KULT

Újsághirdetéssel került a Take Thatbe, majdnem ő lett James Bond, és a felesége miatt szokott le a drogokról – Robbie Williams 50 éves

A Take That az egyik legelső és legsikeresebb fiúbanda volt, Robbie Williams azonban nem sokat tett hozzá a csapatszellemhez: ő egyedül akart sikeres lenni. Ez össze is jött, bár nagy árat kellett fizetnie érte. A szerelem azonban megváltoztatta, 50 évesen pedig lehet, újra a csúcsra kerül.


Robert Peter Williams 1974. február 13-án született az angliai Staffordshire-ben. Mozgalmas gyermekkora volt, ami jelentős szerepet játszott személyiségének és későbbi zenei sikereinek kialakulásában. A kis Robbie munkáscsaládban nőtt fel, a zene pedig már fiatalkorától kezdve óriási hatással volt rá. Édesanyja, Janet helyi színházi produkciókban vett részt, édesapja, Peter pedig úgynevezett kocsmai mulattató volt. Ők bátorították Robbie korai érdeklődését az előadóművészet iránt, és abszolút támogatták a törekvéseit.

Robbie a St. Margaret Ward Katolikus Iskolába járt, ahol az éneklés és az előadás iránti szenvedélyét ki tudta élni. A tanárai szerint tehetséges volt, és már fiatalon is karizmatikus személyiségéről volt ismert. Gyakran vett részt iskolai színdarabokban és zenei előadásokon.

Tinédzserként különböző tehetségkutatókra és versenyekre nevezett be, többek között a népszerű brit televíziós műsorba, a New Facesbe.

Gyermekkorában Williamsre olyan swingzenészek voltak nagy hatással, mint Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. Állítása szerint édesanyja lemezeit hallgatta először, többek között Nat King Cole-t, Sarah Vaughant, Ella Fitzgeraldot és Cole Portert. 10 éves korában a hiphop iránt érdeklődött, a ’90-es években pedig már olyan brit popegyüttesek voltak rá nagy hatással, mint az Oasis, a Blur és a Pulp. Énekesként többek között Tom Jones, Freddie Mercury, Elvis Presley és Bono voltak a példaképei, az egyik legfőbb ikonjával, Tom Jonesszal pedig többször is volt alkalma együtt dolgozni a karrierje során.

1990-ben aztán megváltozott a világ. Robbie ugyanis 16 évesen talált egy újsághirdetést, amelyben fiatal férfi énekeseket kerestek egy új fiúbandába, a Take Thatbe. Ő is jelentkezett, és ezzel megpecsételte a sorsát, ugyanis őt választották az egyik tagnak, a Take That pedig a brit zenetörténet egyik legsikeresebb formációjává vált.

Ezt kapd ki!

Gary Barlow, Mark Owen, Jason Orange és Howard Donald mellett Robbie is szerves részévé vált a Take Thatnek, és soha nem látott népszerűségre tettek szert. Debütáló albumuk, a Take That & Party (1992) megismertette őket a széles közönséggel, a későbbi albumok pedig, mint az Everything Changes (1993) és a Nobody Else (1995) megszilárdították státuszukat listavezető szupersztárokként.

Robbie személyisége pedig rögvest teret kapott a bandán belül is, mivel ő egy lázadóbb habitust hozott a Take That imázsába, ezzel a csapat kiemelkedő tagja lett, akiről talán a legtöbbet cikkeztek az újságok, magazinok.

Lehet, épp emiatt idővel feszültségek és kreatív nézeteltérések alakultak ki a csapaton belül. Robbie úgy érezte, hogy a többiek korlátozzák őt, illetve maga a csapatlét is, ő viszont nagyobb kreatív szabadságra vágyott. Ezek a konfliktusok pedig nem csitultak, olyannyira nem, hogy 1995-ben Robbie úgy döntött, otthagyja a Take Thatet.

Egyedül sikeresebb

Robbie távozása fordulópontot jelentett a karrierjében, mivel elindult a szólóúton, és bár sokan azt jósolták, a Take That nélkül nem lesz emlékezetes pályája, végül az egyik legsikeresebb brit előadó lett világszerte. 1996-ban adta ki debütáló szólóalbumát, a Life Thru a Lenst, amelyről több dal is sláger lett, köztük az Angels és a Let Me Entertain You.

Második albuma, az I've Been Expecting You (1998) tovább erősítette sikerét. Ez tartalmazta a Millennium című slágerlistavezető kislemezt, amelyről sokan azt gondolták, nem lehet túlszárnyalni. Tévedtek. Robbie karrierje ugyanis új csúcsokat ért el a Sing When You're Winning (2000) című albuma megjelenésével, amely olyan slágereket hozott, mint a Rock DJ és a Kids, Kylie Minogue közreműködésével. Az Escapology (2002) és az Intensive Care (2005) című albumai pedig már egy érettebb hangzást mutattak be, és továbbra is uralták a slágerlistákat olyan slágerekkel, mint a Feel (amelyről Robbie maga nyilatkozta egyszer, hogy ennél jobb dala biztosan nem lesz, ez a csúcs), a Come Undone és a Tripping.

A szólókarrierjét természetesen számos elismerés tarkította, többek között többszörös Brit Awards- és MTV Europe Music Awards-nyertes, illetve rekordszámú brit listavezető kislemezt jelentetett meg.

Be nem teljesült filmes vágyak

A Millennium című dalának zenei alapját a Csak kétszer élsz című 1967-es Sean Connery-féle James Bond-film John Barry által komponált zenéje adta, és erre a videóklippel is ráerősítettek, amelyben Robbie egy Bond-szerű karaktert formált meg. Az alakítása pedig annyira meggyőző volt (vagy a szmoking annyira jól állt neki), hogy komoly esélyesnek számított a 007-es titkos ügynök eljátszására, miután Pierce Brosnan 2002-ben letette a lantot a Halj meg máskor! után. Bizony, Robbie-t komolyan fontolgatták az alkotók Bond szerepére olyan színészek mellett, mint Dougray Scott, Clive Owen, Henry Cavill, Sam Worthington, Rupert Friend vagy éppen Roger Moore fia, Geoffrey Moore. Végül a semmiből tűnt fel Daniel Craig, és csaklizta el mindenki elől a Casino Royale (2006) főszerepét, valamint utána négy további filmet (2008: A Quantum csendje, 2012: Skyfall, 2015: Spectre: A Fantom visszatér, 2021: Nincs idő meghalni).

Williams így továbbra is csak a zenés videóiban tudta kiélni színészi ambícióit, de neki ez elég is volt. Illetve itt-ott bevállalt egy-egy szinkronszerepet (például a 2006-os A bűvös körhinta című brit animációs filmben). Igazából épp most készül Robbie élete nagy mozgóképes dobására, ugyanis egész estés mozifilm készül az életéről Better Man címmel, amelyben önmagát alakítja majd. A mű végigveszi a pályáját a Take Thatben, illetve kitér majd magánéleti ügyeire is. A rendező a Hugh Jackman-féle A legnagyobb showmanből kasszasikert faragó Michael Gracey lesz. A Better Man már le is forgott, jelenleg az utómunkálatok zajlanak, a premierdátuma azonban e sorok írásakor még nem ismert.

Nők, nők, nők

Robbie Williams természetesen mindig is a nők bálványa volt, mielőtt rátalált volna a nagy Ő-re Ayda Field személyében. A házassága előtt inkább a nagy feltűnést keltő kapcsolatairól volt híres. Az egyik legismertebb barátnője a Spice Girls tagja, Geri Halliwell volt, akivel az ezredforduló idején rövid, de nagy nyilvánosságot kapott románcot folytatott. Ráadásul, ha minden igaz, nem is ő volt az első „Spice-trófeája”, hiszen állítólag 1997-ben Melanie C-vel is találkozgatott. Az első ismertebb szerelme az All Saints nevű lánycsapat Nicole Appletonja volt, akivel 1997 és 1999 közöt jártak.

Mivel mindketten a karrierjük csúcsán voltak akkoriban, a zenei világ egyik legtöbbet emlegetett sztárpárjaként cikkeztek róluk, és talán ez okozta a szakításukat is: az ismertségük és a média állandó nyomása megviselte a kapcsolatukat, így végül a különválás mellett döntöttek.

Később, a Geri Halliwell-lel töltött időszakot követően Robbie-nak egy sor kapcsolata volt különböző ismert nőkkel: voltak köztük színésznők (Cameron Diaz, Valerie Cruz, Lindsay Lohan), modellek (Rachel Hunter, Kylie Bax, Lisa D’Amato) és énekesnők is (Appleton és Halliwell mellett pl. Samantha Mumba).

A mentőangyal

Robbie 2006-ban találkozott először egy partin a török-amerikai származású színésznővel, Ayda Fielddel (aki Ayda Sabahat Evecan néven született 1979-ben, és olyan sorozatokban tűnt fel, mint az Ármány és szenvedély, a Will és Grace, A színfalak mögött, Az élet csajos oldala vagy a Gazdagok és szépek), miután együtt dolgoztak egy ufós dokumentumfilmben, amit Robbie a Radio 4 számára készített. Az énekes a Robbie Reveal című memoárjában beszélt az első randevújukról, amikor is sikerült felültetnie Aydát. „Rákerestem a neten, nyilvánvalóan nagyon vonzó volt. De egy csomó tablettát is szedtem, amitől antiszociális lettem. Szóval voltak terveink, de én leléptem. Napokkal, hetekkel később hagytam neki egy üzenetet, amin nevetett. Megbeszéltük, hogy találkozunk. De nem mentem el otthonról, így nálam kellett találkoznunk, ami egy kicsit kiborította. Nem voltam jó passzban, épp akkor búcsúztam el a díleremtől, akivel akkoriban szexeltem is” – emlékezett vissza az énekes.

Majd mégis összejöttek, ám 2007-ben Robbie erősen küzdött a drogfüggőségével, amely miatt elvonóra kellett mennie, ám mielőtt bevonult, úgy döntött, hogy szakít Aydával. „Azt mondtam neki: nem lehetek kapcsolatban, meg kell gyógyulnom, így nem lehetek veled. Szakítanunk kell" – mondta. Azonban nem tudtak sokáig meglenni egymás nélkül, így újra megpróbálták együtt, 2009 karácsonyán pedig Robbie megkérte Ayda kezét. „Valahányszor Aydára gondoltam, és húztam egy kártyát a pakliból, mindig egy királynő volt az, ezért elvittem őt oda, ahol először megpillantottam, és négy királynőt adtam neki. Mindegyik kártyán egy-egy szó volt: Will... You…Marry…Me? (Hozzámjössz feleségül?)” – mesélte el a romantikus lánykérést Williams.

2010-ben kötötték össze az életüket Los Angelesben, majd a következő 10 évben négy gyermekük született, két lány és két fiú: 2012-ben Theodora „Teddy” Rose, 2014-ben Charlton „Charlie” Valentine, 2018-ban Colette „Coco” Josephine, 2020-ban pedig Beau Benedict Enthoven (Coco és Beau béranya segítségével jöttek a világra).

Ayda és Williams pedig ma is együtt vannak, és boldogok, idén ünneplik majd a 14. házassági évfordulójukat, és jelenleg mindketten nagyon izgatottak Robbie első nagy filmje, a Better Man miatt, amely minden bizonnyal bemutatja majd az énekes küzdelmeit saját démonaival, függőségével és lelki problémáival is. Valamint azt az utat, amelyen nagy küzdelmek árán végihaladva sikeresen maga mögött tudta hagyni mindezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk