KULT

Majdnem 1000 forint a legolcsóbb sör, 690 egy kis ásványvíz és 1200 egy szelet pizza a VOLT-on

Két év kihagyás után tért vissza a fesztivál, közben az árak is jócskán emelkedtek. Megnéztük, mi mennyibe kerül és hogyan lehet a legolcsóbban megúszni a bulizást.


Kedden startolt el Sopronban a VOLT Fesztivál, amit a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben sem tudtak megrendezni. Idén azonban végre újra birtokba vehették a bulizók a Lővér Kemping környékét. A nyitónapon a brit Muse volt a sztárfellépő, rajtuk kívül olyan zenekarok koncerteztek még, mint a Tankcsapda, a Carson Coma, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island és a hiperkarma.

Egyelőre nem volt kifejezetten nagy tömeg: bár a fesztiválterület (amelyet pár éve helyeztek át az eredetitől valamivel messzebbre) összességében kisebbnek tűnik, így is olyan benyomást keltett, mintha kevesebben lennének a bulizók.

Még az esti fő koncert kezdete előtt közvetlenül is oda lehetett férni az első 20 sor egyikébe a nagyszínpad előtt, a délutáni fellépőknél pedig ennél is szellősebb volt a nézőtér.

Az olcsó fesztiválozásnak végleg búcsút mondhatunk

A fellépőkön kívül természetesen minden bulizót az érdekel legjobban, mekkora lesz a "rezsi", tehát mennyit kell költeni a belépőjegyen túl ételre és italra.

Ezen a téren a VOLT sokáig mérsékeltebbnek számított a Szigetnél és a Balaton Soundnál, a két év kihagyás azonban itt is az árak ugrásszerű emelkedését hozta magával: pénztárcabarátnak most már semmiképp nem mondható, gyakorlatilag ugyanarra a szintre került, mint a másik kettő (bár az ottani részletes árakat még nem ismerjük).

A legolcsóbb korsó sör, a csapolt Soproni 950 forintba kerül, ugyanennek az IPA, meggyes és mangós verziója 1050, ahogy a Strongbow cidert is ennyiért mérik. Aki inkább kézműveset inna, Cecei szűretlen lagert választhat 1150 forintért.

A legolcsóbb borok decije 650 forint (ennyiért a fesztivál Poncichter Negyedében egész sokfélét lehet kapni, de persze vannak drágábbak is), egy nagyfröccs így 1440, egy hosszúlépés 930, egy házmester pedig 2230 forintba kerül a legtöbb helyen.

A fentiekhez ráadásul még hozzájön a műanyag repohár rekordmagas, 600 forintos betétdíja, amit pénzre szokás szerint nem váltanak vissza, csak egy tokent kapunk cserébe.

Talán ennél is szélsőségesebb példa, hogy egy fél literes, szénsavmentes ásványvízért nem kevesebb, mint 690 forintot kérnek. Mi ivókutat sem találtunk a fesztivál területén, ahol szabadon újra lehetne tölteni csapvízzel a kulacsunkat (lehet, hogy a kempingben van, oda viszont csak külön karszalaggal engednek be.)

A méregdrága ivóvíz főleg a napokban visszatérő kánikulát figyelembe véve aggályos: hétvégén már 32-33 fokos maximumokra van kilátás, így különösen fontos lenne a folyadékutánpótlás. A kint vásárolt vizet ugyan beengedik, de valószínűleg sokan nem akarnak cipekedni, vagy egyszerűen csak nem gondolnak erre időben.

A röviditalok közül az Unicum a legolcsóbb (1590 forint), az 1790 forintos következő kategóriába a Finlandia vodka és a Jack Daniel's whisky különböző ízesítései esnek, a rézangyal pálinkák 4 centjéért viszont majdnem 2000 forintot kérnek.

Az ételárak is hasonlóan alakulnak: egy szelet pizza 1200 forint, meleg főételeket 2000 alatt nemigen találni, a Zing bódéjában például 3000 forint felett kínálják a burgereket.

Vagyis ha valaki csak 3-4 sört iszik egy nap, és három étkezéssel számol, 10 ezer forint alatt biztosan nem ússza meg a napi költést. Ha viszont rövidezni is szeretne, adott esetben még meg is hívja pár barátját, ennek a duplájával is érdemes lehet számolnia. Nem véletlen, hogy sokan inkább a bejárathoz közeli borozókban alapoznak napközben, és csak estefelé kezdenek beszivárogni a fesztiválra.

Egyetlen mentsvára van azoknak, akik a lehető legolcsóbban szeretnék megúszni a fesztiválozást, de nem akarnak kintről ételt behozni: az immár jó pár éve rendszeresen kitelepülő Aldi, akik ismét egy majdnem teljes értékű áruházat húztak fel a Telekom Kraft színpad mellett.

Bár az italokat itt sem mérik olcsóbban (ugyanazok a rögzített árak vannak, mint a többi pultnál), minden mást kifejezetten nyomott áron, a rendes áruházaknál alig, vagy semennyivel sem drágábban kínálnak.

Az esti koncertekre például fel lehet tankolni legalább 8-10 féle péksüteménnyel darabonként akár 200-250 forintért, de az édességek és chipsek sem kerülnek ennél sokkal többe.

Ráadásul ezúttal is építettek egy grillteraszt, ahol a grill hűtőpultban található összes terméket ingyen elkészítik. Ez főleg napközben lehet jó opció, ha úgysincs épp semmi dolgunk, és ki tudjuk várni a sütést, illetve az ezért sorba álló kisebb tömeget. Egy csomag grillkolbász már 500 forintért miénk lehet, de a különlegesebb verziók, vagy épp a fűszeres lazacfilé is olcsóbb, mintha más benti árusoknál akarnánk megvenni az ebédünket.

Mi a tanulság? Egyrészt az alcímben is említett mondat: azok az idők valószínűleg örökre véget értek, amikor még egyes nagy fesztiválokon is teljes élményben lehetett részünk, ha közben szorosra akartuk húzni a nadrágszíjat.

Tetszik vagy nem, el kell fogadnunk, hogy a bulizás mára luxussá vált: ahogy a VII. kerületi bulinegyed árai is elképesztően elszálltak (a magyarok túlnyomó része ezért inkább a szabadba kiülve issza meg a dohányboltban vásárolt alkoholt), úgy egy fesztivál, vagy akár csak egy sima koncert meglátogatása is komoly kiadást jelent 2022-ben.

Ezáltal pedig nagyon sokan kiszorulnak a potenciális célközönségből, mivel egyszerűen nem engedhetik meg maguknak többé. De legyünk pozitívak: cserébe ideális esetben a fellépők színvonala is egyre inkább felzárkózik a tőlünk nyugatabbra megszokotthoz. A szervezők legalábbis előszeretettel hangoztatják, hogy az érdeklődés ennek köszönhetően a magasabb árak ellenére sem csökken. Hogy aztán valóban így van-e, az majd a tényleges látogatószámokból fog kiderülni a szezon végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk