KAPCSOLAT

Nők, akiknek súlyos testi-lelki problémákat okozott a fogamzásgátló tabletta

Bár nők milliói szednek minden probléma nélkül tablettát, egy nem elhanyagolható, érzékeny kisebbségnek súlyosan befolyásolja érzelmi jólétét.


A Daily Mail olyan nőket szólaltatott meg, akiknek a tabletta egészen riasztó elváltozásokat okozott, testben és lélekben egyaránt.

A most 34 éves Triona élete tökéletesnek tűnt. Korai huszonéveiben járt, stabil párkapcsolatban ért, voltak jó barátai és szerette a munkáját. Egy nap egyik barátjuknál ebédeltek, amikor egyszercsak a fürdőszobában találta magát, amint zokogva kutat vendéglátója gyógyszerei között, és azon gondolkodik, hogy lesz-e ereje véget vetni az életének. Szerencsére magához tért. Akkor már három hete szinte egyfolytában sírt.

Ez az eset végleg kijózanította, orvoshoz, pszichológushoz fordult, de egyikük sem jött rá a valódi okra. Triona csak kilenc évvel később jött rá, hogy a depresszióját a fogamzásgátló okozta.

Bár nők milliói szednek minden probléma nélkül fogamzásgátlót, egy nem elhanyagolható kisebbségnek súlyosan befolyásolja érzelmi jólétét. A depresszió szerepel a használati utasításon az apróbetűvel szedett mellékhatások között, akárcsak a súlygyarapodás, vagy a libidó-csökkenés, de a szakemberek szerint az orvosok ritkán figyelmeztetik a nőket ezekre a kockázatokra.

Triona először 15 éves korában kezdte szedni, mert nagyon erős menstruációs fájdalmai voltak, és ezek enyhítését remélte. Néhány hónap múlva azonban elkezdte magát szétszórtnak érezni, bizonytalan lett a járása. Az orvosok elintézték azzal, hogy tipikus tinédzsertünet.

Valójában arról volt szó, hogy felborult a hormonháztartása. Így jutott el egészen az öngyilkosság gondolatáig.

Végül problémáját úgy oldotta meg – újabb orvosi konzultáció nélkül – hogy leállt a tabletta szedésével, párjával inkább az óvszerhez folyamodtak, és néhány hét alatt elmúltak szuicid gondolatai. Azóta boldogabb, mint tinédzser kora óta bármikor.

A 31 éves Shaveve egy kombinált pirulát szedett, mielőtt teherbe esett most 13 éves fiával, aztán három évvel később újra szedni kezdte és egyre rosszabbul érezte magát. Először az anyaság intenzív érzésének tudta be rossz közérzetét. Hirtelen haragú lett, ok nélkül kezdett veszekedni bárkivel. Szorongások gyötörték, nem törődött másokkal. Ugyanakkor elvesztette érdeklődését a szex iránt is. Aztán 2008-ban olyan súlyos légzészavara támadt, hogy sürgősen kórházba kellett vinni.

Az orvosok vérrögöt találtak a tüdejében. Hónapokig kezelték, azt hitte, meg fog halni. Végül kiderült, hogy a vérrögöt a fogamzásgátlóban lévő szintetikus ösztrogén okozta.

Két hónappal később már kezdett depressziója oldódni, többet járt emberek közé, odafigyelt magára, örömét lelte fia növekedésében, és egy idő után már a szexet is kezdte újra élvezni.

A 25 éves Emmie szintén 14 évesen kezdett tablettát szedni. Miután számos hangulathullámzást és szorongást élt át, 19 éves korában az implantátum mellett döntött.

Ez azonban még rosszabb lett: menstruációja három hónapig tartott, nemi élete a nullával lett egyenlő, mert utálta a testét és egész önmagát, de nem törődött azokkal sem, akik aggódtak érte.

Így aztán megszabadult az implantátumtól is egy olyan spirált tetetett fel magának, amely csak kis adag progesztogént tartalmaz. Emmie számára ez életmentőnek bizonyult.

A cikk szerzője, Caroline Allen várja a hasonló tapasztalatokat átélt nők leveleit, hogy ezzel is segítsék a fogamzásgátlók és a mentális egészség összefüggőseiről folyó kutatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
Így vallotta be Alföldi Róbert, hogy a férfiakhoz vonzódik
A színész-rendező tíz éve coming outolt. Nem ő volt akkoriban az egyetlen hazai sztár, aki bevallotta másságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 19.



Tíz évvel ezelőtt beszélt először nyíltan melegségéről Alföldi Róbert, írja az rtl.hu.

„Melegként lemenni az edzőterembe, az megint egy plusz szorongás”

– mondta 2014 márciusában a színész-rendező, aki fél évvel korábban Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvében törte meg először a csendet. Alföldi akkor a Nyitottak vagyunk kampányhoz csatlakozott, amiben az elfogadásra hívták fel az emberek figyelmét.

Nem ő volt az egyetlen, aki akkoriban felvállalta szexualitását. Kulka János mellett Gallusz Niki is őszintén beszélt boldogságáról a Fókusznak:

„Mitől érzi egy nő magát igazán nőnek? Én ettől, hogy számításba vagyok véve, és úgy, hogy tudom, követi a gondolataimat. Velem van. És ettől érzem magamat úgy, mint egy hagyományos kapcsolatban” – mondta a színésznő.

A hírességek tíz évvel ezelőtti coming outjait ebben a videóban lehet megnézni:

Kvíz ajánló: Mennyire emlékszel Szécsi Pál dalaira?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.



Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.


A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk