Jodie Foster, szeress belém! – 40 éve kíséreltek meg merényetet Ronald Reagan amerikai elnök ellen
1981 a nagy politikai merényletek éve volt. A pápát, az egyiptomi államfőt és az amerikai elnököt vették célba a gyilkosok. Anvar Szadatot megölték, II. János Pál és Ronald Reagan csak megsebesült, de az eseteik nem csupán médiaszenzációk voltak, hanem befolyásolták későbbi tevékenységüket és megítélésüket is.
1972 tavaszán egy Arthur Bremer nevű fiatalember fejébe vette, hogy megöli az újraválasztásáért induló Richard Nixont, és ezzel beírja magát a történelembe. Az elnöknek azonban nem jutott a közelébe, így második számú kiszemeltjére, George Wallace-ra lőtt rá május 15-én a Maryland állambeli Laurelben. Wallace Alabama fajgyűlölő nézeteiről hírhedt kormányzója volt, aki 1968-tól pályázott az elnökjelöltségre a szélsőséges Amerikai Függetlenségi Párt színeiben. Túlélte a merényletet, de élete végéig tolókocsiba kényszerült, mert deréktól lefelé megbénult. Bremert 53 évi börtönre ítélték, 2007-ben helyezték csak feltételesen szabadlábra, de már egy évvel letartóztatása után megírta emlékiratait Egy gyilkos naplója (An Assassin’s Diary) címmel. Ez a könyv adta az ihletet Paul Schradernek Martin Scorsese Taxisofőr című filmjéhez.
Charles Manson sátánista közösségéhez tartozott az a nő, aki 1975. szeptember 5-én a kaliforniai Sacramentóban megpróbálta megölni Gerald Ford elnököt. Lynette Gromme azt tervezte, hogy a gyilkosság után nyilatkozatot tesz, amelyben azokat kárhoztatja, akik nem hajlandók környezetünk szennyezését megállítani. A helyi törvényhozás épületének parkjában sikerült Fordot néhány lépésre megközelítenie, de már nem volt ideje elsütnie pisztolyát. Lynette Gromme-t életfogytiglanra ítélték, mert közben rábizonyítottak egy 1972-ben elkövetett gyilkosságot – a „család” egyik férfitagját ölte meg, aki állítólag „árulásra” készült – végül 2009-ben helyezték szabadlábra 34 évi börtön után.
Moore, aki 45 éves korára már ötször vált el, a San Franciscó-i ellenkultúra szélsőséges vonalának volt egyik vezető egyénisége: közel állt a Szimbióni Felszabadítási Hadsereghez, amely 1974-ben elrabolta Patty Hearst-öt, a sajtómágnás Randolph Hearst lányát, közben azonban titokban az FBI informátora volt. A szövetségi nyomozó iroda a merénylet előtt négy hónappal szakította meg vele a kapcsolatot. Tíz évvel később Sarah Jane egy interjúban elmondta: azért lőtt az elnökre, mert úgy érezte, hogy így is, úgy is meg kell halnia. Vagy társai ölik meg bosszúból, vagy az FBI, hogy ne tudjon beszélni belső dolgaikról. Gondolta, ha meg kell halnia, ne menjen el egyedül. Esetét 1999-ben a CIA is tanulmányozta, és arra a következtetésre jutott, hogy Moore „a nagyon nyugtalan társadalmi és politikai körülményeknek esett áldozatul”….

Ronald Reagan 1980. november 4-én felcsuszamlás-szerű győzelmet aratott elődjével, Jimmy Carterrel szemben, aki bár tető alá hozta a Camp David-i izraeli-egyiptomi békekötést, tehetetlennek bizonyult az energiaválsággal, a Szovjetunió Afganisztán elleni inváziójával, és nem utolsósorban a teheráni amerikai nagykövetség megszállásával szemben, ahol Khomeini ajatollah által feltüzelt iszlamista diákok 444 napig tartották fogságban a külképviselet személyzetét. Amerika egy „erős emberre” várt, ugyanakkor a világ nem sok jót várt a különös pályát befutó új elnöktől.
Reagan, aki 69 évével az addig megválasztott legidősebb elnök volt, rádiós sportriporterként kezdte pályafutását, majd 1937-től filmezni kezdett. Jó kiállása, fizikuma nem volt arányban tehetségével, így az igazán nagy szerepek elkerülték, legismertebb alakítását a Santa Fé-i ösvényben, Kertész Mihály filmjében játszotta Errol Flynn árnyékában. Utoljára 1964-ben állt kamera elé Don Siegel Bérgyilkosok című filmjében, amely Ernest Hemingway novellája nyomán készült. A II. világháború idején tartalékos tisztként számos kiképző és propaganda-filmben szerepelt, majd 1947-1959 között az amerikai filmszínészek szakszervezetének elnöke lett. Ilyen minőségében élharcosa volt a kommunista szimpatizánsnak bélyegzett színészek tiltó listára helyezésében. 1962-ben kezdett politizálni, konzervatív nézeteire jellemző, hogy 1964-ben a szélsőjobboldali republikánus elnökjelölt, Barry Goldwater kampányszóvivője volt. 1967-ben választották meg Kalifornia kormányzójának, legemlékezetesebb cselekedete e minőségében a Nemzeti Gárda bevetése volt a Berkeley egyetemet elfoglaló diákok ellen 1969 áprilisában.
Reagan 1976-ban jutott el odáig, hogy harcba szálljon az elnökjelöltségért, a szovjet nukleáris fenyegetésre alapozó kampánya azonban akkor kevésnek bizonyult a hivatalban lévő, végül Jimmy Carterrel szemben vereséget szenvedő Gerald Forddal szemben. Négy évvel később azonban már senki sem állhatott a „kiérdemesült cowboy” útjába, ahogy ellenfelei gúnyolták. Úgy tűnt, hogy a „vadnyugati stílust” bevezeti az amerikai külpolitikában is, mindenekelőtt a hidegháború új szakaszának elindításával, a katonai kiadások növelésével, és a „csillagháborúként” emlegetett, soha meg nem valósult űrfegyverkezési tervvel.
1981. március 30-án azonban kis híján az amerikai történelem legrövidebb elnökségének lett tanúja a világ.
Ronald Reagan március 21-én feleségével, Nancyvel ellátogatott a washingtoni Ford színházba, ahol 1865. április 14-én lelőtték Abraham Lincolnt és mint mondta, „különös érzések kerítették hatalmába” az elnöki páholy láttán. Kilenc nappal később Reagan a szintén washingtoni Hiltonban a legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség, az AFL_CIO képviselői előtt mondott beszédét követően éppen beszállni készült az elnöki limuzinba, miközben újságírók kérdéseire vetett oda néhány mondatot, amikor a merénylő közvetlen közelről hat lövést adott le rá és a mellette állókra egy Röhm RG-14 típusú pisztolyból.

Reagan megsebesült a bal alkarján, a lövedék eltörte egyik bordáját, ami átszúrta a tüdejét, súlyos belső vérzést okozva. Halálközeli állapotban szállították a George Washington egyetemi kórházba, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A merénylet miatt elhalasztották az aznap estére tervezett Oscar-gálát, amelyen a tervek szerint felolvasták volna az egykori színészből lett elnök üzenetét. Ronald Reagan viszonylag hamar felépült – ez is erősítette imázsát – és április 11-én már ki is engedték a kórházból.
A merényletben nemcsak az elnök sebesült meg, hanem James Brady, a Fehér Ház sajtótitkára, Tim McCarthy, a titkosszolgálat ügynöke és Thomas Delahanty rendőrtiszt is. Mindhárman túlélték a támadást, Brady azonban olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy élete végéig nyomorék maradt. 2014-ben halt meg.
Hinckley Dallasban nőtt fel, gazdag családban, apja a Vanderbilt energetikai részvénytársaság elnöke volt. Később kiderült róla, hogy szenvedélyesen érdekelte minden, amit Lee Harvey Oswaldról, John F. Kennedy feltételezett gyilkosáról írtak. A texasi műszaki egyetemre iratkozott be, de nem vette komolyan, ezért 1980-ban kirúgták. Közben 1975-ben Los Angeles-be ment, dalszerzői karrierre vágyott, de a siker elmaradt. Kénytelen volt hazaköltözni szüleihez, lelkiállapota egyre labilisabb lett. A nagy fordulatot életében 1976, a Taxisofőr bemutatója jelentette. Ebben egy poszt-traumás stresszben szenvedő vietnami veterán (Robert de Niro) elhatározza, hogy megöl egy elnökjelöltet. Akkoriban Hinckley már elkezdett fegyvereket gyűjteni, és lőni tanulni, az igazi függőséget azonban a filmben egy 12 éves, prostitúcióra kényszerített gyereklányt alakító Jodie Foster okozta neki.
Mániájává vált, hogy megszerzi magának a fiatal színésznőt. Amikor megtudta, hogy Jodie beiratkozott a New Haven-i Yale egyetemre, Hinckley a városba költözött, állandóan követte a lányt, telefonon hívogatta, üzeneteket és verseket csúsztatott be kollégiumi szobájának ajtaja alatt. Amikor rájött, hogy képtelen meghódítani Fostert, egyre őrültebb terveket eszelt ki, hogy a lány felfigyeljen rá: repülőgéprablást fontolgatott, de arra is gondolt, hogy Jodie szeme láttára követ el öngyilkosságot. Innen már csak egy lépés volt az elnök elleni merénylet. Először Jimmy Cartert próbálta elkapni, egy ideig követte minden belföldi útján, de aztán Nashville-ben letartóztatták tiltott fegyverviselés címén. Megint hazatért, pszichiátriai kezelésnek vetették alá, de rögeszméjétől nem tudott szabadulni. Közben megválasztották Reagant, így már Hinckley őt tekintette potenciális áldozatának.
Hinckley-t végül 1982. júniusában felmentették elmeállapotára való tekintettel, és egy pszichiátriai intézetbe szállították. Védője szerint a merénylő skizofréniában szenvedett, míg a vád tanújaként beidézett pszichiáter narcisztikus és skizoid, valamint borderline személyiségzavart állapított meg nála. A merénylő ezt követően azt írta, hogy „a világtörténelem legnagyobb szerelmi ajánlatát tette meg” és sajnálta, hogy Jodie Foster nem viszonozta az érzelmeit.
Az eset az amerikai közvéleményben és politikai körökben is felháborodást keltett, melynek következményeképpen több államban is eltörölték azt a lehetőséget, hogy a vádlottak kóros elmeállapotára építsen a védelem.

Hinckley-t az elmegyógyintézet sem változtatta meg. Nem csillapult Jodie Foster iránti szenvedélye, miközben kiderült, hogy levelezésbe kezdett Charles Mansonnal és az akkor már a siralomházban lévő rettegett sorozatgyilkossal, Ted Bundy-val is. Bár őrizetének körülményein fokozatosan enyhítettek, végül 2016-ban helyezték csak szabadlábra. Akkor édesanyjához költözött Williamsburgbe. Szabadulásának feltételei között szerepelt, hogy nem lehet fegyvere, nemcsak hogy nem léphet kapcsolatba Jodie Fosterrel, vagy annak családjával, hanem még róla készült fotók, újságcikkek sem lehetnek a tulajdonában. Ugyancsak távol kell tartania magát minden volt és hivatalban lévő elnöktől, azok családjától, és az elhunytak sírjaitól is.
Ami Jodie Fostert illeti, a kiváló színésznő, aki azóta rendezőként is letette névjegyét, az eltelt 40 évben mindössze három alkalommal tett említést Hinckley-ről: egyszer a merénylet után, egyszer a per után az Esquire-nak írt cikkében, majd másfél évtizeddel később egy tv-s talk-show-ban. Arra viszont jó párszor volt már példa, hogy lemondott interjút, ha megtudta, hogy egykori imádójáról akarnak kérdezni, vagy pedig egyszerűen otthagyta beszélgető partnerét, ha szóba hozta Hinckley-t.
Ronald Reagan pedig a merényletet követően a kezdeti agresszív stílusban vitte végig első elnöki ciklusát, hogy a következő négy évben Mihail Gorbacsov szovjet elnök-főtitkárral közösen véget vessenek a hidegháborúnak, a kétpólusú világnak és lebontsák a Berlini Falat. Ennél nemesebb bosszút nem állhatott volna az elnök szánalmas, ám elszánt támadóján.