Ugyanazon a napon dobták őket, amikor megismerkedtek egymással - ma már boldog házasok
Brittany és Tyler kapcsolata nem akárhogy kezdődött. Amerika különböző államaiból érkeztek egy munkakonferencára, ahol megismerkedtek egymással. Szinte rögtön megvolt köztük a szikra, mert nagyon gyorsan összebarátkoztak, ám mivel mindketten házasok voltak, barátokként köszöntek el egymástól a nap végén.
A nő még aznap kapott egy üzenetet a férjétől, amiben azt írta, hogy el akar válni tőle. Amíg ezt próbálta feldolgozni, a konferencián megismert férfivel szintén hasonló dolog történt.
Többször is próbálta hívni a feleségét, aki nem vette fel a telefont. Tyler ezután a pár szomszédságában élő haverját kérdezte, hogy tud-e valamit a nőről, ám azt a sokkoló választ kapta, hogy a neje három nappal ezelőtt a cuccaival megpakolt autóval és utánfutóval hagyta el a házukat.
Miután Brittanyt és Tylert is dobták aznap, amikor hazaértek a konferenciáról, üzengetni kezdtek egymásnak, hogy elmondják a hírt.
"Nagyon furcsának találtuk ezt. Amikor találkoztam Tylerrel, fejbe vágott az, hogy más is van még ezen a Földön. Amikor megkaptam az üzenetet [a férjemtől], a szívemben békét éreztem, mintha ennek így kellett volna történnie"
- mondta a nő, aki addig boldogtalan házasságban élt, de amikor megismerte Tylert, úgy érezte, hogy a semmiből előbukkant egy csodás srác, akiben minden megvolt, amire vágyott.
A férfi is azt vallja, hogy egy "isteni jel" volt a Brittanyvel való találkozása, ami szerinte a legjobb dolog, ami valaha történt vele az életében. Egymás támaszai voltak a válásaik lezajlása alatt, így idővel legjobb barátokká váltak, de mélyen legbelül tudták, hogy ez több, mint barátság.