Segélyükből segítették a romák a katolikus templom felújítását
Alig párszázan laknak a somogyi Barátihegyen, leginkább romák, közmunkából, szegénységben.
A nihil helyett azonban inkább összefogtak, és először egy szemetes, üres telekből csináltak parkot, majd a falu szélén évtizedek óta üresen álló kápolnát újították fel - írja az Abcúg. Nők és férfiak dolgoztak heteken keresztül a szabadidejükben, és annyira szerették volna, hogy újra lehessen misét tartani a templomukban, hogy 22 ezer forintot is összegyűjtöttek, csak kezdődhessen már a munka.
"Nem akartak ők az újságokba bekerülni, meg a hírverést sem. De én mondtam nekik, hogy igenis erre büszkének kell lenni, hadd lássák az emberek, hogy a romák is képesek összefogni és akarni”
– Maczucza Miklós, a Somogy megyei Öreglak polgármestere mondja ezt, miközben elismerően néz a mellette álló roma férfiakra és nőkre. Egy kis kápolnában állunk, olyan apró, hogy mindössze négy-öt sor pad fér el benne, a fatüzelésű kályhában begyújtottak, éppen a karácsonyi szentmisére díszítik a belső teret. Akiknek a dicséret szól, azok az Öreglakhoz tartozó Barátihegy lakosai. Egy alig háromszáz fős településről van szó, aminek a kilencven százalékát a romák adják. A többség közmunkából él, életszínvonaluk jóval az átlag alatti.
Ezek az emberek tavaly nyáron gondoltak egyet, és úgy döntöttek, hogy kezdenek valamit az óvodával szembeni szemetes tisztással. Nem volt ott előtte semmi, csak gaz, meg néhány fa. Szóltak a polgármesternek, hogy szükségük lenne némi építő anyagra, mint cementre, téglára, sóderre. Meg is kapták, és pár hét alatt megépítettek egy közösségi teret: rendbetették a füvet, ültettek rózsákat, padokat állítottak, és egy Szűz Mária emlékhelyet.
“Nyáron, vagy amikor jó idő van, mindig itt gyűlünk össze esténként, beszélgetünk, táncpróbát tartunk” – mesélik a barátihegyi romák. A Roma Nemzetiségű Önkormányzat vezetője Kolompár István József büszkén mutatja a szűz szobra előtti kerámiadobozt: húszasok, kétszázasok vannak benne. “Ezt úgy tessék elhinni, hogy ebből soha egy forint sem tűnik el” – meséli. A dobozban összegyűlt pénzt a kápolnára költik: mindig van bent friss virág, gyertyák, most pedig a karácsonyi dekorációhoz szükséges színes krepp papírokat vették meg belőle.
Az óvódával szembeni kis park azonban csak az első lépés volt. A település szélén, a temető mellett hosszú évtizedek óta omladozott egy kis templom, a tettrekész romák pedig hamarosan észre is vették ezt.
Negyvenéves vagyok, de az én életemben itt nem volt még mise, és be sem lehetett jönni sosem”-
– próbál visszaemlékezni a kápolna történetére Kolompár István József. A polgármester sem tud sokkal többet, csak annyit, hogy valamikor a harmincas években épült, aztán egy idő után már nem tartottak itt se misét, se keresztelőt. A barátihegyi romák között sok a hívő, ők a hat kilométerre lévő Öreglakra jártak, ha istentiszteletre vágytak.
A parkos példából már kiderült számukra, hogy jól tudnak együtt dolgozni, ha közös a cél, Balogh Zoltán plébános pedig megígérte nekik, hogy havonta tart majd egy misét, ha lesz hol. A romák ekkor gondoltak egyet, és újra megkeresték a polgármestert, most már azzal az ötlettel, hogy szívesen felújítanák a kápolnát. Össze is raktak maguk között 22 ezer forintot. Ki a segélyéből, ki a fizetéséből csípett le hozzá. A polgármester látta, hogy ez nem lesz elég az anyagokra, ezért levelet írt a Kaposvári Püspökségnek, de nemhogy pénzt, még választ sem kapott a kérésére. Végül a Somogy Megyei Kormánymegbízott, Dr. Neszményi Zsolt közbenjárására egy kaposvári vállalkozás utalt 150 ezer forintot, és Balogh Zoltán plébános is szerzett még ugyanennyit, és az önkormányzat is hasonló nagyságrendben biztosított építő anyagot. Idén nyáron el is kezdődhetett a munka.
Tíz-tizenkét roma adta a kőművesbrigád kemény magját: ők több héten keresztül, hétköznap munka után és a hétvégén mentek ki a temető mellé, gletteltek, meszeltek, ajtót cseréltek, takarítottak, falat kapartak. Látva a lelkesedésüket, a polgármester is hozott, amit tudott, a kápolna új bejárati ajtaját pedig egy öreglaki asztalos készítette el nekik ingyen. Az asszonyok ugyanúgy a tetőn dolgoztak, ha kellett. Amikor erről kérdezem őket, alig hallhatóan, szemlesütve válaszolnak csak, nem tűnnek úgy, mint akik szerint ebben bármi furcsa is lenne. Otthon is ugyanúgy elvégzik a ház körüli munkákat, ha kell.
Nem csak a közösségért, egymásért is tesznek. Már tavaly felmerült bennük, hogy kérésre rendbe teszik a telep szegényinek házait, ha az ott lakók anyagot biztosítanak hozzá. Tavaly és idén már 8-10 düledező viskót újítottek fel, ebből kettő vadonatúj szoba készült el.
“Én a beteg gyerekem miatt lettem hívő. Nekem Isten segít túlélni a nehéz időszakokat” – meséli a Kolompár István, amikor arról kérdezzük, miért volt nekik ennyire fontos, hogy legyen saját templomuk. Van egy 16 éves fia, aki születése óta szellemi sérült, minden nap autóval kell vinni egy másik település speciális iskolájába. “A hit által nagyon sok mindenre kaphatók a romák: sokkal kevesebb köztük az iszákos, aki elszórakozza a keresetét, a barátihegyi romák közül még senkit nem kellett elküldenem a közmunkából, nagyon szépen dolgoznak” – veszi át a szót Maczucza Miklós polgármester.
A felszenteléskor alig fértek be a kápolnába: a gyerekek elől ültek, a felnőttek pedig ott állták végig a szertartást, ahol éppen helyük volt. Bár mise csak egyszer van egy hónapban, a kápolnába bármikor be lehet menni, ha valaki imádkozni akar, vagy csak egy kicsit megnyugodni. És ezt ki is használják a helyiek.
Hát, amikor úgy érzem, hogy most minden összejött, akkor eljövök ide, és akkor úgy megnyugszom” – mondja az egyik férfi.
A kápolnával nem ér véget a történet: jövőre együtt szeretnék rendbehozni a ravatalozót, ki kell tiszítani a csatornáját, és újrapucolni a falakat. Ezt már a település központjában mesélik, miközben az óvoda előtt felállított Betlehemet mutatják. Egy drótkerítést húztak elé, mert tavaly kilopták a gyerekek a játékokat. A szamárnak már most is hiányzik az egyik szeme, de azon kívül minden szereplő érintetlenül áll a helyén.
