KULT

Hány ember életét tennéd tönkre, hogy kijavítsd egy hibádat? – Megnéztük a Sötét anyagot

AppleTV+ lejtmenetben? Már a második párhuzamos-dimenziós sci-fijük, ami valahogy nem működik. Pedig most egy sikeres könyvet adaptáltak. Akkor hol a hiba?
B.M. - szmo.hu
2024. május 17.



A feldolgozások korát éljük. A nagy hollywoodi stúdiók szinte mindent felvásárolnak, csak hogy valami újat adhassanak el nekünk. Ez a streaming korában kiemelten igaz. Szükség van tartalomra: ha nincs újdonság a streaming-szolgáltatónál, akkor nem lesz, ami behúzza az embereket, és egy idő után lemondják a szolgáltatást. Ez egy ördögi kör, aminek a vége az, amit a Netflixnél is látunk.

Már egészen minősíthetetlen tartalmakkal hígult fel a könyvtáruk, hiába van jó pár szórakoztató mű, ha nem lehet megtalálni a temérdek szemét között.

Az Apple TV+-nál eddig erősen fogták a gyeplőt, nem volt jellemző a gyenge tartalom. Azonban az utóbbi időben a Sötét anyag a második olyan próbálkozás, ami mintha félrecsúszott volna. A Noomi Rapace nevével fémjelzett sci-fi, a Constellation nem csak zsánerében volt hasonló, de a konkrét témája is nagyon közel állt a Sötét anyaghoz. Ez pedig nem más, mint a párhuzamos dimenziók és a közöttük lévő utazás kérdésköre.

Történetünk szerint Jason Dessen (Joel Edgerton) tanár egy nem túl jónevű egyetemen, élete lassú, és a családi élete unalmas. Folyamatosan motoszkál a fejében, hogy mi lett volna, ha nem a családot választja, hanem a munkáját. Felesége (Jennifer Connelly), mintha unná férjét, a kreatív festőművész hölgy teljesen beleszürkült a hétköznapokba. Egy nap, a férfi régi barátja Ryan (Jimmi Simpson) egy hatalmas tudományos elismerésben részesül, itt ez a helyi Nobel-díj, csak, gondolom, nem akarták használni a hivatalos nevet. A díj pénzzel és rengeteg lehetőséggel jár, és Ryan szeretné, ha Jason vele tartana, hogy együtt dolgozhassanak.

Ezt Jason fontolóra is veszi, de hazafele egy maszkos idegen elrabolja. SPOILER veszély!

Nos itt spoilereznem kell, hogy beszélhessünk a sorozat lényegéről, mert megkerülhetetlen ez a rész. Jasont önmaga rabolta el, nevezzük Jason2-nek. Amikor Jason magához tér, egy számára idegen Chicagóban találja magát. Nincs felesége, se gyermeke, ámde a nagy díjat ő nyerte el, és ahogy megpróbálja összerakni a képet, rájön, hogy egy párhuzamos valóságban van. Jason2 pedig felvette Jason eredeti szerepét a felesége mellett.

Itt is érezni a Constellationnel való kapcsolatot. A különbség, hogy ott ezt a párhuzamos univerzum témát nagyon nyakatekerten használták, a Sötét anyag nem lacafacázik, még hangeffektet is ad a Jasonök közti váltáshoz. Egyszerűen oldják meg, ám a legnagyobb probléma, hogy szinte az egész eltűnik az érdektelenségben. Pedig az előzetes alapján lesz itt akció.

Azonban az első két rész után, egyedül a második epizód végén lévő cliffhanger miatt gondolkodnék el rajta, hogy folytassam.

Ezt már nem spoilerezem el, de az amúgy addig eléggé visszafogott sorozat, húz egy váratlant, és megtesz egy olyan lépést, amire nem számítottam. Nem azt mondom, hogy hatalmas csavar, mert nem az, és a történet szerint is könnyen megoldható a probléma, de az biztos, hogy váratlanul ért. Ez az egyetlen dolog, amiért a folytatást fontolgatom, illetve az előzetesben ígért „látványosságok”.

Blacke Crouch, azonos című könyve alapján az író maga írta meg a Sötét anyag forgatókönyvét, sőt a Sony Pictures 2014-ben megvette tőle a megfilmesítési jogokat 1,25 millió dollárért, Crouchnak sikerült elérnie, hogy a cég rábízza a showrunneri pozíciót is. Tehát elmondhatjuk, hogy egy szerzői sorozatról van szó, minden úgy történik, ahogy az eredeti alkotó gondolta. Nem biztos, hogy ez jó dolog egyébként.

Ami könyvként működik, nem biztos, hogy a képernyőn is megállja a helyét, és Crouch nem tűnik tapasztalt forgatókönyvírónak.

Neve mellett filmográfiájában a Sötét anyagon kívül két, a kritikusok által szeretett, de csupán két-két évadot megérő sorozat szerepel: A visszaeső és a Wayward Pines. Mindkettőnek ő volt a showrunnere és az írója is, saját könyvei alapján, csakúgy, mint most. A különbséget egyelőre ott érzem, hogy a Sötét anyag nem izgalmas, nem lebilincselő, nem igazán szórakoztató, és a második rész végét leszámítva nem is sokkoló.

A színészeket felesleges kiemelni, Joel Edgerton mindig zseniális, az ausztrál színész ritkán adja a nevét gyenge produkciókhoz. Persze a streaming ezt biztos meg tudja változtatni. Jennifer Connellyt pedig bármiben elnézem.

Sokat nem enged a forgatókönyv és a rendezés eddig a két főszereplőnek, de meglátjuk majd a folytatásban, hogy ki tudnak-e bontakozni.

Rajtuk kívül Jimmi Simpson mindig szórakoztató: a karakterszínész nevét kevesen ismerik, de a fizimiskája alapján sokak be tudják majd azonosítani. Eddig csupán mellékágon, de valószínűleg negatív oldalon szerepel a történetben Alice Braga és Dayo Okeniyi. Nekik még nem volt annyi képernyőidejük, hogy a karakterük nevét egyáltalán meg tudjam jegyezni.

Mást nem igazán lehet elmondani a Sötét anyagról. Lassan indul be, erősen érdektelen, sci-fi karakterdráma, egyenlőre a beígért igazi látványelemek nélkül, de a második rész vége bátor, sokkóló, akár még folytatni is fogom azért a húzás miatt. Nem hiszem, hogy minden Blake Crouch hibája, de valószínűleg hozzájárult a könyv írója, hogy a sorozat ritmusa és minősége ingadozik.

Azt el tudom mondani, hogy a Constellationnél jobb – ez nem tudom mekkora dicséret, még ha ez is egy kicsit „magyarázós” sci-fi.

Ami biztos, az egyszeri nézőt nem ez a látványvilág fogja behúzni: szürke hétköznapok Joel Edgertonnal. Csak sajnos a karakterek se érdekesek eddig, meglátjuk hova fut ki az első évad, én egy-két részt adok még neki, de megértem, ha valaki halálosan unalmasnak fogja találni.

A Sötét anyag megtekinthető magyar felirattal az Apple TV+ streamingszolgáltató kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk