KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Szexrabszolgaságból szabadult ki a két lány, most kitüntették őket

Az emberi jogok világnapján kapott díjat Nadia és Lamiya. Életcéljuknak tekintik, hogy elmondják, mi tettek az Iszlám Állam katonái az elrabolt nőkkel. Igyekeznek segítséget nyújtani az emberirtások áldozatainak.


December 10. az emberi jogok világnapja, ennek alkalmából az Európai Parlament rangos kitüntetéssel, a Sakharov-díjjal jutalmazott két, az ISIS szexrabszolgasága alól szabadult fiatal lányt, Nadia Muradot és Lamiya Aji Bashart.

Megmenekülésük után mindketten az iszlamista szervezet szexuális bűncselekményeinek áldozatává vált nők szóvivői lettek, valamint az üldözött jazidi kisebbség érdekeit képviselik nemzetközi szinten.

A 23 éves Nadia és a 19 éves Lamiya az iraki Kocho faluból származik. 2014 augusztusában ISIS-katonák lemészárolták a település összes férfiját, a fiatal nőket pedig - köztük a két lány testvéreit is - egytől egyig elvitték szexrabszolgának. Lamiya feladatai közé tartozott az is, hogy az öngyilkos merényletekhez használatos robbanóanyag-tartó öveket készítsen a katonáknak.

VIDEÓ: Nadia Murad és Lamiya Aji Bashar

Nadiának úgy sikerült megszöknie kínzóitól 2014 novemberében, hogy egy szomszédos család segített neki titokban kijutnia az Iszlám Állam kontrollja alatt álló területekről.

Lamiya családja pedig hivatásos embercsempészeket bérelt fel, hogy segítsék a lányt elmenekülni a valóságos pokolból, amire 2016. áprilisban került sor.

Azóta mindketten Németországban telepedtek le, ahol nem csüggedvén a történteken, életfeladatuknak tűzték ki a hasonló sorsra jutott nők segítését.

Kampányokat folytatnak, hogy felhívják a figyelmet az Iszlám Állam által emberirtásokkal sújtott Yazidi népcsoport viszontagságaira, valamint a szexrabszolgaként tartott és testileg-lelkileg egyaránt bántalmazott nők helyzetére.

Nadia azt nyilatkozta az Európai Parlamentnek, hogy hasonló történéseken átment emberek és családok ezreivel találkozott. „Azt is tudom, hogy az Iszlám állam még mindig próbál kivégezni bennünket. Az ad erőt nekem, ha erre (a többi áldozatra) gondolok, az összes erőmet ez adja, hogy folytatni tudjam” – mondta. A másokon való segítés tudata motiválja őt az életben.

„Nagyon szeretném elmagyarázni, mi történt ott velem, nemcsak magam miatt, hanem hogy másokat, más nőket ne kezeljenek így. És hogy a jazidiknek ne kelljen még egyszer ilyenen keresztülmenniük” – tette hozzá Lamiya.

A Sakharov-díjat kedden, december 13-án adják át a két csodával határos módon megmenekült lánynak a strasbourgi Európai Parlamentben. Többek között az elnök, Martin Schulz is felszólal majd az ünnepségen.

A díjat 1998-ban alapította az Európai Parlament, hogy azokat a személyeket és szervezeteket honorálja, akik kiemelkedő munkát végeznek az emberi és alapvető szabadságjogok védelméért.

Nadia arcát rabszolgatartója összeégette egy cigarettacsikkel, amikor először szökni próbált, de lebukott. Moszulban élte szörnyű napjait, amikor egyszer véletlenül fogva tartója elfelejtette bezárni házuk ajtaját, és el tudott menekülni egy segítőkész szomszédos családhoz.

Tavaly Nadia az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt beszélt az általa átélt szörnyűségekről, beszédet mondott az embercsempészetről, majd pedig a szervezet jószolgálati nagykövetének választották.

Azóta mindkét nő aktívan részt vesz különböző figyelemfelhívó és jogvédő kampányokban. Az idén szeptemberben elindított Nadia Kezdeményezése nevű szervezet New York-i központtal jogi és egyéb segítséget nyújt majd az emberirtások áldozatainak. A két lány maga is egyike annak a 6700 yazidi nőnek, akiket az ISIS foglyul ejtett.

Kik a jazidik?

Az iraki Szindzsár hegység körül élő, kurd nemzetiségű vallási kisebbség. Két iraki falu kivételével az északi kurd nyelvjárást, a kurmadzsit beszélik. A jezidizmus az ősi közel-, illetve közép-keleti vallások számos elemét ötvöző, monoteista vallás, aminek alapelemei mintegy négyezer éve alakulhattak ki.

Hitükre nagyon erősen hatott a korai iszlám egyik misztikus szektája, a szúfizmus. Legközelebbi rokon vallásainak a síita iszlám alapelveit elfogadó alevizmust és jarszanizmust tekintik, de éppen e rokonság miatt leginkább az agresszív muszlim felekezetek üldözik őket — a jezidi történelem az Iszlám Állam 2015-ös vérengzését is beszámítva 73 nagy pogromhullámot tart számon.

A Bibliát és a Koránt is követik. Vallási hagyományaik nagy részét nem írták le, hanem szájhagyományként adják tovább. Hisznek az újjászületésben — ezért nem ehetnek salátát, annak neve ugyanis kurdul koasz, ez pedig nagyon hasonlít a lélekvándorlást jelentő koaszasza szóra. Mivel a lélek mindannyiszor újjászületik, a jazidi hitben nincs pokol. A közösségből kizárt egykori jazidik lelke azonban nem fejlődhet tovább, soha nem tisztulhat meg.

Gyermekeiket szentelt vízzel keresztelik meg, az esküvőkön a pap kenyeret tör. A menyasszony vörösbe öltözik, és keresztény templomokba látogat. Rendszeresen állatot áldoznak, a fiúkat körülmetélik.

(Wikipédia)

Forrás: europarl.europa.eu és nadiamurad.org

Címlapfotó: Nadia Murado Facebook-oldala


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
„Arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál” – szegedi orvostanhallgató mentett életet egy repülőn
A fiatal orvos korábban uszodamesterként is került már éles helyzetbe. Dékáni kitüntetést kapott, amiért életet mentett.


Életet mentett egy repülőúton Szabó András, a Szegedi Tudományegyetem hatodéves orvostanhallgatója – írja a Házipatika. Szabó februárban, egy Gran Canariára tartó repülőjáraton, egy epilepsziás rohamot kapott utason segített, amiért június végi diplomaosztóján dékáni dicséretet kapott.

„A felszállás után hamar elaludtam, majd körülbelül húsz perc múlva arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál, hogy: »Help!« Csak annyit láttam, hogy az előttem lévő sor teljes szélességében rángatózik, de nem tudtam, mi történt”

– idézi az SZTE Szabót. Amikor a légiutas-kísérők megkérdezték, van-e orvos a gépen, azonnal jelentkezett.

„Légúti akadálya volt, elharapta a nyelvét, illetve a szaturációja nem volt megfelelő”

– részletezte a frissen végzett orvostanhallgató. Egy repülő- és űrorvostan kurzuson tanultak alapján tudta felmérni a helyzetet, így döntötte el azt is, hogy kényszerleszállásra kéri a pilótákat.

A hódmezővásárhelyi fiatal orvos aneszteziológia és intenzív terápia szakágon szeretne továbbtanulni. Korábban már uszodamesterként is mentett életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy 18 éves balatonfüredi lány lett idén az Anna-bál szépe – fotók
Soós Kriszta Szonja idén érettségizett, Budapesten tanul tovább, a bálra pedig párjával és családjával érkezett.


Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe. Első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye pedig a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vett részt az Anna-bálon, míg a 17 éves második udvarhölgy a családjával jött a balatonfüredi rendezvényre, amelyen már másodszor vett részt.

Az est folyamán az idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit,

akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A Sziget arcai: édes hármas guminővel, görög istenek és egy szokatlan páros
A Szigetet nemcsak a koncertek és a különféle előadások színesítik, hanem maga a látogatóközönség is.


Ahogy minden évben, így idén sincs másképp: a nonstop hangzavar mellett vizuális ingerekben is igen gazdag a Sziget. A fesztiválon gyakorlatilag párméterenként érik egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb programok. Ezek hangulatához pedig rengeteget ad a gyönyörű díszlet, a különböző színes installációk és az esti fények pompája.

Ami a Sziget esszenciáját adja, az viszont nem más, mint maga a közönség. Amíg a kilencvenes években a punkok Mekkája volt ez, addig manapság már a kisgyerekes családtól a szingli hetvenesig bárki magáénak érezheti a rendezvényt.

Ahogy a címlapfotón is látható, páran bevállalták a kőkeményre lakkozott hajat és a hozzá illő rikító sminket annak ellenére, hogy napokig moshatják majd ki magukból.

Ha fesztiválozásról van szó, akkor a divatról is illik ejteni pár szót. Neonfonatot és extrém sminket a fesztiválon is kérhetünk magunknak, de sokat mutató vagy éppen vicces ruhákkal is könnyen találkozhatunk. Az már valamivel ritkább, amikor valaki minden nap tetőtől talpig más-más extrém szettbe bújik. Találtunk egy szlovák párt, akik pont így tűntek ki a tömegből:

A divatot máshogy értelmezte egy csapat fiatal, akik ókori görög szereléssel fejezték ki tiszteletüket az olimpiai játékok előtt. Ők még józanul is vállalták ezt.

Egy picivel ittasabb srác a guminőjével karöltve keresett résztvevőt egy édes hármashoz, de felbukkantak csinos szoknyás férfiak is.

A kora délutáni órákban egy, a párnáival ácsorgó srác szúrt szemet. Be volt kötve a karja. Azt mondta lehet hogy, eltört, amikor részegen bungee jumpingozott, de a Szigeten megkérdezett dolgozók szerint nem szokatlan, hogy késő este kisebb sor van az elsősegély-sátornál.

A nyári hőségben megtelt a strand is, ahol egy stílusos úriember tűnt ki a tömegből egy fiatal hölgy oldalán. Szokatlan páros. Az óvatos rákérdezés után kiderült, hogy csak barátok, de a kedves lány nyomatékosította, hogy „nem a stricim”, mivel korábban már ezt is megkérdezték tőlük.

Az átlagtól eltérő karakterek megtalálása még a Szigeten is időigényes, de abszolút megérte minden lépés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Smile örökre elhagyta a bandát: az ország egyetlen mentőtacsija nem mosolyog többet gazdájára
Az Életjel Mentőcsoport hős kutyáját egy vásári ketrecben szúrta ki későbbi gazdája, aki meglátta benne azonnal, hogy kiváló keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.


Sikeres és boldog 13 év után elment Smile, a mentőtacskó. A szomorú hírt a Katasztrófavédelem osztotta meg a közösségi oldalán.

Egy kicsi tacsi pacsi címmel azt írták:

"Smile, az Életjel Mentőcsoport (pontosabban Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság) apró, de nem csekély jelentőséggel bíró tagja örökre elhagyta a bandát.

Tulajdonképpen mindig is önálló döntéseket hozott, de megengedte társának, Turi Lacinak, hogy azt higgye, ő a főnök.

Smile 13 évvel ez előtt pontosan tudta, hogy ha elég kedvesen mosolyog ki abból a vásári ketrecből, amelyikben Laci észrevette, akkor még keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.

Smile nemcsak a romos, veszélyes terepen, a földi poklokban tudta, mi a dolga, hanem az előkelő fogadásokon, nagykövetségeken, cifra társaságban is elég jól viselkedett.

Most azért elég nagy próbatétel elé állította a gazdáját. Lacinak úgy kellene a továbbiakban mosolyognia bajbajutottra, segítségkérőre, menekülőre, hogy Smile már nem lesz ott mellette, nem segít neki, nem mosolyog vele soha többet.

13 év egy kiskutya életében egy teljes életpálya. Köszönjük, Smile….

(Laci, kezdheted nézegetni a vásárokra hurcolt kutyagyerekeket.)" - áll a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk