KULT

X-Faktor: Gigi csalódott, Gáspár Laci kiitta a fekete levest

Ég és föld volt a különbség a 25 éven felüliek és a lányok csapata között a mentorházban.


Eljött ez a nap is: a versenyzők beköltöztek a mentorházba, hogy a mentorok a magukkal hozott 6 (Gáspár Laci esetében 7) jelöltből kiválasszák azt a 3-at, akikkel nekivágnak az élő adásoknak.

A 25 pluszosokkal indult a buli. Hiphop Ervin szemmel láthatóan egyre kevésbé bánja, hogy a hugi nélkül kell versenyeznie, sőt, közölte, megbeszélték a tesóval, hogy be kell jutnia az élő show-ba. Nagy kár, hogy ez Gigin múlik, nem a hugin. Kicsit gyengítette az esélyeit, hogy a kategória többi indulója tud énekelni.

A mentorok elfoglalták helyüket az udvaron. Gáspár Laci duzzogott egy sort, hogy Taka márpedig nem tud énekelni, és jé, micsoda véletlen (nem az), pont Taka következett, aki ezúttal Bruno Marstól a That’s What I like-ot énekelte. Gigi kérdésére közölte, hogy nem szokott izgulni, mert mi lenne akkor a beteggel, ha ő izgulna mellette. Alighanem egy másik arcát akarta megmutatni, és végül is sikerült, csak épp egy olyan arcát, amire senki nem volt kíváncsi. Nem nyűgözte le a mentorokat, bár mint Ramónának – aki valami tévedésből kifolyólag a gyülekezeti színkör Pocahontas előadásának egyik jelmezét öltötte magára – mondta, összességében elégedett volt magával. Legalább valaki.

Ervin esetében végre eljött az igazság pillanata, mert közölte, hogy ezúttal énekelni is fog. Végre, rájött, hogy énekversenyen van. Gigi viszont kifejtette, hogy eddig még sosem sült ki jó abból, ha egy rapper énekelni kezdett. Ervin saját dalt adott elő, azért túl sok ének nem volt ebben sem, de azt legalább megoldotta. Mondjuk annyira nem szerencsés a színpadon becsukott szemmel énekelni, és ide-oda totyorogni. Ezúttal Gigi tűnt bizonytalannak, szerinte az éneklést nem kéne erőltetni, de a fiúk lehurrogták – egy rappernél ennyi énektudás aranyat ér.

Apolka következett, és a People Help People, Birdytől. Azt hittem, jól énekelt, de Alex másképp hallotta. Gigi és Peti viszont annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez volt a lány legjobb produkciója. Látva, hogy az elvileg szakértő mentorok mennyire másként ítélik meg a produkciókat, az ember tényleg elgondolkozik, hogy mi értelme az egésznek. Ha ennyire esetleges a dolog, akár tényleg ülhetnék ott én is. Alex szerint a leányzó csak „elcsúszott” a mentorházig, mert nem volt igazán erős lány ellenfele, de ő a leggyengébb a csoportban. Apolka mindenesetre jól érezte magát, és végül is az fontos.

Zdroba Patrik James Brownt hozott: This Is a Man’s World. Én már önmagában a dalválasztásért is bevinném az élő showba. Persze hamar kiderült, hogy mégsem olyan nagy baj, hogy nem vagyok mentor: Patrik nem igazán énekelt jól, nem tette bele a szívét a produkcióba. Gigi ezzel együtt úgy vélte, ő „jó alapanyag”.

A 6-ból 4-en már énekeltek, és amennyire ígéretesnek tűnt ez a kategória, annyira alulmúlta eddig mindenki magát. Így mit tehettünk mást, vigyázó szemünket Ölveti Lászlóra vetettük. De úgy tűnik, a mentoroknak ma senki nem tud megfelelni. Laci egy jó kis Screamin’ Jay Hawkins bluest hozott, ami után Alex megállapította, hogy Laci nem a saját hangján énekel, hanem az amerikai blues énekeseket próbálja utánozni, de nincs meg benne a blues. Laci pedig, láss csodát, egyetértett vele.

Nekem van egy érzésem, hogy Balog Janóban egy zseniális showman veszett el, aki ösztönösen mindig visz valamit a műsorba, amivel feltűnik. A válogatón még elég volt ehhez, hogy kiválóan énekelt. A táborban szöveget rontott, de elbohóckodta, amitől megint csak emlékezetes lett a produkciója. És ott volt a székosztásnál előadott cirkusz, amikor át akarta adni a helyét kieső Klaudiának. Most elmondta, hogy ő 24 éves koráig intézetben élt, majd elénekelt egy szép, érzelmes dalt a családról. Gáspár Laci elsírta magát, Alex gonoszul meg is jegyezte, hogy ennek a műsornak a Keresztes Ildikója Laci.

Figyelemre méltó, hogy Janó volt az egyetlen, aki nem úgy tért vissza éneklés után a házba, hogy „nagyon jó voltam”, hanem azt mondta: mindig lehetsz jobb, majd meglátjuk. És ő volt az egyetlen, akivel kapcsolatban az összes mentor egyetértett abban, hogy magasan a többiek fölött van.

Gigi úgy összegezte a hallottakat, hogy többet várt a kategóriájától, kicsit csalódott.

Következett az ítélethirdetés. Janóval kezdtük, nyilván az esetében nem lehetett kérdés, hogy megy tovább. Jött a kötelező ölelkezés.

Apolka elmondta, hogy szeretne még énekelni, Patrik nem félt attól, hogy Gigi mást választ. Taka is félelem nélkül lépett mentora elé. Apolkáért a továbbiakban sajnos már nem kell izgulnunk. Ami a fiúkat illeti, Takát és Patrikot Gigi mentortársaira bízta: döntsék el ők, hogy kettejük közül ki jut tovább az élő műsorba.

Így az is nyilvánvalóvá vált, hogy Laci és Ervin közül csak az egyik örülhet majd. Laci mellett szól a profizmus, a rutin, és hogy akár megvan benne a blues, akár nem, azért bitang jó hangja van. Ervin mellett szól... őszintén nem tudom, hogy mi. Kicsit abból merítettem reményt, hogy úgy éreztem, a raper annyira Gigit sem győzte meg. És tényleg: Laci jutott tovább.

Ezek után édes gond volt, hogy azon kellett izgulni, Taka vagy Patrik lesz a harmadik befutó. Ahogy előre borítékolni lehetett, Laci bemutatta a ”Taka nem tud énekelni” című szappanopera harmadik részét. Majd miután fél órán keresztül hisztizett Petinek, hogy Patrikot válassza, rászólt Alexre: ne akard befolyásolni! Ne nyújtsuk: Taka nyert.

Következtek a lányok, akik meglehetősen unortodox módon heten jutottak tovább Gáspár Laci töketlenkedésének hála. Gigi fejével történt valami, talán összekapott egy nála erősebb takarítónővel, aki fejbe somta a tollseprűvel.

Arany Timi kezdett Demi Lovatóval, akire azt mondta Gáspár Laci a székosztásnál, hogy „ha mindig így fogsz énekelni, akkor megnyerjük.” Úgy tűnik, töketlenkedés ide vagy oda, Laci jobban válogatott, mint Gigi. Timi legalábbis hozta a szokásos formáját. Volt minden: libabőr, lúdtalp, amit akartok. Gigi és Laci úgy vélte, az idei széria győztesét hallottuk.

Tasi Dominika U2-tól hozta a The One-t. Ami lássuk be – bár imádom –, az a fajta elcsépelt dal, amihez nagyon veszélyes hozzányúlni. Dominika kicsit saját arcára igazította a dalt, ami nekem annyira nem jött be, és a gitárkíséret sem igazán segítette a katarzist. Giginek nem tetszett, de Lacinak bejött, hogy a csajnak van saját előadói egyénisége.

Tamáska Gabriellának nagyon szorítottam, nehogy az önbizalomhiánya miatt megint elbénázza a produkcióját, mint a székosztásnál. Stevie Wonder dalt hozott, és nem okozott csalódást. Peti be is jelentette, hogy Gabi lett a kedvence.

Ádám Szofi Nanci Sinatra Bang Bangjét énekelte. Nehéz helyzetbe hozta Gáspár Lacit, mert ő is kiválóan énekelt.

Urbanovics Vivienne-nek az Endless Love most nem jött össze. Gigi szerint rossz volt a dalválasztás. Alex viszont úgy érezte, hogy jó dalt választott, csak nem énekelte el elég jól, és Laci is egyetértett vele.

Csányi Rita ismét saját dalt hozott, Green Eyes a címe. Gáspár Lacit az zavarta benne, hogy úgy érezte, nem tudna mit hozzátenni. Emellett, bár tehetséges dalszerző, szerinte Rita énekel a leggyengébben. Ha Rita kiesik, csak azért, mert megkapta az egyetlen mentort, aki nem kedveli.

Végére maradt Gáspár Laci nagy kedvence, Király Dominika, akinek a neve helyett először véletlenül azt írtam: Király Dinamika, de ha meghallgatjátok a produkcióját, megértitek, miért. A mentorokat eléggé megosztotta.

Eljött az ideje, hogy Gáspár Laci kiigya a fekete levest. Ki kellett választani két biztos továbbjutót és eldönteni, kik lesznek azok, akiket a mentortársakra bíz, hogy azok is dolgozzanak kicsit a pénzükért.

Az első két lány hozta a borítékolhatót: Arany Timi továbbjutott, Csányi Rita – „Te már kész vagy, neked nincs szükséged arra, hogy itt versenyezz”, nem. Ezt mondjuk nem teljesen értem, miért ne lenne jó bármely tök ismeretlen hazai énekes-zeneszerzőnek, hogy hétről-hétre szerepelhessen a tévében.

Azért Gáspár Laci Arany Timit kicsit szívatta, valamiért ebben a körben kötelező a továbbjutókkal úgy beszélni, mintha kiesnének:

„Azt mondtam neked, szeretném, hogyha eljutnál az élő showig. Ezt most már nem így gondolom.” (Összeomlás.) „Azt szeretném, hogy eljussál, és megnyerjük az élő showt.” (Timi itt Laci nyakába ugrik, pedig be is húzhatna neki egyet.)

Ahogy ki lehetett számítani, jöttek azok a lányok, akiket a mentortársak karmai közé vet. Csak az volt a kérdés, hogy Szofit, Dominikát és Vivient mind átpasszolja a kollégáknak, vagy hazaküld valakit. (Végül egyiket sem küldte haza, a három közül két lánynak még kicsit elodázta a távozását.)

Dominika, vagy Gabi? Ez itt a kérdés. Számomra nem lett volna az, Gabi az összes bizonytalanságával és hibájával együtt is sokkal izgalmasabb jelenség. És eljött a verseny azon kevés pillanatának egyike, amikor Gáspár Lacival egyetértettünk. Gabi maradt.

Miután Gáspár Laci volt a mentor, a hiszti komponenst Giginek kellett biztosítania a vitában. De azt kell mondani, ő profibb ebben, mert Lacival ellentétben neki sikerült rávennie a fiúkat, hogy az általa favorizált Vivit juttassák tovább. Igaz, Gáspár Laci elárulta, hogy neki is Vivi felé húz leginkább a szíve, így végül is elégedett lehet az eredménnyel..

Hátra vannak a zenekarok és a fiúk. Az előzetes alapján ismét nagy dráma várható, legalább is Alex Franco Nerót megszégyenítő, komor pillantással közli Petivel, hogy akár hogy is variál, egy jó énekest haza kell küldenie. Ami végül is nem olyan rossz, ha az ember abban gondolkozik, hogy szeretné a csapatával megnyerni az X-Faktort, de Peti szomorúnak tűnt. Holnapra is jutnak rapperek, az utolsó esélyem, hogy meg tudjam, mit csinálna egy (vagy jelen esetben két) rapper az élőműsorokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk