Dicsőség a szőlőnek, a bornak és megművelőinek – Almási Tamás Folyékony arany című filmjéről
A Folyékony arany főszereplője ugyan a méltán világhíres bor, de az alkotás inkább az emberi munka, az elhivatottság, az értékmegőrzés, az egyre kiszámíthatatlanabb természettel való küzdelem dicsérete.
Még egyetemista voltam, amikor megismerkedtem galánthai gróf Fekete János és Voltaire levelezésével. A magyar arisztokrata franciául is írt verseket, elküldözgette őket nagy példaképének, és mindegyik levélhez mellékelt néhány palack tokaji bort. A versek fölöttébb gyengék voltak, a francia író-filozófusnak viszont annyira ízlett a nemes nedű, hogy éveken át biztatta a magyar grófot további versfaragásra.
Ki tudja, lehet, hogy éppen a mádi Szepsy-család borát kortyolgatta a felvilágosodás vezéralakja, hiszen, mint a filmből is kiderül, már 500 éve őrzik ezt a hagyományt, annak minden kockázatával együtt.
A Folyékony arany fő narrátora maga Szepsy István, aki 2013-ban a comói World Wine Symposiumon aszújával elnyerte a borászok Oscar-díjának tekintett „A bor urai” (Seigneurs du vin) kitüntetést. (Mellette bepillanthatunk Bacsó Andrásnak, a Tokaj Oremus Szőlőbirtok vezetőjének, valamint a borszakíróból lett borász Alkonyi László munkájába is.)
A mádi szőlőskertek ihletett gazdájának minden szavából árad a szőlő, a bor iránti alázatos szeretet, miközben ősztől őszig vezeti végig a nézőt, hogy a természet körforgása szerint tetten érhessük az aszú életének legfontosabb pillanatait.
Eszembe jut, amikor Szepsy a fény felé tart egy szőlőszemet, ahogy Nagymamám mondta gyerekkoromban a szőlőre: „Benne van a napocska”.
Közben megismerünk olyan kifejezéseket, hogy „szárító szelek”, „nemes rothadás”, megtudjuk, hogy milyen pozitív szerepe lehet a hajnali párának a szőlőszemek aszúsodásában, és hogy nem mindegy, a botritisz gomba az éretlen vagy az érett szőlőre telepedik-e rá. Az első esetben elpusztítja, a másodikban viszont az aszút köszönhetjük neki.
És megtanuljuk tisztelni mindazokat, akiknek nem az üzleti siker a mérce, hanem az a minőség, amely a tokajit „a borok királyává, a királyok borává” tette, és amelyből Szepsyék nem engednek, még akkor sem, ha – szemben például az olasz kollégákkal – nem kapják meg a szükséges állami támogatást.
Csodálatos természeti képeket látunk: a dűlők évszakonkénti színeváltozásaival, az érett, majd töppedő szőlőfürtök utánozhatatlan árnyalataival, a nap, a felhők, a köd- és párafüggönyök játékait, és átérzünk egy, az embernél magasabb dimenziójú rendet, amelyhez alkalmazkodnunk kell. Vízkelety Márton operatőr valóságos mozgó impresszionista festményeket tár elénk Dés László különleges zenéjével a háttérben.
A rettegett seregély-járás képsorai viszont szinte hitchcock-i módon apokaliptikusak és jól illusztrálják: hiába minden emberi erőfeszítés, ha a természet az adott pillanatban nem fogadja kegyeibe a termést és a termelőt.
És még nem tudhatjuk, miként hat a klímaváltozás nemzeti büszkeségünkre, hiszen a tokaji egyik titka éppen a hegyaljai ősz száraz és esős napjainak váltakozása, és ahogy a három borász elárulta: néhány nap eltérés, a szárazság és a csapadék arányainak változása máris nyomot hagy a boron.
Miközben elámulunk a két évvel ezelőtti Nagy Tokaji Borárverésen, ahol 270 palack 2011-es évjáratú 6 puttonyos Szepsy aszúért 12 millió forintot fizetett egy londoni cég, Szepsy István arról panaszkodik, hogy egyre többen költöznek el a környékről, egyre kevesebben vállalják azt a szép, ám kegyetlen munkát, amit a szőlő, a bor megkövetel. Szerencsére mindhárom gazda mellett ott van már az utód is, akik biztosítják, hogy e tradíció ne kerüljön avatatlan kezekbe.
Almási Tamás filmjének egyik erénye, hogy nem játssza ki feleslegesen a „nemzeti büszkeség” ütőkártyáját, és nem megy bele a manapság már-már dömpingszerű borfesztiválok világába sem. Tisztább, emberibb oldaláról közelíti meg a Himnuszban is megénekelt nektárunkat.
A Folyékony aranyat először szeptember 14-én a 16. Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon láthatta a közönség, az országos bemutató szeptember 19-én lesz.
