KULT

Kelemen Kabátban ide vagy oda, Demjén Ferenc a legmenőbb!

A szabadság vándorai Szabó Bence-féle előadása volt a legnagyobb hatással a Kismenők negyedik adásának közönségére, de nem ő volt az egyetlen, aki meglepetést okozott.


Szinte már vártuk, hogy a két éve felkapott Kelemen Kabátban-sláger, a Maradjatok gyerekek csendüljön fel a Kismenők valamelyik etapjaként, és nem is kellett csalódnunk: az április 30-án sugárzott adás ezzel a közös produkcióval indított. Az együttes nyitányt követően Ördög Nóra műsorvezető-csapatkapitány gyermekei mutathatták meg magukat.

A gyermek-tehetségkutató show negyedik adásában még élesebben lehetett megfigyelni a különböző korosztályok igényei közti különbséget, és ez elsősorban a pontszámokban mutatkozott meg. Rögtön a legelső elem, Szarvas Beni és Papp Csenge rockabilly-produkciója kiélezte a kérdést: kinek mennyire tetszik az elsőre talán egyszerűnek tűnő, valójában azonban igen összetett műfaj?

A zsűritagok közül Hajós András fogalmazta meg a legtökéletesebben azt, amit tényleg érzékelni lehetett a Mystery Gang dalára járt tánc közben: a "Megőrülök érted"-szövegű, felhőtlen muzsikához párosított csinos, letisztult, spiccekkel telerakott koreográfiát. A zsűri nem pontozta agyon őket, pedig dicséretekkel jócskán elhalmozták Csengét és Benit. Védelmükre legyen mondva, hogy a közönség közt is csak a nagyszülők adtak 25 pontot - úgy tűnik, a rockabilly elsősorban az ő korosztályukat ragadja magával. Sajnálatos ez, mert a két fiatal így kiesett a versenyből, pedig már most is kenterbe verik sok, náluk idősebb rockabilly-táncos tudását. Elnéztük volna még őket a későbbiekben is.

Videó: Szarvas Benjámin és Papp Csenge

Jenei Deborah Adele Hello című, rendkívül nehéz szerzeményének újragondolásával kivívta a zsűri és a közönség elismerését, ráadásul kisfilmjéből azt is megtudhattuk, hogy megrögzött uborkafogyasztó.

Ha már itt tartunk: a versenyzők felkészülését bemutató bejátszások sok szempontból érdekesek, mert még többet megmutatnak a sokunk által már elfeledett gyermeki gondolkodásmódról.

A velük forgató műsorvezetők is megteszik, ami tőlük telik, de tény, hogy helyenként érezni lehet rajtuk valamennyi enerváltságot, illetve pusztán "a show" kedvéért közbeszúrt mondatokat.

Debi tudását is Hajós fogalmazta meg a legpontosabban: van még mit tanulnia gitározás terén, de jó irányba halad. Az ő szájából elhangzott kritika jóval hihetőbb volt, mint más zsűritagok véget nem érő áradozásai, hiszen olyan produkciót láttunk, ami hatalmas tehetségre vall, de érthető módon még nem a csillagokat rengette meg az égben. Debi mindenesetre tovább jutott - várjuk, mivel rukkol elő legközelebb.

deb

Harza Márk intelligenciája és érettsége valósággal megdöbbentő. Minden egyes megnyilatkozása bámulatos, éppen ezért a rendellenesen hosszú nevekről szóló japán mesét is teljes profizmussal adta elő. Itt azonban ismét kiütközött a már korábban tárgyalt igénybeli különbség. A közönség gyermekkorú tagjai ugyanis érezhetően nem a statikus, mesét vagy tanulságos történetet elmondó produkciókban tudnak elmélyülni, legalábbis nem akkor, amikor ez egy hiperhajlékony gumilány előadásával van összemérve. Az adás végén sajnos Márktól is búcsúznunk kellett, pedig tőle is szívesen hallottunk volna még valamilyen kacagtató, esetleg egy mélyrehatóbb, erőt adó történetet.

harza

Horváth Gutai Bertus balerina-tánca volt az egyik produkció, amely teljességgel lehengerelt mindenkit - legalábbis, ha a zsűrit nézzük. A csöppnyi kis táncos tudása természetesen megkérdőjelezhetetlen, bájossága még inkább elragadó - de a közönség szavazatai azért megmutatták, hogy a zsűritagok némileg túloztak a magas pontszámokkal. Bertus jó, nagyon jó, de produkciójának nehézsége, a kihívás foka nem érte el más előadások szintjét (gondolunk itt például a rockabilly táncosokra, és elnézést, többé már tényleg nem hozzuk fel őket). Így Bertustól is ez volt az utolsó szereplés, amit ebben a show-ban láthattunk.

bertus

Luppinger Attila - semmi túlzás nincs ebben - tényleg rocksztár. Már most. Ábel Anita melltartós poénja hibátlan volt (csak azért nem dobta be a ruhadarabot, mert tudja, hogy ez egy gyerekműsor), Hajós András rákontrázása pedig feltette az i-re a pontot (ő is Anita melltartóját dobta volna be, csak otthon hagyta).

Attila a saját játékába belefeledkezve volt, hogy félkézzel tépte a húrokat, és teljes joggal vihette haza a zsűri és a közönség egyaránt magas elismerését, azaz 191 pontot a maximális 200-ból.

Videó: Attila már most rocksztár

Attilára csak a már említett Bence vert rá 6 ponttal, tényleg nagy örömünkre, mert ez azt is bizonyítja, hogy a véget nem érő Punnany-és Halott Pénz-őrületben a magyar közönség még mindig nem felejtett el nagyra értékelni egy olyan dalt, mint A szabadság vándorai.

Videó: Bence, az est legnagyobb győztese

A hajlékonyság és az extrém pózok, amelyeket Cserép Timi, a gumilány tár a nézők szeme elé, úgy látszik, örök kedvenc. Kérdésessé tehető ugyanakkor, hogy a rendkívüli adottsággal megáldott kis hölgy mi újjal szolgál majd az elkövetkezendőkben. Vitatkoznánk Lajtai Kati véleményével, miszerint amit Timitől látunk, az hiába ismétlődő elemekből áll, megszokhatatlan. Bízunk benne ugyanakkor, hogy ha az elemek ismétlődnek is - mert hát, valljuk be, egy hajlékony testtel művelhető facsarások száma valóban véges - , a továbbjutott Timi produkcióinak stílusával, körbedíszítésével, esetleg egyfajta történet belevitelével felfrissíthető az előadás.

timi

A közönség a Piroska és a farkas című mesét objektív szempontokból kitárgyaló csöppséget, Qian Zitát juttatta tovább, akinek cukisága annyira magával ragadta a zsűrit, hogy Ábel Anita az asztal mögül kirohanva magához ölelte a kislányt. Nem lehet eldönteni, hogy az egész biztosan őszinte csodálat mellett maga a gesztus mennyire volt előre kitervelt, de tudjuk jól, hogy egy tehetségkutató TV-show-ban kell, hogy legyenek meghatározott pontok, amelyeken néhol kevesebb hitelességet érzünk. És itt csatolnánk vissza Hajós Andrásnak egy újabb mondatára, amelyet az este legnagyobb győzteséhez, Bencéhez címzett: a gyerekeknél

nem az számít, hogy ki mennyit tud, hanem, hogy ki mennyire hiteles.

Ez a bölcs gondolat ugyanakkor inkább a műsor felnőtt résztvevőire vonatkoztatható. Hiszen a gyermek, az gyermek. A gyermek, ha játszik, ha táncol, ha énekel, ha verset mond - azt őszintén teszi.

Ha tetszettek a Kismenők produkciói, nyomj egy megosztást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk