Novák Hunor is megszólalt Charlize Theronról, aki a kisfiát kislányként neveli
"Napi abszurd. Három évesen..." először ezekkel a szavakkal reagált a Facebook-oldalán Dr. Novák Hunor gyermekorvos arra a hírre, hogy három éves kora óta lányként neveli a kisfiát Charlize Theron, mert a gyermek azt mondta neki, hogy ő nem fiú.
Mint azt mi is megírtuk, a 43 éves színésznő két örökbefogadott gyereket nevel, a most 7 éves Jacksont és a 3 éves esztendős Augustot. A két kisgyerekről eddig keveset lehetett tudni, ám Charlize Theron nemrég megtörte a csendet.
A Daily Mailnek azt mondta, hogy idősebb, 7 éves gyermeke hogy Jackson, aki egyébként fiúnak született,
3 éves korában állt elé azzal hogy: "Én nem vagyok fiú." A színésznő azt mondta, nem érzi úgy, hogy ebben neki anyaként állást kell foglalnia.
"Szülőként csak az a dolgom, hogy szeressem és inspiráljam őket, és segítsem őket abban, hogy megtalálják a helyüket a világban. Hogy ők hogyan definiálják magukat, az az ő döntésük. Tehát két gyönyörű kislány édesanyja vagyok."
Dr. Novák Hunor a hírre reagálva egy bővebb Facebook-bejegyzésben is kifejtette, mit gondol erről.
"Két fontos komment olvasóimtól..." - írta a bejegyzésben. "Mi lett volna, ha őket is fiúkent kezdik felnevelni? Fontos a tolerancia, de sajnos a nyugati világban már már elmebeteg módon estek át a ló túlsó oldalára, és a politikai korrektség a józan észt is képes felülírni".
Az egyik olvasói komment így szól: "Nővérem kizárólag fiús játékokkal játszott, haja is rövid, pici kora óta focizik, fiús volt a ruházata is, most is inkább az, de szerencsére senkinek sem jutott eszébe, hogy fiút neveljen belőle, nő és anya, aki elégedett is ezzel"
A másikban ez áll: "Emlékszem, hogy nekem is volt kicsiként egy olyan kérésem szüleim felé, hogy hívjanak mostantól Gergőnek. Fiú akartam lenni, mert az öcsémmel játszottam mindig. Nem azért, mert a lányokhoz vonzódtam. (Azt se tudtam, mi az...) Persze nem szólítottak Gergőnek, és továbbra is kislányként kezeltek.
Heteroszexuális vagyok, sosem volt bennem kérdés, jót mosolygok, ha eszembe jut a gyermekkor."
A gyermekorvos bejegyzésére sokan reagáltak hozzászólásaikban. Volt, aki egyetértett az abban írtakkal és az orvossal: "Őrület... itt pusztán arról van szó, hogy sok ember a ló másik oldalára esik...
3 évesen a gyerek az, ami lenni akar, jól van ez így, hiszen a szerepjáték szükséges... De hogy akkor mostantól ellenkező neműnek neveljük, és ezt ország világnak közzétesszük, az röhej... ez a gyerek most bajban van a saját szülei miatt."
Akadnak azonban többen is, akik nem értenek egyet sem Novák Hunorral, sem az általa közzétett kommentekkel.
"Valahogy el kéne magyarázni Dr. Novák Hunornak, hogy a transzneműség nem azonos a homoszexualitással, még csak össze sem függ vele, és baromi káros, ha egy megmondóorvos, aki az evidence based tájékoztatás mellett tette le a garast, tájékozatlanul marhaságokat terjeszt az ügyben.
Egy transz nő, ha leszbikus*, az Nováknál pont, hogy heterot jelent, bár nem hinném, hogy ő ezt átlátná. Csak lő, ahol épp zörgést hall a bokrok között, hogy kit vagy mit talál el, nos, arról nem sokat tud, szemmel láthatóan. Szóval doktorúr, vegyük át az alapokat: nemi identitás nemegyenlő szexuális orientáció.
*Születésekor fiúként regisztrált, azonban önmagát nőként identifikáló személy, aki ha a férfiakhoz vonzódik, hetero-, ha a nőkhöz, akkor homoszexuális, amint bármelyik (születésekor is lányként regisztrált) nő." - írja a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalon az oldal alapítója, Mérő Vera.
Egy olvasója pedig azt írta kommentben: "Szomorú, hogy orvosként ilyen szűk látókörű és amiről gőze sincs, hogy mi az, azt inkább kigúnyolja és túlzott toleranciának nevezi.
A transzszexualitás, transzneműség nagyon is létező dolog és nem divat idiótaság.
Olyan ez, mint például az autizmus, vagy Down-szindróma. Így születik az ember, és nem tehet róla, nem tud változtatni rajta. Rengeteg vizsgálaton átesnek a transzneműek, mire megkapják a végleges diagnózist. Egy gyermekgyógyász tudatlanul ne ossza az észt a nemi identitásról, szexuálpszichológiáról. Maradjon inkább a szamárköhögésnél, azt talán még érti, és tudja kezelni."
Te mit gondolsz erről?









