Nem sok esélye lesz az Oscarra a törikönyvszagú Blokádnak
A fokozatosan kivonuló szovjet csapatok által itt hagyott, demokratikus útra lépett Magyarország első komoly tömegtüntetése volt az 1990-es taxisblokád, amely az október 23-i 1956-os ünnepségek után két nappal, Antall József miniszterelnök kórházba vonulását követően bénította meg az országot. A polgári engedetlenség során több ezer taxis és fuvarozó három napra eltorlaszolta Budapest és az ország több nagyvárosának útjait és hídjait. A tüntetést az október 25-én bejelentett, kb. 65 százalékos benzináremelés generálta, aminek következtében 56 forintra emelkedett a normál motorbenzin literenkénti ára.

Október 28-nak estéjére végül megszületett a megállapodás, amely szerint a kormány 12 forinttal csökkentette a megemelt benzinárakat, emellett a tévé nyilvánossága előtt megígérték, hogy nem vonják felelősségre a demonstrációban résztvevőket. A megállapodás aláírása után Antall József miniszterelnök a kórházi szobájában, az ún. "pizsamás interjúban" értékelte az országban kialakult állapotokat, elmondása szerint az előállt helyzetben nem voltak sem vesztesek, sem győztesek.
Ezek az ismert történelmi tények. Tősér Ádám rendező (Béke – A nemzetek felett) és Köbli Norbert forgatókönyvíró (A vizsga, A berni követ, Örök tél, Félvilág, Trezor, Apró mesék, A játszma) azonban ennél részletesebben, cizelláltabban szerették volna visszaadni a ’90-es évek elejének megváltozott Magyarországát és az akkori közhangulatot, amelyben a blokádot szervező taxisok és fuvarozók abszolút reális veszélynek tartották, hogy a rendőrség vagy a hadsereg erőszakot alkalmaz majd velük szemben.

Ez azért is szomorú, mert kevés egész estés hazai mozgókép tűzte ki eddig célul, hogy vászonra vigye a rendszerváltás utáni Magyarország akármelyik fontosabb mozzanatát, általában ennél korábbra próbálnak visszanyúlni (főképp az ’56-os eseményekre, vagy még korábbra, de maximum a Szovjetunió széteséséig bezárólag).
A Blokád tehát alapvetően egy filmes rést próbált betölteni, és ahogy például Oliver Stone filmjei engedtek betekintést az Egyesült Államok politikai és/vagy katonai hadszínterének kulisszái mögé, úgy Tősérék is nekiláttak feltérképezni az akkori hazai erőviszonyokat, bekukkantani az Országház zárt ajtajai mögé, hogy lássuk, miként próbálta megoldani a majdhogynem forradalomba hajló helyzetet a demokratikus Magyarország első megválasztott miniszterelnöke, Antall József (Seress Zoltán), a köztársasági elnök Göncz Árpád (Gáspár Tibor), a belügyminiszter Horváth Balázs (Görög László), vagy az MDF frakcióvezetője, Kónya Imre (Csőre Gábor).
Ráadásul mindjárt kettőben, hiszen flashback-jelenetekben az 1956-os forradalom előtti forrongó éra is megelevenedik, az akkor gimnáziumi tanárként dolgozó 24 éves Antall (ifj. Vidnyánszky Attila) szemén keresztül. Csak hogy jobban megértsük a későbbi miniszterelnök motivációit és döntéseinek előzményeit. Dicséret illeti tehát a díszleteseket, a látványtervezőt, a sminkeseket (Gáspár Tibor Göncz-maszkja például kifejezetten jól sikerült), a kellékeseket és mindenki mást, akinek az volt a feladata, hogy korhűséget kölcsönözzön a látottaknak.
Annál ugyanis feszültebb rendezésre, kevésbé részrehajló felfogásra (Antall a hős, Göncz csak a terhére van), és izgalmasabb párbeszédekre lett volna szükség. A Blokád így ugyanis egy törilecke felmondása lett, azzal pedig lehet vitatkozni, hogy mindez valóban így történt-e, ezeket cselekedték, mondták-e a politikai színtér akkori szereplői, avagy csak a filmes hatás és alkotói hozzáállás változtatott-e meg ezt-azt. Akárhogy is, a 2023-as Oscar-átadó legjobb nemzetközi játékfilmes kategóriájába nevezett mű kellő érzelmi töltet híján, a történelem inkább szárazan felskiccelt 105 percével bizonyára nehezen tud majd labdába rúgni a megmérettetésben.

A színészek szerencsére mentik a menthetőt, sok nagyszerű előadó kapott játékidőt, s közülük is kiemelkedik a két Antall, vagyis Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila érzékeny, kellőképp átszellemült játéka.
Nehéz politikai hovatartozástól függetlenül nézni a Blokádot, ami mögött érezhetőek bizonyos, a mostani vezetés ideológiájának megfelelő törekvések. A legfőbb baj azonban, hogy szórakoztató, a korszakot hűen bemutató művészi alkotásként sem tud túlmutatni egy múltidéző törijegyzet átradírozgatott, átírogatott lapjain.