erzsébet, Böhm Aranka - örökség, talán porosnak tűnik ma már, de tudtam, hogy a jelent és a jövőt akkor tudom megérteni, ha ismerem a múltat, ezért tartottam fontosnak, hogy egy történelmi kávéházban induljon a Szalon.

Az volt a kezdeti célom, hogy a mindannyiunk által ismert, nyugatos szerzők öröksége mentén a mai világot mutassuk be – a mai kulturális életet, írókat, költőket, művészeket – és széles közönséget ültessek le előadások és beszélgetések okán.

Bonta Gáspár építész a kezdetektől elkísért ezen az úton, mint a Szalon arculatának tervezője és támasza – amiért hálás vagyok. A 10 év estjeiből most következzen 10 kedvenc.

1. Karinthy Márton nyitása

Ki mással nyílt volna meg az Irodalmi Szalon, mint Karinthy Frigyes unokájával, a "színházcsinálóval", Karinthy Mártonnal. Amikor 2010-ben a Hadik újranyitásakor megkerestük, hogy azonnal irodalmi műhellyel indulnánk, rögvest mellénk állt és az első este tele lett anekdotával, történettel, zenével – hisz Gyarmati István zongorázott, míg Fesztbaum Béla kuplékat énekelt. "Csak így tovább egy új irodalmi aranykorig!" - írta Marci az emlékkönyvünkbe. Furcsa keretezése az életnek, hogy 2019. októberében, amikor a Hadiktól mint helyszíntől búcsúznunk kellett, utolsó vágyunk még az volt, hogy hetvenedik születésnapján köszönthessük Karinthyt. Ez már nem valósult meg, Marci meghalt, mi pedig búcsúztunk a kávéháztól. A történet, amit Marci indított nekünk, akkor, ott lezárult.

2. Térey János a Szalonban

Térey János több alkalommal volt vendégünk 2010 óta, bemutatta nálunk a Moll kötetét és az Átkelés Budapesten-t, mesélt Verlaine fordításairól és ült a közönség soraiban is, amikor felesége, Harmath Artemisz könyvéről volt szó.

Felejthetetlen Harcsa Veronikával közös estje 2013-ban, amikor arról mesélt, mit jelent számára a zene, és a Moll kötetében "bekövetkezett tragédiák számbavételét kísérlem meg, nem csupán magyar sorsokról beszélek, hanem európai vagy egyetemes érvényű történetekről is."

3. Nyáry Krisztián és a második születésnap

2012. novemberében ünnepeltük második születésnapunkat, amikor először hívtunk meg egy különleges előadást a sorozatba. Nyáry Krisztián kiváló írókhoz kapcsolódó, szerelmi történeteivel akkor robbant be a köztudatba, posztjait sok ezren nézték és osztották meg, és megjelent könyve, az Így szerettek ők. Az előadást feleségével, Bártfai Andreával (Zsömével) és testvérével állították össze, beszélgettünk is és bennem elindult egy tisztelet övezte barátság – ami azóta is tart.

4. Grecsó Krisztián és Szabó Balázs találkozása

Legendás, hogy az Irodalmi Szalonban micsoda nagy találkozások történtek egy évtized alatt, mint például 2012 tavaszán, az Ecce homo esten Krisztiáné és Balázsé.

A programra általam tisztelt alkotókat hívtam meg különböző művészeti ágakból, s egy kedves barátom jelezte, Szabó Balázs irodalmi, verses feldolgozásokat is játszik, nagyon tetszene sokaknak, legyen ő a zenész vendég.

Feljött az este kedvéért Budapestre, Pilinszky Jánost zenélt és énekelt, és úgy lenyűgözött bennünket, hogy Krisztián pár hét múlva szólt, olyan hatással volt rá az este, hogy Balázst jelöli Aegon-társdíjra, amivel nemcsak megjutalmazták a zenészt, hanem egy azóta is tartó munka-és baráti kapcsolat indult köztük. Ilyen találkozásoknak jó a részesének lenni.

5. Flamenco zene, tánc és Szabó T. Anna

Szabó T. Anna többször volt vendégünk a Szalonban, az egyik legkülönlegesebb élmény 2014. nyarán a Flamenco nuovo est lett. Spanyolos dallammal és tánccal, kultúrák párbeszédével, egy gitárvirtuóz különleges játékával – varázslatos fellépők előadásával zártuk akkor a szezont a nyári szünet előtt, Anna mellett velünk volt Tóth Evelin énekesnő, Keck Mária ének-és táncművész és Leandro Bianchi gitárvirtuóz. „Az a jó a boldogságban,  / hogy figyelni enged:  / észrevenni a világban  / ritmusát, a rendet.” Ez a pár sor jut eszembe máig az este kapcsán, hisz Annát nézni, látni, figyelni kellett – mellettem, a terem egy sarkában ült, a zene, tánc alatt az ő lába, keze is jár, csukott szemmel adta át magát a flamenco ritmusának, az est hangulatának.

6. Csészényi verssorok Závada Péterrel és Hitka Vikivel

2015. őszén arra gondoltuk, megmutatjuk, miképp hat egymásra két ember, két alkotó, két művészeti ág. Vendégünk volt Závada Péter költő, aki frissen megjelent Mész című kötetét hozta az estre – ami egyszerre a gyász, az elengedés és az új hang kötete - és Hitka Viktória képzőművész, akit sokan festett tányérjairól ismerhetnek. Vikinek az est előtt elküldtük a verseskötetet, és kértük, válasszon bármit, ami megérinti őt, és ha lehet, legyen belőle tányér. Kiderült, miközben Viki a könyvet olvasta, számtalan párhuzamot talált a költővel. Nemcsak egyéni sorsuk, de a veszteségre, az élet-történésekre adott reakciójuk is azonos, saját, korábbi munkáin szinte megegyező mondatokat talált a Mész kötetbeliekkel. Az est egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Hitka Viki átadta Závada Péternek a megfestett tárgyakat, a tányér és az asztalra letett teáscsészék mutatták – egy jövőbeli diskurzus most kezdődhetett el.

7. Búcsú Papától

A Szalon tíz éve alatt életem nagyon fontos szakaszát éltem meg, ekkor lettem felnőtt.

2016. januárjában édesapámtól Juhász Ferenctől búcsúztunk esttel és virrasztással – velünk volt többek között Melocco Miklós, Fehér László, Hámori Gabriella, Trill Zsolt és Száraz Miklós György is. Papa szinte minden esten ott volt a Szalonban a kezdetektől – vendégként vagy fellépőként -, szívén viselte a kávéházi beszélgetések sorsát és jelenléte sokat emelt a diskurzuson – sokszor témát és hátteret adva pluszban a beszélgetésekhez.

Az est első szavai összefoglalóak voltak - „A költő nem tesz mást: csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak. Énekel, amíg száját be nem tömi a föld. És mindenkinél jobban vágyódik a szabadságra és a szeretetre.” (Juhász Ferenc: Mit tehet a költő, előszó)

8. Petri György jelenléte

„Mikor nem írok verset: nem vagyok. / Illetve úgy, mint hulla körme és haja, / valami nő tovább, de nincsen valaki, / nincs centrum, én, nincs »szervező közép«"

2018. tavaszán, a Valami ismeretlen esten Petri György költészetét tettük fókuszba. A Szalonban kezdetektől fontos, hogy az irodalomi múlttal – akár közelmúlttal – foglalkozzunk, így volt estje Szabó Magdának, Márainak, Borbély Szilárdnak, József Attilának és Petri Györgynek is.

Simon Márton költő mellett Forgách András is vendég volt, aki felidézte első találkozását kamaszként a költővel, Petri söralátéteit is magával hozta és Petriről, a szemlélődő költőről mesélt, Keresztury Tibor egy izgalmas részletet olvasott Petri élete utolsó interjújából, amit ő készített vele.

Ahogy megszólaltak a versek Kaszás Gergő és Galkó Balázs tolmácsolásában, felejthetetlen élmény.

9. Járai Márk és Bereményi Géza találkozása

2019. októberében tartottuk utolsó estünket a Hadikban, utána mennünk kellett, de ez a búcsú gyönyörű volt. Járai Márk keresett meg bennünket, hogy készülő Cseh Tamás-estjét az Irodalmi Szalonban szeretné bemutatni, mi pedig boldogan fogadtuk az ötletet. Az estre meglepetés vendégként meghívtuk Bereményi Gézát, aki korábban járt már nálunk, de úgy éreztük, mindkettejüknek szép pillanat lehet Cseh Tamás lakásától pár méterre azokat a dalokat szövegeket hallani, amit Gézával korábban közösen jegyeztek. Ez ismét egy nagy találkozás lett – Géza és Márk az este után összebarátkoztak, azóta estjük és dalaik vannak. Nekünk a fájdalmas búcsút könnyítette ez az értékes program és tudtuk, mindazt, amiért én anno a Hadikot választottam, az irodalmi múltat, a hitet a művészet erejében és a közösséget – az új helyszínre is visszük magunkkal, mert az bennünk van már.

10. Kilencedik születésnap Simonnal, Benivel és Dáviddal

Kilencedik születésnapunkat már a szintén a Bartók Béla úton lévő kávézóban, a Mitziben ünnepeltük nagyon kedves barátainkkal: Szabó Simonnal, Marsalkó Dáviddal és Bánki Benivel. A kezdetektől fontos számunkra, hogy minden korosztályt, így a fiatalokat is megszólítsuk az irodalom értékeivel, ez az este egy csodás ünnep volt tele versekkel, Pilvakerrel, közös történetekkel, ahol megértettük, a vers szeretete és az irodalom mindannyiunk életében jelen van, csak fel kell fedezni, le kell nyúlni érte a szívünk mélyére.

Az Irodalmi Szalon a karantén alatt is működött és további programokkal gazdagodott, lett olvasóklub és netes élő bejelentkezések, de talán a legjellemzőbb az volt, hogy egyre bővülő táborral igyekeztünk megmutatni, hogy mit jelent nekünk olvasni és milyen sokat ad egy-egy könyv az életünkhöz. A tízéves gálánkat november 18-án tartjuk a kerület azon helyszínén, ami ma leginkább kötődik a Karinthy-örökséghez és szellemiséghez – ez a Bartók Béla úti, volt Haladás mozi helyén működő Karinthy Színház.

A gálaesten tervezetten fellép Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, akik Térey Jánost idézik meg, velünk lesz Bereményi Géza és Járai Márk, Vecsei H. Miklós, Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina, Nyáry Krisztián, Pajor Tamás, Szalóki Ági és Háy János is. A család nevében köszönt minket Karinthy Vera.

Köszönjük ezt a tíz évet mindenkinek, aki velünk volt, aki támogatott minket, aki figyelt ránk és elmondta a véleményét és mindenkinek, aki velünk olvasott és megmutatta, #azirodalomvilágnézet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk