"Csak visszahoztam a feleségem gyógyszereit, neki már nem kell" - szomorú történet egy patikustól
James Morales, aki egy gyógyszertárban dolgozik (idén júniusban írta meg Twitteren, hogy felvették a Walgreenshez), nemrég osztott meg egy történetet, ugyancsak Twitteren. Úgy érzi, ez a legszomorúbb dolog, amit valaha átélt.
Sokaknak ismerős a kellemes élmény, amikor az embernek a munkahelyén visszatérő ügyfele, vásárlója van. James esetében ez egy idős pár volt, akik a gyógyszereiket váltották ki. Valami azonban történt a legutóbbi alkalommal.
A teljes történet:
"Ma nagyon szomorú dolog történt, talán a legszomorúbb, amit valaha megéltem. Tudom, hogy sokakat nem izgat, de MUSZÁJ megosztanom. Íme.
Egy patikában vagyok asszisztens. Egy héten kétszer, de van, hogy háromszor jön ez az idős pár a gyógyszereiért. Mindannyian ismerjük őket.
Többnyire az idős hölgy rendezte a vásárlást, és megállt kicsit beszélgetni velem vagy a többiekkel. Évek óta ebbe a patikába járnak, úgyhogy a munkatársaim sokkal jobban ismerték őket, de nekem is a szívemhez nőttek. A néni mindig jókedvű volt, és szívesen elbeszélgetett. Közben a bácsi állt mellette, nézet őt, itta minden szavát.
Egyetlen egyszer nem fordult elő, hogy ne együtt jöttek volna, ezért furcsálltam, hogy legutóbb a bácsi egyedül jött a pulthoz. 'Hogy van ma, Mr. Smith?' – kérdeztem. Azt mondta, ahogy általában, meg hogy lehetne jobban is, ezért nem gondoltam, hogy gond lenne.
Úgyhogy mondtam neki, hogy 6 doboz gyógyszer van neki előkészítve, három neki, három a feleségének. Csak állt ott, csendesen, majd azt mondta,
A patikában mindig nagy a nyüzsgés, de valahogy mindenki meghallotta, amit a bácsi mondott, és megállt.
Csend lett, a legnagyobb, ami valaha ebben a patikában volt.
Mindenkinek elszorult a torka, ahogy Mr. Smith ott állt előttem, könnyes szemmel. 'Csúnyán hangzik, de bárcsak én mentem volna el előbb! Szörnyű volt ma reggel arra ébredni, hogy az ágy másik fele üres. A szerelmem és a legjobb barátom volt.'
Itt már én is alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Hátrapillantva láttam, hogy néhány kollégám már sírt. 'De ne szomorkodjanak! Megígértem neki, hogy élni fogok, és komolyan is veszem a dolgokat, rendesen fogom szedni a gyógyszereimet. Tartom magam az ígéreteimhez. Fentről vigyáz rám, nála jobb őrangyalt nem is kívánhatnék' - mondta.
Itt már mi is sírtunk, nem csak ő. De amilyen erős ember, össze is kapta magát, és még viccelődött is a gyógyszerészekkel egy kicsivel később.
Mielőtt elment, a lelkünkre kötött valamit, amit már hallottam korábban, de egészen idáig nem értetem, mennyire fontos. Azt mondta:
Egyetlen dolgot sajnált, mégpedig az utolsó kis beszélgetésüket. Azt kívánta, bárcsak azt mondta volna: 'szeretlek'. Bármit azon kívül, hogy 'Jó éjt, kincsem'.
Gondold el, hogy ezzel kell együtt élned életed hátralévő részében! Hogy bárcsak valami mást mondtál volna annak, aki oly sokat jelentett neked.
Mikor menni készült, a munkatársaim biztatták, hogy legyen erős, és hogy mi ott leszünk neki. Én meg csak álltam ott, és folyamatosan ezen járt az agyam. Hogyan tudsz, pusztán csak létezni is a legjobb barátod nélkül? Hogyan folytathatod úgy, mintha mi sem történt volna? Hogyan ébredsz fel reggelente?
Mert én az ő helyében összetörnék. Teljesen ledermednék. Eltöltesz egy életet valakivel, aztán magadra maradsz a végén. Láttam, ahogy a gyógyszerészünk felhívja a férjét, elmondja, mi történt, aztán azt mondja neki: nagyra becsüllek. Fura volt…
Aztán egyszer csak azt láttam, hogy az összes kollégám üzenetet ír, vagy hívja a szeretteit, hogy elmondják, mennyire szeretik őket, mind könnyekkel a szemükben, meg minden.
Aztán megértettem… Azon kaptam magam, hogy én is üzenni szeretnék valakinek, de rá kellett jönnöm, hogy nincs kinek. Mondjátok el a szeretteiteknek, mennyit jelentenek nektek, mielőtt még túl késő lenne!
Rengeteg komment érkezett a történetre:
"Majdnem elbőgtem magam órán, annyira boldog vagyok, hogy van valakim, remélem ő jól van."
"A legszomorúbb biztatás, amit ma olvastam, de nem bántam meg. Annyira édes."
"Ápoló vagyok és egy idősek otthonában is dolgozom, szóval ismerem ezt a harcot… nagyon nehéz, ha a kezdetekkor közel kerülsz valakihez."
"Szerintem az emberek nem értik, milyen értékes az élet, míg végig nem nézik, ahogy megszületik, majd elmegy az orruk előtt."
"James, egy diszkóban olvasom, és képes voltál itt megríkatni"
"Nem sűrűn beszélek a családommal, de ezek után elmondom nekik, mennyire szeretem őket. Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem. Isten áldja ezt az embert!"
