„A franciák belefáradtak az ígéretekbe” - így kerülhettett a hatalom közelébe a szélsőjobb Franciaországban
Miközben Nagy-Britanniában történelmi győzelmet aratott a baloldal, Franciaországban épp ellenkezőleg, a francia történelemben először a szélsőjobb áll nyerésre. Marie Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés azután került a hatalom közelébe, hogy az EP választások estéjén Emmanuel Macron francia elnök előrehozott parlamenti választásokat jelentett be. Az első fordulót fölényesen nyerték, a vasárnapi második fordulóban azonban már nehezebb dolguk lesz, mert kedden kiderült, szokatlanul sok a visszalépés.
Le Pen kormányalakítási esélyeiről, a francia belpolitika és választási rendszer sajátosságairól Szűcs Anitával, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének docensével beszélgettünk.
– Hogyan jutottunk el ebbe a helyzetbe? Orbán Viktornak lett igaza a bevándorlás kapcsán? Vagy valami egészen másról van szó?
– Tökéletesen másról van szó. Nem is tenném ezt a csizmát az asztalra. A legfontosabb probléma, ami tematizálta ezt a kampányt, nem a bevándorlás, hanem a vásárlóerő, a franciák jóléte volt. A bevándorlás, mint problémakör, további három másik problémával együtt volt napirenden, többek között a protest szavazatokkal.
– Franciaországban a szélsőjobb régóta ostromolja a hatalmat. Mik ennek az útnak az állomásai?
– Ha visszamegyünk egészen a nyolcvanas évekig, akkor jelent meg az akkor még Front Nationalként (Nemzeti Front) futó Jean-Marie Le Pen pártja tényezőként a francia politikában, akkor nyerték az első helyi önkormányzati választást. Egyébként a párt az ötvenes évek óta jelen van a politikában. Nagyon lassú folyamat során, a nulláról építették fel magukat, és politikai erővé váltak. A 2002-es elnökválasztáson került be először Jean-Marie Le Pen a második fordulóba. Persze egy elnökválasztás teljesen más, mint egy nemzetgyűlési választás, és Le Pen nem is annyira azért került be, mert olyan hatalmas volt a támogatottsága. A helyzet az volt, hogy rekord alacsony volt a részvétel. Sokan nem mentek el, mert a középpártoknál volt egy nagyon komoly törés, és így a választási rendszer aránytalanságából adódóan megtörtént az, hogy egy kisebb támogatottságú jelölt is berepült a második fordulóba. Bár ez egy kivételes helyzet volt, viszont a tendencia folytatódott.
Ennek elsősorban az volt oka, hogy nagyon ügyesen tematizált sok közéleti kérdést, többek között a bevándorlást is, amivel kapcsolatban a középpártok nem kommunikáltak jól. Addig ez különösebben nem volt a közbeszéd része, és egyedül a Front National tette azzá. Tehát kiépült a támogatottságuk, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy Marine Le Pen átvette az édesapja helyét. Elhagyta azokat a nagyon erős, szélsőséges kijelentéseket, programokat, és elkezdett behúzódni középre. Ez a politika fizetődik ki, amit most látunk, mivel időközben középről eltűntek a korábbi nagy pártok. A Republikánusok néven futó jobbközép alakulat valami egészen gyengén szerepelt most a választásokon. Tehát Le Penék behúzódtak egy olyan térbe, ami üresen maradt.
– Várható a Meloni-effektus? Ahogy az olasz kormányfő hatalomra került, lényegesen konszolidáltabb hangon kezdett beszélni, mint addig.
– Ha az előző elnökválasztást nézzük, akkor azt látjuk, hogy most egy teljesen más Marine Le Pen van színen. Olyan, aki kerüli a kényes témákat, nincsenek erőteljes kirohanásai, visszafogott, nyugodt, konzervatív politikusként mutatja magát. Ezzel együtt a programjában továbbra is számos olyan pont van, ami egy tisztességes jobbközép politikusnál biztos, hogy kiüti a biztosítékot.
ahogy a Meloni is, és elkezd egy nagyon óvatos, konzervatív politikát folytatni.
– Mik ezek a bizonyos pontok, amik kiüthetik a biztosítékot?
– Az egyik pont a nemzeti preferencia elve, ami azt jelenti, hogy megkülönböztet francia állampolgárokat, azaz azokat a franciákat, akik honosítással lettek állampolgárok. Őket nem engedné hozzáférni lakhatási támogatáshoz, szociális támogatáshoz. Ez a francia köztársaság két nagy alapértékének, az egyenlőség és a szolidaritás elvének mondana ellent.
Az Európai Unió esetében a külpolitika visszamozdítása a kormányköziség felé az uniós keretek felől.
– A NATO katonai szárnyából már De Gaulle kilépett egyszer, és nem is olyan nagyon régen tértek vissza. Az EU integrációjának lazítása pedig mintha rímelne Orbánék szuverenistának nevezett irányvonalára.
– Az a baj, hogy most egészen más biztonságpolitikai és nemzetközi környezetben vagyunk, mint amikor De Gaulle lépett ki a NATO katonai szárnyából. Mindemellett akkor megmaradt az együttműködésnek az a kerete, amiben Franciaország a nyugati világrend részeként az amerikaiakkal is együttműködve lépett fel, és ezt az utána következő elnökök is követték.
Az Európai Unió esetében pedig teljesen más az, amikor egy Magyarország súlyú ország fogalmaz így, és más, ha az Európai Unió második legnagyobb gazdasága, a francia-német tengely egyik partnere fogalmaz meg ilyen pontokat.
– Ha egy ilyen változás bekövetkezik, akkor bekövetkezhet az, hogy az Európai Unió centruma a lengyelek felé, keletebbre tolódik?
– Az Európai Uniónak a tengelye már így is keletre tolódott a német újraegyesítés után. De most nagyon előreszaladtunk, egyrészt Bardella nincs még kormányon, nem tudjuk azt sem, hogy többséget szerez-e a második fordulóban, vagy marad kisebbségi kormányban. Nem tudjuk azt, hogy ezt a lépést, ami Franciaország számára gazdasági-politikai öngyilkosság lenne, meglépné-e egyáltalán?
– Menjünk vissza a konkrét választási eredményekre. Milyen szcenáriók képzelhetők el a második forduló után?
– Az egyik forgatókönyv az az alapkérdés, ami meg fog majd mutatkozni, hogy többséget szerez-e, tehát megszerzi-e az 577 mandátum felét Jordan Bardella? Akkor erős pozícióban lesz a parlamentben. Ha nem sikerül, akkor kisebbségből fog majd kormányozni, ahogy most Macron pártja is teszi, tehát ez sem precedens nélküli. Viszont Bardella kijelentette, hogy
Aztán jön a következő kérdés, amit már érintettünk. Hogy amennyiben hatalomra kerül, megvalósítja-e az eredeti programját, vagy egyfajta Meloni-féle megszelídülést lehet majd nála is tapasztalni? Tehát ez a két kérdés, amire majd választ fog adni a második forduló utáni helyzet.
– Mit kell tudni a francia választási rendszerről? Mennyire arányos, milyen torzítás van ebben a rendszerben?
– Ez egy többségi rendszer, ami azt jelenti, hogy nem az arányosságot képviseli, hanem a stabilitást. De Gaulle számára ez fontos gondolat volt, és utána az összes elnök – legyen jobb- vagy baloldali – mindenki ezt támogatta, hogy minél stabilabb parlamentet kell létrehozni. Ez nyilván a középpártoknak kedvezett, a parlamenti váltógazdaság számára, tehát
A kétfordulós rendszer ebben a rendszerben azt jelenti, hogy az első fordulóban megmérettetnek a pártok, második forduló pedig akkor van, ha az adott választókörzetben senki sem vitte el a regisztrált szavazók 50 százalékát. Ha igen, akkor nincs második forduló. Például Marine Le Pen és François Hollande már be is jutott. Viszont, ha nincs ilyen, márpedig a normális, átlagos eset ez, akkor azok kerülnek tovább, akik megszereztek legalább 12,5 százalékot. Minél alacsonyabb a részvételi arány, annál kevesebb jelölt lehet.
A három első helyezett a legtöbb helyen, a Rassemblement National, az Új Népfront és Macron jelöltjei. A harmadik esetben, ha annyira alacsony volt a részvételi arány, hogy esetleg egyik jelölt sem, vagy csak egy jelölt szerezte meg a regisztrált szavazók 12,5 százalékának voksát, akkor a két legmagasabb eredményt elérő jelölt jut tovább.
– Kedden kiderült, hogy nagyon sok helyen volt visszalépés. Múlhat ezen valami? Le Penék mindenesetre jó előre felháborodtak azon, hogy így akar fordítani a többi párt.
– Mindig normális része volt a francia választási rendszernek, hogy választókerületekben visszaléptek jelöltek másik javára. Ez nem egy újdonság, nem is egy olyan dolog, amit maga a Front National ne alkalmazott volna korábban. 221 jelöltről gondoljuk, hogy visszalép. Most elég sok intézet nézi azt, hogy melyik választókörben melyik jelölt hogyan nyilatkozik. Ezek nem teljesen egzakt dolgok. Keddig kellett bejelenteni a jelölteknek, hogy indulnak-e vagy visszalépek-e, és 221 jelölt az, aki úgy nyilatkozott, hogy visszalép a másik javára.Ez azért egy kicsit újrarajzolja azt a választási térképet, ami kialakult az első forduló után.
Nagyon jól szerepelt az Új Népfront ahhoz képest, amit vártak, de ott is óriási a különbség. Az Új Népfront, a Baloldali Szövetség, ez a négy nagy párt, már bejelentették, hogy minden esetben, ahol indokolt visszalépniük Macronék javára, ott ezt megteszik. Én személy szerint azt gondolom, hogy a legnagyobb esélye annak van, hogy vagy egy többségi, vagy egy kisebbségi Bardella-kormánnyal kell számolnunk.
– Ezek szerint annak esetleg nagyobb a valószínűsége, hogy ne szerezzen abszolút többséget a szélsőjobb, de ettől még csak egy patthelyzet felé lavírozzák az országot. Más kormányképes többségre még mindig nincsen esély, ugye?
– Ha úgy kérdezi, hogy lesz-e olyan párt, amelyik ötven százalékot elér, és az nem a Front National, illetve a mostani nevén Rassemblement National, akkor azt gondolom, hogy majd a szavazók eldöntik. Én kevés lehetőséget látok arra, hogy az Új Népfront berobban, és 50 százalékos többséget érne így el.
289 mandátum kellene nekik az abszolút többséghez. Ez nem változott, talán most egy kicsit távolabb kerülnek tőle.
– Tehát vagy a Bardella alakít kormányt, vagy senki?
– Az egyetlen alternatívája Bardella kormányalakítási kísérletének egy óriási nagykoalíció, ami Bardellán kívül mindenkit magába tömörít. Erre nem mondanám azt, hogy elsöprő az esély, de a 221 jelölt visszalépése egy másik javára az hatalmas nagy szám.
– A német politikai hagyományokban nagy kultúrája van a nagykoalíciónak. Többször volt ott erre példa. A francia politikai kultúrában benne van-e a nagykoalíció, mint egy érvényes lehetőség?
– A rendszer nem így van tervezve. A francia választási szisztéma abszolút úgy van megalkotva, hogy a stabilitás felé vigyen, tehát aránytalanul adja a mandátumszámokat annak a politikai erőnek, aki a többséget szerezné meg.
– Tehát Franciaországban eddig nem volt igazán nagykoalíció?
– Az a fajta nagykoalíció, amit a németeknél is említett, az nincs benne a politikai rendszerben, a koalícióalkotás viszont az igen.
– Akkor ugrás a sötétbe, ami most történik?
– Minden tekintetben. Aki biztosat mond, az nem tudom, hogy csinálja. Egy nagyon-nagyon soktényezős játékban minden tényező mozog, amit eddig fixnek lehetett volna venni, ezért nagyon nehéz előre látni azt, hogy mi történhet. De a politikai elemzők többsége azt gondolja, hogy vagy Bardella tud egy éppen szűk többséget alkotni, és akkor kormányfőként hatalomra kerül, vagy nem szerzi meg az 50 százalékos mandátumszámot, és
Viszont, ahogy már korábban mondtam, Bardella többször nyilatkozott úgy, hogy ezt nem fogja elfogadni.
– És akkor előáll a belga helyzet, ahol hosszú ideig nem volt kormánya az országnak?
– Ott 16 hónapig voltak kormány nélkül, tehát az majdnem másfél éves időszak volt. Remekül elvolt egyébként az ország, anélkül is, de Franciaországban azt hiszem, más lenne a helyzet, mert a következő nagy kérdés a költségvetés elfogadása. Költségvetés nélkül márpedig egy ország nehezen tud működni. Ez lesz az egyik legégetőbb kérdés, amit az új kormánynak, akárki is lesz, majd meg kell szavaznia.
– Kik azok, akik protestszavazatot adtak le, és miért? Tehát akik nem szélsőjobboldaliak, de mégis Le Pen pártjára szavaztak?
– Nagyon sokan voltak az első fordulóban. Ezt mutatta több közvélemény-kutatás is. Azt láthatjuk, hogy az első fordulóban
Ezért is nagyon kérdéses, hogy a második forduló hogy fog alakulni. A protestszavazatok oka pedig szerintem az, hogy túl vannak két válságon Franciaországban, a pandémia után az energiaválságon is, belefáradtak az ígéretekbe. Egyfajta frusztráció van a szavazókban, mert zsinórban minden elnök a változás ígéretével indult és nyert választást, de ahhoz képest nagy változást nem láttak. Szerintem ez a fajta aggodalom, kiábrándultság jelenik meg ezekben a szavazatokban.