KÖZÖSSÉG
A Rovatból

A Procter and Gamble ismét több tízezer terméket adományoz a Magyar Vöröskereszt számára

A program mellé állt Tóth Vera énekesnő, hogy felhívja a figyelmet a tudatos vásárlásra és a vállalatok szerepvállalásának jelentőségére ebben a különösen nehéz helyzetben.


Az utóbbi hónapok egészségügyi kihívásaira reagálva a Procter&Gamble (az Ariel, Always, Jar, Lenor, Pampers, Head&Shoulders, Pantene és sok más hazánkban is ismert márka gyártója) újabb társadalmi felelősségvállalási kampányt indít a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben nélkülöző családok és gyermekek megsegítésére.

A Márkák, melyekre számíthat elnevezésű országos kampány során minden megvásárolt P&G termék után 1 adománytermék jut el a Magyar Vöröskereszthez, amely a nehéz helyzetbe került családokat támogatja országszerte.

A program mellé állt Tóth Vera, énekesnő, hogy felhívja a figyelmet a tudatos vásárlásra és a vállalatok szerepvállalásának jelentőségére ebben a különösen nehéz helyzetben.

„Ismert emberként naponta találkozom szívszorító történetekkel. Százával kapom a leveleket emberektől, akik úgy érzik, hogy sosem fogják meglátni a fényt az alagút végén – mondta Vera. – El sem tudjuk képzelni, milyen a valódi szegénység, milyen az, amikor már tisztálkodásra: szappanra, samponra, mosószerre sem marad pénz. A vírushelyzet előtt is sújtotta ezeket a családokat a sors, de utána még többen írhatták életük margójára a “nincs” szót. Az ember, látva, hallva ezeket a sorsokat néha olyan tehetetlennek érzi magát, hogy nem is tudja, honnan induljon neki a segítségnyújtásnak, de törekedhetünk arra, hogy valamilyen globális megmozduláshoz csatlakozzunk. Ehhez nyitott szemmel kell járnunk. A Procter&Gamble kezdeményezése azért jó, mert alapvető szükségletekkel tudja ellátni a szegényebb családokat.”

A programhoz most bárki egészen apró segítséggel hozzájárulhat, hiszen már egy vásárlással is támogathatjuk a rászoruló családokat.

A Magyar Vöröskereszt országos hálózatán keresztül minden megyébe eljuttatja az adományokat, terveik szerint közel 2000 olyan nehéz helyzetben lévő családot támogatva, amelyeknek mindennapi megélhetése került veszélybe a kialakult helyzet miatt. A termékadományokból támogatásban részesülnek a Magyar Vöröskereszt saját intézményei is, így országszerte mind a 10 Családok Átmeneti Otthona valamint 76 hajléktalanokat ellátó intézmény és szolgáltatás számára is jut segítség.

„29 éve vagyunk jelen Magyarországon segítve a rászoruló közösségeket, de a koronavírus-járvány első hulláma alatti segítségnyújtás számunkra is példanélküli időszakot jelentett az egy hónapra jutó adományozott termékek mennyiségét tekintve – mondta el Krubl Yvette, a vállalat kommunikációs vezetője. – Három hónap alatt több mint 150 raklapnyi, közel 46 millió forint összértékű termékadományt (egészségügyi, higiéniai, babaápolási és háztartási terméket) juttattunk el a Magyar Vöröskereszt, az UNICEF, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint a csömöri és gyöngyösi gyárainkhoz kötődő helyi közösségek, civil szervezetek és környékbeli kórházak számára.”

A Procter&Gamble a járvány kitörése óta folyamatosan nyújt segítséget globális, országos, és helyi szinten is. Az őszi kampányban részt vesz az összes hazánkban jól ismert és kapható Procter&Gamble márka: Ariel, Jar, Pampers, Lenor, Naturella, Pantene, Oral-B, blend-a-med, head&shoulders, Herbal Essences, Discreet, Gillette, Aussie, Ambi Pur, Always, Old Spice, Tampax. A programban együttműködik számos kiskereskedelmi bolthálózat is: Metro, DM, Rossmann, Müller, Spar, Interspar, Auchan és Tesco.

A kampányról bővebben a www.everydayme.hu/adomany oldalon tájékozódhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
„Arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál” – szegedi orvostanhallgató mentett életet egy repülőn
A fiatal orvos korábban uszodamesterként is került már éles helyzetbe. Dékáni kitüntetést kapott, amiért életet mentett.


Életet mentett egy repülőúton Szabó András, a Szegedi Tudományegyetem hatodéves orvostanhallgatója – írja a Házipatika. Szabó februárban, egy Gran Canariára tartó repülőjáraton, egy epilepsziás rohamot kapott utason segített, amiért június végi diplomaosztóján dékáni dicséretet kapott.

„A felszállás után hamar elaludtam, majd körülbelül húsz perc múlva arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál, hogy: »Help!« Csak annyit láttam, hogy az előttem lévő sor teljes szélességében rángatózik, de nem tudtam, mi történt”

– idézi az SZTE Szabót. Amikor a légiutas-kísérők megkérdezték, van-e orvos a gépen, azonnal jelentkezett.

„Légúti akadálya volt, elharapta a nyelvét, illetve a szaturációja nem volt megfelelő”

– részletezte a frissen végzett orvostanhallgató. Egy repülő- és űrorvostan kurzuson tanultak alapján tudta felmérni a helyzetet, így döntötte el azt is, hogy kényszerleszállásra kéri a pilótákat.

A hódmezővásárhelyi fiatal orvos aneszteziológia és intenzív terápia szakágon szeretne továbbtanulni. Korábban már uszodamesterként is mentett életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy 18 éves balatonfüredi lány lett idén az Anna-bál szépe – fotók
Soós Kriszta Szonja idén érettségizett, Budapesten tanul tovább, a bálra pedig párjával és családjával érkezett.


Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe. Első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye pedig a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vett részt az Anna-bálon, míg a 17 éves második udvarhölgy a családjával jött a balatonfüredi rendezvényre, amelyen már másodszor vett részt.

Az est folyamán az idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit,

akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A Sziget arcai: édes hármas guminővel, görög istenek és egy szokatlan páros
A Szigetet nemcsak a koncertek és a különféle előadások színesítik, hanem maga a látogatóközönség is.


Ahogy minden évben, így idén sincs másképp: a nonstop hangzavar mellett vizuális ingerekben is igen gazdag a Sziget. A fesztiválon gyakorlatilag párméterenként érik egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb programok. Ezek hangulatához pedig rengeteget ad a gyönyörű díszlet, a különböző színes installációk és az esti fények pompája.

Ami a Sziget esszenciáját adja, az viszont nem más, mint maga a közönség. Amíg a kilencvenes években a punkok Mekkája volt ez, addig manapság már a kisgyerekes családtól a szingli hetvenesig bárki magáénak érezheti a rendezvényt.

Ahogy a címlapfotón is látható, páran bevállalták a kőkeményre lakkozott hajat és a hozzá illő rikító sminket annak ellenére, hogy napokig moshatják majd ki magukból.

Ha fesztiválozásról van szó, akkor a divatról is illik ejteni pár szót. Neonfonatot és extrém sminket a fesztiválon is kérhetünk magunknak, de sokat mutató vagy éppen vicces ruhákkal is könnyen találkozhatunk. Az már valamivel ritkább, amikor valaki minden nap tetőtől talpig más-más extrém szettbe bújik. Találtunk egy szlovák párt, akik pont így tűntek ki a tömegből:

A divatot máshogy értelmezte egy csapat fiatal, akik ókori görög szereléssel fejezték ki tiszteletüket az olimpiai játékok előtt. Ők még józanul is vállalták ezt.

Egy picivel ittasabb srác a guminőjével karöltve keresett résztvevőt egy édes hármashoz, de felbukkantak csinos szoknyás férfiak is.

A kora délutáni órákban egy, a párnáival ácsorgó srác szúrt szemet. Be volt kötve a karja. Azt mondta lehet hogy, eltört, amikor részegen bungee jumpingozott, de a Szigeten megkérdezett dolgozók szerint nem szokatlan, hogy késő este kisebb sor van az elsősegély-sátornál.

A nyári hőségben megtelt a strand is, ahol egy stílusos úriember tűnt ki a tömegből egy fiatal hölgy oldalán. Szokatlan páros. Az óvatos rákérdezés után kiderült, hogy csak barátok, de a kedves lány nyomatékosította, hogy „nem a stricim”, mivel korábban már ezt is megkérdezték tőlük.

Az átlagtól eltérő karakterek megtalálása még a Szigeten is időigényes, de abszolút megérte minden lépés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Smile örökre elhagyta a bandát: az ország egyetlen mentőtacsija nem mosolyog többet gazdájára
Az Életjel Mentőcsoport hős kutyáját egy vásári ketrecben szúrta ki későbbi gazdája, aki meglátta benne azonnal, hogy kiváló keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.


Sikeres és boldog 13 év után elment Smile, a mentőtacskó. A szomorú hírt a Katasztrófavédelem osztotta meg a közösségi oldalán.

Egy kicsi tacsi pacsi címmel azt írták:

"Smile, az Életjel Mentőcsoport (pontosabban Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság) apró, de nem csekély jelentőséggel bíró tagja örökre elhagyta a bandát.

Tulajdonképpen mindig is önálló döntéseket hozott, de megengedte társának, Turi Lacinak, hogy azt higgye, ő a főnök.

Smile 13 évvel ez előtt pontosan tudta, hogy ha elég kedvesen mosolyog ki abból a vásári ketrecből, amelyikben Laci észrevette, akkor még keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.

Smile nemcsak a romos, veszélyes terepen, a földi poklokban tudta, mi a dolga, hanem az előkelő fogadásokon, nagykövetségeken, cifra társaságban is elég jól viselkedett.

Most azért elég nagy próbatétel elé állította a gazdáját. Lacinak úgy kellene a továbbiakban mosolyognia bajbajutottra, segítségkérőre, menekülőre, hogy Smile már nem lesz ott mellette, nem segít neki, nem mosolyog vele soha többet.

13 év egy kiskutya életében egy teljes életpálya. Köszönjük, Smile….

(Laci, kezdheted nézegetni a vásárokra hurcolt kutyagyerekeket.)" - áll a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk