Életveszélyben a magyar világutazó
"Elegem volt a demokráciából, az űrlapokból és csekkekből, tele akartam szívni a tüdőm levegővel, szabad akartam lenni. Összetákoltam egy biciklit, és szereztem egy 1938-as motort, ezekkel bolyongtam keresztbe-kasul a földtekén." - így mutatkozott be Szirmai Gábor tavaly a Blikk egyik riportjában.
Szirmai egy 1973-ban vásárolt DKW-val és házi készítésű biciklijével most is a világot járja. Az úti céljait régi útikönyvekből válogatja ki, azt mondja, szeret visszatérni a 70-100-150 éve "megírt" helyekre, hogy megnézze, mi változott.
Tibetben önkéntesként segédkezett egy kolostor építésénél, Afrikában körbemotorozta a Tanganyika-tavat. Szomáliában kalózok lopták el a motorját egy teherhajóról, de szerencsére később előkerült, Beninben pedig egy helyi törzs támadta meg.
"Afrikában ha elhagyod a lakott terület, falkaként követnek a feketék. Hárman, öten, százan. Kíváncsiak, nem láttak még európait egymagában, koszosan egy romon utazni. Aki ott fehér, az puskával, dzsippel és kísérővel jár. Aközött, hogy csak megnéznek, kirabolnak vagy megölnek, nagyon vékony a választóvonal. Engem huszonhétszer szúrtak meg."- mesélte néhány éve a Totalbike magazinnak.
"2002-ben, amikor Csepel teherautóval jártunk Afrikában, egy utolsó fürdésre indultam a tengerpartra. Dahomey térségében máig jelen van a párducembereknek hívott szekta. Ők támadtak meg, többször megszúrtak, még a nemi szervemet is. Meg tudtam lépni, mert összevesztek a holmimon. Egy kis táskával, amiben az irataim voltak, bemenekültem a tengerbe. A repülőgépre csak azért jutottam fel, mert a légikikötő francia parancsnoka felismert; néhány héttel azelőtt már találkoztam vele északon."
VIDEÓ: az afrikai kalandokról
Az útjaira általában egyetlen térképpel indul, meg öreg írógépével, amin megörökíti kalandjait. Történeteiből, tapasztalataiból több cikk és könyv is született, az útjairól előadásokat is tartott.
Cikkei jelentek meg a A Földgömb magazinban is, ahol azt írja magáról: "Esztéta, mérnöki és újságírói végzettségem van, ami nem sokat ér. Ezzel szemben restaurátorként, muzeológusként azonosítanám magamat. Speciális érdeklődési területem a historikus építészet, a léghajózás, a hangrögzítés, a tengeralattjáró-technika. életművem, kézirataim a múzeumom leégésekor megsemmisültek. Legmagasabb képzettségem a gőzgépek területén van. A teleket a trópusokon töltöm vasúttörténeti búvárlatokkal".
A motorja első látásra elég csúnya, de azt mondja, ez nem véletlen. Szerinte a foltos festés, a csúf hegesztések csak elriasztják a tolvajokat. A kormányon egyetlen feltűnő dolog van, egy piros gomb, ami megrázza azt, aki piszkálja. Azt mondja, ezzel időt nyer baj esetén. Van egy ál-adó-vevője is, amibe egy kicsiny mp3 lejátszót épített. Attól függően, melyik gombot nyomja meg, más-más szöveg hangzik fel, ezzel úgy tehet, mintha beszélne valakivel, aki a segítségére siethet.
Minden tapasztalata és furfangja dacára a 60 éves világutazó az Origo szerint most nagy bajba került. Dél-Szudán polgárháború sújtotta övezetében ragadt, a motorja eltűnt, a pénz elfogyott. Nagyon kis esélye van kijutni.
„A helyzet a következő: megúsztam a bori mészárlást, egy órával utánam kezdődött a balhé. Megúsztam a bombázást: épp hajóra szálltam. Megúsztam a shambai lövöldözést, az előttem haladó motorost végezték ki, meg az utánam jövőt, mázli. Meg tudtam lépni a shambai háromhetes „védőőrizetből” a pokolba kívánt UN szerencsére nem volt a közelben. Most úgy tűnik, a motorom elveszett (a shambai szállítóhajón maradt, ahol a nádasban 57 ember próbált meg életben maradni, párat lelőttek a bunuk: tűzifát gyűjtöttek a mocsárban.
Megúsztam a shambai kolerát is, bár alig élek: visszatértem Jubába, a fővárosba. Most megpróbálok hazajutni, de rengeteg a menekült. A halottakat már eltüntették szerencsére, de a trópusi halottszag még az orromban van. Továbbmenni lehetetlen az állandó halálozás miatt.
Már rég lejárt a repülőjegyem, az ostromzárat nem tudtam áttörni, nem tudom, mikor érek haza. Pénzem fogytán. A repülőjegy nagyon drága Európába. Követség = nulla, humanitárius segítség = nem nulla, hanem negatív. Nem tudtam hazajönni, mert a shambai táborból nem tudtam meglépni, csak nagyon soká. (A lelépőket – hat halott – egyszerűen lelőttek a nem kormányerőkhöz tartozó katonák, de nagyon taktikusan nem a szögesdrót tövében, hanem távolabb.) Jövök, ha tudok. Most a jubai rendőrségen alszom a kikötőben, ahova visszamentem. Itt zavartak a viszonyok, bár már nem lövöldöznek. Próbálok hazajutni, esélyem van, de kevés. A kikötői rendőrségen alszom ma, meg még pár napot.”
Az Origo szerint a Külügyminisztériumban már keresik a lehetőségét annak, hogyan segíthetnének.
Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!
