Kézen fogva jár a gitár és a hegedű

Szabó Balázs Bandája telt házas koncertet adott a minap az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban, Egerben. A koncert előtt a könnyűzenét játszó, de népzenei, sőt, néhol jazzmotívumokat is tartalmazó nótákat játszó banda névadójával, Szabó Balázzsal beszélgettünk.

Az elmúlt években többször jártál Egerben egy-egy fellépés kapcsán. Mi a benyomásod a városról? Mint közönség, milyenek vagyunk mi, egriek?

- Mint ahogyan mondtad is, már rovom itt pár éve a macskaköveket és az utcákat. Az első élményem Egerrel kapcsolatban egészen gyermekkoromig nyúlik vissza: még általános iskolásként jöttem először a városba, és emlékszem, az Egri csillagok miatt tele voltam kölykös izgalommal, hogy itt lehetek. Úgyhogy innen datálódik az, hogy Eger számomra először is egyértelműen történelmi város, de a turizmus miatt, az ide érkező külföldi turisták miatt nekem van egyfajta „nyugatos” hangulata is. Ha már a turizmusnál tartunk, jómagam is szívesen hozom el Egerbe a külföldi barátaimat, ha Magyarországra látogatnak. A sétáló utcát, a belvárosi részt imádom, mert sok helyen lehet bolyongani. Szerintem az egriek nagyon nyitottak és műveltek – jó egy ilyen városba jó versekkel és elgondolkodtató szövegekkel is érkezni. Ezek miatt nagyon szívesen járok ide vissza.

Szabó Balázs Bandája - Amiből születtél

Egerről sokaknak a borok jutnak eszébe. Milyen típusú borokat szeretsz?

- Nagyon ritkán iszom bort, mert jóval hamarabb spicces leszek tőle, mint a sörtől…(mosolyog) Ha borozok – bár tényleg nem vagyok egy boros alkat –, akkor viszont többnyire a két végletet szoktam fogyasztani: tudom, hogy ezért néhányan most csúnyán fognak nézni, de az édes fehér bort például én szeretem. Emellett azonban kedvelem az olyan vörös borokat is, amelyek jó mélyek és szárazak.

Foglalkozol bábszínművészettel. Ha jól tudom, van kötődésed a Harlekin Bábszínházhoz is.

- Abszolút. Előadást is játszottunk itt, illetve színészeket is ismerek a bábszínházból. Két éve nem voltam előadáson, ezért nem tudom, hogy most pontosan kik vannak itt, vagy hogy mennyire cserélődött ki a gárda, de sokat játszottam ebben a bábszínházban, sokat jártam ebben az épületben – még fesztiválokon is. Emlékszem, rengeteget örömzenéltünk reggelig, úgyhogy a Harlekin nekem mindig jó emlék marad.

Szabó Balázs Bandája - Marasztaló

Ahogyan észrevettem, a zene mellett fontos szerepet játszik az életedben az irodalom és a most említett bábszínművészet is – igyekszel is megtartani mindhárom területet. Mesélnél erről, hogyan működik ez?

- Az utóbbi két évben inkább a zene volt a meghatározó, de előtte meg tizenkét évig bábszínházaztam – szerződéses színészként. Szóval azt is mondhatnám, hogy akkoriban az volt a fő, és mellette öntözgettem a muzsikálást, hogy minél több idő jusson arra is. Nehéz összeegyeztetni mind a mai napig is, de törekszem rá, hogy a bábszínház, a színház és az utcaszínház is megmaradjon az életemben. Nem tudom sajnos mindegyiket ugyanolyan hangsúllyal csinálni, mert ahhoz újra kellene születni, de hogy ne veszítsem el ezt a fonalat – illetve, hogy néha megcsobbanjak abban az örömben, hogy a színpadon nem csak muzsikálok –, ezt a részét valószínűleg, amíg élek, nem adom fel. Aztán, hogy mennyit idő jut erre, azt mindig hozzák az évek...

Most éppen a muzsika a domináns: mindenképpen szerettem volna kipróbálni, hogy milyen az, ha előtérbe helyezem, hogy ha főleg csak ezzel foglalkozom, és megtapasztalni, hogy így milyen dolgok születhetnek. Más az energiája, több a lehetőség, ha csak egy dologban van nyakig az ember. A bábszínház is ilyen volt: én magam is rendeztem a darabokat, írtam zenéket, miközben alapvetően bábszínész voltam, de nagyon jó volt ott házon belül jönni-menni, bekacsintani a munkálatok különböző részeibe. Más a munka színészként, más rendezőként. De ugyanezt a bekacsingatást a muzsikálásban is megcsináltam. Például egyszer a Művészetek Palotájában csináltam egy olyan Pilinszky-estet – melyet aztán a fővároson kívül más városokban is bemutattunk –, amelyen voltak árnyjátékos jelenetek is. Ez részben mozgásszínház volt.

Szóval, amikor csak lehetőségem adódik rá, a színházban szerzett tapasztalatokat igyekszem átmenteni a zenélésbe is. Ezek a területek egyébként sem állnak olyan távol egymástól, van közük egymáshoz – kapok ötleteket a szövegeimhez is a színház képi világából. Sokszor van olyan is, hogy ha olyan teremben lépünk fel a zenekarral, ahol be kell világosítani, akkor ilyen esetben is nagyon sok ötletem és gondolatom akad.

Játszol hegedűn, gitáron, kavalon, ráadásul még énekelsz is. Ha választanod kellene közülük, melyikre voksolnál?

- Nehéz kérdés. Az éneklés jött talán legelőször, de az ének és a hangszer számomra együtt jár, miközben az ének is egy hangszer. Zongoráztam és orgonáztam is nagyon sokáig, de most ezek valahogy már kimaradnak az életemből, vagy legalább is komoly szinten már nem játszom egyiken sem. Később gitározni kezdtem, aztán hegedülni. Ezek pedig most már kézen fogva járnak: vannak napjaim, amikor gitáron gyakorolok többet, mert éppen az esik jól, aztán meg fél évig tartok magamnak "hegedűleckéket", hogy fejlődjek vagy előbbre jussak. Nagyon nehéz választani. Ezen az interjún lehet, hogy azt mondanám, hogy a gitár fontosabb, aztán ha egy év múlva beszélgetünk, akkor meg lehet, hogy azt mondom, a hegedű... (nevet)

Néha megzenésítesz verseket. Mi alapján szoktál választani?

- Egy részét az élet hozza. Például az egyik ilyen fontos költő volt az életemben Faludy Gyuri bácsi, akivel három évig dolgoztam is együtt még a halála előtt. Jött ugyanis egy felkérés a debreceni Csokonai Színháztól egy színész barátom által, hogy csináljunk Faludy-esteket, így aztán nagyon sok versével foglalkoztam.

Hogy hogyan választok máskor? Igyekszem nagyon sokat olvasni. Sokat utazom, olyankor is többnyire olvasok vagy zenét hallgatok, és ha már olvasok, nagyon szívesen veszek a kezembe rövid novellákat vagy versesköteteket. Egész regényekbe ritkán merek belekezdeni, hiszen arra nincs mindig idő. Ezért szeretem a verseket is, mert olyan tömények és rövidek, hogy bármikor el lehet kezdeni, vagy abba lehet hagyni őket. Időnként az ilyen utazások alatt is rátalálok egy-egy olyan versre, mely kapcsán, ha hazaérek, az az érzésem támad, hogy "fú, mintha hallanék valamit…" - leülök és írok is hozzá dallamot...

Aztán van olyan is, hogy kigondolok előre egyet, de nem mindig sikerül úgy összehoznom, hogy jól szóljon – ilyenkor ez ott marad talonban, megmarad olvasnivalónak. Nem csak Pilinszky János verseivel foglalkoztam eddig: csináltam már József Attila-estet és Radnóti Miklóstól is vannak megzenésített verseim, de vannak még olyan – itthon kevésbé ismert - határon túli kedvenceim is, mint Lászlóffy Aladár. Életem derekán járva, remélem, sok-sok verset dalba foglalhatok még.

Szabó Balázs Bandája - Bájoló

Vidéken éltél sokáig: püspökladányi születésű vagy, Tetétlenen nőttél fel, később Debrecenbe, majd Kecskemétre kerültél… Jelenleg azonban már Budapesten élsz. Járod az országot a különböző estjeiddel. Milyennek látod a vidéki klubéletet összehasonlítva a fővárosival?

- Nagyon szeretek vidékre járni, kisebb klubokba is eljutni. Nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy miben tér el mindez a fővárostól. Budapesten értelemszerűen több a klub, nagyobb a nyüzsgés, a fiatalok is több helyre eljuthatnak. És hiába vannak vidéken különböző programok, egy kisebb város esetében – mint például Eger is – behatároltabb, hogy éves szinten hány programot tud befogadni, vagy érdemes megszervezni, hogy mindegyikre legyen kereslet, érdeklődés. De ennek nincs köze ahhoz, hogy mennyire működik például egy irodalmi est vagy nem irodalmi est, mert az irodalmi est tökéletesen működik vidéken is, sőt!

Nagyon szeretem a kis klubokat, minél kevesebb az ember, annál testközelibb az egész: befoghatóbb, szemmel beláthatóbb, érezhetőbb, tapinthatóbb. A budapesti nagyobb klubokban a távolság is nagyobb. A vidéki fellépésekben azt szeretem, hogy a közönség közelebb van, és emiatt több idő jut beszélgetésre is, városnézésre – tehát eleve más a hangulata. Engem kicsit belekényszerített az élet, hogy Budapesten éljek, a zenészek és a zene miatt, de jómagam is imádom a kisvárost. Ha hazamegyek Tetétlenbe, egy órán belül falusivá változom, és battyogok megetetni a kutyákat és a csirkéket (mosolyog). A fővárosi és vidéki klubélet között azonban olyan óriási különbséget nem látok: vidéken is, aki eljön egy koncertünkre, azért jön, hogy élvezze, jól érezze magát – s jó energiák áramlanak. Ugyanez van Budapesten is, ráadásul annak nagyon tudunk örülni, amikor a millió program közül egy este éppen minket választanak.

Mely zenészek voltak hatással a muzsikádra, illetve milyen típusú zenéket hallgatsz, melyek a kedvenc előadóid? Külföldi zenekarok közül melyik koncertjére mennél el most szívesen?

- Legelején, aki nagyon fontos volt, az Cseh Tamás – részben törvényszerű is volt, mert én is egy szál gitárral kezdtem középiskolásként, s olyankor az ember hamar rátalál az egy szál gitáros előadókra. Cseh Tamáson kívül még Gerendás Pétert tudnám megemlíteni. Ők voltak a gyökerek, aztán ahogy egyre beljebb kerültem a szakmában, egyre jobban megismertem a szakmabelieket, azt a közeget, amelyik közé kicsit talán tartozik az én zeném is. Például ilyen a Heaven Street Seven, a Kiscsillag, a Quimby, a Kispál és a Borz, a Csík zenekar. Én leginkább ezzel a közeggel találkoztam sokszor, hiszen általában olyan helyekre hívnak minket, ahol az emberek azt a fajta zenét hallgatják, amelyet mi is képviselünk. Fontos a szöveg mondanivalója, mindenképpen fontos, hogy emögött ne egy általános popzene szóljon, hanem hogy valamiféle gondolatiság legyen. Meg szoktam hallgatni nagyon sok más zenekar megjelenő lemezét, mert kíváncsi vagyok, hogy mi történik. Az utcán sétálva például Tracy Chapman-t hallgatok, ami meg a koncerteket illeti, most szívesen ott lennék egy Sting koncerten, a szimfonikusokkal – őt egyébként is nagyon szeretem.

Forrás: egriprogramok.hu

Ha te is szereted a jó zenét, nyomj egy látjot!