Marsbéli várost épít az Egyesült Arab Emirátusok – itt, a Földön
Az élet a Marson a sci-fi írók egyik kedvenc témája, és régóta foglalkoztatja az emberiség fantáziáját. Hawaii-on vagy például Utahban ma is működnek Mars-szimulációk, de az Egyesült Arab Emírségek most növelte a tétet.
Mintegy 1.9 millió négyzetlábnyi (körülbelül 176 ezer négyzetméter) területet a mérnökök játszóterévé tesznek, ahol kikísérletezhetik a marsbéli viszonyokhoz leginkább megfelelő építőanyagokat, építési technikákat, és közben olyan laboratóriumokat hoznak létre, amelyekben a vörös bolygó különböző környezeti jellemzőivel kísérletezhetnek.
Az ország azért is ideális helyszín egy ilyen kísérlethez, mert az elsődlegesen rendelkezésre álló építőanyag ugyanaz, mint a Marson: a homok.
Az ország abban reménykedik, hogy sikerül odacsábítaniuk a világ legjobb koponyáit. Azt nem tudni, hogy az így felépülő várost egy idő után benépesítik vagy sem, de az biztos, hogy szeretnék, ha egy elszánt csapat a marsi viszonyok között élne egy évet. Próbálják kidolgozni azt az önellátó rendszert is, amely lehetővé teszi, hogy az űrhajósok egészségesek és jóltápláltak maradjanak egy valódi Mars-küldetés idején. A mostoha körülmények között gyűjtött adatok – korlátozott vízkészletek, intenzív meleg és hideg, izoláció – segíthetnek olyan gazdálkodási és építészeti megoldások feltalálásában, amelyeket a Földön is hasznosíthatunk.
A Mars-városban lesz színház, múzeum, és más, a kikapcsolódást és a tanulást szolgáló intézmények.
Az Emirátusok nem határozta meg, mikor indul a projekt, de vélhetően azért hamarabb, mint a 2117-re tervezett valódi Mars-expedíció.
Addig is íme a látványtervek: