Vidnyánszky: az Amnesty International készítette fel a tiltakozó SZFE-diákokat
Hogy a hallgatók tudják, hogy azt a közösséget, amely lehetőséget biztosít majd a művészetük kibontakoztatására, most pedig arra, hogy tanulhassanak, szolgálniuk kell – nagy alázattal és tisztelettel, vidéken és a fővárosban. Tudniuk kell, hogy azt a csodálatos kincset, ami felhalmozódott, gazdagítaniuk és továbbadniuk kell. Büszkén arra, hogy magyarok, művésznövendékként ennek a kultúrának a gyermekei" - mondta.
A személyét ért bírálatokról úgy vélekedett, hogy
"Ezek fájdalmasan sértő szavak. Ha jobban belegondolunk ennek a gondolatnak a mélyébe, olyan megbélyegzés ez – vagy mondjam azt, hogy kirekesztő? –, ami felett nehezen lehet napirendre térni. Huszonöt éve járom Magyarországot, alig van szeglete, ahol ne lépett volna fel a beregszászi színház valamelyik rendezésemmel, az első tizenöt esztendőben minden előadáson ott voltam én magam is. Egy évadon keresztül voltam az Operaház főrendezője. Hét évig vezettem az ország második városának a színházát, a Csokonait. Két évig dolgoztam az Újszínházban. Rendeztem több mint egy tucat magyar színházban. És eltöltöttem három szemesztert a színművészeti egyetemen is...Ez a nyolcadik évadom a Nemzetiben. Igenis itthon érezhetem magam a hazámban.
Az előfordulhat, hogy az SZFE tiltakozó tanárainak félszavait nem értem. Azt hiszem, nem is akarom megérteni azt a nyelvet, amely létrehozta a szakmánkban ezt a félelemre és igazodásra építő mentalitást.
De nem ez most a lényeg. Bizonyítási kényszerben vagyunk – nekünk a szakmai érveinknek kell hitelt és érvényt szerezni, nekik azt kell bizonyítaniuk, hogy valóban nyitott, párbeszédképes és toleráns közösséget alkotnak. Abban igaza van Máté Gábornak, hogy kis ország, kis szakma a miénk. Ezt a „kicsit" kellene jól csinálnunk."