KULT

"Ha már ekkora mellekkel áldott meg a jelmeztervező, azzal valamit kezdeni kell!" - ütős mondatok a Sztárban Sztárban

Volt olyan versenyző, aki a műsor történelemkönyvébe is beírta magát.


"Ez a bulivonat átszáguld a vasárnap estéken” - mondta a hang, majd elkezdődött a Sztárban Sztár 5. évada, negyedik adásának első része, ami ezúttal is közös dallal indult, majd a zsűrivel való kedélyes csevegésben teljesedett be.

„Szabikám, hadarjál ma este, a múltkor már olyan vészesen lelassultál, hogy értettük, amit mondtál!”

javasolta Papp Szabinak Tilla, aki ezen a napon valamiért bőrkesztyűben vezette a műsort, biztos otthon újrafestették a csöveket, vagy a körömlakkja nem sikerült úgy, ahogy elképzelte.

Oláh Gergő indította a bulit Komár László egyik dalával, akiről újra kiderült: elképesztően jól le tudja venni a hangszíneket és emellett a mozgásra is kiválóan oda tudott figyelni úgy, hogy az egész közben teljesen laza volt, és látszott, hogy élvezi is. Lényeg, hogy a zsűrinek tetszett a produkció, ami pontokban is kifejeződött.

„Azért jó ez a műsor, mert kiderül emberekről, akik tehetségesek, hogy még tehetségesebbek, ha különböző műfajokban próbálják ki magukat" – fogalmazta meg Claudia kicsit körülményesen azt, hogy jól vette le a karaktert a dalnok.

Stohl András is le volt nyűgözve.

„Szürke, szétcigarettázott, enyhén megfázott színed van, de egyébként nagyon jól megy a hajadhoz”– bókolt veszettül Majka az énekesnek, akinek rongylábazása 38 pontot ért végül.

Kollányi Zsuzsi Britney Spearsnek öltözött be és sokkal, de sokkal igényesebb parókát kellett volna kapnia, ez így nagyon gagyi volt. Feszültnek tűnt a produkció alatt, melyben Stohl több energiát szeretett volna látni, Majka szerint döcögős volt az ének, Papp Szabi szerint pedig kimért az egész.

Papp Szabi, úgy tűnik, minden hétre készül egy kis fejtörővel az agytekervények munkába állítására, melyeket kritikának álcáz a közönség további megzavarása érdekében.

„Te vagy a sorozatgyilkosok kedvenc eledele és a tornatanárok megrontója!”– mondott már megint valamit, amit csak ő értett.

Majka nyolcat adott, - ez korrekt, hogy végre nem tolja saját énekesét, 34 pont lett a vége.

Ekanem Bálint Emota Ray Charlest alakította, akinek kiválóan utánozható mimikája, hangja és technikája okán sejthető volt, hogy jól fogja megoldani. Úgy is lett, kiváló volt az előadás, amit természetesen a zsűri is észrevett. Kár, hogy értékelés helyett összevesztek, megérdemelt volna ennél több figyelmet is Bálint. Vagy Emota, amelyiket szereti.

Szóval Majka és Claudia a nóta után egymásnak feszültek az ügyben, hogy vajon a múlt héten azt mondta-e Majka, hogy rossz hangja van Bálintnak, vagy csak azt, hogy produkció nem volt jó. Fontos kérdés, de még fontosabb, hogy Papp Szabi okosan és elegánsan mentette a kínossá vált helyzetet, és beleszólt az egészbe. Végül mindenki 10 pontot adott, majd

Majka hozzátette: „Gratulálok, beírtad magad a Sztárban Sztár történelemkönyvébe!”

A műsor második blokkját Berkes Olivér indította, aki nem félt úgy kinézni, mint egy izgulós transzvesztita az első előadásán.

„Olyan volt, mint amikor az iskolában a menzás néni megunja a munkát, behunyja a szemét, elképzeli magának ezt a produkciót és minden fakanál életre kel! – mondta na, ki?

Hát persze, hogy Papp Szabi.

„Ha már ekkora mellekkel áldott meg a jelmeztervező, azzal valamit kezdeni kell – fogalmazta meg örökérvényű bölcsességét Stohl András. A szexizés vége 32 pont lett.

Cserpes Laura Geszti Péternek öltözött be, és előadása során a mozdulatokat nagyon jó levette sokkal lazább volt, mint néhány előadó aznap este. A hangja nyilván sohasem lesz férfihang, de a feladat nehézségéhez képest teljesen jól megoldotta azt, 37 kredit.

Horváth Tamás Freddie Mercuryvé változott, amivel egy olyan lécet rakott fel magának, ami nagyon nehezen érhető el. Egyébként amennyire lehet megugrotta, de nem a zsűri szerint. A hanggal Stohl nem volt kibékülve, de a mozgás nagyon tetszett neki, Papp Szabi pedig hol másutt, mint Sztálin legénybúcsúján érezte magát. Indokolatlan 32 pont, sokkal többet érdemelt volna.

Janicsák Veca Florence Welch bőrébe bújt, ami után a zsűri leginkább a hangját dicsérte.

„Pont annyira betegen adtad elő, mint amennyire beteg ez az egész” mondták neki, Veca végül 39 pontos lett.

A neki szánt David Bowie-ról azt mondta Pápai Joci, hogy gyermekkorában félt tőle, mert sorozatgyilkos feje van. Előadásából kiderült, hogy rengeteget dolgozott rajta, és be is jött a zsűrinek a spicces téeszelnök fazon.

Stohl András elmondása szerint nem nevetett, hanem kifejezetten élvezte a produkciót, 37 zsetonsz.

Az utolsó előtti műsorblokkban Singh Viki és Király Viktor mutatta be tudományát, mindketten lenyűgöző profizmussal. Előbbi Shaggy nótáját választotta, amiben majdnem hihetetlen, hogy milyen mélyeket hozott és természetesen most sem akarta megúszni a dalválasztást egy béna tinipop-sztárral. Stohl András teljesen elhitte, hogy férfi előadót látott, Viki 39 ponttal zárt.

Király Viktor Prince bőrébe bújt és megmutatta, mennyire profin énekel, ahogy azt is, hogy mennyire dögös tud lenni a színpadra vitt alázat.

„Nagy hatással volt rám Ilyenkor mindig megeszem az egyik ujjam” – fejtette ki Majka, amit mondani akart. Róla ekkor derült ki, hogy a műsor végére jó eséllyel elkapta a mellette ülő Papp Szabitól az „elvontizmust”, melynek során kritikái nagyközönség számára kevéssé érthetőekké válnak.

A zsűri egyöntetűen imádta a produkciót, ami a pontokban is megmutatkozott: maxpontos lett Király Viktor.

Ezek után öröké tartó összesítés következett, melybe annyi öröm azért keveredett, hogy a végén az eredmény is kiderült. Berkes Olivér és Cserpes Laura álltak a kiesés szélén, majd

Cserpes Laurának kellett búcsúznia az őrült bulikától.

Valószínűleg szomorú volt, és nem is volt valami igazságos a dolog, mert az előadása szuper volt, de reméljük, hamar felvidult, amikor eszébe jutott, hogy neki viszont másokkal ellentétben sohasem kell fizetnie a túrórudiért. Irigykedési <3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk