A piactérre zuhant a városháza tornya – Magyarország legerősebb földrengése letarolta Komárom egyharmadát
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy annyira biztonságos kicsiny hazánk lokációja, hogy itt bizony soha nincsenek számottevő földrengések. Tény, hogy előbb kell tartanunk attól, hogy állagromlás miatt esik ránk egy ház, mint hogy természeti erők döntik romba, de azért akadtak emlékezetes esetek.
Létezik egy földmozgás szempontjából, tehát szeizmikusan aktív terület hazánkban, amely a Balaton észak-keleti része és Komárom között húzódik. Ezért nem meglepő, hogy
A tehetős kereskedőváros népe június 28-án, hajnali fél 6-kor eszmélt arra, hogy a másnapra várt Péter-Pál-napi vásár helyett némi programváltozás várható, ugyanis megremegett alattuk a föld.
A Mária Terézia uralkodása idején pusztító komáromi rázkódást követően a város egyharmada tönkrement, beleértve a Duna bal partját. A földlemezek mozgása nyomán összedőlt hét templom és majdnem háromszáz ház, és több száz másik is megrongálódott, úgyhogy mindössze az épületek tizede maradt sértetlen. Nem beszélve arról a sokkoló jelenetről, hogy a városháza tornya az órával együtt a piactérre zuhant.
Mondjuk az a csoda, hogy nem történt több haláleset: szerencsére az akkori földműves építészetben minden kémény lefelé szélesedett, a házakat pedig úgy kezdték építeni, hogy fűzfaágakat vertek le félméterenként, amelyeket vesszővel összefűztek, majd betapasztottak. Ezért ezek strapabíróbbaknak bizonyultak, mint a gazdagok kőházai és boltíves-emeletes palotái.
A komáromi születésű Jókai Mór közel száz évvel később megírta az Elátkozott család című regényét, amelyben döbbenetes érzékletességgel elevenítette fel a földrengés eseményeit. Ez a váratlan tragédia motiválta a helyieket és az illetékes szerveket arra, hogy talán ideje lenne ezzel az – akkor még viszonylag – ismeretlen jelenséggel behatóbban foglalkozni, ha nem akarják, hogy megismétlődjön. Márpedig megismétlődött enyhébb lefolyással körülbelül két évtizedenként, egészen a 19. század közepéig, utána már csökkent az aktivitás.
Mentségünkre legyen mondva, Európában így is másodikként alakult meg a Földrengési Állandó Bizottság, immáron műszeres megfigyeléssel. Utána sorban nyíltak az erre szakosodott intézmények: megalakult a Magyar Királyi Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet, amely szintén megfigyelte a földrengéseket, ráadásul a 20. század elején alakult Nemzetközi Szeizmológiai Társaság élére egy magyar tudóst raktak, Kövesligethy Radó személyében. Ő elég hatékony választásnak bizonyult, mivel évtizedes munkássága alatt megalapította a Budapesti Földrengési Obszervatóriumot és a Nemzetközi Földrengési Számoló Intézetet egyaránt.
Mint minden egyéb területen, sajnos a műszerek fejlődésében is hatalmas szerepet játszott a háborúskodás: az atomcsend-egyezmény betartásához olyan érzékeny gépekre volt szükség, amelyek megbízhatóan érzékelték a rezgéseket, ennek köszönhetően jött létre a szeizmológia. Szükség is volt rá, mert 1985-ben ismét egy nagyobb horderejű, 5-ös erősségű földrengés rázta meg Magyarországot, a Veszprém megyei Berhidán.
A magyar műszerek jelenkori profizmusáról pedig mindent elmond az a pár évvel ezelőtti eset, amikor – néhány másik ország visszajelzésével együtt – lebuktatták Észak-Koreát, ahol megpróbáltak eltitkolni egy atomkísérletet. A mi kifinomult berendezéseink azonban jelezték az erőfitogtatásból felrobbantott hidrogénbomba rezgéseit.
A legutolsó komolyabb rázkódásokat egy évtizede szenvedtük el: 2011-ben a 4,7-es erősségű rengés epicentruma Oroszlánytól pár kilométerre volt, méghozzá 10 kilométer mélyen, 2013-ban pedig Egertől délre egy 4,8-as rengéssorozat emlékezetett minket a természet erejére.
