„Azért kell a digitális oktatás, hogy az emberek ne osszanak meg hülyeségeket a neten”
- Ha így teszi fel a kérdést, akkor erre a válasz röviden annyi, hogy nem. De ha valaki matekot tanít, és nem érdekli az, hogy egyébként ez milyen korban született meg, és hogy született meg, és miért alakult így, akkor azért ott alapvetően baj van, mert ez ugyanúgy része a nagy egésznek.
Amikor rájövünk matekból egy összefüggésre, akkor örülünk, heuréka élményünk van. De látnunk kell azt is, hogy először ki jött rá, és hogy jöhetett rá, mi történhetett.
Csak hogy megint egy példával szemléltessem: a matematikusokat idestova körülbelül 300 éve tartja lázban a Nagy Fermat sejtés. Fermat azt mondta, hogy ha a Pitagorasz tételben (a2+b2 = c2) a 2-esek helyére 3-asokat vagy nagyobb számot írunk, akkor erre nem lesz olyan megoldás, ahol a, b és c is egész szám. Ezt ő elegánsan oda firkálta egy könyv margójára, és még meg is jegyezte, hogy „bizonyítanám, de kevés a hely”.
Aztán távozott az örök vadászmezőkre. A mai napig senki nem tudja, hogy Fermat csak gondolta, hogy van bizonyítása, vagy tényleg volt bizonyítása. Mindenki azt gondolta, hogy a sejtés igaz, de nem tudták igazolni, és bosszankodtak, hogy ha Fermat-nak több száz éve sikerült, akkor nekik miért nem.
Végül egy Andrew Wiles nevű brit bizonyította be körülbelül 25 évvel ezelőtt, de teljesen egyértelmű, hogy ez nem az a bizonyítás, ami Fermat bizonyítása lehetett. Ez borzasztó izgalmas dolog, és nagyon sok olyan vonatkozása van, ami nem csak a tétel matematikai valóságáról szól, és el kell tudni helyezni az adott történelmi korban.
Matematika órán számtalanszor találkozom azzal a kérdéssel, hogy jó, de ezt mire fogom használni. Ha én erre mindig csak azt tudom mondani, hogy ez nagyon hasznos, hogy a logikus gondolkodásod fejlődjön, akkor ezt lehet, hogy kétszer elhiszik, de harmadszorra már nem biztos.
Ha tudok kitekintést adni, hogy ez mire használható, vagy meg tudom indokolni, hogy ki és milyen körülmények között jött rá, megmutatom, hogy ha ma nem is használjuk annyira, de régebben ez mekkora segítség volt bizonyos dolgok megvalósításához, akkor a diák is azt fogja mondani, hogy jó, ennek van értelme, amit itt tanulunk, és sokkal szívesebben ül be az órára.
Visszatérve Fermat-hoz. 300 éve mindenki egy “jópofa” összefüggést látott a kis Fermat-tételben, ma pedig az interneten használt titkosítások alapja lett. Ki gondolta ezt akkor?
Tehát az interdiszciplinaritás elképesztően fontos, és a digitális technika egész egyszerűen kinyitotta előttünk a világot, hogy ezeket az információkat be tudjuk szippantani, be tudjuk vonni és részévé tudjuk tenni az oktatásunknak.
Nagy ziccert hagyunk ki, hogyha nem alkalmazzuk ezeket az új eszközöket.
- A finnek, ha jól tudom, meg is szüntették a tantárgyakat, és témák szerint tanítanak.
- Abban nem hiszek, hogy mindent lerombolva most hirtelen dobjuk el a tantárgyakat, és kezdjünk el egészen mást csinálni. Ez nem fog működni.
Az oktatásnak meg kell felelnie az adott társadalmi igényeknek. A finn társadalom nagyon sok kérdésben egészen másképpen gondolkodik, mint a magyar társadalom. Nagyon sok kérdésben nyitottabbak, nagyon sok kérdésben zártabbak. Emiatt az ő oktatásuk az ő társadalmuknak kell, hogy megfeleljen.
Természetesen van egy nagy globális igény is, amihez alkalmazkodni kell. Mégsem szeretem, amikor az oktatás globalizációjáról beszélünk, hogy akkor így kell mindenkinek tanítani. Nem lehet pont ugyanúgy és ugyanazt tanítani egy magyar, egy finn vagy egy indiai gyereknek.
- Rendben, tehát használjuk az oktatásban a digitális eszközöket, és használjuk az internetet. Ami azonnal felveti a kérdést: mennyire biztonságos a tanulmányi célú internet használat?
- Vagy biztonság van, vagy kényelem. Ezen a biztonság-kényelem spektrumon kell mindenkinek tudatosan megtalálni a saját helyét. Az a legfontosabb, hogy ez tényleg tudatos, saját választás legyen.
Ez pont olyan, mint az ember lakása. Mindenki eldönti, hogyan érzi magát biztonságban. Akkor, hogyha a lakásának az ajtaján heveder zár van, rács, és odakint egy biztonsági őr strázsál, vagy egész egyszerűen van egy rozoga ajtó, amit becsap.
De nincs titok és nincsen tökéletes recept arra, hogy működik. Fontos tudni, hogy biztonságos internet nem létezik. Akkor vagyunk biztonságban, ha nem vagyunk az interneten, de nyilván nem ez a cél, hanem a tudatos netezés.
- Egyre több gyerek netezik és egyre fiatalabb kortól. Hogy álljunk hozzá ezekhez mi szülők? Tiltsuk, tűrjük vagy támogassuk?
- A legtöbb közösségi oldalon 13 év az alsó korhatár. De mindegyik szolgáltató biztosít lehetőséget arra, hogy legálisan lehessen a gyermekeknek fiókja. Ez pl. a Google-nél a Family Link, de az Apple-nél vagy a Microsoftnál is létrehozhatsz a gyermekednek egy fiókot, amit te felügyelsz.
Ha rosszindulatú akarok lenni, akkor az egész mögött az van, hogy ezek a szolgáltatások szeretnék valakire „rátolni” a felelősséget, és egy 12 éves gyerek nem tud felelősséget vállalni ilyenformán a tetteiért.
Ugyanilyen módon lehet iskolai fiókokat létrehozni. Ilyenkor az iskola vállalja a felelősséget azokért a fiókokért, ezáltal ő kontrollálja ezeket. Nagyon fontos, hogy ezt tudjuk.
A másik dolog a koroknak a megadása a regisztráció során, ez nagyon sokszor egyszerűen egy görgő, amit hogyha valaki egy picit jobban megpörget, akkor hirtelen nagykorúvá tud válni. Nagyon sok esetben senki nem ellenőrzi. Jól látható az igény arra, hogy ezt egy kicsit kontrolláltabbá tegyék és változzon, de sajnos sok esetben tényleg az látszik, hogy
bárki kiadhatja magát bárminek az interneten, épp ezért fontos tudnunk, hogy ne higgyünk el semmit, ami ott van.
Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy mit tehet a szülő, meg jó-e, hogy ez így van. Azt gondolom, hogy a legfontosabb dolog itt is a tudatosság. Szülőként én legyek tisztában azzal, hogy mit csinál a gyermekem. A rossz hír, hogy nincs egy app, amit ha a szülők feltesznek a gyerek telefonjára, akkor onnantól minden rendben lesz.
Egész egyszerűen le kell ülni a gyerekkel és beszélni róla, hogy mit csinál az interneten, tisztában kell lenni azzal, hogy mi történik. A nap végén ugyanúgy, ahogyan megbeszéljük azt, hogy mi történt az iskolában az edzésen vagy bárhol, arról is kell beszélni, hogy mi történt az interneten.
Az internet ma már nem az, mint ami a hőskorban volt, hogy az ember néha elindítja a modemet, vár húsz percet, és el tud küldeni egy e-mailt, ami újabb húsz perc. Az internet jelen van, és az életünknek a része. Erre a karantén még inkább ráébresztett mindenkit.
- Említette, hogy ne higgyünk el semmit a neten. Hogy szelektáljunk? Egy egyszerű, mezei internet felhasználó miként védekezhet az álhírek ellen?
- Kezeljük fenntartással a forrásokat. Megint csak oda jutunk vissza, hogy a józan ész és a gondolkodás az, ami megmenthet minket, nehogy beleessünk ilyen csapdákba. Ez pedig visszacsatolódik oda, hogy ezért nagyon fontos a digitális oktatás. Hogy tudjuk kontextusába helyezni az információt.
Nagyon érdekes átrendeződés látszik egyébként a médiafogyasztásban. Az internet és az okostelefonok elterjedésével hirtelen mindenki hírforrássá vált. Egy baleset helyszínére hamarabb ért oda a járókelő, aki posztolja az Instagramra, Twitterre és Facebookra, minthogy a „hivatalos” média odaért volna.
Viszont nagyon megszaporodtak az álhírek. A hírek, a fényképek és a videók is hamisíthatóak. Ezáltal felértékelődött a validált hírforrások szerepe. Többet ér, ha egy hírt a BBC oldalán olvasok, mint XY posztjában.
Persze azt is tudnunk kell, hogy bármennyire is szeretnénk, nincsen független hírforrás. Valamelyik irányba mindenki elkötelezett a saját információi közlésében.
Ha valaki szeretne mindennel tisztában lenni, akkor kénytelen különböző forrásokra támaszkodni, és utána ezeket a forrásokat összehasonlítani. De ez fárasztó. Egyszerűbb, és sajnos sokan csak elolvassák a címeket és azt hiszik, hogy jól informáltak.
- Az internettel és a fiatalsággal kapcsolatban van olyan nézet is, hogy a sok netezés, „kockulás” oda fog vezetni, hogy elbutul az emberiség.
- Az emberi agy véges kapacitással rendelkezik, és ami még fontosabb, az időnk is véges. Az egyszerűen nem működik, hogy ugyanazt tanuljuk meg, amit az ősember. Vannak olyan ismeretek, amelyek idővel elavulttá válnak. Ha most is azt tanítanánk apáról fiúra szállóan, hogy hogyan kell a mamut lábnyomát követni, és miként fogunk visszatalálni, valószínűleg jó páran megkérdőjeleznék, mennyire fontos információ ez.
Vagy nézzünk egy egyszerűbb dolgot. Matematika órán évtizedeken keresztül tanítottuk a diákokat arra, hogy hogyan kell négyzetgyököt vonni. Ma már elfogadjuk, ha a négyzetgyököt a számológéppel számolja ki a diák. Egyébként tudjuk azt, hogy ha ezt négyzetre emeljük, akkor megint megkapjuk az eredeti számot. Tehát van egy kontrollunk felette, meg tudjuk ítélni, hogy az eredmény, amit kapunk, az mennyire hiteles. Ellenőrizhető. De hogy maga a művelet hogyan működik, azt már nem tanítjuk, mert nem szükséges ahhoz, hogy boldoguljunk a társadalomban, nincs is rá idő.
Ez is mutatja, hogy a gépekre való kizárólagos hagyatkozás nem jó irány. A gépek okos használata viszont igen.
Vegyük például a GPS-t. Nem kell tudnom, hogy adott városban adott utca pontosan hol van. De ha elindítom a GPS-t, azért legyen a fejemben egy gondolat arról, hogy keleti vagy nyugati irányba kell indulnom, és körülbelül mennyi időbe kerül odaérni. Ha a GPS teljesen más irányt mutat, vagy egészen furcsa menetidőt ad meg, akkor váljon gyanússá és nézzük meg, mert lehet, hogy elgépeltük a címet, vagy elromlott valami.
Tehát átengedhetünk, sőt, át is kell engednünk feladatokat a gépeknek, de csak olyan formában, hogy közben tisztában vagyunk azzal, nagyságrendileg mi a várt eredmény, és így ellenőrizni tudjuk. Feladatot adunk ki, de mi kontrolláljuk azt.
Fotó: Farasis Energy
A CeraCharge apró akkumulátor, mégis százszoros energiasűrűséggel bír. Fotó: TDK
