14 rejtett hibája a kapcsolatoknak, amik tuti szakításhoz vezetnek
5. Nem jól kommunikálunk: várunk, aztán amikor már nem bírjuk, kitör a botrány, ahelyett, hogy amikor felmerül a probléma, akkor kedvesen és a megoldással együtt adnánk át a másiknak. „Fél éve nem voltunk együtt szombat este!!! Miért vagyunk együtt egyáltalán?” Persze, hogy elkeserítő helyzet, de talán jobb így: Már több, mint egy hónapja nem láttalak szombaton, tervezhetünk a jövő hétre valamit, vagy jobb a péntek?”
6. A némaságot elégetettségnek vesszük és azt gondoljuk, hogy aki nem fogalmaz meg problémákat az jól érzi magát. Nem feltétlenül.
7. Nem fogjuk fel, hogy hullámzik a kapcsolat és megijedünk a hullámvölgyektől, vagy attól, hogy már nem olyan, mint az elején. Persze, hogy nem. Ez normális.
8. Nem tudjuk, mikor kell szakítani: én azt mondom, hogy a veszekedések közben megtörtént szakítás nem is szakítás. Sőt, a hullámvölgyekben sem szakítanék, de még akkor sem, ha a pár egyik tagjának megtetszik valaki más. A fontos az, hogy mit kezd ezzel a (normális) érzéssel. Szerintem akkor érdemes szakítani egy hosszú kapcsolat után, amikor már mindent megtett a pár a helyzet javításáért, de mégsem működött.
9. Azt hisszük, hogy jó amiben vagyunk: el sem képzeljük, hogy lehetne jobb. „Apám is egy simlis volt, úgyis megcsalna miden férfi”. Nem igaz. A rossz minták nem miatt azt hihetjük, hogy minden férfi/ és nő egyforma, pedig nem. Ha megelégszünk a rosszal, az élet nem tud jobbat hozni számunkra. Aki 10-re nem kér lapot, csak mert fél kockáztatni, ne csodálkozzon, hogy nem lesz 21-e.
10. Azt hisszük létezik 21. Nem, tökéletes nem lesz a kapcsolat, tehát minden apró hibáért ne szakítsunk vagy utasítsunk el másokat mondván, hogy ott bujkál valahol a nagy ő. Kérjünk lapot 10-re, de álljunk meg 20-nál, úgy már a győztesek között leszünk. Nincs 21-es (mindig tökéletes) kapcsolat, de van rengeteg kihívás, ami összekovácsolhat.
11. Azt hisszük, hogy ami tökéletes az az is marad akkor is, ha magára hagyjuk. A kapcsolatos folyamatos munka, ám nem szenvedés és fájdalmas energiabefektetés, inkább örömmel végzett apróságok sorozata, amiért nem várunk viszonzást.
12. Tőle várjuk a boldogságot: mi magunk tesszük boldoggá magunkat azzal a szűrővel, amin át látjuk a világot, és ahogy reagálunk rá. Persze, hogy a másik igyekszik örömet szerezni nekünk és mi is neki, de hogy ő legyen a boldogságunk folyamatos forrása az irreális elvárás. Tegyél boldoggá!- mondják és gondolják sokan. Ám a másik nem „szolgáltató”, hanem társ, akire jó, ha néha támaszkodhatunk, de ne várjuk, hogy folyamatosan parádézzon a mi boldogságunkért.
13. Olyan dolgokat mondunk, amikről nem akarjuk, hogy bekövetkezzenek. „Majd a következő csajodnak magyarázd ezt el…”, „Menj akkor a főnöködhöz, ha ő ennyire fantasztikus ember!” Az ilyesmi sajnos sokszor önbeteljesítő jóslatként működik.
14. Kapcsolat kibeszélése barátoknak, ismerősöknek. Mások a legjobb szándékkal sem fognak tudni jó tanácsot adni, mert nem látják át a teljes kapcsolatot, az apró hétköznapi örömöket, a kezdetét, azt, amik keresztülmentetek, azt, ami összeköt, csak az adott problémát, amire a legtöbbször az lesz a válasz: na ezt nem hagynám. Ne beszéld ki a kapcsolatot, nem csak mert nem elegáns, vagy lojális, hanem mert nem születhet belőle semmi jó.
Legyen szép napotok! Üdv:
Eszti
