A netflixes borzadványok között csiszolatlan gyémánt Az űrhajós - Adam Sandler megint jó
Maradjunk annyiban, hogy Adam Sandler tud színészkedni, ha akar.
Ugyanakkor a Happy Gilmore nevű bűnbandának is nevezhető cégével adott nekünk már celluloid ebolát is, elég a Jack és Jillre, a Nevetséges hatosra, vagy a Hubie Halloweenre gondolni.

Ennyire megosztó karrierje kevés embernek van. A Csiszolatlan gyémánt a mai napig 91%-on áll a kritikákat összesítő rottentomatoes.com-on, míg a Jack és Jill 3%-on. A legszebb az egészben, hogy Sandler rosszabbnál-rosszabb szerepei mellett is közönségkedvenc tudott maradni.
Nem azt mondom, hogy a kétszer 275 millió dollár megérte a Netflixnek, amiért felvásárolták Sandlert kilóra, de már van legalább valami értelmes eredménye.
Miről szól Az űrhajós? Nem egyszerű körülírni, mert nem akarok spoilerezni, próbálok annál maradni, amit a marketinganyagokban is közzétettek. Jakub Prochazka (Adam Sandler) a cseh űrprogram kiemelkedő asztronautája élete küldetésén van. El kell jutnia a Jupiter mögé, mert észrevettek ott egy ismeretlen anyagból álló felhőt. Ebből kell mintát vennie, ámde az út nagyon hosszú és magányos. Jakub telefonon tartja a kapcsolatot a földi irányítással, akik próbálják védeni mindentől.
Jakub persze érzi, hogy valami nem kóser, hiszen ismeri önmagát és feleségét (Carry Mulligan), van ideje átgondolni az egész életét a hosszú út alatt. Ekkor talál rá egy idegen lény, egy pókszerű, csápos, alapvetően kedves és tisztelettudó intelligens létforma, aki társa lesz Jakubnak életének legnehezebb pillanataiban.

Nem horrorfilmről beszélünk, inkább egy filozofikus, egzisztencialista sci-fi ez, amely erőteljesen mereng a múlton és a döntéseink súlyán. Mintha a Csillagok között filozofikus, könyvespolcos jeleneteit néznénk 100 percig. Ebből adódóan nagyon lassú Jakub utazása. Ahogy a férfi szenved a magánytól és az egyedülléttől, úgy a néző is sokszor szenved a múltban való révedésen. Ne értsen senki félre, én élveztem Az űrhajóst és inkább a pozitív irányba billen a mérce nálam, de elég valószínű, hogy nem fog mindenkinek tetszeni Johan Renck rendezése.
A forgatókönyvet két tapasztalatlanabb író jegyzi, az elsőfilmes Jaroslav Kalfar – így már érthető, hogy miért cseh űrprogramról van szó – és Colby Day, akinek ez a második nagyjátékfilmje. A szövegkönyv tempója nagyon lassú, az egész filmet meg lehetett volna vágni kevésbé pszichedelikus 80 percesre is, de akkor elveszett volna valami értékes a műből. Az üzenet ugyan nagyon szájbarágós és egyértelmű, de alapvetően szép és tiszteletre méltó.

A színészi játék elsőrangú, Adam Sandler megint elővette a színészi eszköztárát, és nem egy gyagyás tökfilkó, hanem egy érző ember. Sandler párját, az otthon hagyott feleséget a mindig zseniális Carey Mulligan alakítja. Neki is volt ideje megmutatni mit tud, persze akkora terepet nem kapott, mint címszereplőnk, de kitett magáért.
A földi irányítás két jelentős szereplője az Agymenőkből ismerős brit Kunal Nayyar, mint Peter, Jakub kapcsolattartója, és főnöke az Isabella Rossellini által alakított Tuma kormánybiztos. Mindenki ügyesen játszik, jól kiegészítik a Sandler-Mulligan kettőst, ahogy azt az alkotók kívánták.

Igazából csak jó érzéssel tudok beszélni erről az amúgy lassú, kiszámítható és unalmas filmről. Jó érzés nézni, még akkor is, amikor direkt megpróbálnak minket félrevezetni. Amikor megjelenik a pók, Sandler szemszögéből horrorisztikus szörnyként látjuk, feszült zene, menekülés és pánik övezi. Dano hangja ellenben annyira megnyugtató és kedves, hogy egy pillanatra se vettem fenyegetésnek a „szörnyet”, bármennyire is próbálták elérni azt.
Sokan át fogják érezni Jakub magányát és kötődését az idegen lényhez, amely egy ilyen nehéz helyzetben, mint amiben az űrhajós van, teljesen érthető. Nem tudom tiszta szívvel ajánlani mindenkinek Az űrhajóst, de aki kedvelte Stanisław Lem Solarisát, vagy az ehhez hasonló, filozofikusabb sci-fiket, és nincs problémája a kiszámíthatósággal, azoknak tetszeni fog.
Jakub Prochazka csodálatos utazását megnézhetjük a Netflixen magyar szinkronnal.