KULT

A 10 legjobb megzenésített vers

A magyar költészet napjának közeledtével összegyűjtöttük a szerintünk legjobban sikerült versmegzenésítéseket.


A lista abc-sorrendben van - köztes rangsort nem akartunk és nem is igazán tudtunk volna felállítani. Egy költőnek több verse is bekerülhetett, egy előadótól viszont csak egyetlen megzenésítést választottunk, még akkor is, ha repertoárjának több darabja is könnyűszerrel megüthette volna a szintet.

Ágnes Vanilla – Áhítat

Ágnes Vanilla 2011-ben, Radnóti Miklós születésének 101. évfordulóján adta ki A lélek aljából, illetve Rejtettelek címeket viselő duplalemezét, amelyen a költőnek összesen 17 versét énekli el. A kerek évfordulóhoz képesti késést a munkálatok elhúzódása okozta, azonban megérte a várakozás: az eredmény hangszerelését és hangulatát tekintve is magával ragadó lett. Tulajdonképpen bármelyik dalt választhattuk volna róla, de talán az Áhítat tette ránk a legmélyebb benyomást.

Cseh Tamás – Biztató a szerelemhez

Cseh Tamás egyik utolsó kiadványa volt a 2004-ben megjelent Ady-album, amelyre nem kevesebb, mint 28 vers megzenésítése került fel. Kissé szokatlan módon maga Cseh Tamás csak előadóként szerepel az albumon: a szövegek mellett a zenét sem ő, hanem Novák János jegyzi. A stílus viszont maradt a semmivel össze nem téveszthető „csehtamásos”, bár a hangzásvilágot ezúttal számos egyéb hangszer, például hegedű, ütősök és fúvósok is gazdagítják.

Cseh Tam‡s

Ferenczi György – A természet vadvirága

Ferenczi György a Rackajam zenekar élén az utóbbi években akusztikus felállású koncerteket ad, a Hangzó Helikon sorozatban megjelent Petőfi-lemezét viszont ízig-vérig zúzós hangszerelés jellemzi. A elektromos gitárok mellett Ferenczi virtuóz gitár- és szájharmonika-játékát is megcsillogtatja, egyedi énekhangjáról nem is beszélve.

Hobo Blues Band – A hetedik

Földes László, azaz Hobo hosszú évtizedek óta ápolja József Attila örökségét, nemcsak zenekarral, de önállóan is: „Tudod, hogy nincs bocsánat” című estjét (amely jelenleg a Nemzeti Színház műsorán szerepel) már több száz alkalommal adta elő, idehaza és más magyarlakta országokban egyaránt.

1

Fotó: Hobo hivatalos honlapja

A három évvel ezelőtt feloszlott Hobo Blues Band repertoárjában szintén számos versmegzenésítés szerepelt. Ezek közül személyes kedvencünk A hetedik, amely az önmagában is erős szöveget szuggesztív előadásmóddal és vérbeli zúzós zenével teszi még átélhetőbbé. Külön érdekesség, hogy a lenti felvétel a Sziget nagyszínpadán készült, akkora tömeg előtt, amit valószínűleg sok manapság népszerű külföldi zenekar is megirigyelne.

Kaláka – Akarsz-e játszani?

A Kaláka zenekar lassacskán félévszázados(!) életműve bővelkedik versfeldolgozásokban, ezek között is előkelő helyen szerepelnek Kosztolányi Dezső költeményei. A fentebb már említett Hangzó Helikon sorozat egy másik lemezén kereken 20 darab jelent meg belőlük. Az Akarsz-e játszani? címűt klasszikus keringőritmusban zenésítették meg, nincs igazán túlbonyolítva, de pont jól illik így a vers eredeti hangulatához.

Kex – Tiszta szívvel

Az alig két évig, 1969 és 1971 között működő Kex korának egyik leglázadóbb együttese volt. Progresszív zenéjük és performanszokba hajló koncertjeik érthető módon szúrták az akkori rendszer kultúrfelelőseinek szemét. Így nem meglepő, hogy a frontembert, Baksa-Soós Jánost rövid időn belül emigrációba kényszerítették – azóta is Berlinben él.

József Attila Tiszta szívvel című klasszikusának megzenésítése inkább mantraszerű, mint dallamos, bár az orgonaszóló kifejezetten virtuóz benne. Maga a vers viszont hasonlóan lázadó hangvételű, mint a zenekar, így végső soron tökéletesen illik a repertoárjukba. Mellesleg ez a lista legrégebbi szereplője, tehát jó eséllyel műfajteremtőnek is tekinthető.

Lovasi András – Véletlen

Lackfi János és Lovasi András együttműködéséből egy egész albumnyi remek dal született 2007-ben, a Hangzó Helikon sorozat keretein belül, amelyek közül most a címadó Véletlenre esett a választásunk A verseket Heidl György zenésítette meg, Lovasi csak az énekhangját adta hozzá, de egyéni előadói stílusa tökéletesen illik Lackfi költeményeinek játékos hangvételéhez: mintha csak a zsák a foltját találta volna meg. A lemez anyagát időről időre élőben is előadják, bár ezek az alkalmak a költő és a zenészek egyéb elfoglaltságai miatt igencsak ritkák.

Rapülők – Szívzuhogás

Geszti Péter munkásságáról alighanem keveseknek ugrana be elsőként a mélyenszántó költőiség. A Rapülők zenekarral a rengeteg borzasztó szóvicc mellett mégis készített egy kimondottan ízléses szerzeményt, amelyben nem kevesebb, mint nyolc költő (mások mellett Petőfi, Kosztolányi, József Attila, Juhász Gyula és Nagy László) verseiből rakott össze egy teljes értékű dalszövegnek is beillő egyveleget. A különböző művekből kiragadott részek tökéletesen harmonizálnak együtt, a dal hangulatát pedig szerencsére a minimalista zenei kíséret sem rontja el.

Sajnosbatár – Földközel

A szentendrei illetőségű Sajnosbatár zenekar három vagy négy éve játssza rendszeresen Parti Nagy Lajos versét, amely eredetileg az 1986-os, Csuklógyakorlat című kötetben jelent meg. Elmondásuk szerint személyesen nem ismerik a szerzőt, egyszerűen csak megtetszett nekik ez a műve, emiatt zenésítették meg. A Földközelből lendületes, gitár-dob-basszus hangszerelésű rockdal lett, amely a koncertek repertoárjának is állandó része. Egyelőre csak egy próbatermi felvételen hallgatható meg, de remélhetőleg hamarosan lemezre is felkerül.

Szabó Balázs Bandája – Bájoló

Szabó Balázs még huszonéves korában zenésítette meg Radnóti Miklós egyik legszebb versét, amelyet a Suhancos zenekar tagjaként is rendszeresen előadott. Ezt a verziót a csapat másik oszlopa, Fankadeli egy rapbetéttel is kiegészítette. Miután a Suhancos feloszlott, Balázs saját formációjának élén folytatta a zenélést, a Bájolót azonban oda is átmentette.

Még szerencse, hiszen alighanem ez a rajongók egyik legnagyobb kedvence: általában a koncertek csúcspontját jelenti, amikor eljátsszák, minden alkalommal hatalmas ováció által kísérve. A dalt nagyjából egy évvel ezelőtt újrahangszerelték és ismét rögzítették – ebben az új változatban a cselló dominanciájának köszönhetően talán még katartikusabb élményt okoz.

Ha tetszett az összeállítás, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk