KULT

A Művészetek Völgye idén is elvarázsol: ezért gyere le, ha eddig még nem tetted meg

Félidejénél tart a 10 napos fesztivál. A java még hátravan, de azért már eddig is bőven értek élmények bennünket. Ezeket gyűjtöttük össze.


A Kapolcson és Taliándörögdön eltöltött első hétvége legfőbb tapasztalata az volt, amire tulajdonképpen számítottam is: kicsit olyan az egész, mint a hazatérés. Nagyon hamar elrepült ez az egy év, és lehetett onnan folytatni, ahol tavaly július utolsó napján abbahagytuk.

Megpróbáltam pontokba szedni, mik a legfőbb újdonságok idén, illetve mik azok a stabil pontok, ami miatt már jó ideje szerethető a fesztivál.

A régi helyszínekben nem csalódtunk, az újakat egyből megszerettük

A Völgy legnagyobb erénye, hogy ez tényleg egy összművészeti fesztivál: gyakorlatilag minden műfaj rajongói találhatnak olyan helyszínt, ahol akár mind a 10 napot eltölthetik, és végig azt kapják, amit legjobban szeretnek.

Aki pedig többféle irányban is érdeklődik, súlyosan a bőség zavara fenyegeti, annyi dolog zajlik egymással egy időben.

Van itt egyfajta stabil állandóság: az udvarok egy része hosszú ideje ugyanazokkal az alap programokkal jelentkezik, amiket viszont mégsem lehet megunni. Jó példa erre a Kaláka Versudvar, ahol idén is mindennap van zenés versimpró, a meghívott költők és zenészek névsora nagyjából megegyezik az eddigi években megszokottal, ennek ellenére ugyanúgy gond nélkül végig lehet ülni. Ugyanez igaz a Momentán Udvarra, nem meglepő módon, hiszen náluk tényleg minden előadás teljesen spontán módon alakul a közönség javaslatai alapján, csak a keretek vannak megszabva.

Az említett stabil pontokon kívül viszont minden évben van bizonyos fokú megújulás is. Idén új színfolt a Móluskert Udvar, ahol Szirtes Edina a házigazda, a vigántpetendi Cirque du Tókert, ahol a cirkusz kedvelői is megtalálhatják a számításukat, vagy éppen a Kőbánya Udvara (lásd kicsit lentebb), ahol teljesen feltörekvő és már közepesen befutott zenekarok egyaránt fellépnek, jól kiegészítve a Panoráma Színpad programját.

volgy2volgy3volgy9

Azonnal kiszakadsz a mindennapokból

Az egyik legérdekesebb tulajdonsága ennek a fesztiválnak az, hogy már a megérkezés utáni első pillanatokban beszippant a hangulata. A falusi környezet varázsa egészen megfoghatatlan, visszatérőként főleg, de aki legelőször látogat el ide, szintén majdhogynem kivétel nélkül ugyanerről számol be.

Szubjektív vélemény: tősgyökeres budapestiként nagyon nehezen tudom magam mögött hagyni a várost – még ha pár napra utazom is el valahová, azt nézem, miről maradok le ezalatt. A Völgy 10 napja viszont kivétel, ilyenkor gyakorlatilag eszembe sem jut, milyen programok zajlanak éppen a fővárosban.

Ebben nyilván annak is szerepe van, hogy azoknak a fellépőknek a nagy része, akiket ott meg szoktam nézni, az itteni programban is szerepel. De ettől függetlenül is rengeteget ad hozzá a különleges atmoszféra ahhoz, hogy szinte egyáltalán ne gondoljak a budapesti éjszakára. Sőt, még a híreket is kevésbé követem, ami amúgy szintén egyáltalán nem jellemző rám, utazzak bárhova is.

volgy12volgy13

Nem fogsz csődbe menni miatta

A másik dolog, ami összehasonlíthatatlanul jobb itt, mint bármelyik klasszikus, nagy fesztiválon: sokkal lazábbak a keretek. A falvakon belül szabadon lehet mozogni, még karszalagra sincs szükség, de az udvarok bejáratánál is csak azt ellenőrzik, a táskaátvizsgálás ismeretlen fogalom. Ebből következik, hogy gyakorlatilag bármit be lehet vinni.

Ha nem szeretnél a helyszínen ételre és italra költeni, hozhatsz magadról otthonról (vagy akár a tapolcai Tescóból) akár ebédre és vacsorára valót, akár annyi és olyan alkoholt, amilyet szeretnél.

De ha megmaradnál a kényelmesebb opciónál és inkább mindent a helyszínen szerzel be, akkor sincs semmi okod panaszra. Teljesen normális árak vannak, 1000 forintból jól lehet lakni, ráadásul máshol megszokott, a végtelenül unalmas tucat street foodok helyett kimondottan változatos a felhozatal.

Az italárak sem rosszabbak, egy korsó sör 4-500 forint körül alakul, a borok decije 200-250 forint, de a taliándörögdi Kolics Borudvarban (az alsó buszmegálló mellett) például csak 100. És másfél literes ásványvizes palackban is kérheted, fröccsként bármilyen arányban. Ennél nyerőbb opció aligha akad.

volgy11volgy6

A vihar sem feltétlenül jelent problémát

Az első hétvége egyre fokozódó kánikulája után hétfőn hajnalban viharos esővel megérkezett a hidegfront. Az eső persze sosem jó egy fesztiválon, de itt egyelőre csak minimális fennakadást okozott. Bár az első hullám után este 7 óra körül ismét rákezdett, nagyon kevés programot kellett lemondani emiatt.

A Momentán Udvarban például éppen az Oscar-díjas Deák Kristóffal volt beszélgetés, amit úgy oldottak meg, hogy az emberek először csak a terebélyes diófa alá húzódtak, aztán amikor annyira rákezdett, hogy már azon is átütött, simán felhívták a teljes közönséget a színpadra.

A rendező és a moderátor az egyik sarokban foglalt helyet két széken, a többiek pedig babzsákokra ülve köréjük gyűltek. Ezzel még a bensőséges hangulat is garantált volt, ahogy az interaktivitás is fokozódott: bárki bármit kérdezhetett közben, az egész leginkább egy kötetlen közönségtalálkozóra hasonlított. A Panoráma Színpadon ezalatt a francia Deluxe játszott, de mások elmondása alapján úgy tudom, az időjárás ott sem okozott semmilyen problémát az embereknek - a szakadó eső ellenére végigtáncolták a koncertet.

volgy10

Egyre nagyobb teret kapnak a fiatal zenekarok

A fesztivál szervezői a 3-4 évvel ezelőtti menedzsmentváltás óta nagyon tudatosan nyitnak a tizen-huszonéves generáció felé. Egyre több olyan program van, ami kimondottan az ő megnyerésüket szolgálja, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy sikerrel: számottevően több fiatalt lehet látni azóta a Völgyfalvakban.

A legnagyobb neveket felvonultató Panoráma Színpad mellett szerencsére jó néhány másik könnyűzenei helyszín is van még, akik ráadásul a még nem annyira ismert, de annál tehetségesebb feltörekvő csapatokra helyezik a hangsúlyt. Az egyik ilyen a Lemming Udvar, ahol a Szimpla Kert tehetségkutató programjának versenyzői lépnek fel.

A taliándörögdi Elevenkert szokás szerint az underground legjobbjait hozza el, de idén ráadásként a Cseh Tamás Programmal is összefogtak: a 18 órai sávban mindennap egy általuk támogatott előadó kap lehetőséget. Ezekbe akár teljesen ismeretlenül is érdemes belehallgatni, könnyen kellemes meglepetés lehet a vége. Kőbánya Udvarával ugyanez a helyzet: bár itt már befutottabb produkciók is helyet kaptak, vérfrissítés szempontjából remek hír, hogy ilyen programhelyszín is van már Kapolcson.

volgy7volgy8

És hogy mi lesz még?

Bár a fesztivál majdnem fele már eltelt, egyáltalán nem késtél még el, ha mondjuk ennek a cikknek a hatására kapnál kedvet ahhoz, hogy személyesen is meggyőződj az olvasottak igazságtartalmáról.

Csak némi ízelítő felsorolásszerűen arról, milyen programok vannak még hátra: a Panoráma Színpadon játszik Palya Bea, a Péterfy Bori & Love Band, Hobo, a Vad Fruttik, a Magashegyi Undeground, a Szabó Balázs Bandája, az Ivan & the Parazol, sőt a francia Nouvelle Vague is fellép. A Momentán Udvarban többek között Dolák-Saly Róbert és Kepes András lesz a Főhős című produkció vendége, de a klasszikus RögvEstből is többféle verziót játszanak még, sőt érkezik Mácsai Pál is az "Azt meséld el, Pista!" című Őrkény-estjével.

Az Elevenkertben lesz például Pluto, Vasárnapi Gyerekek, Kistehén, Császári Pillanatművek és Müller Péter Sziámi Andfriends koncert, az utóbbi előtt közvetlenül pedig az Ági és a Fiúk adja elő Kontroll Csoport dalokból álló műsorát. A Nemzeti Szín-téren megnézheted például Shakespeare Szentivánéji álom-ját, vagy a Betyárjátékot, a Fidelio Színház Színpadon pedig Mrozek Emigránsok című darabját.

Ez csak elenyészően kis százaléka a programoknak, amit teljesen esetlegesen választottam ki. A teljes felhozatalt IDE KATTINTVA böngészheted.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk