Amikor Piros Aranyból több fogyott, mint fogkrémből – a kultikus, tubusos ételízesítők világa
A HYPEANDHYPER egy kelet- és közép-európai dizájn- és életmódmagazin, amely az innovációról, a városi életről és a kreatív ökoszisztémáról szól.
Céljuk, hogy összegyűjtsék és bemutassák azokat az egyedi történeteket, karaktereket, különleges tárgyakat és tájakat, amelyek a világ ezen részét alakítják.
Csatlakozz hozzájuk, legyél te is részese a közös jövők alakításának!
Az ikonikus tubusok túlélték a rendszerváltást és az ezredfordulót is, ma is ugyanolyanok, mint régen – a Büfé-sorozat második cikkében erről mesélünk!
Legtöbb olvasónk ha visszaemlékszik gyerekkorára és felsejlenek előtte a nyári vakációk, táborozások, családi kirándulások vibráló pillanatai, bizonyára hamar szájában érzi a retró szendvicsek ízét is. Persze mindenkinek más volt a kedvence (én például már az a generáció vagyok, amelynek tagjai zöldfűszeres vagy téliszalámis Medve sajtot is kaptak a zsemlébe), de
Volt honnan inspirálódni, ugyanis a hetvenes, nyolcvanas években a szendvicskészítés már-már sportággá nőtte ki magát: a kreatív maradékhasznosítás (és a költséghatékonyság) jegyében gyümölcsbefőtt, konzerv bab vagy kukorica, virsli és rántotta is a kenyérre került. A tízórai vagy uzsonna sokféleképp magasztossá válhatott – volt például, aki Vegetával kikevert tejföllel bolondította meg a pirítóst.
Ami ugyanakkor sok változatban közös, az a félig fűszerezést, félig dekorációt szolgáló ételízesítők használata, jellemzően tubusból.
Ezek népszerűsége több mint ötven éve töretlen: Piros Aranyból például a nyolcvanas évek egy szakaszában egy főre vetítve több fogyott, mint fogkrémből. Az ok nem meglepő. A magyar fűszer-szentháromság, a só, bors, paprika és a hazai konyha paprikában bővelkedő fogásainak szeretete miatt borítékolható volt a siker.
Pikáns módon azonban a Univer (akkori nevén Univer ÁFÉSZ) hetényegyházi savanyítóüzemében nem ez készült el először, 1965-ben, hanem a tormakrém. A vezetőség egy vegyészekből, élelmiszermérnökökből álló „újítóbrigádot” bízott meg azzal, hogy rukkoljon elő innovációval. Különböző krémek ugyanis ekkor is készültek házilag, ugyanakkor ezek sokszor nem voltak hosszan tartósíthatók vagy romlott a minőségük: a paprikakrém például jellemzően megbarnult. A brigád azonban megoldotta, hogy legyenek olyan ételízesítők, amelyek egész évben, szezontól függetlenül elérhetők, könnyedén tárolhatók és fogyaszthatók, valamint tartják az állapotukat.
A ma már hungarikumnak számító Piros Arany sikere elsősorban ebben rejlett, valamint a tartósítási eljárásban – a krém a kezdetektől hideg tartósítással készül, amely a paprika színét megváltoztató hőkezelés nélkül megy végbe, egy többlépcsős daráló-csapoló-homogenizáló folyamat során. Ez az extra krémesség otthoni körülmények között nem előállítható, mert egy speciális kolloidmalom szükséges hozzá, valamint a termék mellett szól az is, hogy hazai alapanyagokból (az Univer saját fűszerpaprika-nemesítési programot indított 2010-ben – a szerk.), kézi és gépi munka összehangolásával készül. A receptúra bár átesett némi finomhangoláson, még mindig az ideális arányokat tartalmazza attól függően, hogy csípős vagy csemege változatot szeretnénk.
Ne feledjük a kiszerelést sem: a tubusos csomagolás már a hetvenes években nagyon népszerű volt, olyannyira, hogy több millió fogyott belőle és külön a cég részére gyártottak olyan alumíniumtárolót, aminek elég széles volt a szája a töltéshez, eltérve a kozmetikumokhoz és gyógyászati készítményekhez használt változatoktól. A tubus amellett, hogy praktikus, hiszen mindig csak annyit nyomunk ki belőle, amennyire szükség van, élelmiszerbiztonsági szempontból is meghatározó, mivel az oxigéntől elzárja a krémet, így az lassabban megy tönkre és más kórokozók sem szennyezik.
