4 híres történelmi alak, akik extravagáns állatokat tartottak
A történelem ikonikus alakjaihoz extravagáns házi kedvencek dukálnak. X. Leó pápának fehér elefántja, Mozartnak seregélye, Napóleon feleségének orangutánja, Dalínak pedig ocelotja volt, és mind különösen jól neveltek voltak.
A régmúlt jeles figurái közül többen csak szánakozva legyintettek volna egy olyan kérdésre, hogy „te kutyás vagy, vagy macskás?”, hiszen jóval különlegesebb házi kedvencekkel büszkélkedtek.
Felejtsük el az aranyhörcsögöket egy pillanatra, és lássuk, kik voltak az igazán vagány állattulajdonosok!
X. Leó pápa elefántja
A búcsúcédulák kiárusításáról elhíresült X. Leó pápa sok ajándékot kapott életében, de – szó szerint – a legnagyobb értékét I. Mánuel portugál királynak köszönhette. A király a koronázási ünnepségre ugyanis stílusosan egy nagyon ritka, fehér indiai elefánttal állított be, aki a Hanno nevet kapta.
Az elbeszélések alapján a négyéves, alacsony termetű jószág rendkívüli módon mutatkozott be: lehajtott fejjel térdre borult a pápa előtt, majd többször trombitált, végül vizet locsolt a tömegbe, amiből a pápa is kapott bőven. A Medici család feje szerencsére odáig volt az elefántért, és egy külön épületet építtetett a számára, ez lett a Courtile de Belvedere. Néha azonban sétálni is vitték, ami Róma utcáin nem kis felfordulással, valamint kisebb-nagyobb balesetekkel járt.
Az elefánt ugyan a jószerencse és az istenség jelképe, Hanno mégsem vált hosszú életűvé az udvarban: vatikáni érkezését követően mindössze két évet bírt ki. Az előbb-utóbb látványosan szenvedő állatnál a korabeli orvosok székrekedést állapítottak meg, és arannyal dúsított végbélkúpot írtak fel neki receptre, ám sajnos ezzel csak tovább súlyosbították a helyzetet.
A szeretett elefánt halála olyannyira lesújtotta a pápát, hogy temetést szervezett a tiszteletére, és saját vatikáni udvarában helyezték végső nyugalomra.
X. Leó az elefánt egyes részeit ereklyeként ajándékozta el Európa fontosabb templomainak, valamint személyesen Raffaellót kérte fel egy róla szóló freskó elkészítésére.
Mozart seregélye
A világ legfantasztikusabb zeneszerzője olyan kritikus barátot talált magának, aki mindig kifütyülte a műveit. Wolfgang Amadeus Mozart ugyanis egy kis seregélyt vásárolt magának, akit három évig szeretettel gondozott.
Az arasznyi termetű, tetszetős tollazatú madár remek hangutánzó, és szereti is hallatni a hangját. A mendemonda szerint Mozart azért vette magához a seregélyt, mert a boltban felfigyelt rá, hogy az állat egy olyan dallamot énekel, amelyet ő nemrég komponált és még senki sem hallhatta.
A zeneszerző "kis bolondnak" becézte a madarat, aki inspirálta is a zeneművek megírásában, például a Zenei tréfa című műve esetében. Továbbá
arra is rávette a seregélyt, hogy visszaénekelje a 17. G-dúr zongoraversenyének dallamait.
Ezzel kapcsolatosan Mozart lejegyzetelte, hogy a "Kis bolond" tökéletesen követte a zenét, ám az utolsó tételnél az egyik motívumot megváltoztatta (Giszről G-re, azaz félhangos emelésről leszállításra), mire ő elismerően felkiáltott, hogy „ez szép volt!”
A zeneszerző kis barátja elpusztulását annyira a lelkére vette, hogy hagyományos temetést szervezett számára. A grandiózus eseményre verset írt „Itt nyugszik egy kedves bolond, / Egy seregélymadár” kezdettel, és még sírfeliratot is készíttetett.
Josephine Bonaparte orangutánja
I. Napóleon császár felesége, Josephine Bonaparte imádta az állatokat, és vagyonát hatalmas magánállatkertre is fordította. Franciaország első császárnéjának volt többek között kenguruja, strucca, fekete hattyúja, zebrája és lámája, illetve malmaisoni kastélyának váróterme is tele volt papagájokkal és kakadukkal, amelyek közül az egyik egyfolytában azt harsogta, hogy „Bonaparte”.
Azonban gyűjteménye fő attrakciója egy rendkívül bájos természetű orangután volt, aki Rose névre hallgatott. A Borneóban született majmot Charles Decaen francia tábornok ajándékozta Josephine-nek.
Rose olyannyira
jól nevelt volt, hogy gazdájával együtt ült az asztalnál és késsel-villával ette a kedvenc répáját, méghozzá fehér ingben.
Ha pedig vendégek érkeztek, földig hajolva üdvözölte őket.
Sajnos az előkelő környezet nem vált be az orangutánnak, mivel egy évvel később bélgyulladást kapott, és elhunyt. Josephine a Természettudományi Múzeumnak ajándékozta a testet, ahol nagy becsben tartották az ajándékot, és több tanulmány is született a majomról.
Salvador Dali ocelotja
A képzőművészet legnagyobb önmarketing- és blöffmestere, Salvador Dalí minden eszközt megragadott az ecseten kívül is, hogy felfigyeljenek rá. Sokszor mutatkozott extrém állatokkal, például hangyászsünnel vagy homárral, de kétségkívül a legvadítóbb kis kedvence Babou volt, az ocelot.
A sztárfestő még étterembe is vele járt – persze pórázon sétáltatva a vadmacskát –, egyszer hatalmas balhét okozva ezzel a vendégek körében. Dalí persze ezúttal sem állta meg, hogy lehengerlő beszédstílusával és élénk fantáziájával ne magyarázza ki magát, mondván,
ez csak egy macska, amit ő festett be egzotikus op-art stílusban.
A bajszos mesterhez híven Babou nem egy elnyűtt párnán foglalt helyet a nappaliban, hanem rendszerint a márványkandalló előtti selyemszéken trónolt. Dalí egy időben mindenhová magával vitte, például az SS France nevű óceánjáróra, ahol a híres közös képük is készült. A festő barátja, Carlos Lozano színész azonban úgy vélte, az ocelot mégsem túl boldog amiatt, hogy eltávolították őt természetes élőhelyéről.
Carlos a memoárjában így fogalmazott: „egyszer láttam csak az ocelotot mosolyogni, amikor elszabadult a Maurice-ben, és a vendégek szanaszét szaladtak előle, mint a patkányok”.
Te milyen állatot tartanál, ha nem számítana a pénz és helyed is lenne rá?
Forrás: Múlt-kor, Listsick.blog, Fidelio
