KULT

Magyar győzelem, jelnyelv és az óriási pofon – Az Oscar-gála 10 legemlékezetesebb pillanata

Több díjazottnak is örülhettünk mi, magyarok, Will Smith pedig kiütéssel győzött… Szó szerint!


Mindenekelőtt kétségtelen, hogy a tavalyi, 93. harmatgyenge átadónál jobbra sikerült az idei, hiszen akadtak megtervezett maradandó momentumok, díjazottak, showelemek és köszönőbeszédek, a legtöbben mégsem ezekre emlékszünk majd a 2022-es gála kapcsán, hanem inkább Will Smith bődületes jobb horgára. Kiválasztottuk a tíz legemlékezetesebbet.

A zöld nyitány

Ritka, hogy egy Oscar-gála nyitószámát nem a helyszín, jelen esetben a Dolby Theatre színpadán adjanak elő, most azonban így történt, ugyanis Beyoncé egy nyílt terepen, temérdek zöldbe öltözött táncossal és zenésszel együtt adta elő a Richard király legjobb betétdalra jelölt számát, a Be Alive-ot, ráadásul Comptonból (Serena és Venus Williams szülővárosából). Talán kissé túlnyújtott lett a start, de azért megadta az alaphangulatot a show-hoz.

A műsorvezető hölgytrió

2018 után négy évvel végre visszahozták a szervezők a házigazdát az átadóra, sőt mindjárt hármat. Amy Schumer, Regina Hall és Wanda Sykes töltötték be idén a posztot, akik a gála elején hárman álltak ki egy kis poénkodásra a hírességekkel megpakolt Dolby Theatre színpadára, majd később egyenként, felváltva is próbálták újfent bizonyítani komikusi tehetségüket. Ezek közül Amy Schumer monológja sikerült tán a legjobban, de azért akadt kínos vicceskedés is, például, amikor Sykes Richard Williamsnek öltözve, Schumer pedig Pókemberként lógva pufogtatták a nem túl meggyőző poénokat. Azért a Golden Globe-nak címzett beszólás („Idén ők is benne lesznek az év elhunytjai előtt tisztelgő In Memoriam bejátszásban”) sokaknak fájhatott.

Rachel Zegler megjegyzése

Steven Spielberg West Side Story című filmje összesen 7 jelölést tudhatott magáénak, épp ezért volt meglepő, hogy az est szervezői (hogy véletlenül vagy szándékosan, nem tudni) nem hívták meg a film női főszereplőjét, Rachel Zeglert, aki egyébként sokáig arra is esélyes volt, hogy bekerüljön a legjobb női főszereplők nomináltjainak listájába. A mindössze 20 éves színésznő ezt szóvá is tette az Instagram-oldalán egy poszttal, amelyben kifejezte csalódottságát ezzel kapcsolatban. A média természetesen felkapta a bejegyzést, s az Akadémia végül meghívta Zeglert a show-ba. Sőt, nem is csak vendégként, hanem mindjárt díjátadóként. A West Side Story Mariája aztán az élő műsorban természetesen odaszúrt egy kicsit a szervezőknek, amikor azt mondta, hat napja még nem gondolta volna, hogy itt lesz a gálán…

A siketek győzelme

A CODA tavalyi bemutatásakor nem sokan gondolták volna, hogy 2022 márciusában kilenc jelölttársa elől happolja majd el a legjobb film Oscar-díját, mégis így esett. Mindennek tetejébe még a siket édesapát alakító Troy Kotsur is megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrocskát. S mivel az 53 éves színész a valóságban is siket, így jelnyelvvel intézett megható szavakat a közönséghez, s egy tolmács fordította le azt beszédre. Kotsur lett a második siket színész, aki Oscart nyert, hiszen CODA-beli szereplőtársa, Marlee Matlin 1988-ban a legjobb női főszereplő díját érdemelte ki az Egy kisebb isten gyermekeiért. Ráadásul a legjobb film átvételekor jelnyelvtolmács fordította a producerek beszédét a nézőknek, egy másik pedig a stábnak. Igazán szép pillanatok voltak.

A magyar győzelem

Idén Sipos Zsuzsanna díszletberendezőt jelölték a látványtervező Patrice Vermette-tel egyetemben a legjobb látványtervezés kategóriában a Dűne című sci-fiért. Ők is voltak a legfőbb esélyesek, és most szerencsére a papírforma érvényesült, Sipos Zsuzsanna személyében tehát egy újabb magyar Oscar-díjas alkotót köszönthetünk, és természetesen szívből gratulálunk neki. Sajnos a gála nézői nem láthatták élőben, ahogy Zsuzsanna átveszi a díjat, hiszen ez a kategória is ott volt aközött a nyolc között, amiket az élő show előtt adtak át, és amelyekből csak egy kissé megvágott verziót kaptunk végül. Az mindenesetre benne maradt, ahogy Zsuzsa kimondta a „Köszönöm!” szót is, így magyar beszéd is elhangzott az idei Oscaron.

Még egy magyar győzelem

Sokan nem tudják, hogy nem csupán a Dűne berendezője büszkélkedhet magyar felmenőkkel, hanem a fődíjas CODA író-rendezője, Sian Heder is, aki bár az Egyesült Államokban, Cambridge-ben született, az édesapja, Héder Lajos Magyarországról emigrált az USA-ba. Heder pedig megkapta a CODA-ért a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját, vagyis mindjárt két magyar nyertesnek gratulálhatunk.

Nem beszélünk Brunóról

Az idei show-ban több zenés-táncos betét is helyet kapott, és nem csupán a legjobb betétdal kategóriájának jelöltjei. Bár elhangzott az Encanto című animációs film Dos Oruguitas című nominált lírai dala is, az alkotók úgy döntöttek, az Encantóból sosem elég, ezért színpadra álmodták a film egy másik betétdalát, a We Don’t Talk About Brunót, amely bemutatása óta vírusszerűen terjedt el szerte a világon, megdöntve sok nézettségi és hallgatottsági rekordot. A népszerűséget pedig ki kell használni. A dal egy szépen megkoreografált, színpompás forgatagként kelt életre a Dolby Theatre-ben, ráadásul latin-amerikai előadók egész sora adta át egymásnak a stafétát, azaz a mikrofont (többek között Luis Fonsi és Becky G). Rendesen feltüzelték a közönséget és a tévénézőket egyaránt.

Coppola, De Niro és Pacino újra együtt

Az idei gálán arra is nagy figyelmet fordítottak, hogy régebbi klasszikusok előtt tisztelegjenek, mondjuk egy kerek évforduló kapcsán. A James Bond-filmek eddigi 60 éve előtt is leborultak például a szervezők egy videómontázs erejéig, ám ennél is emlékezetesebbre sikerült A keresztapa előtti tisztelgés, Francis Ford Coppola filmje ugyanis idén 50 esztendős. A bejátszás után pedig a rendező együtt ment ki a színpadra két legendás színészével, Robert De Niróval és Al Pacinóval. Coppola mondott beszédet az állva tapsoló publikum előtt, a szövegét pedig egy gyors „Viva Ukraine” felkiáltással zárta.

Az elhunytak emlékére

A tavalyi, 2020-as átadón sok minden más mellett az adott évben elhunyt filmes alkotók előtt tisztelgő, úgynevezett In Memoriam-montázs sem sikerült jól, sokan ugyanis felettébb tiszteletlennek tartották, hogy a bejátszásban csupán néhány másodpercig mutatták az eltávozott alkotók képét, nevét és szakmáját, olyan rövid ideig, hogy el sem lehetett olvasni, kik voltak ők, és miben jeleskedtek. Idén a szervezők minden bizonnyal szerették volna kiköszörülni a csorbát, ezért egy monumentális In Memoriamot hoztak össze, amiben nemcsak fotók, hanem sok-sok videófelvétel is pergett az adott emberről, közben a színpadon gospeldalok egyvelege szólt, egy-egy híres alaknál pedig megállt egy pillanatra a montázs, és egy alkotó élőben mondott néhány szép szót az elhunytról (pl. Tyler Perry a színész-rendező Sidney Poitier-ről vagy Bill Murray a rendező Ivan Reitmanről). Na így kell ezt!

A nyaklevesbotrány

Azt a pillanatot, amelyet sosem felejtünk el, amíg élünk, egy nem megtervezett esemény hozta el végül a 94. gálán. A korábbi többszörös házigazda Chris Rock állt ki a színpadra, s rögtön el is kezdett élcelődni a jelen lévő színészeken. Célba vette Will Smith feleségét, Jada Pinkett Smith-t is, akinek tüsire nyírt hajára reagálva azt mondta, nagyon várja már vele a G.I. Jane 2-t (Demi Moore ebben a filmben borotválta le a haját). Rögtön ezután Will Smith felsétált a színpadra Rockhoz, majd jobb kézzel lekevert neki egy óriási pofont. Ezután visszaült a székébe, majd onnan dobált trágár szavakat Chris felé, aki persze köpni-nyelni nem tudott. A szervezők itt már le is keverték a hangot. Rock ugyanis elvileg nem tudta, hogy Jada Pinkett Smith egy autoimmun betegségben, úgynevezett alopecia areatában, avagy foltos hajhullásban szenved, és emiatt kell leborotválni a haját. Sokan gyanúsítják azonban ezt a kis performance-t azzal, hogy megrendezett volt.

Akárhogy is, az Oscar-gálák történetének egyik legkínosabb és legbotrányosabb pillanataként marad majd meg az emlékezetben (rögtön a Kalifornia álom-Holdény blama mellett). Érdemes ezek után megnézni Smith beszédét is, amelyben a családja megvédésének fontosságát ecseteli könnyek között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk