Zacher Gábor és a Momentán a színház erejével segítenek kimászni a gödörből

Letért a hagyományos drogprevenciós előadások útjáról Zacher Gábor.

A Momentán Társulattal és néhány, a témában érintett civil szervezettel együtt inkább új, hasznos technikákat adnak a pedagógusok és a diákok kezébe.

Az IMPRO kreatív töltőállomáson indították útjára azt a programsorozatot, mely alatt a színészek olyan, pár perces,

rögtönzött jeleneteket játszanak el, melyek az első drogélményhez, annak előzményeihez és következményeihez kapcsolód(hat)nak.

Közönségtől függetlenül az előadások típusa teljesen megegyezik, mind a nézők, mind Zacher Gábor adhatnak szituációötleteket a színészek kezébe. Ilyen lehet például a füvező diákokra rányitó tanár esete; az értesített szülő reakciója a tanárok és saját gyermeke felé; a hétfő reggel egy reklámügynökségnél; és a „kemény vagy, megcsinálod!” típusú helyzetek.

Bódy Gergő műsorvezető megjegyezte, hogy a szereplők nem Orákulumként vannak jelen a rendezvényen, csupán egy közös brainstorming segítőiként, melyben Zacher Gábor adja a szakmai hátteret, ők pedig az eszközt, melyet a jelenlevők használhatnak majd.

A Függő játszmák projekttel már nem csupán a megelőzés a cél, a problémák gyökeréig próbálnak ásni, feltúrni a családi hátteret az okok után kutatva.

„Csodát nem várok, nem arról szól ez a történet. Arra lennék kíváncsi, hogy mi történik akkor, amikor apa épp a BL-döntőt nézi, a 86. percben, Cristiano Ronaldo elindul a szélen és bemutatja a biciklis cselt. Pont ebben a pillanatban azonban a 12 éves kislánya odalép hozzá, mert mutatni akar neki valamit, amit a neten talált.”

A színészek egyből színpadra viszik a szakértő által körvonalazott jelenetet. A toxikológus szerint rengetegszer a színházi játékhoz hasonlóan zajlik a történet. A gyerek, ha nem figyelnek rá, valószínű elvonul a szobájába, és később, mikor kérdezik, mit szeretett volna, azt fogja mondani, hogy már nem érdekes.

Fél óra múlva már nem lehet ezeket a hiányosságokat visszahívni. A kislány még kétszer talán megpróbál kapcsolatot teremteni a szülővel, utána már az online világban, vagy a barátaitól tájékozódik.

Zacher Gábor hangsúlyozta azt is, hogy ha évek múlva esetleg megtörténik a baj, akkor sem dől össze a világ, de tudnunk kell megfelelően kezelni a szituációt. Pofon és ordibálás helyett például fel lehet tenni a gyermeknek ezeket a kérdéseket: Mit ad neked ez a szer, amit máshogy nem kapsz meg az életedben? vagy Mi az, amiben ettől másképp látod a világot?.

A közönség egy adott ponton teljesen különböző karakterű diákokat faragott a színészekből (művész, vallásos, eminens, vagány). Boldoghy Borbála játszotta az osztályfőnököt, ő így nyilatkozott a szereplés után:

„A színészek játéka jól visszaadta azokat a nagy kommunikációs hiányosságokat, amelyek az egész történetet jellemzik – mondja Zacher Gábor. Kisegítve a hallgatóságot és a színészeket, hozzátette, hogy meg szokta kérdezni időnként a szülőktől, ismerik-e a gyermeküket? Itt nem a TAJ számra vagy a bizonyítványra gondol, hanem arra, hogy mi érdekli ezt a gyereket, milyen zenét hallgat konkrétan.

„Általában azt a választ kapom, hogy borzasztó az ízlése. De mindig felteszem a kérdést nekik: Nem gondolják, hogy a szöveg visszaadja a gyerek lelkivilágát, aki lehet épp összeveszett a csajával/pasijával?”

A programot Kapolcsra is elviszik a szervezők, ahol bárki megtekintheti az új ösvényre lépő, szemléletváltásra ösztönző előadást, mely nem csak a tanároknak tartogat hasznos, elvihető tudást.

Az elhangzott mondatok meglepő gyorsasággal csapnak arcon minden nézőt, ezáltal arra is alkalmasak, hogy

a diákok szemét felnyissák, így ők is tudnak majd segíteni társaiknak.

Az új módszer által emellett azt is megtudhatjuk, hogyan lehet úgy tovább vinni a kábítószerproblémát egy színházi eszközzel, hogy a közönség tudással gyarapodva, pozitív emléknyomokkal hagyja el a nézőteret.

„Nem a térdcsapdosás a fontos. Persze, érezzük jól magunkat, de legyünk tisztában azzal, hogy itt a valóság jön elő, a problémák kezelése az elsődleges. A „Ne drogozzatok!” szlogen sugallása helyett, arról szól ez a program, hogy mernek-e ezek a kölykök jó döntést hozni. Arról, hogy ebbe mi, okos és bölcs felnőttek, hol tudunk belenyúlni.”

A projekt életre hívását az is indokolta, hogy

az elmúlt három évben 250 új pszichoaktív szer jelent meg

a világon és hazánkban minden harmadik 15-16 év közötti fogyasztott már valamilyen drogot.

Ezek közül az érintett korosztályra leginkább veszélyt jelentő, a divatba jött biofű, mely egy vegyszerrel kevert hallucinogén dizájnerdrog. Ennek összetevői ismeretlenek, mert mindig változnak. Aki csupán kipróbálni szeretné, azt a kockázatot is vállalja, hogy senki nem tudja, milyen hatással lehet rá az adott szer.

Zacher Gábor szerint a tanároknak lehetőségük van az általuk tanított anyag felől közelíteni, de mindig ügyelniük kell arra, hogy a gyereket ne bátorítsák ezzel a technikával.

Annak a valószínűsége, hogy te leszel egy új Baudelaire, vagy Stephen King, nagyjából egy az egymillióhoz. Ez nem kifizetődő arány, túl sok olyan volt, aki próbálkozott és semmi nyomot nem hagyott. Ezt el kell nekik mondani. Jó, ha tudják azt is, hogy nem annak kell a visszatartó erőnek lennie, hogy ők a másik 999 999 közé fognak tartozni, hanem, hogy 2017-re a világ megváltozott: bizonytalan, kombinált szerek vannak kint a piacon.

A szervezők és a színészek (Kiskovács Attila, Penke Bence, Boldoghy Borbála, Montvai Sára és Harsányi Bence) fontosnak tartották a függőség fogalmának tisztázását. A doktor szerint napi 3 szisszenés, napi 3 sör nem jár berúgással, nem lesz tőle otthon botrány, vagy családverés, de, ha részévé válik az életünknek például délután 5-től este 10-ig minden nap, akkor alkoholistának számítunk.

„Az alkohollal szemben egyébként is baromi álságosok vagyunk, pedig mi is ugyanannyit ittunk, mint a mai fiatalok, de, ami akkor volt, azt bearanyozta 35 év. Ugyanez a helyzet a reggeli első kávéval, vagy cigarettával. Ha a rituálé része(i), már attól jobban érezzük magunkat, ha például, még csak a nyelőcső közepén van a kávé és fel sem szívódott.”

Zacher Gábor szerint az a baj a saját függőségünkkel, hogy nem vesszük észre, mert normálisan elélünk velük, ha pedig egy személy szembesít minket, akkor általában a „Hagyjál már, pont te mondod?” mondatot dörgöljük az orra alá.