KULT

Népdalt éneklő parkolási bírság, sícipős csendháborítók - rendhagyó darab a hivatali ügyintézésről

Az Ügy olyan témát boncolgat, ami kivétel nélkül mindenkit érint. Ez a bürokrácia.
Littai Fanni - szmo.hu
2018. október 17.



Fekete lakkbőr kabátos, fényszóróval és visszapillantóval felszerelt, BMW-nek öltözött pasi vonszolja be magát egy járókerettel a kormányablakba, hogy mozgássérült parkolási engedélyt intézzen. Hova kerültem?

Halas Dóra, a Soharóza kórus karnagya és Nagy Fruzsina színházi látvány- és jelmeztervező először 2016-ban dolgozott együtt. Akkor a Tabu kollekciót állították színre, megalkotva saját műfajukat, a catwalk koncertet. Díszlet nélküli kifutón, extrém jelmezekben vonulnak az éneklő modellek. Az alkotók be akarták bizonyítani, hogy a színpad mindent elbír: az énekesek menstruációs vérzésnek, repülőkatasztrófának, wc-n lehúzott hányásnak öltöztek és ezeket a tabukat boncolgatták, miközben a legkülönbözőbb zenei stílusokban daloltak.

Legújabb darabjuk, Az Ügy témája a bürokrácia, az ügyintézést éneklik meg hétköznapi helyzeteken keresztül. Ebben már egyetlen zenei irányzatot választottak, az elektronikus alapokra helyezett népzenét. A látvány ezúttal is központi elem maradt. Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékának alapötletét és formáját vették mintául a felépítéshez, így fűzték láncba a hivatal egy napját epizodikus rendszerben.

Mivel viszonylag gyorsan váltakoznak a helyzetek, helyszínek, (egyik pillanatban még GYES-t intézünk, a következőben pedig már a földhivatalnál próbálunk enegdélyt szerezni az építkezéshez) ezt klasszikus díszlettel gyakorlatilag lehetetlen lett volna kivitelezni, mert az egész egy nagy átrendezés lenne. Ehelyett Nagy Fruzsina extravagáns jelmezein keresztül az énekesek egy egész színpadi képet viselnek magukon. Elég a szereplőkre nézni, hogy hogy értsük, éppen a parkolási engedély elintézése van soron. Megjelennek a kifutón, megéneklik a történetet, majd feltűnik a következő karakter valami egész más jelmezben és vele együtt megérkezik egy új atmoszféra, futhatjuk az újabb köröket, jöhet az újabb megoldásra váró panasz.

Fotó: Németh Melinda

A jelmezek egyszerre grandiózusak és hihetetlenül aprólékosak. Ezzel egyébként főleg a női nézőknek szerez nagy örömet: egy-egy parányi részletet felfedezve én elégedetten csettintettem magamban, amikor - hogy csak egy példát hozzak - a fogyasztóvédelem, ÁNTSZ, minőségmegőrzés témakörét feldolgozó etapban a lejárt szavatosságú camambert sajtnak még a fülbevalója is hűen tükrözte a romlott sajt folyós állagát.

Szép kontraszt, hogy a hivatal steril környezetében az énekesek ritmusos, díszes népdalokat szólaltatnak meg. Az egész imádnivalóan abszurd.

A dalok ismerősen csengenek, de új értelmet nyernek, amikor egy éneklő parkolási bírság szájából halljuk.

A kórus tagjai közösen gyűjtötték össze a sztorikhoz tartalmukban illő énekeket, majd Fekete Ádámra, a darab író-dramaturgjára bízták, hogy írja tovább, költse át a szövegüket. Így született meg például az, hogy:

"Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van,

Soha sincs jó idő, mindig esik az eső.

Fűtésszámlánkra, babám, ráköltöttem a gatyám,

Ej de gáz, jaj de kár, egy nyílászáró sem zár.


Nincsen pénzünk melegre, termosztátot tekerd le,

Anorák, nagykabát, pálinkázik a család"

- ami nem véletlenül volt a közönség egyik kedvence a kitörő taps alapján.

Fotó: Kovács Márton

Az Ügy azért mégsem egy autentikus népzenei koncert, Bartha Márk és Halas Dóra áthangszerelte a dalokat, így elektronikus kíséretű, modern, vagány koncertet hallunk.

A darab teljességéhez hozzátartozik az aprólékosan megkomponált, kifejező és hatásos koreográfia is, amit Cuhorka Emese készített. Ne úgy képzeljük el ezt a divatbemutatót, hogy csak végigvonulnak a kifutón a modellek… A csendháborítás témájával foglalkozó rész, ahol tojásdobozokkal és akusztikai szivacsokkal felvértezett pasik szállják meg a színt, már önmagában a mozgással is képes lenne kifejezni, hogy miről szól a blokk, annak ellenére, hogy nem az a legmozgalmasabb jelenet.

A különleges formáról - vagyis hogy éneklő modellek mutatják be a jelmezeket - már a második projekt után kijelenthető, hogy az alkotók védjegyévé vált. Halas Dóra elmondta, egyelőre csak ebben a formában tudnak, és ebben is szeretnének kommunikálni. Nagyon megszerették.

"Később biztos lesz igényünk arra, hogy tágítsuk ezt a műfajt, vagy valamilyen irányba változtassunk rajta, de a kiindulási alap mindig ez lesz" - mondta.

Maga a téma véletlenül jött, olyan topikot kerestek, amihez 40 - egymástól nagyon különböző - ember tud kapcsolódni.

"Az Ügy témája pont ilyen, mindenkit érint"

- mondta Dóra.

Az alkotóknak is érdekes élményeik fűződnek az ügyintézéshez.

Fruzsina régebben annyira irtózott a hivatali ügyintézéstől, hogy inkább halogatta, ameddig csak lehetett, mostanában viszont minél előbb megpróbál túlesni rajta.

"Általában felesleges időrablásnak élem meg a különböző procedúrákat, főleg a várakozás akaszt ki a legjobban. Az évek során észrevettem, hogy ha valami nagyon idegesít a mindennapi életben, - mint a hivatali ügyintézés - és ehhez, vagy erről tervezek pár jelmezt, utána már nem idegesít annyira.

Tegnap is a postán sorban állva, arra gondoltam, milyen vicces lenne, ha az egyik csekk-ruhában álldogálnék. Rögtön jobb kedvem lett és a türelem küszöböm is magasabbra ugrott."

"Én csak azon szoktam röhögni, amikor felhívom valamelyik szolgáltatót ügyintézés céljából, (én vagyok a családban az ügyintéző, mivel tudom az összes adatot és jelszót), rendszeresen előfordul, hogy nem engednek intézkedni, mert nem az én nevemen van a szolgáltatás, hanem a férjemén. Ilyenkor mindig mondom nekik, hogy jó, akkor mindjárt visszatelefonálok elváltoztatott hangon és a férjem nevén mutatkozom be, az úgy jó lesz-e" - meséli Dóra.

A témaválasztás végül hálásnak bizonyult, mivel mindenki bedobhatta a saját ötletét, élményét. Kórustagok, a két rendező és Fekete Ádám közös brainstormingot tartott.

"Én a személyes tapasztalataim alapján a kismama-témát dobtam be, ami a táppénz, TGYÁS, GYED, GYES, GYED-extra útvesztőibe kalauzolja a nézőt. Mivel ehhez már meg is jelent a szemem előtt az előbb »terhessé váló«, majd babakocsikkal körülölelt, felfújódó jelmez, a többiek is rögtön rábólintottak. Pont egy ilyen családtámogatás folytán történt velem, hogy véletlenül többet utaltak fél éven keresztül, mint ami járt volna, majd azt hirtelen visszakérték. A mai napig nem derült ki, mi okozta a hibát, pedig több hónapig próbálták kinyomozni. Ez akkor természetesen elég rosszul érintett, hogy kismamaként vissza kellett fizetnem egy már rég elköltött összeget, de még jobban »fájt«, hogy emiatt több ízben be kellett mennem és órákat várakoznom az OEP-ben" - meséli Fruzsina, aki a vadkár-témára egy vidéki polgármesteri hivatal honlapján talált rá.

"Már maga a kifejezés beindította a fantáziámat: legyen a fejdísz a vad, a ruha meg maga a kár. Azért, hogy tényleg hatásos legyen a jelmez, a gyönyörű - grafikussal terveztetett és szaténra nyomtatott - mintás estélyiket forrasztópákával »tettük tönkre«, jobban mondva: égettük mintásra. Ezt a destruktív munkafolyamatot nagyon szerettem!"

Fotó: Kovács Márton

Fotó: Kovács Márton

A Soharóza kórus énekeseiről, akiket a színpadon látunk, mindenképpen fontos megjegyezni, hogy "amatőr" énekesek - a szó olyan értelmében, hogy nem ebből élnek. Van egy munkájuk, ahol ha végeznek mondjuk este hatkor, akkor lemennek a próbaterembe és gőzerővel gyakorolnak a csapattal, akár éjszakába nyúlóan, hobbiból. De megéri.

"Nekem az a legnagyobb siker, hogy folyamatosan látok 32 embert virulni és élni, örülni, szeretni egymást és szeretni azt, amit csinálunk. A legfontosabb nekem mindig a közösségépítés ebből az egészből" - mondta a kórusvezető Dóra.

Fruzsina pedig arról mesélt, hogy bár elég sokan szerepelnek Az Ügyben, nagy dolog lenne számukra, ha vidéken is be tudnák mutatni.

Fotó: Németh Melinda

Még csak most ment le bemutató, de az alkotók agya már a folytatáson is pörög.

"Szerintem lesz új projekt. De addig még sok tanulságot le kell vonni, mert így, ebben a formában, ennyi emberrel, ennyi pénzből ez egy elég fárasztó vállalás minden alkalommal. Valamin muszáj lesz változtatnunk, úgyhogy el kell kezdenünk hosszas beszélgetéseket folytatni egymással, végiggondolni, mi, hogyan működhetne még ennél is jobban" - mondta Dóra, amihez Fruzsina hozzátette: "jó lenne találni olyan mecénásokat, akik lehetővé teszik, hogy egy következő közös előadás is létrejöjjön."

"Témára is van ötlet, de ez maradjon még titok" - mondta Dóra Fruzsina viszont annyit még elárult, hogy nagy hansúlyt kapna benne a vetítés és a digitális technika.

De visszatérve Az Ügyhöz: a darab összességében szórakoztat, nevetünk azon, hogy a pofátlan - jelen esetben BMW-s, de lehetne bármi más is - fazon mindenféle ürüggyel elintézi magának, hogy a mozgássérült helyen parkolhasson. Mosolygunk, amikor a szerencsétlen ügyfél bemegy a lakossági ügyintézésre, hogy átírassa a lakcímkártyáján a házszámot, kap egy sorszámot, majd kiderül, hogy nem jó helyen van, és amikor már abnormális módon negyedjére küldik őt tovább egy másik emeletre, és huzatnak vele újra sorszámot, szinte már a könnyünk is kicsordul. Pedig ez a valóság, ez megtörténik velünk is, és bizonyára mindannyian tudjuk, hogy ezeknek nem feltétlenül így kéne működniük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk