KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Válaszolt a Vérellátó a Facebookon terjedő történetre

Arra a történetre reagáltak, amelyet egy véradó írt meg. Állítása szerint azért nem jár sikerrel, mert csak a személyi igazolvány másolata volt nála, az eredeti nem.
Forrás: OVSZ.hu - szmo.hu
2016. november 09.



Néhány nappal ezelőtt mi is írtunk egy anyuka a beszámolójáról. A közösségi oldalon terjedő posztjában azt írta, hogy felhívták a vérellátótól: azonnal menjen be, mert szükség van a vérére. Ugyanis 12 éve rendszeres véradó és szerepel az adatbázisban.

A nő munka után minden más teendőt félre téve be is ment a helyi vérellátóhoz. Még a férjét is magával vitte, hogy több vérrel tudjanak segíteni. Ez azonban mégsem sikerült, mert nem volt náluk eredeti személyi igazolvány, csak annak másolata, enélkül pedig nem engedték, hogy vért adjanak.

veradas4

A fotó véradó napon készült és csupán illusztráció

A beszámoló hatalmas felháborodást keltett. Az Országos Vérellátó Szolgálat a honlapján, közleményben reagált a Facebook-bejegyzésre. A közlemény szövegét változtatások nélkül közöljük.

"Magyarországon évente mintegy 400 ezer egység vért gyűjtünk a betegek transzfúziós ellátásának érdekében. Ezt a mennyiséget az a 250-260 ezer önkéntes véradó biztosítja számunkra, akik felelősséget éreznek a vérre szoruló embertársaik iránt, és nemes adományukkal járulnak hozzá életben maradásukhoz.

A folyamatos ellátás biztosításához minden nap szükség van véradóink segítségére, ezért minden lehető módon megpróbáljuk őket megszólítani, és véradásra buzdítani.

Az elmúlt napokban egy három gyermekes édesanya véradással kapcsolatos, érzelmeket kavaró posztja jelent meg a népszerű közösségi oldalon.

"
Rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy a véradásra való felhívásunkra megjelenő házaspár kellemetlen tapasztalatokkal távozott, és a véradásra vonatkozó előírások alkalmazásával kapcsolatban a nagy nyilvánosság számára alkotott véleményével kétséget ébreszthet jelenlegi és potenciális véradóinkban.

Ezt a kétséget szeretnénk eloszlatni a véradó azonosításának kötelezettségét előíró jogszabály rendelkezéseinek közzétételével.

veradas2

Hazánkban a véradásra jelentkező személyek megfelelő azonosítását az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről rendelkező 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet írja elő.

A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a véradás előtt a véradásra jelentkező személyazonosságát fényképes igazolvány alapján kell megállapítani, és valamennyi véradás alkalmával szolgáltatniuk kell a következő adatokat: a donor családi és utóneve, asszonyoknál leánykori név, a születési hely és idő, az anya leánykori családi és utóneve, a lakóhely (ennek hiányában a tartózkodási hely), magyar állampolgárok esetében a társadalombiztosítási azonosító jel, nem magyar állampolgárok esetében az ezzel egyenértékű, egészségbiztosítási jogviszonyt igazoló irat.

A jogszabállyal összhangban az OVSz belső szabályozása alapján a személyi adatok szolgáltatásához a véradó felvételét végző dolgozó személyazonosító igazolványt vagy útlevelet vagy vezetői engedélyt vagy diákigazolványt vagy fegyveres testületek azonosító igazolványát, valamint a lakcímet igazoló hatósági igazolványt fogadhatja el.

Ezeknek az adatoknak az igazolása pedig csak az eredeti dokumentumokkal lehetséges.

"
A vérrel és vérkészítménnyel való gyógyítás a gyógyászati beavatkozások közül a legkockázatosabb, ezért a jogszabályi előírások maradéktalan betartása és betartatása a betegellátás biztonsága érdekében kiemelt fontossággal bír.

A testi és lelki egészséghez való alaptörvényi jog egyben kiemelt védelmet is biztosít minden magyar állampolgárnak, amely a laikusok számára esetenként bürokratikusnak tűnő előírások alkalmazását is megkívánja.

Ezek az előírások a gyógyulásra váró betegek védelmét szolgálják, ezért joggal várható el minden véradó részéről a megértés és együttműködés.

veradas3

A posztot készítő édesanya adatfelvételénél nem voltunk jelen, az azonban leírásából kiderült, hogy a véradásra jelentkező édesanya nem tudott lakcímet igazoló eredeti okmányt bemutatni, ezért nem adhatott vért. Munkatársunk a szakmai felettesének jelezte a problémát, de a cogens szabályok nem engednek eltérést.

"
Ez a tény azonban nem jogosítja fel a leendő véradót dolgozóink szabálykövető magatartását becsmérlő és lekezelő minősítésére.

Az eset tanulságait azonban le kellett vonnunk: plakátjainkon, tájékoztatóinkon minden esetben felhívjuk a figyelmet, hogy a véradásra jelentkezők megfelelő okmányokkal jelentkezzenek, de a hasonló esetek megelőzése érdekében intézkedtünk, hogy kollégáink a jövőben telefonos behívások során is hívják fel a figyelmet a véradáshoz szükséges személyazonosságot igazoló dokumentumok szükségességére.

Őszintén reméljük, hogy a vérellátási tevékenységet érintő egyoldalú megítélést ellensúlyozni tudjuk a tények és körülmények helyes értelmezésével.

"
Bízunk abban, hogy a véradásra jelentkező édesanya is megérti azokat az előírásokat és orvosszakmai indokokat, amelyek a betegellátás érdekeit szolgálják."veradas2

Az infografika egy véradási kampányhoz készült

Képeink csak illusztrációk. Forrás: Országos Vérellátó Szolgálat, Pixabay

Ha úgy gondolod, másoknak is érdekes lehet a cikk, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
„Arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál” – szegedi orvostanhallgató mentett életet egy repülőn
A fiatal orvos korábban uszodamesterként is került már éles helyzetbe. Dékáni kitüntetést kapott, amiért életet mentett.


Életet mentett egy repülőúton Szabó András, a Szegedi Tudományegyetem hatodéves orvostanhallgatója – írja a Házipatika. Szabó februárban, egy Gran Canariára tartó repülőjáraton, egy epilepsziás rohamot kapott utason segített, amiért június végi diplomaosztóján dékáni dicséretet kapott.

„A felszállás után hamar elaludtam, majd körülbelül húsz perc múlva arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál, hogy: »Help!« Csak annyit láttam, hogy az előttem lévő sor teljes szélességében rángatózik, de nem tudtam, mi történt”

– idézi az SZTE Szabót. Amikor a légiutas-kísérők megkérdezték, van-e orvos a gépen, azonnal jelentkezett.

„Légúti akadálya volt, elharapta a nyelvét, illetve a szaturációja nem volt megfelelő”

– részletezte a frissen végzett orvostanhallgató. Egy repülő- és űrorvostan kurzuson tanultak alapján tudta felmérni a helyzetet, így döntötte el azt is, hogy kényszerleszállásra kéri a pilótákat.

A hódmezővásárhelyi fiatal orvos aneszteziológia és intenzív terápia szakágon szeretne továbbtanulni. Korábban már uszodamesterként is mentett életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy 18 éves balatonfüredi lány lett idén az Anna-bál szépe – fotók
Soós Kriszta Szonja idén érettségizett, Budapesten tanul tovább, a bálra pedig párjával és családjával érkezett.


Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe. Első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye pedig a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vett részt az Anna-bálon, míg a 17 éves második udvarhölgy a családjával jött a balatonfüredi rendezvényre, amelyen már másodszor vett részt.

Az est folyamán az idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit,

akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A Sziget arcai: édes hármas guminővel, görög istenek és egy szokatlan páros
A Szigetet nemcsak a koncertek és a különféle előadások színesítik, hanem maga a látogatóközönség is.


Ahogy minden évben, így idén sincs másképp: a nonstop hangzavar mellett vizuális ingerekben is igen gazdag a Sziget. A fesztiválon gyakorlatilag párméterenként érik egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb programok. Ezek hangulatához pedig rengeteget ad a gyönyörű díszlet, a különböző színes installációk és az esti fények pompája.

Ami a Sziget esszenciáját adja, az viszont nem más, mint maga a közönség. Amíg a kilencvenes években a punkok Mekkája volt ez, addig manapság már a kisgyerekes családtól a szingli hetvenesig bárki magáénak érezheti a rendezvényt.

Ahogy a címlapfotón is látható, páran bevállalták a kőkeményre lakkozott hajat és a hozzá illő rikító sminket annak ellenére, hogy napokig moshatják majd ki magukból.

Ha fesztiválozásról van szó, akkor a divatról is illik ejteni pár szót. Neonfonatot és extrém sminket a fesztiválon is kérhetünk magunknak, de sokat mutató vagy éppen vicces ruhákkal is könnyen találkozhatunk. Az már valamivel ritkább, amikor valaki minden nap tetőtől talpig más-más extrém szettbe bújik. Találtunk egy szlovák párt, akik pont így tűntek ki a tömegből:

A divatot máshogy értelmezte egy csapat fiatal, akik ókori görög szereléssel fejezték ki tiszteletüket az olimpiai játékok előtt. Ők még józanul is vállalták ezt.

Egy picivel ittasabb srác a guminőjével karöltve keresett résztvevőt egy édes hármashoz, de felbukkantak csinos szoknyás férfiak is.

A kora délutáni órákban egy, a párnáival ácsorgó srác szúrt szemet. Be volt kötve a karja. Azt mondta lehet hogy, eltört, amikor részegen bungee jumpingozott, de a Szigeten megkérdezett dolgozók szerint nem szokatlan, hogy késő este kisebb sor van az elsősegély-sátornál.

A nyári hőségben megtelt a strand is, ahol egy stílusos úriember tűnt ki a tömegből egy fiatal hölgy oldalán. Szokatlan páros. Az óvatos rákérdezés után kiderült, hogy csak barátok, de a kedves lány nyomatékosította, hogy „nem a stricim”, mivel korábban már ezt is megkérdezték tőlük.

Az átlagtól eltérő karakterek megtalálása még a Szigeten is időigényes, de abszolút megérte minden lépés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Smile örökre elhagyta a bandát: az ország egyetlen mentőtacsija nem mosolyog többet gazdájára
Az Életjel Mentőcsoport hős kutyáját egy vásári ketrecben szúrta ki későbbi gazdája, aki meglátta benne azonnal, hogy kiváló keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.


Sikeres és boldog 13 év után elment Smile, a mentőtacskó. A szomorú hírt a Katasztrófavédelem osztotta meg a közösségi oldalán.

Egy kicsi tacsi pacsi címmel azt írták:

"Smile, az Életjel Mentőcsoport (pontosabban Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság) apró, de nem csekély jelentőséggel bíró tagja örökre elhagyta a bandát.

Tulajdonképpen mindig is önálló döntéseket hozott, de megengedte társának, Turi Lacinak, hogy azt higgye, ő a főnök.

Smile 13 évvel ez előtt pontosan tudta, hogy ha elég kedvesen mosolyog ki abból a vásári ketrecből, amelyikben Laci észrevette, akkor még keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.

Smile nemcsak a romos, veszélyes terepen, a földi poklokban tudta, mi a dolga, hanem az előkelő fogadásokon, nagykövetségeken, cifra társaságban is elég jól viselkedett.

Most azért elég nagy próbatétel elé állította a gazdáját. Lacinak úgy kellene a továbbiakban mosolyognia bajbajutottra, segítségkérőre, menekülőre, hogy Smile már nem lesz ott mellette, nem segít neki, nem mosolyog vele soha többet.

13 év egy kiskutya életében egy teljes életpálya. Köszönjük, Smile….

(Laci, kezdheted nézegetni a vásárokra hurcolt kutyagyerekeket.)" - áll a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk