Meglátogattuk a gólyáját sirató madármentőt, akit az egész ország megismert
Dömös alig ezer lakosú, festői kistelepülés a Dunakanyarban, Budapesttől nagyjából egyórányira. Itt él családjával a 50 éves Márton András, azután költöztek ki, hogy egy váratlanul jött betegség miatt felborult az egészsége. Korábban egy állatkereskedést vezetett Kőbányán, szinte mindenki tudta róla, hogy a madarakért dobog a szíve.
Először nagyjából tíz éve kezdtek el neki mentett madarakat bevinni a boltba, és ez a tevékenység fokozatosan egyre nagyobb teret kapott az életében.
A tágas családi ház, ahol most lakik, olyan, akár egy igazi édenkert: hattyúk és kacsák sétálnak a kertben, pár méterrel arrébb gólyapár fészkel, valamint Szotyi, a minnesotai törpemalac alszik hangosan horkolva a földön.
András néhány éve megalapította a Fióka- és Madármentés nevű civil szervezetet, hogy fix keretek között folytathassa a tevékenységét. Hivatalosan még nem alapítványként működnek, de ez a céljuk. Mindenki ingyen csinál mindent, sőt sokszor még nekik kell ráfizetniük a családi kasszából.

Fotók: Mervai Márk


Budapesten nagyjából 10-12, országosan pedig 25-30 aktív tagjuk van. Riadóláncszerűen értesítik egymást, ha bármelyikük bejelentést kap. Utána pedig az megy el a madárért, aki a legközelebb van, vagy éppen ráér. A csapat nagy része úgy vonódott be, hogy talált egy fiókát, hazavitte és elkezdte nevelgetni. Az interneten keresztül máig sokan akadnak rájuk, Facebook-oldalukat már közel 7 ezren követik.
A sérülések nagyon változatosak: van olyan madár, amelyet áramütés ért, mást meglőttek, lefagyott a szárnya, vagy félig vak. András egyes szervezetek hozzáállásában leginkább a "bízzuk a természetre" elvet nem tudja hová tenni.
Míg mások simán azt javasolják, hagyjuk sorsára a sérült madarat, nála ez nem opció: minden példány életéért megküzd, akkor is, ha teljesen reménytelennek tűnik a helyzet.
Az egyik általuk megmentett gólyát, Macust gyakorlatilag félholtan szedték össze a budai rakparton, miután egy taxis rátalált. Ma teljesen egészséges, bár repülni kevéssé tud, de ezt leszámítva egyáltalán nem látszik rajta, hogy bármi baja lenne. Jégből is többször szabadított már ki odafagyott hattyút.


"Zokni a gyerekem volt, ez nem túlzás"
Vasárnap rövid idő alatt az egész magyar internetet bejárta András szívszorító Facebook-posztja, amelyben Zoknit, az áramütés miatt elpusztult gólyát gyászolja. Egynapos kora óta nevelte őt, miután kiesett a fészkéből. Ez nem ritka a gólyáknál: ha túl sok a fióka, néhányan könnyen a földön találhatják magukat.
Magára hagyva biztos halál várt volna rá, de miután Andrásék megtalálták és magukhoz vették, hamar rendbe jött, és teljesen egészséges felnőtté fejlődött.
Méghozzá hihetetlen ütemben, ahogy ez a gólyákra jellemző: kikelésekor 70 grammot nyomott, egy nappal később 120-at, kétnaposan 225-öt, egyhetes korában pedig már 1 kilós volt.
Igaz, saját magát is megtanulta ellátni – vadászott békára, bogarakra és csigákra –, de gondozójától ugyanúgy elfogadta a kukacot és más csemegéket, méghozzá a tenyeréből. Első telét Zokni a dömösi házban, illetve a környéken töltötte, az idei nyár végén pedig valószínűleg elrepült volna Afrikába. Ez azonban már nem fog megtörténni.

Zokni, néhány nappal a halála előtt

"Egy hét múlva lett volna egyéves, egész Dömös szerette, vigyázta, egy ország ismerte őt. Élhetett volna meg évtizedekig, tucatnyi kis gólyát nevelve, de E.ON, te megölted" – írta András a Facebookon, egyértelműen az áramszolgáltatót vádolva a madár halála miatt.
Azóta felgyorsultak az események: először a cégcsoport észak-dunántúli részlegének üzemvezetője egyeztetett vele, majd maga a vezérigazgató is felkereste őt otthonában.
"Az E.ON társadalmi felelősségvállalási tevékenységének fontos része a környezet védelme, ezen belül a madárvédelmi programunk, melynek központi eleme a gólyavédelem" – válaszolta kérdésünkre a cég szóvivője, Egyházi Nikoletta. Elmondása szerint évente több tízmillió forintot költenek a vezetékek és villanyoszlopok szigetelésére, hogy ne legyenek veszélyesek a madarakra.
A szóvivő hozzátette, sajnos nem tudnak minden vezetéket a föld alá vinni, így az elvégzett sok munka és erőfeszítés ellenére is előfordulnak ilyen sajnálatos balesetek. De természetesen továbbra is az a céljuk, hogy megelőzzék a hasonló eseteket. Kiemelkedő tevékenységük például az Akadálymentes égbolt programban való részvétel, melynek keretében a Hortobágy egész területét madárbaráttá alakították át, és a légvezetékes hálózatot földkábelre cserélték.

Hosszabb távon Dömösön is ezt tervezik, amit a helyi önkormányzat is támogat. De mivel az Andrásék kertjében fészkelő gólyapár öt fiókája heteken belül kikel, gyorsabb megoldásra is szükség van. Ezért azt találták ki, hogy mire kirepülnek, az érintett oszlopokra olyan kúpszerű ráépítés kerül majd, hogy ne akarjanak rászállni a madarak. Erre András hivatalos ígéretet kapott az E.ON-tól.
Úgy tűnik tehát, hogy bármennyire is szomorú, ami történt, Zokninak nem kellett hiába meghalnia.
Talán végre elindul valami, és javulnak majd a statisztikák: jelenleg ugyanis minden évben 170 ezer madár esik áldozatul a szigeteletlen vezetékeknek.
A mentésen túl
András az elhivatottságból végzett mentés mellett egzotikus madarak tenyésztésével foglalkozik. Ehhez komoly szakértelem szükséges, hiszen egyik sem őshonos nálunk, ebből adódóan különleges igényeik vannak. Már a tenyészpár beszerzése sem egyszerű feladat, azt pedig még nehezebb elérni, hogy megfelelő körülményeket teremtsen számukra a szaporodáshoz.
A befektetett munka viszont meghozza a gyümölcsét: villásfarkú szalakóták például Magyarországon elsőként az ő kertjükben raktak tojásokat 2013 őszén.
Előtte senki másnak nem sikerült ezt elérni, hiába próbálkozott vele több állatkert is. Sőt, azelőtt 3 évig egész Európában nem jött össze senkinek.


Alaposan ki kell ismerni a személyiségüket. Rájöttem, hogy két kulcsinger szükséges számukra: egyrészt ugyanabba a röpdébe költöztetni kell egy afrikai seregélyt is, amellyel eredeti élőhelyén is osztozik. A szalakóta ugyanis fészekparazita: nem épít saját fészket, hanem kilakoltatja a seregélyt, kicsit átrendezi az övét és abban költ. A másik inger pedig a vándorsáska, augusztus környékén tele kell szórni velük a röpdét.
Az első fészekalj két legszebb fiókáját elvitték Olaszországba a díszmadár-tenyésztők világbajnokságára, ahonnan egy arany- és egy ezüstéremmel tértek haza. Mindenki csodájukra járt, kétszer is szerepeltek a RAI UNO csatorna híradójában. A madarakból a londoni mellett egy francia állatkert is vásárolt, valamint a budapesti Tropicariumnak is eladtak egyet.
Az elengedés a legnehezebb
Andrásék célja, hogy minden általuk megmentett madarat a lehető leghamarabb visszaengedjenek a természetbe. Ez váltakozó hatásfokkal sikerül: a fiókás időszakban, tavasz végén átlagosan az összes példány 80 százalékát tudják meggyógyítani és elengedni. Ősszel ez az arány sokkal rosszabb, majdnem a fordítottja. Összességében nagyjából minden második madaruk épülhet fel. De ha azt nézzük, hogy a beavatkozásuk nélkül mindannyian meghaltak volna, máris jobb a statisztika.
A csúcs eddig 137 madár volt, ennyit gondoztak egy időben a házukban. Egy átlagos napjuk hajnal fél 5 körül indul, vannak, akiket már ekkor etetni kell. Utána pedig minimum este 10-ig talpon vannak.



Elkerülhetetlen, hogy az ápolás során kötődni is kezdjenek a madarakhoz. Így természetesen rettentően nehéz, amikor végül el kell engedniük a gyógyult példányokat. Ezt Klári is megerősíti, aki nagyjából két éve csatlakozott a madármentőkhöz.
Ő tavaly hat fecskét nevelt hónapokig, mielőtt végül szabadon engedte őket. Utána nagyon sírt, annyira kötődött hozzájuk, hogy sokáig még az időjárási előrejelzéseket is követte, vannak-e nagyobb ciklonok az Afrikáig vezető úton.
– fogalmaz. És ebben nagyjából benne van a lényeg.