KULT

Gyerekként egy szobában élt három férfivel, eltemette a feleségét és a lányát, és a festés teszi boldoggá – Pierce Brosnan 70 éves

Már Roger Moore után majdnem ő kapta James Bond szerepét, Timothy Dalton azonban kiütötte a nyeregből. Mégis övé lett Hollywood egyik legtartósabb házassága és karrierje.


A nyolcvanas évek éppen csak elkezdődtek, Pierce Brosnan pedig első feleségével, az ausztrál színésznővel, Cassandra Harrisszel épp a második jelzáloghitelüket vették fel a Wimbledonban lévő házukra, hogy a tengerentúlon, Los Angelesben próbáljanak szerencsét. 1980-ban aztán Brosnan a Hosszú nagypéntek című filmben debütált egy névtelen szereppel, ahol az „1-es számú ír férfit”, egy IRA-gyilkost alakított, aki fegyvert fogott a főszereplő Bob Hoskinsra. Egy évvel később pedig megkapta a főszerepet az Újvilági rapszódia (1981) című minisorozatban, amely az ír bevándorlásról szólt a nagy éhínség idején. Brosnan ezzel a portfólióval telepedett le Hollywoodban, és kibérelt egy használt fehér AMC Pacert heti 50 dollárért, hogy elguruljon vele az első meghallgatására.

Útközben azonban az autó lerobbant. Brosnan lesétált a Laurel Canyon dombjain a casting helyszínére. Megérkezett, felvett egy a fürdőnadrágot, és megszerezte a szerepet.

Természetesen még nem a 007-es titkos ügynökről van szó… A Remington Steele című tévésorozat meghallgatásának története ez, amelyben Pierce egy fiatal kalandort alakított, aki egy nyomozócégnél dolgozott. Az 1982 és 1987 között futott széria sztárrá tette őt az Egyesült Államokban, sőt azon kívül is. A sikert azonban később tragédia követte, 1991-ben ugyanis a felesége és három gyermekének anyja elhunyt petefészekrákban, mindössze 43 évesen. A továbblépés pedig nehéz volt.

Idegenekkel osztozott egy panzió szobáján

Pierce Brosnan Droghedában, Írország egyik legrégebbi városában született 1953. május 16-án, saját elmondása szerint pedig a felcseperedése nem volt túl vidám. „A gyerekkorom nagyon magányos volt” – árulta el a színész egy 1997-es interjúban. Ő volt az egyetlen gyermeke az ápolónőként dolgozó Could Smith-nek, és Thomas Brosnannek, aki ácsként kereste a kenyerét. „Egy kisvárosban nőttem fel Dél-Írországban. Nem ismertem az apámat. Egészen kicsi voltam, amikor elment, így az anyám és a nagyszüleim gondoskodtak rólam. Anyukám nagyon bátor volt. Merész lépéseket tett, hogy Angliában ápolónő lehessen. Egy jobb életet akart nekünk. Akkor jött csak haza, amikor tudott. Évente nagyjából kétszer.”

Következésképpen Pierce a nagyszülei gondjaira volt bízva. A haláluk után azonban sajnos a rokonok nem tudták magukhoz venni a kisfiút, ezért egy ideig egy panzióban élt.

„Egy Eileen nevű hölgyhöz küldtek lakni, akinek volt egy panziója a város egyik szegény negyedében. Neki voltak saját gyerekei, én pedig felköltöztem az emeletre a lakók közé, akik mind felnőtt, dolgozó férfiak voltak. Az egyikük a malomban melózott, a másikuk egy pénzintézetben. A szoba végében volt az én kis matracom, körülötte függönnyel, hogy ne jöjjön be a napfény, amikor a felnőttek megérkeznek” – emlékezett vissza a színész.

Brosnan 1964-ben, 11 éves korában költözött Londonba, hogy ott lakjon az anyjával és annak új férjével, William Carmichaellel. „Örültem, hogy újra az édesanyámmal élhetek. Végre volt egy anyukám!” – mondta évekkel később a filmsztár, akit a mostohaapja vitt el a moziba, hogy megnézze élete első Bond-filmjét, a Sean Connery főszereplésével készült Goldfingert (1964).

Az iskolatársai által csak "Írnek" becézett Brosnan hamar érdeklődni kezdett a humán tudományok iránt. A középiskolát 16 évesen hagyta ott, hogy a tekintélyes Saint Martins Facultyban művészetet tanuljon (illusztrátor szeretett volna lenni), később pedig három évig a King's Crossban található Drama Middle Londonban sajátította el az előadóművészetet, amelyben később olyan ismert színészek is megfordultak, mint pl. Colin Firth, Michael Fassbender vagy Emilia Clarke.

Házasság és temetés

A hetvenes évek második felében találkozott Cassandra Harrisszel. „Mielőtt észrevettük volna, már szerelmesek is voltunk” – vallotta be a színész. Harris ausztrál volt, de a kapcsolatuk kezdetén ő is áttette a székhelyét Londonba. Nem egyedül érkezett, volt két gyermeke, Charlotte és Christopher, akiket az apjuk halála után Brosnan nem habozott adoptálni: „Nem éreztem magam igazán apának, nem is voltam apa, egyszerűen csak Pierce voltam. Majd hirtelen én lettem Pierce papa. Azt szerettem volna, ha a gyerekeim rengeteg szeretetet kapnának az életükben, különösen, amíg gyerekek. Arra törekedtem, hogy megismerjék a szeretet igazi erejét” – nyilatkozta korábban a színész.

Brosnan és Harris 1977-ben házasodtak össze, Cassandra pedig 1981-ben Bond girl lett a Szigorúan bizalmas című filmben, Roger Moore partnereként. Ennek a szerepnek köszönhetően ismerkedett meg Brosnan Cubbyval, azaz Albert R. Broccolival, a franchise producerével.

1983-ban megszületett az első közös gyermekük, Sean Brosnan. Cassandra betegségét 1987-ben diagnosztizálták, mialatt Brosnan Indiában forgatta a Gazemberek című filmet. 1991-ben bekövetkezett halála után így a színész özvegyen maradt három gyermekkel. „Hogyan folytatod egy ilyen tragédia után? Lassan. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon lassan. Mert fáj. De fontos, hogy elviseld. Mert ez nem múlik el” – mesélte a gyász időszakáról.

Mivel Pierce nagy sikert aratott a Remington Steele című tévésorozatban, ez tulajdonképpen lehetőséget adott neki arra, hogy találkozzon az apjával, akit kisfiúkora óta nem látott. Thomas ugyanis felvette a kapcsolatot a fiával. Amikor újra találkoztak (egy írországi szállodában), az idősebb Brosnan bocsánatot kért Pierce-től, amiért elhagyta őt. A színész elmondása szerint együtt töltöttek egy vasárnapot, megittak néhány korsó Guinnesst, majd elváltak az útjaik: „Nagyon jól tudott fütyülni, és jót séltáltunk. Nagyjából ennyit tudok róla.”

Bond és az új szerelem

1994-ben Pierce élete gyökeresen megváltozott. Timothy Dalton után (aki mindössze két filmben alakította az MI6 ügynökét) ugyanis őt választották ki a következő James Bondnak.

A pletykák, miszerint ő lehet a következő 007-es, már évek óta keringtek a szakmán belül, igazából már a Remington Steele után őt akarták eleinte a producerek, de akkor végül túl fiatalnak találták, és Daltoné lett a szerep.

Két mozifilmmel és a franchise-on belül egy nagyobb szünettel (1989 és 1995 között nem mutattak be új Bond-kalandot) később azonban végre biztossá vált, hogy ő lesz James Bond ötödik megszemélyesítője. Végül 1995 és 2022 között 4 filmben (Aranyszem, A holnap markában, A világ nem elég, Halj meg máskor) alakította a legendás karaktert. Ez idő alatt, 1997-ben kapta meg saját csillagát a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Ugyanebben az évben (1994) Brosnan megismerkedett Keely Shаye Smith újságírónővel, miközben mindketten Mexikóban nyaraltak, és rögvest egymásba szerettek. 1997-ben megszületett első közös gyermekük, Dylan. 2001-ben házasodtak össze Írországban, és szintén abban az évben jött a világra a második csemetéjük, Paris. Brosnan és Smith Hollywood egyik legstabilabb párját alkotják jelenleg is, a kapcsolatuk immár 29 éve tart. A színész a házasságuk titkáról egy interjúban elárulta, hogy az a „mindennapi munkáról, az apró problémák megoldásáról, illetve egymás szeretetéről és kedveléséről” szól. 2003-ban azonban egy újabb szerencsétlenség árnyékolta be Brosnan életét: nevelt lánya, Charlotte ugyanabban a betegségben halt meg, mint az édesanyja, Casssandra, ráadásul majdnem ugyanannyi idősen, 42 éves korában.

Sosem tűnt el

James Bond megformálóit eddig nem igazán sújtotta szakmai átok. Ez azt jelenti, hogy ha a színészek esetleg nem is tudták ugyanazon a szinten tartani a népszerűségüket és sikereiket a szereptől való visszavonulás után, a süllyesztőben sosem tűntek el (kivétel ez alól a mindössze egy filmmel rendelkező George Lazenby, és talán Roger Moore-ról sem mondhatjuk el, hogy maradandót alkotott volna később).

Sean Connery, Timothy Dalton és Pierce Brosnan mindenesetre azután is kaptak remek lehetőségeket, miután szögre akasztották a kémes kütyüiket.

Brosnan például kasszát tudott robbantani a két Mamma Mia!-filmmel (2008, 2018), és a különféle blockbusterek (Percy Jackson és az olimposziak – Villámtolvaj, Black Adam) mellett dolgozott többek között Roman Polanskival (Szellemíró, 2010), Susanne Bierrel (Csak a szerelem számít, 2012), Edgar Wrighttal (Világvége, 2013), Roger Donaldsonnal (November Man, 2014), az Aranyszem után újra Martin Campbell-lel (Az idegen, 2017), legközelebb pedig a veterán Phillip Noyce (Halálos nyugalom, Férfias játékok, Végveszélyben, A csontember, A csendes amerikai) irányítása alatt készülő akciófilmben, a Gun Monkeysban láthatjuk, ami egyben a 2022 júliusában elhunyt James Caan utolsó filmje.

Prominens filmes díjakat sosem kapott (Oscarra eddig nem jelölték, Golden Globe-ra azonban már kétszer is: az 1985-ös Nancy Astor című minisorozat mellékszerepéért és a 2006-os Matador című film főszerepéért), ám ez őt egyáltalán nem zavarja.

És hogy mi a helyzet mostanság a 70 éves Brosnannel, ha épp nem dolgozik? Nos, jelenleg főként Hawaiin tölti a mindennapjait a feleségével. Visszatért élete első nagy szenvedélyéhez, a portréfestéshez, amelynek ideje nagy részét szenteli, sőt, a képeiből már kiállítást is rendeztek. A négy gyermekétől azóta négy unokája született, és mint minden büszke nagypapa, ő is gyakran oszt meg fotókat a kicsikről az Instagramon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk