KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Így aláztak meg egy szerelmes kislányt az iskolában

Olvasd el ezt a szomorú történetet a levélpapír szemszögéből - az édesanya írása.
Forrás: www.wmn.hu - szmo.hu
2016. június 01.



Megrázó levélben reflektált egy édesanya arra, hogy szerelmes kislányát megalázták az iskolában.

A kilencéves lány élete első szerelmeslevelét akarta elküldeni az órán. A tanár azonban észrevette és elvette a levelet. Majd hagosan felolvasta az osztály előtt, összetépte és kidobta. Az osztály hangosan nevetett, a kislány és szerelme, a kisfiú pedig szinte megsemmisült a szégyentől.

A történtek mélyen megrázták a lányt és édesanyját, Fionát is. Fiona az esetre reagálva megírta a „levél monológját”, és elküldte a WMN-nek.

Olvasd el ezt a szomorú történetet a levélpapír szemszögéből:

"Nekem már nem fáj semmi, miattam ne aggódjatok. Holnap elvisz Gizi néni a nagy zsákban, a reinkarnációról már lemondtam, nincs a suliban szelektív hulladékgyűjtés, pedig ha egyszer megint levél lehetnék, esküszöm, jobban vigyáznék. Persze azt nem tudom, hogyan vigyáznék, mert a papír az papír, téphető, gyűrhető, az égetésről ne is beszéljünk, de akkor is vigyáznék, elvitetném magam valami szellővel, nem fogna rám a toll… vagy mantráznám annak a kislánynak, hogy ne, ne írj meg, nem szabad, baj lesz belőle!

Jaj, pedig de kedves volt, de édes, bolondos, gyermeteg szerelem: gyöngybetűkkel írta, itt-ott alaposan rá(m)nyomva a tollat, picit fel is szisszentem, de mosolyogtam, szépen ittam a tintát az udvari kispadon, a napot is hagytam, hadd süssön át rajtam.

De mit fecsegek itt össze-vissza, inkább elmesélem részletesen, hogy is kerülök a tanári asztal melletti kukába. Darabokban.

Füzetlap volnék, a borítón lovak, én középütt lapultam sokáig, nem ért még el hozzám a tollbamondás. A kislány harmadikos. Szerettem vele lenni, kedélyes, kedves gyerek, tisztán tartja a dolgait, engem is, a lovaimmal együtt.

Kicsit persze szeleburdi, egyszer elhagyott már a suli mosdójában, de szerencsére távol a vizesblokktól, sőt: egyszer voltam étkezőtálca is. Azonban nem panaszkodhattam, csak hetente kétszer kellett suliba mennem, az otthoni íróasztalra pedig kellemesen odasütött a nap délután. Jókat szunyáltam, míg a kislány mást tanult. A heti két iskolanap persze tele volt kalanddal, kihívással, a szomszéd lapból a múlt héten gyűrtek galacsinokat, firkálás is akad bőven, aranyosak ezek a gyerekek, na.

Velem azonban más volt a célja a kislánynak.

tanulas3

Pár napja levegőzni vitt az iskolaudvarra. Ragyogó napsütés volt, a friss, kora nyári szél bele is borzolt a lapjaimba. A gesztenyefa mögötti padon, ahová a kislánnyal ültünk, szándékosan nálam nyitotta fel a gyerek a füzetet. Kitépett, gondosan ügyelve a szakadás minőségére. Igyekeztem én is nagyon, nem lett csálé a széle, sejtettem, hogy valami fontos feladatom lesz, szépnek kell lenni. A kislány lefektetett a padra, fellibbenő sarkamon átszűrtem egy kicsit a napot, kíváncsian vártam, mi következik. Izzadtak az ujjai. Ittam a nedvet egyenletes eloszlással, nehogy foltot hagyjon, és ekkor már tudtam, levél leszek, igen, én igazi levél leszek!

A kislány írni kezdett. Megszólítás. (Szent isten! Neki ír, annak a fiúnak, igen, a kis barna, szemüvegesnek, ő lesz az! Simon.) Szünet. Hosszú szünet. (Írjál, írjál, ne csigázz, nem bírom, hadd lássam!) Beléd vagyok zúgva.

(Te jó ég, micsoda boldogság, szerelmes levél lesz belőlem! Köszönöm a sorsnak, köszönöm ezt a nemes szerepet!)

A kezdeti megtorpanás, bizonytalan sorvezetés után gyöngybetűkkel született meg a kilencéves kislány életének egyik legfontosabb, de legalábbis legemlékezetesebb irománya: az első szerelmes levele.

Meghatottan adtam át magam a tollsercegésnek, elnéztem az izgatott, kerek pofiját, kimelegedtem az izzadó kis ujjak alatt.

Becsöngetésre elkészültünk. Elkészültem. Óra előtt, a folyosón még egyszer átfutotta a tartalmat a szerelmes szerző, majd a legnagyobb csodálatomra egy kémcsőbe görgetett. Élete első szerelmes levele… és palackpostát alkalmaz? Fantasztikus! Gondosan el volt tervezve minden. A kislány arca virágos, szeme izzó, homloka gyöngyözik: átadta a levelet a futárnak. A fiú osztálytársa bizalmas barát, segített a kis palackot a fiú padjába rejteni. Aztán kénytelen voltam összegörnyedve várakozni egy napig.

Persze semmit nem aludtam. Vajon mit szól majd a fiú? Mikor talál rám? Ugye, nem ejti le a kémcsövet? Egyedül olvas majd el? Fogok neki tetszeni? Mosolyog? Elhűl? Mi lesz velem? Mi lesz a kislánnyal? Ahogy másnap az első órára becsengettek, a szívem úgy kalapált, majd kiverte a kémcső dugóját. Szaladoztak a betűk a felszínen, fickándozott a tartalom. Simon beült a padjába. Kikukucskáltam. Piros póló volt rajta, élénk, akár a szerelem! Ahogy az üvegfalon keresztül őt kukkoltam, hirtelen behajolt a padba. Észrevett! Meglátott! És már nyúlt is értem, amikor dörgedelmes tanárhangtól visszariadva rántotta ki a padból a kezét. Én is megijedtem.

Szerettem volna egyszeriben felzabálni minden gyöngybetűt, eltüntetni a kilencéves szív lenyomatát, mert tudtam, éreztem, Simon mozdulatából világossá vált, hogy nagyon nagy baj van.

Közeledett a tanári hang, recsegő, mély, unott és dühös. Simon feszengeni kezdett a székén. Én füleltem, lapultam, reménykedtem, hogy átvészeljük az otromba pillanatot. Átvészeljük mind: Simon, a kislány, a leheletfinom, gyermeki intimitás – és én.

Azt ígértem, elmesélem részletesen, mi történt, de legyetek egy kis belátással. Nem könnyű. Én csak egy félfamentes, csíkos füzetlapnak születtem, ám a sorsnak és a kislánynak köszönhetően valódi szerelmes levéllé avanzsáltam. Olyan titkot őrizhettem, olyan üzenetet vihettem, ami világokat mozgat, amitől élesebbek a színek, gömbölyűbb a gömbölyű, és amiről az a drága kislány hónapok óta álmodozik. Legyetek belátással, hadd ne kelljen részleteznem, hogyan gyalázott meg a tanár engem, tépte darabokra az éltető illúziót… és rúgott acélbakanccsal mindenbe, amit pedagógiának nevezhetünk.

kislany

Igen, a tanár odalépett, kiszedett engem a padból, a kémcsövet eldobta (azóta se tudom, hol lehet), engem kigörgetett… és gyalázatos módon tett mindannyiunkat a földdel egyenlővé: kávészagú, rezes hangon, rutinos hangerővel olvasta fel a kislány szivárványos szavait, hallottam, ahogy ripityára törik mindegyik a linóleumon.

Hangsúly nélkül, érthető tempóban, hogy mindenki, de mindenki megértse: most belezi ki a magánélet legrejtettebb odvait.

Pusztulj, titok, pusztulj, szerelem!

Az osztály felröhögött.

Ordítani tudtam volna. De én csak egy hangtalan levél vagyok. Egy személyes üzenet, egy gondolat, érzés, magánügy. Így aztán némán tűrtem, ahogy darabokra tépett a díszpedagógus. Nagyon fájt, mi tagadás. Hát még a kislánynak…

És ahogy a papírkosár felé hajított a merénylő, röptömben még láttam, hogy válik Simon arca egyszínűvé a pólójával.

Fiona"

Szakértői vélemény a pad alatti levelezés büntetéséről

Az eset kapcsán a WMN egy szakértőt is megkérdezett a pad alatti levelezésről, és arról, hogy ebben az esetben mit tehet, és mit nem tehet meg a tanár. Dr. Gyurkó Szlivia gyerekjogász egyértelműen elítéli a történteket:

"Ennek a felelősségre vonásnak számos formája van, azonban egyik sem sértheti a gyerekjogokat. Így nem lehet megalázó vagy lealacsonyító, sem pedig erőszakos, és nem sértheti a gyerek magánélethez való jogát sem. (...) A gyerekekkel kapcsolatban azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni erről az alapjogról, pedig tudnunk kell, hogy a gyereknek is van privát szférája. Joga van ahhoz, hogy ne kutassunk a cuccai között, ne olvassunk bele a naplójába vagy a leveleibe."

A teljes szakértői véleményt olvasd el a WMN cikkében.

Forrás: WMN

A képek csak illusztrációk, forrás: Pixabay

Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg másokkal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
„Arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál” – szegedi orvostanhallgató mentett életet egy repülőn
A fiatal orvos korábban uszodamesterként is került már éles helyzetbe. Dékáni kitüntetést kapott, amiért életet mentett.


Életet mentett egy repülőúton Szabó András, a Szegedi Tudományegyetem hatodéves orvostanhallgatója – írja a Házipatika. Szabó februárban, egy Gran Canariára tartó repülőjáraton, egy epilepsziás rohamot kapott utason segített, amiért június végi diplomaosztóján dékáni dicséretet kapott.

„A felszállás után hamar elaludtam, majd körülbelül húsz perc múlva arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál, hogy: »Help!« Csak annyit láttam, hogy az előttem lévő sor teljes szélességében rángatózik, de nem tudtam, mi történt”

– idézi az SZTE Szabót. Amikor a légiutas-kísérők megkérdezték, van-e orvos a gépen, azonnal jelentkezett.

„Légúti akadálya volt, elharapta a nyelvét, illetve a szaturációja nem volt megfelelő”

– részletezte a frissen végzett orvostanhallgató. Egy repülő- és űrorvostan kurzuson tanultak alapján tudta felmérni a helyzetet, így döntötte el azt is, hogy kényszerleszállásra kéri a pilótákat.

A hódmezővásárhelyi fiatal orvos aneszteziológia és intenzív terápia szakágon szeretne továbbtanulni. Korábban már uszodamesterként is mentett életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy 18 éves balatonfüredi lány lett idén az Anna-bál szépe – fotók
Soós Kriszta Szonja idén érettségizett, Budapesten tanul tovább, a bálra pedig párjával és családjával érkezett.


Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe. Első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye pedig a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vett részt az Anna-bálon, míg a 17 éves második udvarhölgy a családjával jött a balatonfüredi rendezvényre, amelyen már másodszor vett részt.

Az est folyamán az idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit,

akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A Sziget arcai: édes hármas guminővel, görög istenek és egy szokatlan páros
A Szigetet nemcsak a koncertek és a különféle előadások színesítik, hanem maga a látogatóközönség is.


Ahogy minden évben, így idén sincs másképp: a nonstop hangzavar mellett vizuális ingerekben is igen gazdag a Sziget. A fesztiválon gyakorlatilag párméterenként érik egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb programok. Ezek hangulatához pedig rengeteget ad a gyönyörű díszlet, a különböző színes installációk és az esti fények pompája.

Ami a Sziget esszenciáját adja, az viszont nem más, mint maga a közönség. Amíg a kilencvenes években a punkok Mekkája volt ez, addig manapság már a kisgyerekes családtól a szingli hetvenesig bárki magáénak érezheti a rendezvényt.

Ahogy a címlapfotón is látható, páran bevállalták a kőkeményre lakkozott hajat és a hozzá illő rikító sminket annak ellenére, hogy napokig moshatják majd ki magukból.

Ha fesztiválozásról van szó, akkor a divatról is illik ejteni pár szót. Neonfonatot és extrém sminket a fesztiválon is kérhetünk magunknak, de sokat mutató vagy éppen vicces ruhákkal is könnyen találkozhatunk. Az már valamivel ritkább, amikor valaki minden nap tetőtől talpig más-más extrém szettbe bújik. Találtunk egy szlovák párt, akik pont így tűntek ki a tömegből:

A divatot máshogy értelmezte egy csapat fiatal, akik ókori görög szereléssel fejezték ki tiszteletüket az olimpiai játékok előtt. Ők még józanul is vállalták ezt.

Egy picivel ittasabb srác a guminőjével karöltve keresett résztvevőt egy édes hármashoz, de felbukkantak csinos szoknyás férfiak is.

A kora délutáni órákban egy, a párnáival ácsorgó srác szúrt szemet. Be volt kötve a karja. Azt mondta lehet hogy, eltört, amikor részegen bungee jumpingozott, de a Szigeten megkérdezett dolgozók szerint nem szokatlan, hogy késő este kisebb sor van az elsősegély-sátornál.

A nyári hőségben megtelt a strand is, ahol egy stílusos úriember tűnt ki a tömegből egy fiatal hölgy oldalán. Szokatlan páros. Az óvatos rákérdezés után kiderült, hogy csak barátok, de a kedves lány nyomatékosította, hogy „nem a stricim”, mivel korábban már ezt is megkérdezték tőlük.

Az átlagtól eltérő karakterek megtalálása még a Szigeten is időigényes, de abszolút megérte minden lépés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Smile örökre elhagyta a bandát: az ország egyetlen mentőtacsija nem mosolyog többet gazdájára
Az Életjel Mentőcsoport hős kutyáját egy vásári ketrecben szúrta ki későbbi gazdája, aki meglátta benne azonnal, hogy kiváló keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.


Sikeres és boldog 13 év után elment Smile, a mentőtacskó. A szomorú hírt a Katasztrófavédelem osztotta meg a közösségi oldalán.

Egy kicsi tacsi pacsi címmel azt írták:

"Smile, az Életjel Mentőcsoport (pontosabban Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság) apró, de nem csekély jelentőséggel bíró tagja örökre elhagyta a bandát.

Tulajdonképpen mindig is önálló döntéseket hozott, de megengedte társának, Turi Lacinak, hogy azt higgye, ő a főnök.

Smile 13 évvel ez előtt pontosan tudta, hogy ha elég kedvesen mosolyog ki abból a vásári ketrecből, amelyikben Laci észrevette, akkor még keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.

Smile nemcsak a romos, veszélyes terepen, a földi poklokban tudta, mi a dolga, hanem az előkelő fogadásokon, nagykövetségeken, cifra társaságban is elég jól viselkedett.

Most azért elég nagy próbatétel elé állította a gazdáját. Lacinak úgy kellene a továbbiakban mosolyognia bajbajutottra, segítségkérőre, menekülőre, hogy Smile már nem lesz ott mellette, nem segít neki, nem mosolyog vele soha többet.

13 év egy kiskutya életében egy teljes életpálya. Köszönjük, Smile….

(Laci, kezdheted nézegetni a vásárokra hurcolt kutyagyerekeket.)" - áll a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk