KULT

Látványos, véres rémálom egy bérházban – Olyan durva az Evil Dead Rise, hogy csak streamingre jön

Ezt a filmet senki nem felejti el, az biztos. Véreső és hullahalom: noha sok ember nem hal meg a filmben, de aki igen, azt egyértelműen emlékezetes módszerekkel távolítják el az élők sorából.


Az Evil Dead Rise sorsa a magyar forgalmazón múlt, valószínűleg nem merték megkockáztatni az X-es besorolást. Ha azt hitted, hogy a Sikoly 6 kemény, akkor nem láttad még az Evil Dead Rise-t, ami annyira véres és kegyetlen, hogy inkább be sem merték mutatni a magyar mozikban. Az HBO Max streamingszolgáltatásában lesz elérhető, várhatóan május végén-június elején.

Az Evil Dead egy kultikus horrorsorozat a ’80-as évekből, mely Sam Raimi szerelemprojektje volt. A már klasszikussá vált második és harmadik rész mellé jött még egy sorozat is. Ugyan cikkünk tárgyának sok köze nincs a régi trilógiához, inkább a 2013-as, szintén nagyon véres remake kvázi folytatása. Az Evil Dead-ek csúcsa eddig egyértelműen az 1992-es Sötétség hadserege volt, nos, ez lehet, hogy megváltozott.

Az Evil Dead mindig is ügyesen keverte a horrort és a humort, a legújabb eresztés próbálja kerülni a nevetést és inkább a sokkfaktorra építkezik.

Hozza a Sam Raimis hangulatot, de a humor nincs jelen. Mint horrorfilm, minőségét tekintve legalább olyan jó, mint az elődjei, az újabb generáció talán jobb is, mint a klasszikusok. Azt viszont nem lehet elvenni a régi trilógiától, hogy a 21. századi remake-ek soha nem lesznek zsánerklasszikusok. Kategóriájukban nagyon erősek, ügyesen követik az eredeti filmek által kitaposott ösvényt is, de semmi több. Egy Evil Dead 2-t a végletekig lehet elemezni, ténylegesen zsánerújító volt, ez azonban csak egy iparos horrorfilm.

Történetünk most nem egy kietlen erdei kunyhóban játszódik. Ugyan az első jelenetek ott kezdődnek, de a főszál egy bontásra ítélt, mocskos belvárosi bérházhoz vezet. Főszereplőnk, Beth (Lily Sullivan) úgy dönt, hogy meglátogatja testvére családját az említett emeletes házban. Ekkor tudja meg, hogy nővére, Ellie (Alyssa Sutherland) élete egyáltalán nem olyan tökéletes, mint gondolta. Férje elhagyta, gyermekeit egyedül próbálja ellátni, és mielőbb el akar költözni a bontásra váró épületből, csakhogy nem talál sehol megfizethető albérletet. Ellie az első, aki „megfertőződik” a démoni kórral és családja ellen fordul.

Alyssa Sutherland zavarbaejtő a szerepben, annyira hihetően és ijesztően adja a démoni megszállottságot,

hogy néha el kellett gondolkodnom rajta, melyik is vizuális effekt és mi ténylegesen praktikai trükk. A szerepe erősen fizikális, négykézláb kúszik, kicsavart felsőtesttel mászik fel-alá és közben a néző kellemetlenül feszeng a fotelben.

Rengeteg utalás van a filmben a ’80-as évek filmjeire, az egyik karakter halálneme akár lehetne egy Raimis film része is, valamint ügyesen megújítják az „átok” felolvasásának módját is egy DJ pulttal. Az Evil Dead Rise tökéletes példa arra, hogyan próbál a régi klisékből valami újat teremteni úgy, hogy közben friss marad. Nem gondoltam volna, de mindezt sikeresen teszi. Előkerül a híres duplacsövű shotgun, a láncfűrész és egyéb nyalánkságok is.

Az effektek zseniálisak, sok praktikai trükk vagy praktikai trükknek látszó digitális effekt tűnik fel az Evil Dead Rise-ban.

A maszkok tökéletesek, sokszor nem tudtam eldönteni, hogy a démoni szemeket digitálisan oldották-e meg, vagy kontaktlencsével.

Általában egy kontaktlencsét könnyű kiszúrni, gondoljunk csak az Alkonyat-filmekre, vagy a Gyűrűk ura filmek tünde hercegére. De itt abszolút nem egyértelmű mélysége van a sárga/piros démon-tekintetnek, amelyet digitálisan is nehéz összehozni, nemhogy kontaktlencsével.

A rendezés és a szövegkönyv ügyes és nagyon hatásos, de a hab a tortán egyértelműen a fényképezés. Ennyire gyönyörű romlást, koszt és mocskot képernyőn még nem láttunk. Mozivászonra kívánkozik, annyira „szép”. Egy-két felvétel hihetetlen, már-már olyan, mintha a híres Roger Deakins fényképezte volna.

Dave Garbett operatőr képei bámulatosak, nagyon régen láttam ennyire hatásos főcím-megoldást.

Minden okkal történik a képernyőn, ha látunk valamit, annak szerepe lesz. Egy vágókép sincs azért, hogy húzzák az időt. Bár lassabban indul be cselekmény, mint gondolnánk, de utána, nincs megállás. Az ajtó-kukucskálón keresztül látható jelenetek nagyon kreatívak, kár, hogy nem hosszabbak a szcénák, a liftes vértenger pedig mintha a Ragyogásból menekült volna.

Ez egy kegyetlen film, egyértelműen X-es korhatára lenne, ha moziba kerül, sőt, lehet, hogy nem is létezik a filmnek megfelelő elég magas korhatár. Még az én horrorfilmen szocializálódott szempilláim is meg-meg rezzentek némelyik jelenetnél. Fel voltam sok mindenre készülve, de már az első jelenet egy skalpolással végződik, később a gyermekek végtagjait sem restek felhasználni.

Nem egy családi film, erre fel kell előre készülni.

Amikor például előkerül egy sajtreszelő, akkor azt itt bizony használni is fogják valakin. Ha látunk egy tetováló-pisztolyt, biztosak lehetünk benne, hogy érzékeny helyen fog érinteni valakit. Nem annyira brutális, mint az előző, 2013-as epizód szeletelőgépes jelenete, vagy a kocsi alá szorulós, kéz-letépős pillanatok, de egy két halálnem biztosan velünk marad egy ideig. Kreativitásból és vérfagyasztásból nincs hiány.

A főszereplők és a mellékszereplők is kiválóak,

a 12 éves kislányt alakító Nell Fishernek felteszem a stúdió fizette a pszichológust,

mert nem hiszem el, hogy amit látott a forgatások folyamán, mindazt fel tudja dolgozni ebben a korban. A másik két tini gyermeket játszó Gabrielle Echols és Morgan Davies is ügyesek és hitelesek voltak. Illetve Beth-re is lehet mondani, hogy erős főszereplő, simán az Alien-filmek Ripley-je mellé állhatna. Kemény, mint a szeg és mindent megtesz a családjáért.

Mi az, ami nem működött? Kicsit talán lassan indul be és egy picit szétesik a végére a film. Amikor az alkotók már nem tudják hova fokozni az undormányokat, olyan érzése támad az embernek, hogy ez talán már túlzás. Az eredeti filmek megidézését is túlzásba vitték kicsit, bár vannak kreatív elemek, mint például a bevezetés a drónfelvételekkel, de mondjuk a láncfűrészes megoldás talán már unalmas lehet annak, aki Ash Williams minden kalandját kívülről keni-vágja.

Logikus lépésnek tartom, hogy nem hozták el a magyar mozikba a filmet, mert nagyon kemény, de sajnálom is, mert ezzel a képi világgal és lendülettel egy nagyon jó mozit hagyott ki piciny országunk.

Mivel nemzetközileg hatalmas siker, már most tudni, hogy egy tervezett trilógia második részét láttuk, így várható még egy epizód, amelyet remélhetően ugyanígy Lee Cronin fog írni-rendezni. Egy biztos, ez az év legjobb horrorja, amit nem mutattak be idehaza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk