„Meghalt, de itt van – örökre megváltozott a barátnőm személyisége egy agyrázkódástól”
A The Guardian cikke drámai történetet mesél el egy írónőről és a barátnőjéről, aki egy közlekedési balesetben súlyos agysérülést szenvedett. Az írás szerzője nem árulja el a saját nevét és a lányét sem, akit az írásban Gabrielle-nek nevez.
Gabrielle egy januári napon telefonált a párjának, hogy jöjjön gyorsan, balesetet szenvedett. Az írónő elmondása szerint innentől, mint a krízishelyzetekben általában "megállt a film, csak képek voltak."
Emlékszik a megrongálódott autóra, a véres-hajas ablaküvegre és a lány kezére, ami a hordágyról lelógva erősen szorította az övét.
Gabrielle-t a kórházban ellátták, összevarrták a fejét, és az orvos tájékoztatta a szerzőt, hogy a barátnője súlyos agyrázkódást szenvedett.

Ezután az írónő otthon ápolta kedvesét, aki az első éjjelen olyan mélyen aludt, "mint egy beteg állat, vagy gyermek."
A következő napon brutálisak voltak a pár számára, Gabrielle ugyanis erős fejfájástól szenvedett és minden erős inger - legyen az vizuális vagy hanghatás - csak még rosszabb hatással volt az állapotára. Egy héttel később elmentek bevásárolni, de a lány a sok ingertől kimerült és rosszul lett, ami az üzletben érte.

Ekkorra lett egyértelmű, hogy Gabrielle fizikailag ugyan egyértelműen gyógyulófélben volt, de az agya nem megfelelően működött.
Korábban egyszerű feladatok váltak nehézzé a számára, ami miatt dühkitörései voltak, sírt és a párját hibáztatta. A memóriája rosszul működött - volt, hogy többször is fel kellett neki olvasni egy-egy oldalt egy regényből, mert nem emlékezett rá. Az időérzéke is eltűnt, éjszakánként felriadt és szorongva, dühösen reagált arra, hogy nem érezte, vajon mennyi idő telhetett el a lefekvése óta. Tíz perc vagy tíz óra - nem érezte a különbséget.
"Nem tudtuk, mi történik Gabrielle-lel, csak abban voltunk biztosak, hogy nem ilyen volt a baleset előtt - írja a nő. - "Csak később, kutatást végezve értettük meg a változás mechanizmusát. Az agyrázkódás ugyanis alapvetően az agy sérülése. Képzelj el egy befőttes üveget, ami tele van sűrű folyadékkal s van benne egy barack. Ha erőszakosan rázzuk az üveget, a barack több sérülést is szenved. Ha kivennénk az üvegből, látható lenne a sok apró seb, s a nyomódások körüli területen is látható lenne a hatás."
Ha később megkóstoljuk a barackot, az ütődések helyén nem olyan finom a húsa - a szerző ehhez hasonlítja az agyrázkódást is. Az agyban lévő neuronok már nem úgy működnek, mint korábban, s ez a károsodás rendszerint visszafordíthatatlan.
Ugyanakkor a Gabrielle-t a sürgősségin, majd a későbbi vizsgálaton az orvosok megnyugtatták, hogy nem súlyos az agyrázkódása. Ám Paul van Donkelaar, a British Columbia Egyetem agysérülési pszichés hatásokkal foglalkozó professzora szerint a sérülés súlyossága nem feltétlenül jelzi előre, hogy az adott személyre miként hat a baleset.
"Súlyosan kimerültem - írja a szerző. - Otthonról dolgoztam egy kis hetilap szerkesztőjeként. Gyakran kimásztam az ágyból, miután Gabrielle elaludt, hogy dolgozzak. Folyamatosan "ügyeletben" voltam, vagy az újság, vagy Gabrielle miatt."
Az írónő ma már tudja, hogy segítséget kellett volna kérnie. Sem az orvosok, sem az ismerősök nem hittek a lánynak, mert többnyire teljesen fókuszált volt és normálisnak tűnt.
"Úgy éreztem, amíg hiszek benne, jobban kell lennie. Elkezdtem keményen inni. Annyit fogytam, hogy elkezdett kimaradozni a menstruációm. Gyakran gondoltam rá, hogy elhagyom - egy alkalommal össze is pakoltam és elindultam. Aztán amikor a városhatárhoz értem, visszafordultam.

A szerző ezután hat hónappal később három hétre elutazott sátrazni. Gabrielle nem akarta, hogy elmenjen, de ő úgy érezte, magával is törődnie kell újra.
"Nem telt el két hét az elutazásom óta, amikor Gabrielle megcsalt"
- írja.
A szerző hiába próbált érzelmeket kicsiholni a lányból beszélgetésük során. Gabrielle azt ismételgette, hogy ez nem volt megcsalás, nem csinált semmi rosszat - s közben dührohamokat kapott. Azt hajtogatta, hogy semmivel nem tartozik a társának, s hogy a másik biztosan nem szereti.
"Félig igaza volt. Nem tartozott nekem semmivel. De jobban szerettem őt, mint a saját egészségemet és boldogságomat."
A szerző annyira megbántva érezte magát, hogy elmondása szerint ekkor még nem fedezte fel az ismerős mintázatot, amivel pedig a baleset óta többször találkozott: ha Gabrielle valami érzelmileg vagy kognitívan nehéz dologgal találkozott - lefagyott.
"Szerintem egyszerűen nem értette meg, hogy rosszat tett - nem volt képes összerendezni a lineáris eseményeket és azt, hogy a tettei miként hatottak rám. Nem tudta feldolgozni az én reakciómat sem. Valószínűleg épp annyira volt összezavarodott, megbántott és frusztrált, mint én."

A cikk írója ezután súlyos depresszióba zuhant, és két évébe telt megérteni, hogy nem a megcsalás miatti fájdalmat élte csak át - hanem a másik elvesztése miatti gyászt is.
"Valaki, ahogy sejtettem: meghalt. Arra számítottam, hogy a munkámért cserébe visszakapom a barátnőmet, de tévedtem. Rettenetes teher lehetett a számára - az új énje számára, hogy együtt kellett élnie az elvárásokkal. "A nő, akit ismertem és szerettem, meghalt. Abban a pillanatban távozott, amikor felelőtlen döntéssel jelzés nélkül fordult be a kanyarban, amikor a feje átütötte az üveget és a neuronjai elkezdtek elpusztulni."
A szerző szerint a kultúránkban nincs helye az ilyen fajta gyásznak. "Ezzel a gyásszal egyedül álltam. Gabrielle még mindig ott volt - csak nem az volt, akit szerettem. Ő elment, és már soha nem tér vissza."
