Emberek milliói halhatnak meg antibiotikum-rezisztencia miatt
Mi az oka, hogy az antibiotikum-rezisztencia ilyen súlyos globálisproblémává vált?
Azt gondolhatnánk, hogy az antibiotikum-rezisztencia megjelenése az antibiotikumok gyógyászatba való bevezetéséhez köthető.
Ez nincs így, mivel az antibiotikumok jelentős része a természetben előforduló molekulák leszármazottja, amelyeket a mikroorganizmusok évmilliók óta használnak egymás ellen „kémiai fegyverként”,
alakítva a mikrobiális közösségek szerkezetét. Az antibiotikum-rezisztencia tehát nem új keletű jelenség, hanem ősi, valószínűleg egyidős az antibiotikum-termelő fajok megjelenésével, hiszen ezek a fajok rendelkeztek a saját maguk által termelt „kémiai fegyver” ellenszerével (megfelelő védekezési mechanizmusokkal) is.
Feltehetjük a kérdést, hogy ha a természetes antibiotikumok és a rezisztencia jelensége már évmilliók óta jelen van a természetben, mi okozta azt, hogy kevesebb mint száz év leforgása alatt, amióta a penicillint bevezették a gyógyászatba, robbanásszerűen jelennek meg a multirezisztens kórokozók, és globálisan terjednek. A válasz a szelekciós nyomás nagymértékű megemelkedésében rejlik, ami azt jelenti, hogy a baktériumok sokkal több antibiotikumnak vannak kitéve, és ez nagyon erős nyomást jelent számukra, hogy rezisztenssé váljanak. Ebben a folyamatban nekünk embereknek óriási szerepünk van. A szelekciós nyomás megemelkedése és a rezisztencia gyors terjedése számos tényező összjátékából alakul ki.
A helytelen, mértéktelen és gyakran ellenőrizetlen antibiotikum-használat, nemcsak a gyógyászatban, hanem az állattenyésztésben is, az állati eredetű termékek nemzetközi kereskedelme, a turizmus világméretűvé válása mind-mind elősegíti az ellenálló baktériumok kialakulását és globális terjedését.
A 2000-es évek eleje óta világszinten 65%-kal nőtt az antibiotikum-fogyasztás. Meglepő módon a legnagyobb antibiotikum-fogyasztó nem az egészségügy, hanem az állattenyésztés, ahol a haszonállatok táplálékához antibiotikumokat adnak, elsősorban hogy megelőzzék a fertőzések kialakulását a nagy populációsűrűség miatt, és javítsák a növekedési rátájukat. 2015-ös adatok alapján az Amerikai Egyesült Államokban az antibiotikumok 80%-át használták az állattenyésztésben, és ezeknek 70%-a a humángyógyászatban használt antibiotikum-csoportokba tartozott. A hatalmas szelekciós nyomás mellett ez azért jelent problémát, mert a rezisztens baktériumok állatról emberre terjedhetnek közvetlen érintkezés útján, a nem megfelelően kezelt hús vagy az állati ürülékkel szennyezett haszonnövények elfogyasztásával. Felismerve ennek a problémának a súlyát, az Európai Unió országaiban 2016-tól jogszabály tiltja az antibiotikumok hozamfokozásra való használatát, de sajnos ez a világnak csak egy kis részét érinti. India például az antibiotikum-rezisztencia kialakulásának és terjedésének egyik gócpontja. A világ azon részein, ahol recept nélkül lehet hozzájutni antibiotikumokhoz mind emberi, mind állati használatra, vagy nincsenek standard kezelési protokollok kidolgozva, a rezisztenciahelyzet még kritikusabb.
Egyértelmű tehát, hogy új, hatásos antibiotikumokra és antibakterális stratégiák kidolgozására van szükségünk azonnal, illetve olyan világszintű összefogásra és szabályozásokra, amelyekkel gátat szabhatunk a rezisztens kórokozók terjedésének.
Nem jelenthetne megoldást a kialakult helyzetre új antibiotikumok fejlesztése?
Paradox módon épp ebben a szükségállapotban számos antibiotikum-fejlesztő cég felhagyott az új antibiotikumok fejlesztésével. Az utolsó új antibiotikum-osztályt 1987-ben dobták piacra. Azóta nem történt innováció, és csak kevés antibiotikumjelölt áll fejlesztés alatt. Ennek az az oka, hogy ha az új antibiotikum piacra dobását követően nagyon rövid időn belül vagy még előtte megjelenik ellene a rezisztencia, akkor a fejlesztésbe fektetett rengeteg pénz nem térül meg, nemhogy profitot hozna. Például a GlaxoSmithKline multinacionális gyógyszeripari vállalat 15 millió dollárt költött egy új antibiotikum-molekula megszerzésére, majd további jelentős összegeket a fejlesztésébe, de félúton le kellett állítani a projektet, miután a rezisztencia hamar megjelent ezzel a molekulával szemben. Egy másik példa a dalbavancin, ahol tízévnyi kutatás és rengeteg pénz ment kárba, mert a piacra dobását követően mindössze két éven belül megjelentek a rezisztens kórokozók ellene.
Ehhez a kudarchoz nagymértékben hozzájárul az is, hogy
az antibiotikum-fejlesztő cégek nem tesztelik gyógyszerjelöltjeiket megfelelő módszerekkel és kellően komplex megközelítéssel a rezisztencia ellen a fejlesztés kezdeti szakaszaiban, ami elengedhetetlen lenne a rezisztencia kialakulási esélyének reális megbecsüléséhez és a megfelelő jelöltek kiválasztásához.
Ha csak a fejlesztés késői szakaszában ismerik fel, hogy a rezisztencia könnyen kialakulhat az adott szerrel szemben, addigra már hatalmas összegeket „dobtak ki az ablakon”. Ez nagymértékben visszatartja a cégeket attól, hogy új antibiotikum-jelöltekkel próbálkozzanak. Az egyik megoldást tehát az jelentené, ha az antibiotikum-fejlesztő cégek már a fejlesztés korai szakaszában sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnének az antibiotikum-jelöltek rezisztencia elleni megfelelő tesztelésére, kiszűrve ezáltal azokat a jelölteket, amelyekkel szemben a rezisztencia könnyen kialakul. Többek között ezen dolgoznak az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában, és a munka eredményei áttörést hozhatnak az egyre fenyegetőbb antibiotikum-krízisben (lásd a szöveg végén lévő ajánlókat).
Mit tehetünk az antibiotikum-rezisztencia terjedésének csökkentése érdekében?
Egyértelműen globális összefogásra van szükség, és a társadalom minden szintjén szükségesek a változtatások.
Már egyéni szinten is sokat tehetünk, ha betartjuk a következő tanácsokat:
• Csak akkor használjunk antibiotikumokat, ha azokat orvos írta fel, és szigorúan tartsuk be a használattal kapcsolatos előírásokat. Soha ne hagyjuk abba az antibiotikum-kezelést az orvos által meghatározott időtartam előtt.
• Soha ne szedjünk antibiotikumokat vírusfertőzésekre (pl. nátha, vírus okozta megfázás esetén).
• Soha ne osszunk meg másokkal megmaradt antibiotikumokat, vagy ne használjuk őket saját belátásunk szerint.
• Előzzük meg a fertőzések kialakulását a megfelelő higiéniai és életmódbeli előírások betartásával (rendszeres kézmosás, ételek megfelelő módon való előkészítése, beteg emberekkel való közvetlen kontaktus elkerülése, biztonságos szex, megfelelő oltások beadatása).
A politikai döntéshozók szintjén a következő lépésekre van szükség:
• robosztus nemzeti cselekvési tervek kidolgozása, hogy az antibiotikum-rezisztenciát lokálisan megfelelően kezeljük, és ne tudjon továbbterjedni;
• az antibiotikum-használatra vonatkozó törvények szigorítása mind az egészségügyben, mind az állattenyésztésben;
• az antibiotikum-rezisztens fertőzések ellenőrzésére/felügyeletére vonatkozó stratégiák javítása;
• az egész világon oktatóprogramok kidolgozása a lakosság széles rétegei számára az antibiotikum-rezisztencia problémájának súlyosságáról és arról, milyen óvintézkedéseket tehetünk ellene egyéni szinten.
