"Semmi felesleges holmit nem pakolunk az iskolatáskába!" – de akkor mi legyen benne?
Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
Az iskolatáskával kapcsolatos elhatározásom egy listával kezdődött nyolc évvel ezelőtt. A tanszerlistával.
És a szívszélhűdéssel, amit akkor kaptam, amikor a papírboltban a papírra vetett betűk hirtelen valósággá váltak és kéthegynyi kupacként tornyosultak előttem, amelyeket csak nagy nehézségek árán tudtam a kassza felé rugdosni, ráadásként a kezembe tartott iskolatáska ránézésre maximum a negyedét lett volna képes befogadni a kiválasztott cuccoknak. Vagy még azt sem. Pedig a legnagyobbat választottam. Kétszer is leellenőriztem. És akkor hol voltak még a tankönyvek?!
Az évek előrehaladtával és a gyerekeim számának növekedésével azonban rájöttem, hogy az iskolai tanszerlista esetében is megállja a helyét a mondás, miszerint: a fele sem igaz. Vagy, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Kinek melyik szimpatikus. Így aztán Nagylánynál már rutinos mozdulattal húztam ki a listán szereplő tételek felét – Középsőnél meg még annál is többet, Négyesnél meg már listám se volt, a kezemet a rutin vezette – és ennek következtében egy szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy az utolsó színesnek is lesz helye a táskában... a három napig aszalt uzsonnával együtt.
Pedig a táska mérete nem változott. Isten bizony. Főleg azért nem, mert egymástól örökölték. (Erről még később...)
Persze a lista a végtelenségig nem volt minimalizálható – bár a gyerekeim nagyon örültek volna neki, ha lista hiányában az iskola is bezárt volna -, mert hát vannak alaptételek, amelyek egyetlen iskolatáskából sem hiányozhatnak (a füzeteken, írószereken és tankönyveken kívül), mondhatni bérelt helyük van a felszerelések sorában.
Mi van az iskolatáskában?

Amit belerakunk. Vagy amit nem hagyunk ki belőle. Vagyis a gyerek. Mert az iskola mégiscsak az ő feladata, ergo a bepakolás is. De valahogy a gyerekeim által elképzelt alapfelszerelés (fél kiló kő, fél kiló gesztenye, két Pókember, három csillámpóni, három-négy rohadt banán/szendvics stb.) nyomokban sem hasonlít arra, amely az én gondolataimban él.
Mivel a gyerekeim is és én is eléggé ragaszkodunk az elképzeléseinkhez úgy általában, ezért az iskolatáska tartalmát illetően kompromisszumot kötöttünk: én a minimálisra szorítom az iskolai alapfelszerelést, ők pedig kétnaponta felülvizsgálják a táska kincseit és két maroknál többet soha nem hordoznak magunknál.
#Iskolatáska
Az origo. Évek óta tudjuk, hogy a jó iskolatáska ergonómikus, könnyű, kíméli a gyerek gerincét, könnyen a viselője testéhez, magasságához igazítható. Ami viszont nem ennyire evidens az az, hogy milyen csatja van. Mert az romlik el a legkönnyebben. És el is fog romlani. Lehet, hogy nem egy év alatt, de a második év már necces lehet, miközben a táska még tart. Bőven tart, mert tartósat és minőségit választottunk.
Nagyfiú iskolatáskáját nyolc éve vettem meg. Most Négyes hordja. Szerkezetileg semmi probléma nincs vele, kopás se nagyon látszik rajta, de a csatot már csak többszöri próbálkozásra lehet becsukni. És ahhoz is két ember kell. Legalább. De legalább építjük a közösséget. Mert a közös erőfeszítés összehozza az embereket. Ha tudtam volna, hogy ehhez elég egy kicsit meglazult csatt egy iskolatáskán, nem fektetek annyi energiát a családi nyaralások megszervezésébe...
Szóval az a fránya csat. Mert persze gondos szülőként mindenre gondolunk a táska kiválasztásánál, de a nagy válogatásban talán eszünkbe se jut, hogy ezt a pici alkatrészt fogja a legtöbbet használni a gyerekünk. Erre pedig már a táskagyártók is rájöttek. A mágneses Fidlock zárszerkezet pedig sokáig bírja. Igaz csapatépítésre nem jó. De ne legyünk telhetetlenek.

#Tolltartó
A rendezett iskolatáska egyik legfőbb biztosítéka a tolltartó. Már, ha használja a gyerek. Mert persze dísznek is tök szuper, hiszen dízájnosabbnál dízájnosabb darabokat lehet már kapni, de mégiscsak az a jobb, ha használja is a tulajdonosa. Ehhez pedig jót és jól kell választani, aztán meg el kell tudni engedni, amikor már nem kell. Mert el fog jönni az az idő is.
A tolltartó evolúció a többszintes és/vagy kihajthatós daraboknál kezdődik.
Én nagyon sokáig ellenálltam ezeknek azon egyszerű oknál fogva, hogy nagyok. És akkor hogy férnek majd el a táskában?! És hogy fér melléjük a többi holmi? De az igazság az, hogy első és második osztályban alig kerül melléjük valami más és ilyenkor tényleg az átláthatóság a legfontosabb, hogy könnyen és gyorsan meg lehessen találni a kérdéses íróeszközt és ne a dzsumbujban kelljen vadászni rá. Utána meg úgyis szintet ugrunk. Tolltartószintet is.

A nagyon rendezett és a bedobálós, valamint az egyáltalán-nem-kell-már-tolltartó korszak közötti átmenti időszak ideális jelöltje az egyrekeszes, nagy tolltartó, amelyben a bedobálós rész mellett van egy cipzáras belső zseb a vonalzónak/kis cetliknek – amelyek persze csak akkor kerülnek elő, amikor már rég aktualitásukat vesztették, de legalább el nem vesztek – és egy gumis kialakítású rész, ahova a leggyakrabban használt VIP (grafit, toll, fő színes) darabokat rendezhetjük.
Ennek a kreatív változata a feltekerhető, minimalista változata a hengeres, kibővített változata pedig a duplacipzáras tolltartó. A táska mélyére bevágott egy szem – nem fogó – toll pedig a kamaszos verzió. Még szerencse, hogy nálunk mindig van segítség az ugyanazon intézménybe járó kisebb testvérek személyében. Akiknek még van tolltartójuk... és íróeszközeik. Több is. Amiből kölcsön tudnak adni.
#Tornazsák
Nagyon sokféle iskolafelszerelés megfordult már a kezeim között az elmúlt évek alatt, de hogy a legtöbb problémát majd a megfelelő tornazsák felkutatás fogja jelenti, na azt soha nem gondoltam volna. Hogyan is gondoltam volna, amikor a tornazsáknak nem kell millió egy szempontnak megfelelni, mint például az iskolatáskának, elég, ha stapabíró és kellően nagy. Mondom, kellően nagy.
Na. Ez volt a probléma. Mert, amíg kicsi az ember gyereke, addig elég a hagyományos méretű tornazsák, amelyben a legtöbb készítő gondolkozik. De amikor a gyerek lába elhagyja a negyvenes tartományt és hozzá társul a magassága is, akkor szülő legyen a talpán, aki beszuszakol egy pár, minimum 42-es tornacipőt, egy rövidnadrágot, egy pólót, egy gyorsan száradó törölközőt, téli időszakban pedig pluszba még egy hosszúnadrágot és egy pulcsit is egy 32×42 cm-es zsákba.
És persze közben tudjuk, hogy nem lenne szerencsés, ha a gyereknek az iskolatáskája mellett egy komplett edzőtáskát is magával kellene még cipelnie a suliba. Megoldás? Tinédzser sportzsák már első osztálytól. Úgyis minden vágyuk, hogy nagyobbaknak tűnjenek. Engem meg nem kérdez senki. Néhány centi itt, néhány centi ott, miközben a fazon és a strapabíró faktor nem változik.

#Uzsonnatartó
Őszinte leszek. Ezen a ponton már többször elbuktam. Mert mindegyik gyerekemnek más jön be. Így aztán próbáltunk már mindent az egyszerű szalvétától a szalvétának látszó viaszos vászonon át a tartós műanyag dobozig. De a tökéletes megoldásra ezidáig még nem találtam rá. Mert mindegyikkel, illetve egyikkel sem voltam teljesen elégedett. Ettől független mindegyiket használjuk, csak más-más életkorban.
Tapasztalataim szerint kisiskolásoknak az erős tartású doboz a legcélravezetőbb. Nem csuklik, nem nyeklik, egyszerűen nyílik és csukódik. Az iskolakezdés, a beszokás, a megszokás, az alkalmazkodás az iskolai közeghez, elvárásokhoz ebben a korban épp elég kihívás, nincs szükség további bonyodalmakra. Amire pedig elcsendesedik a zavaros víz, addigra az uzsonnás doboz is eltűnik. Vagy előbb. Utána aztán jöhetnek az alternatív változatok. De illúzióink azért ne nagyon legyenek. Mert azok is el fognak tűnni. Előbb, mint hinnénk.
#Palack
Mit is mondhatnék? Párba lehetne kötni az uzsonnásdobozzal. Az eltűnési tendenciát figyelembe véve mindenképpen. Csak itt az alternatíva a PET palack. Ezt figyelembe véve legszívesebben egyszerűen poharakat küldenék a gyerekeimmel az iskolába, de tudom, hogy akkor még annyit sem innának, amennyit akkor isznak, ha palack van náluk. És az sem számottevő. Pedig létszükséglet. Így aztán megveszem. Ők meg elhagyják. De az illúzió legalább megvan. Hogy én mindent megtettem a kellő folyadékfogyasztás érdekében.

És ha már megveszem, akkor nagyot veszek, meg BPA-menteset – mert Makk Marci óta tudjuk, hogy fő az egészség – és persze biztonsági kupakosat, olyat, ami a kisebbeknek elég bonyolult ahhoz, hogy inkább lecsavarják a palack tetejét, sem mint hogy kinyissák, mert akkor kisebb az esély, hogy elfelejtsék visszapattintani, visszatolni, eltekerni stb. A lecsavarozott kupak mindezekkel szemben ugyanis szembetűnő. Nagyon szembetűnő. A tanító néninek mindenképpen.
#Dosszié/füzetbox
A poszt elején azt mondtam, hogy semmi felesleges holmit nem pakolunk az iskolatáskába. Akkor hogy jönnek ide a dossziék meg a füzetboxok? Mert, ha van felesleges dolog, akkor ezeket nyugodtan tekinthetnénk annak, hiszen csak újabb bigyók meg izék, amelyek csak a helyet foglalják, a gyerek meg úgysem használja őket. Ez alapjában véve így is van.
Vagyis volt. Mert a gyerekeimnek az elmúlt évek során egyre több olyan órán volt szerencséjük részt venni, amelyeken nem tankönyvből tanultak, hanem a tanár által fénymásolt lapokról. Egyrészről ez nagyon örvendetes, mert végre megvalósul a differenciált oktatás, másrészről teljesen más megközelítést kíván például tanfelszerelésileg. Már alsó tagozatban is.

Na itt jönnek a képbe a dossziék, füzetboxok. Mert valahol gyűjteni kell az A4-es fénymásolt lapokat az iskolában (dosszié). Otthon meg jó lenne témakörönként, tantárgyanként szétválogatni, sőt esetleg valami időrendi sorrend szerint tárolni őket… lehetőleg tartósan (füzetbox). Na persze nem az örökkévalóságnak, csak a következő nagyszabású alaptanterv módosításig. De addig mindenképp!
Az iskolatáska tartalmára vonatkozóan természetesen nincsenek általános érvényű igazságok. Én sem tartom a markomban a bölcsek kövét, próbálok mindig a felmerülő igényekhez alkalmazkodni. De hiszem, hogy vannak olyan alapfelszerelések, amelyek nélkül bár nagyszerűen el lehet lenni, de meglétük mégiscsak hozzájárulhat a stresszmentes(ebb) iskolai léthez, amely gyerekeink számára az új világ kapujában valóságos kincset ér.