SZEMPONT
A Rovatból

"Életemben először érzem azt, hogy végre élek"

Éva és Ildikó ötvenévesen döntött úgy, hogy külföldön kezd új életet. Mindketten anyagilag és érzelmileg is kilátástalan helyzetből menekültek.
Az Abcúg cikke - szmo.hu
2017. június 27.



Milyen érzés ötvenhét évesen csupa fiatal lengyel lány között egy csirkeüzemben dolgozni, és három unokát csak Skype-ról ismerni?

Éva és Ildikó ötvenévesen döntött úgy, hogy külföldön kezd új életet. Mindketten anyagilag és érzelmileg is kilátástalan helyzetből menekültek. Egyikük sem utazott korábban szinte sehova, idegen nyelvet nem beszéltek, és bár néha saját maguk is megkérdőjelezték, vajon nem túl késő-e már nekivágni, mégis elindultak. Prókai Eszter cikke az Abcúgon.

"
Azt nem tudom, hogy a vége jó lesz vagy rossz, de az biztos hogy az oda vezető út minden percét élvezem, konditerembe, úszni járok, hegyeket mászok a csípőprotézisemmel, tervezgetem a jövőmet. Életemben először érzem azt, hogy végre élek.

– az 59 éves Nagy Éva szavai ezek, aki két évvel ezelőtt, egy válással és kilátástalannak tűnő anyagi helyzettel a háta mögött döntött úgy, hogy Izlandra költözik. Személyes vallomása arról, hogy milyen érzés volt a nyugdíjhoz közel teljesen új életet kezdeni és nekivágni egy idegen országnak, az idei Terézanyu pályázaton díjat is ért. Éva a Főnix madár kategória első helyezését vihette haza “Élek” című írásáért. A díjátadó után pár héttel beszélgettünk vele és a külföldi életnek szintén viszonylag későn nekivágó Tóth Ildikóval arról, hogy milyen érzés ötvenéves fejjel, családot hátrahagyva, nulla nyelvtudással nekivágni az ismeretlennek.

Éva története

“57 évesen már egészen mély gyökereink vannak, ezeket a szó szoros értelmében ki kellett tépnem” – kezdi Éva. Erdélyből származik, gépészmérnök végzettsége van, de a kiköltözése előtt már évtizedek óta Magyarországon, főleg Budapesten élt. Eleinte - ma már ex – férjével közös vállalkozásában dolgozott könyvelőként, házassága vége azonban a munkahelye elvesztését is jelentette, ezért Éva pár hónapra titkárnő, majd pénztáros lett. A kiköltözése előtti tíz évet pedig ügyfélszolgálatosként töltötte. Tavalyelőtt februárban azonban kirúgták, de Éva ezt nem is bánta, mert minden nap gyomorgörccsel indult dolgozni. A február és május közötti bő két hónapban született meg a döntés, hogy hiába közelít lassan a nyugdíjhoz, ő inkább elköltözik az országból. Izlandot választotta, mert a fia akkor már évek óta ott élt. “Olyan rossz állapotban voltam, hogy a kirúgásom előtt a fiam már többször határozottan felszólított, hogy menjek ki, és hagyjam itt a francba azt a munkahelyet, ahol megbecsülés helyett csak a folyamatos csesztetést kapom” – meséli Éva.

eva1

Nagy Éva Izlandon. Kép: Nagy Éva

Aztán jött a kirúgás, amire Éva szinte égi jelként tekint. “Ez után volt az, hogy eldöntöttem: semmi értelme Magyarországon ücsörögni, ebből a szürkeségből csak ilyen drasztikusan tudok kilépni, és nem volt kizárva, hogy Izlandon talán még jobban is fogom érezni magam”. És bár az elhatározás megszületett, a kiköltözést megelőző gyakorlati tennivalók azért visszarántották Évát a földre.

"Nem beszéltem angolul, egy árva szót sem. A minimális spórolt pénzemen beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra. Aztán kezdtem összepakolni, ami nem csak annyit jelentett, hogy dobozolok, hanem leginkább a fejemben rendezni a gondolatokat. Például, hogy mi legyen az autómmal, hova tegyem a bútorokat. Körbenézel a lakásodban, és olyan dolgokat látsz, amik évtizedek óta veled vannak.

"
Irtó nehéz úgy szelektálni, hogy tudom: amit most kidobok, az már sosem lesz az enyém. Tudtam, hogy két bőrönd és összesen 42 kiló, amit vihetek

– meséli. Végül pár családi fotó, két villa és két kiskanál lett, ami a ruhákon kívül bekerült a csomagjába.

Az utazás előtti hetekben borzalmas gondolatai voltak: idegenbe megy, ahol nem ismeri a nyelvet. “Minden este használtam a Duolingót, ami egy telefonra letölthető nyelvgyakorló program. Teljesen idétlennek éreztem magam közben, sírva fakadtam, ahányszor csak megnyitottam. Úgy éreztem, hogy ennyi idősen én ezt már nem fogom tudni megtanulni” – mondja. De az angol nyelv miatti szorongása nem ért fel azzal, amit beteg édesanyja miatt érzett. Azt mondja, ha a lánya és családja nem vállalta volna, hogy gondját viselik a nagymamának, biztosan nem indul el.

Életében összesen kétszer járt Németországban, soha nem utazott és nem is élt külföldön. Aztán elérkezett az utazás napja, és Éva előtt – ahogy fogalmaz – egyszer csak kinyílt a világ. Az első három hét nem telt túl eseménydúsan: “főleg a szobában ültem és kirakóst játszottam, néha sétáltam az óceán partján, megnéztem, hol vannak a boltok, mondhatni felmértem a terepet”. Éva angoltudása továbbra is annyira alacsony volt, hogy gyakorlatilag megszólalni sem mert, két hét után mondta a fiának, hogy ő vissza akar jönni. “Ő meg mondta, hogy ne hülyéskedjek, pihenjek, fújjam ki magam, majd úgyis találok munkát”.

Fiának igaza is lett: kiérkezése után három héttel Éva már egy csirkefeldolgozó üzemben dolgozott. Két évet húzott le főleg lengyel nők között, így ha sok mindenre jó is volt ez a munkahely, arra biztosan nem, hogy az angol nyelvtudását felhozza. Annak ellenére, hogy a körülmények sokszor nem voltak ideálisak, Éva szeretett ott dolgozni. “Általában 5-6 fok volt, és főleg fiatal lengyel nők voltak a munkatársaim, ami sajnos nem könnyítette meg a beilleszkedésemet. Mondjuk a legidősebb még így sem én voltam, hanem egy 76 éves nő”. Az üzemet végül az után hagyta ott, hogy komolyan begyulladt a szeme, mert belefröccsent a csirkevéres víz.

Éva most abban a szállodában dolgozik reggeliztetőként és néha takarítóként, ahol korábban a fia is.

Havi félmillió forintnak megfelelő izlandi koronát keres, és bár jóval drágább az élet, mint Magyarországon, még így is szépen tud spórolni. Rendezte az itthoni adósságait, és már haza is tudott utazni.

Amíg az ügyfélszolgálaton dolgozott, nagyjából 20-25 ezer forintja maradt egy hónapban enni és minden másra, miután mindent kifizetett.

A pénz csak egy dolog: Éva végre meg mert szólalni angolul. Élete egyik legnagyobb élményének tartja, hogy a koppenhágai reptéren várakozva összebarátkozott egy líbiai orvossal, akivel három órán keresztül angolul beszélgettek.

“Nagyon vágyom haza, az az egy hónap, amit otthon voltam tavasszal, fantasztikus volt. Fájó szívvel jöttem vissza a tomboló télbe a magyar tulipánok közül. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy boldogabb vagyok. Lehetségesnek tartok olyan dolgokat, amikről régebben álmodozni sem mertem. Azt tervezem például, hogy elutazom egyedül Párizsba vagy Londonba. Én, aki a magyaron kívül soha egy szót sem beszélt más nyelven”.

Izlandon a nők 67 évesen mehetnek nyugdíjba, addig Éva mindenképp dolgozni szeretne. “Itt nagyjából 70 évesen lehet valakire azt mondani, hogy öreg. Teljesen más a szemlélet, mint Magyarországon, ahol egy ötvenes nő már teljesen le van írva”. Azt mondja, ez is volt az egyik oka annak, hogy eljött.

Nem akarok lepusztult, csoszogós öreg lenni, akit félrelöknek az útból”.

Ildikó története

Tóthné Ildikó Magyarországról kivándorolt zsidó családoknál takarít New Yorkban. Ő sem volt sokkal fiatalabb Évánál, amikor a külföldi újrakezdés mellett döntött: 49 évesen indult útnak. Ildikót a pénztelenség és a hitelek vitték egészen az Egyesült Államokig. Magyarországon egy vidéki kisváros tejüzemében dolgozott.

Egy szót sem beszélt angolul, se más nyelven, így ez nem szerepelt a döntési tényezők között, amikor országot választott. Ildikó egy ismerőséhez érkezett meg Brooklynba, ahol egyből munkába is állt: takarítani kezdett egy családnál. “Nagyon nehéz volt, nem tudtam mi mit jelent, nem ismertem a tisztítószereket, azt sem értettem, mire mi van írva” – emlékszik vissza az elejére. Aztán hat hétig beköltözött egy családhoz: kapott a pincében egy szobát, és reggel kilenctől kifulladásig takarított. “Rengeteg ezüstöt kellett megpucolnom, nagyon sok vegyszerrel dolgoztam, telefonálni nem engedtek, még a szabadnap sem teljes nap volt, mert estére akkor is vissza kellett mennem”. A munka teljesen kimerítette: amikor elhagyta Magyarországot, 85 kiló volt. Három hónappal később már csak 61.

"
Annyira fáradt voltam, hogy péntekre szabályosan remegtem, úgy szédültem, hogy azt hittem, nem tudok feljönni a metróból

– meséli.

ildiko1

Ildikó New York-ban. Fotó: Tóthné Ildikó.

Három gyerekét és a férjét hagyta otthon. Három és fél éve hagyta ott Magyarországot, azóta nem járt otthon. Pedig született három unokája is, de őket eddig csak Skype-on látta. Arra a kérdésre, hogy legbelül érez-e haragot a férje iránt, amiért a közös hibákat nem együtt javították ki, hanem neki egyedül kellett az egész korábbi életét felforgatnia, azt mondja nem. “Tudom, hogy ő milyen, ismerem. Ő sosem merte volna megtenni, hogy fogja magát és külföldre költözik. Én meg képes vagyok rá. Nem láttam kiutat az anyagi helyzetből, és én vállaltam. Ezt dobta a gép, hogy nekem kell rendbe rakni mindent”.

Most két állása is van: egyrészt ápolóként dolgozik, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy ott alszik egy idős nőnél, aki fél egyedül aludni, nappal pedig takarít. Megszokta már a családoknál takarítást, de ehhez azért kellett idő. Reggel megy, és estig marad, ételt nem vihet be a házba, csak ha kóser. “Ezért ők adnak nekem enni, de ez az esetek többségében minimális, 3 szelet csupasz kenyér, három szelet sajttal – ez az egész napi élelem”. A zsidó családok szeretik próbára tenni a náluk takarító asszonyokat: például elrejtenek a ház különböző pontjain pénzt, a kanapé alá vagy a wc mögé. Arra kíváncsiak, hogy ha a náluk dolgozó a takarításkor megtalálja ezeket, vajon visszaadja-e. Ildikó átment a teszten, és maradhatott. Tisztességesen megfizetik, de a munka rengeteg. Főleg ünnepek közeledtével várnak el olyan dolgokat, amiket Ildikó soha életében nem tapasztalt. Mint például, hogy fültisztító pálcikával kell az ablakkeret réseit kipucolni, vagy, hogy egy rongyot csak egyszer és csak egy helyiségben használhat, de olyan is előfordult, hogy az egész wc-kagylót kicsavarozták a helyéről, hogy Ildikó alatta is felmosson.

Évához hasonlóan Ildikó sem élt soha külföldön, amikor úgy döntött, hogy kiköltözik, a közeli családtagokon kívül nagyjából mindenki inkább lebeszélni próbálta. “Minek megyek, ennyi idősen hova pattogok, jöttek a megjegyzések, de én nem törődtem ezekkel”.

Angolul nem tanult meg, azt megérti nagyjából, amit mondanak neki, de válaszolni csak korlátozottan tud. Viszont életében annyi görögdinnyét nem evett, mint ez alatt a három és fél év alatt, mert ha szép lassan is, de végül megtanulta, hogy a nagy spórolás mellett saját magától sem szabad mindent megvonnia.

A nyáron végre hazajön, és már itthon is marad. Azt mondja, most elég volt ennyi, de nincs kizárva, hogy valaha még az életben külföldre menjen. “De először az unokák és férjem, aztán jöhet a munkakeresés”.

A nehézségek ellenére Ildikó megtalálta a számítását, anyagilag nagyon sok mindent rendbe tudott hozni az életében. És bár nagyon figyelt rá, hogy a szükségesnél többet ne költsön magára, egy kirándulás a Niagara-vízeséshez azért belefért, és ezt sosem fogja megbánni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Az Oktogonon van olyan ház, ahol már csak csak egyetlenegy lakásban van valódi lakó” - Soproni Tamás az Airbnb-betiltásáról tartott konzultációról
Terézvárosban már a lakások 8 százaléka működik rövid távú szálláshelyként. A polgármester szerint most a helyiek dönthetnek, maradjon vagy ne az Airbnb. Ők mindent megtesznek, hogy a szavazók a pro és a kontra érveket is megismerjék.


Akár teljesen betilthatják az Airbnb-t Terézvárosban, ha a szeptember első két hetében tartott konzultáción így dönt az ott élők  többsége. Budapesten hivatalosan 14 ezer olyan lakás van, amit rövid távon, főként turistáknak adnak ki, igaz, ez a szám jóval nagyobb is lehet. A terézvárosi önkormányzat májusban hirdetések alapján tartott ellenőrzést, és a szálláshelyek feléről kiderült, illegálisan működik. Vagyis a tulajdonosok nem fizették be a szobánként 38.400 Ft-os adót, valamint a 4 százalék idegenforgalmi adót és a 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulást. Az Airbnb nem sokat segít abban, hogy ez a terület fehéredjen, mert nem adnak ki adatokat az őket megkereső önkormányzatoknak. Terézvárosnak így is jelentős, évi 700 milliós bevételt jelent ez a szektor.

Az Airbnb kritikusai szerint a rövid távú lakáskiadás legnagyobb hátulütője, hogy az egekbe emeli az albérletárakat, és ezzel lakhatási válságot okoz.

Budapesten már 270 ezer forint az átlagos albérleti díj, ami 2022-ben Berlinben is 30 százalékkal nőtt. Lisszabonban azután döntöttek a teljes tiltás mellett, hogy egyetlen év alatt 37 százalékkal drágultak az albérletek. Csakhogy az Airbnb-nek számos előnye is van. Növelheti a lakások értékét, és nemcsak családoknak nyújt jövedelmet, de lassan egész komoly alkalmazotti rétegnek is munkát ad ez a terület. A hasznot ugyanakkor gyakran olyan vállalkozók fölözik le, akik rengeteg lakást felvásároltak. A terézvárosi szavazásról, az érvekről és ellenérvekről Soproni Tamás polgármesterrel beszélgettünk.

– Miért van szükség arra, hogy konzultáció döntsön az Airbnb kérdésében?

– A rövid távú szálláshelyek nagyjából 10 éve kezdtek el olyan ütemben terjedni, amit a jogszabályok sokáig nem követtek. Korábban ilyen nem volt, hogy nap mint nap fordultak meg vendégek egy társasházban, ahol egyébként lakóközösségek éltek. Viszont a 2010-es évek elejétől fokozatosan egyre több helyen jelent meg. Ráadásul

rengeteg nagybefektető vásárolt fel lakásokat, ami után magával a társasházzal nem foglalkozott.

2020-ban az Országgyűlés hozott egy törvényt, amelyben lehetőséget adott az önkormányzatoknak arra, hogy meghatározzák, hány napra lehet kiadni a rövid távú szálláshelyeket, lakásokat rövid távra, 0-tól 365 napig. Ezt követően Terézvárosban megpróbáltunk egy olyan rendeletet alkotni, amely a renitens, problémás Airbnb-ket szűrte volna, azokat, melyekre sok panasz érkezett. Ezek kiadását korlátoztuk volna akár 0 napra, de a kormányhivatal felszólított minket, hogy semmisítsük meg a rendeletünket, mert azt mondta, hogy a törvény erre nem ad felhatalmazást. A probléma viszont nem oldódott meg, sőt egyre komolyabb, hiszen

ma már a terézvárosi lakásoknak nagyjából 8 százaléka rövid távú szálláshelyként üzemel. A VII. kerületben ez 10 százalék, az V. kerületben 7 százalék körül van,

és a VIII., IX., és II. kerületekben is egyre elterjedtebb ez a jelenség. Mi a lakóknak a kampány során azt ígértük, hogy ha megválasztanak minket, akkor kiírunk egy szavazást az Airbnb korlátozásáról. Most tehát megtesszük. Fontosnak tartom, hogy az önkormányzat kommunikációja kiegyensúlyozott legyen a témában. Kiküldünk egy tájékoztató füzetet is a lakóknak, amelyben a pro és kontra érvek is benne vannak, hiszen tudjuk, hogy vannak előnyei is az Airbnb-nek. Erre épült kifejezetten egy szektor. Házigazdák, takarítók élnek meg ebből, van, hogy családok. Továbbá az önkormányzatnak is 700 millió forintos adóbevétele van belőle. Ez nem elhanyagolható összeg, mégis azt gondoljuk, hogy ebben a terézvárosiak közösségének bölcsességére szeretnénk hagyatkozni.

– Ha jól értem, nem lehet egyedileg szabályozni, azaz kiszűrni a „renitens” Airbnb-tulajdonosokat, hanem kizárólag egységes szabályozást hozhatnak?

– Igen. A törvény nem ad felhatalmazást, hogy mi ezt a jogunkat tovább delegáljuk a társasházak felé. De ha ezt így is tennénk, akkor is lenne olyan eset, ahol ez kivitelezhetetlen lenne, hiszen az Oktogonon van olyan ház, ahol már csak egyetlenegy lakásban van valódi lakó, az ő szavazata a vállalkozók túlsúlyával szemben nem számítana.

– Egy kéthetes online, illetve személyes szavazás lesz. Hogyan lehet megakadályozni azt, hogy valaki illetéktelenül szavazzon vagy több szavazatot adjon le?

– A lakcímkártya és a személyi igazolvány ellenőrzésével. A szavazópolgár, ha online kíván szavazni, akkor azt fotón kell beküldenie a hivatali dolgozónak, aki ezt ellenőrzi, és utána kapja csak meg a szavazólinket. Ez a szavazólink egyedi, de nem azonosítható be, tehát nincs a személyi igazolványhoz vagy a lakcímkártyához kötve. Azaz a szavazat nem követhető vissza, de az okmányokból generálódik a kód. Így aztán többször szavazni sem lehet.

– Nem lett volna egyszerűbb egy népszavazás?

– Gondolkodtunk rajra, de a népszavazásnál az a baj, hogy egy napon van, személyes jelenlétet igényel, és rendkívül drága. Több tízmillió forint lett volna a lebonyolítása. Ez a konzultáció ugyan jog szerint nem köti a képviselőtestületet, mi mégis azt gondoljuk, hogy politikailag mindenképp kötni fogja. Ha nem lenne meg a népszavazáson az 50 százalék, az sem kötné a testületet. A VII. kerületben volt például pár éve helyi népszavazás, ahol 10 százalék körüli eredmény volt talán. Mi azt szeretnénk, hogy minél többen vegyenek részt ebben. Ezért lesz online is, és ezért lehet személyesen is szavazni, és ezért tart majd két héten keresztül.

– Hogyan juttatják el az információt minél több polgárhoz?

– Hála Istennek, én úgy látom, és az önnel folytatott beszélgetésem is ezt támasztja alá, hogy a sajtó munkatársai érdeklődnek a téma iránt. Ettől függetlenül közvetlenül is felvesszük a lakókkal a kapcsolatot. Minden postaládába bedobunk egy tájékoztató füzetet, amelybe pro és kontra érveket is belefoglalunk. A Terézváros Magazinban több lapszámban is kifejezetten foglalkozunk ezzel, és felkértünk érdekvédelmi csoportokat, hogy fogalmazzák meg a saját álláspontjukat a kérdésben. Emellett lesz online hirdetésünk, szavazásra buzdítás a Youtube-on, Facebookon, Instagramon. Ezeken a csatornákon is menni fog a hirdetésünk. Továbbá rendezünk egy konferenciát, amelyre elhívjuk a lobbistákat, érdekvédelmi csoportokat, szakembereket. Ezt szeptember első hetében tartjuk, és erre is minden terézvárosit elhívunk.

Azaz azt szeretnénk, hogy ez túlnyúljon egy egyszerű igen/nem-en.

Könnyű azt mondani ugyanis, hogy persze, tiltsuk be például. De ha hozzátesszük, hogy ebből 700 millió forintos adóbevétele van az önkormányzatnak, sokan lehet, hogy meggondolják magukat. Ugyanakkor, ha hozzátesszük azt, hogy lakhatási válság van, az elmúlt 20 évben Budapesten csak jelentős hitelfelvétellel lehet, sőt a belvárosban jelentős hitelfelvétellel sem lehet lakáshoz jutni, és erre hatása van az Airbnb-nek, akkor lehet, hogy megint meggondolja magát az illető. Tehát mi egy valódi társadalmi vitát szeretnénk.

– A népszavazásoknál előírás, hogy adott kérdést egy bizonyos időn belül nem lehet újra napirendre tűzni.

– Szerintem ebben az esetben sem lehet ezt kinyitni újra, legalább két-három évig. Viszont azt is gondolom, hogy például ha a betiltás mellett szavaznak, akkor azért meg kell vizsgálni ennek a hatásait. Az is lehet, hogy öt év múlva újra meg kell gondolni.

– 16 évnél, tehát nem a 18-nál húzták meg a szavazási jogosultság korhatárát. Miért így döntöttek?

– Ennek nagyon egyszerű az oka, nem önkényes. KRESZ vizsgát már lehet tenni 16 évesen. Aki 16 éves, már munkaképes, dolgozhat, hiszen már nem iskolakötelezett. Minél korábban kezdenek el gondolkodni az emberek a közpolitikai kérdésekről, annál jobb. Nem hiszem egyébként, hogy rengeteg 16 éves fog a szavazóurnákhoz járulni, de

azt gondolom, hogy a közvetlenül őket érintő, a környezetükben lévő kérdésekbe legalább már ebben a korban kezdjenek el igenis bevonódni.

Beszélgessenek otthon a vacsoránál a szülőkkel, beszélgessenek az iskolában erről, és juttassák kifejezésre egy vokssal a saját álláspontjukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Kaáli professzor: Szeretném megkérdezni, hol van a pénz? És főleg, hol vannak a gyerekek?
Tízmilliárdokkal több pénzt költött az állam a meddőségi kezelésekre, de nem született több gyermek, mint mielőtt államosították volna az intézményeket, mondja Kaáli Nagy Géza. Szerinte ennek a fő oka, hogy a kapacitást nem bővítették.


Vészharangot kongat Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza. Az 1992-ben megalapított és 2019-es államosításáig országos hálózattá növekedett, asszisztált reprodukcióval („lombikbébi beültetéssel”) foglalkozó Kaáli Intézet alapítója és egykori tulajdonosa nemrég nyílt levélben fordult Rétvári Bencéhez. Levelében a professzor azt írja, sajnálja, hogy az államtitkár korábbi levelét válaszra sem méltatta. Mindezek ellenére, a KSH legutóbbi lesújtó születési adatsora láttán a professzor ismét leírta aggodalmait, melyek az államosított és elvileg mindenki számára hozzáférhetővé tett meddőségi centrumok teljesítménye láttán fogták el.

Azt írja:

„Az államosított intézetek működtetését állami bürokratákra bízták, melynek szomorú kimeneteléről a következő nyilvános betegkommentekből Ön is levonhatja a következtetéseit.”

Kaáli professzor hosszasan idézi a kétségbeesett bejegyzéseket. Van, aki hosszasan és hiábavalóan hívta az intézetet; a recepciós nem vette fel, a vonal állandóan foglaltat jelzett. Mások az elképesztően hosszú várólistára panaszkodnak. A munkatársak udvariatlanságára is sokan panaszkodnak. Egy páciens ezt írta:

„Goromba recepciósok. Időpont nincs. Osztrák rendszámú Ferrari van. Nagykép van. Személyes megkeresésre sincs időpont. 2 év után megkérdeztem a recepción, kit kell lefizetni vagy megölni időpontért…”

Más leírja, hogy reggel 8-kor kellett volna telefonálnia időpontért, ám akkor azt mondták, nincs bent az orvos. Azután csak azon a napon 168-szor telefonált.

A professzor csalódottan zárja levelét:

„Tisztelt Államtitkár Úr! Az államosítással az Ön vágya teljesült. A meddő betegeké viszont nem, hiszen közel sem születik meg minden vágyott gyermek. Véleményem szerint az államosításnak a meddő betegek a vesztesei, a meg nem született gyermekek ezrei pedig az áldozatai.”

A kiakalult helyzetről Kaáli professzorral beszélgettünk.

– Mi késztette önt arra, hogy ezt a levelet megírja?

– Rétvári Bence az egyik szószólója volt annak, hogy Magyarországon meddőségi centrumoknak ne lehessen külföldi tulajdonosa. Miután hazaköltöztem, azt mondta, hogy magyar sem lehet, és így államosították az általam alapított és vezetett intézeteket. Ezzel még nem is lenne baj, emiatt nem szoktam leveleket írni, de akkor olyan ígéretet tettek az illetékesek, hogy korlátlanul fogják finanszírozni a meddőségi kezeléseket. És ezt tulajdonképpen meg is tették. Itt van a gubanc:

korlátlanná tették a meddőségi kezelések finanszírozását, mégsem születik meg minden kívánt gyermek.

Miközben a születések száma a KSH szerint történelmi mélypontra zuhant.

– Mi lehet ennek az oka?

– Egyszerűen nem növelték a kapacitást, nem vettek fel több orvost, a megnövekedett igényeket pedig az intézetek nem képesek ellátni. Hiába költenek ötször-hatszor annyi pénzt, vagy még többet is a kezelésekre, ennek arányában nem születik több gyermek. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy hol van a pénz? És főleg, hol vannak a gyerekek?

– Amíg nem volt államosítva az intézet, mekkora problémát jelentett az addig létező finanszírozási korlát?

– 2017-ben írtam egy levelet Orbán Viktornak, akkor megírtam, hogy ha eltörlik a lombikprogram finanszírozási korlátait, akkor 2000 helyett 3500 gyermek fog születni. Az akkori OEP csinált egy felmérést, ezek az OEP számai voltak. Tehát teljes finanszírozás mellett 2000 helyett 3500 gyermek.

Természetesen csak akkor, ha az ellátórendszer kapacitását is növelik. Na most, ez nem történt meg.

– Tehát az államosítás előtt fizetni kellett a kezelésekért mindenkinek?

– Nem. Aki finanszírozott volt, annak ingyenes volt, aki pedig nem, annak ki kellett fizetni a teljes összeget.

– És mi alapján dőlt el, hogy kinek finanszírozott a kezelés és kinek nem?

– Az érkezési sorrend számított csak.

– Nem vették figyelembe a vagyoni vagy a jövedelmi helyzetet?

– Nem.

– Amikor államosították az intézetet, ugyanaz maradt a személyzet?

– Igen. Én mindenemet eladtam. Ingatlant, műszereket, mindent átvettek. Ugyanaz a szakembergárda maradt. És ugyanazt csinálják.

Ha én maradtam volna a tulajdonos, és nekem adják a megemelt finanszírozást, akkor azonnal nyitottam volna 4-5 új intézetet.

Erre korábban már volt is példa. De az állam nem eszközölt olyan kapacitás-bővítéseket, amire a megnövekedett betegforgalom miatt szükség lett volna.

– Ön szerint mi ennek az oka?

– Nem szakemberek végzik az intézet működtetését, hanem állami bürokraták. Mondok egy példát: az állami tulajdonú gazdasági társaságban közbeszerzéssel fejlesztenek, és minden más beszerzést is igy bonyolítanak. Ez önmagában megsokszorozza a kiadásokat , amiket teljes finanszírozás mellett csak közpénzből lehet fedezni.

Mi például korábban vettünk egy üveg táptalajt 100 dollárért, ugyanaz közbeszerzéssel ennek sokszorosa.

Novák Katalin kijelentette az államosítás napján, 2019. december 19-én egy sajtótájékoztatón, hogy az emberi élet nem üzlet. Ha az emberi élet nem üzlet, akkor vajon kik gazdagodnak meg ezeken a túlárazott közbeszerzéseken? Vagy honnan van a kezeléseket végző kft-nek közel egymilliárd forintos profitja?

– És ezzel az 1 milliárd forinttal mit csináltak? Visszaforgatták fejlesztésbe?

– Nem tudni semmit. Egyet tudok: az orvosok nem látnak fejlesztést. Pedig nagyon rájuk férne. Fokozatosan maradunk le Európától szakmai színvonal tekintetében.

– Miért pont most érezte úgy, hogy levelet kell írnia?

– Eltelt öt év az államosítás óta, és véleményen szerint ekkora ráfordítás mellett sokkal több gyermeknek kellett volna születni lombikbébi kezelések eredményeként.

– Olvasom a kommenteket, amiket a levelében is idézett, például hogy csak hétfőnként van időpontosztás. Korábban, az ön vezetése alatt volt várólista?

– Nem.

– Ha valaki odament, akkor azonnal tudták őt fogadni?

– Ahogy mondtam, korábban pénzért azonnal, mert kapacitás volt, az OEP által finanszírozott páciensekből pedig annyit tudtunk egy évben fogadni, amennyit akkor az állam megfinanszírozott. De nekik sem az ellátásra kellett várni, hanem a finanszírozásra.

– Azt is írják, hogy gorombák a recepciósok. Ha ugyanazzal az állománnyal működik az intézet, mint az ön idejében...

– Ismeri azt a kifejezést, hogy monopólium? Monopolhelyzetben nincs versenyhelyzet és annak élvezői gyakorlatilag azt csinálnak amit akarnak.. A kiszolgáltatott betegnek pedig nincs választása. Illetve van, elmehet külföldre, és sokan el is mennek.

– Ön milyen megoldást javasolna?

– Orbán Viktor nem olyan régen, néhány hete azt mondta a Kossuth Rádióban a repülőtér kapcsán, hogy az a jó, ha az állam nem gazdálkodik, ha meg is van a tulajdon, akkor bevon olyan profikat, akik értenek a dologhoz. Szó szerint ezt mondta: „Ne állami bürokraták, meg innen-onnan összeszedett menedzserek működtessenek egy hatalmas vagyont, hanem valaki olyan, aki a világ legjobbjai közé tartozik”. Nekem az az érzésem, hogy a kormánynak nagyon fontos, hogy népszerű döntéseket hozzon, legyen az rezsi vagy bármi más. Az, hogy korlátlan finanszírozást kaptak a meddőségi központok, az egy pozitívum. De hogy nincs eredménye a többletforrásnak a kapacitásbővítésben, csak a közpénz folyik el, az viszont egyáltalán nem pozitívum.

– Azt is írja, hogy korábban is írt egy levelet, és arra nem kapott választ. Miért gondolja, hogy erre a levélre most valamilyen reakció érkezik a kormányzat részéről?

– Az attól függ véleményem szerint, hogy mekkora a visszhangja a mostani levelemnek. Mára már köztudott, hogy ez a terület nincs teljesen rendben. Az, hogy ezt hogyan lehetne orvosolni, abban eltérő vélemények vannak. De az biztos, hogy valamit tenni kell.

A betegek nem boldogok. Az orvosok se boldogok. Szerintem az állam sem boldog.

Az illetékeseknek radikális lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy megszülessen minden vágyott gyermek.

– Milyen lépéseket?

– Véleményem szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság és a Humánreprodukciós Intézet állami bürokratái alkalmatlanok ennek a speciális és komplex meddőségi gigacentrumnak a nemzetközi szinten történő működtetésére. Ezt a feladatot olyanokra kellene bízni, akik értenek hozzá, és a világ legjobbjai közé tartoznak. Nagy segítség lenne egy határozott, hozzáértő kormánybiztos kinevezése. Nem tartom helyesnek azt a döntést sem, hogy az államosított magánintézeteket két közkórházi meddőségi centrummal olvasztottak össze egy gazdasági társaságba. Az egyes telephelyek vezetőinek kulcsfontosságú szerepet kellene szánni a telephelyek működtetésében. Be kellene vonni az őket és a betegeket is érintő döntéshozás folyamatába.

Ne az OKFŐ-től tudja meg egy intézetvezető főorvos, hogy az intézetét renoválás miatt fél évre bezárják, vagy egy új orvost neveztek ki.

Tapasztalatból tudom, és azt államosítás is azt igazolja, hogy az egykori magánintézetek tulajdonosai a maguk idejében jobban, gazdaságosabban, és főleg eredményesebben működtették intézeteiket. Az elmúlt öt évben súlyos tízmilliárdokat költött az állam a meddőségi kezelésekre, de gyakorlatilag nem születik több gyermek, mint a mi időnkben.

– Ha úgy döntenének, hogy visszaadják az intézeteket az eredeti tulajdonosoknak, akkor mi lenne?

– Akkor nyilván ugyanennyi pénzből mi ezt sokkal jobban működtetnénk.

– Mi lehet ennek az akadálya?

– Ön is tudja, hogy mi az akadálya, így tehát ezt egy illuzórikus kérdésnek tartom.

Az államosítás egy politikai döntés volt, de az OKFŐ állami bürokratái, beleértve a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetőjét is, sohasem fogják elismerni felelősségüket a meg nem született gyermekek ezreiért.

Egyezzünk meg abban, hogy mi ezt korábban másként és jobban csináltuk. Véleményen szerint tulajdonosi szemlélet nélkül nem fog annyi gyermek születni, mint amennyi elvárható lenne. Ezt kellene a döntéshozóknak újragondolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Óriási blama személy szerint Putyinnak is, ami most történik” - Kaiser Ferenc a kurszki ukrán betörésről
A kurszki behatolás felkészületlenül érte az oroszokat, Ukrajna pedig végre sikereket tud felmutatni. A szakértő szerint az orosz lakosság most a saját bőrén érzi, mit jelent a háború, az orosz hadvezetés pedig egyelőre nem igazán tudja, mit lépjen.


Első ízben ért el komoly sikereket orosz földön az ukrán hadsereg a háború folyamán. A Kurszk térségében történt betörés miatt három járásban, nagyjából egy magyarországnyi területen rendeltek el az oroszok rendkívüli állapotot. Miután 75 ezer embert kitelepítettek, hétfőn újabb 11 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát. Az orosz erők egyelőre képtelenek megállítani az ukrán előrenyomulást. Az ukrán főparancsnok, Olekszandr Szirszkij szerint már ezer négyzetkilométert tartanak ellenőrzésük alatt, és 30 kilométer mélyen hatoltak be orosz területre.

A nagy kérdés az, hogy mit akarnak elérni az ukránok. Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével a lehetséges okokról is beszélgettünk.

– Mint ezzel foglalkozó elemzőt, meglepte, ami történt?

– Szerintem mindenkit meglepett. Az, hogy engem meglepett, az egy dolog, de az eddigi eredmények alapján az oroszokat is rettenetesen meglepte ez a támadás. Azt kell látni, hogy tavaly a tavaszinak nevezett, igazából kora nyáron indult és októberre lecsengő úgynevezett ukrán ellentámadás minimális eredményeket ért el. Akkor nem sikerült áttörni a megerősített orosz védelmi vonalakat. Beékelődni sikerült itt-ott, de

mindezzel együtt sem sikerült nagyjából öt hónapnyi, megfeszített küzdelemmel annyi területet elfoglalni, mint amennyit most hat nap alatt birtokba vettek.

Az információk egyelőre csak csordogálnak, tehát én is szorgalmasan figyelek mindenhol. Hozzávetőlegesen azt lehet tudni, hogy legalább egy, de nem kizárt, hogy két ukrán dandár harcol orosz területen, ami nincs tízezer ember, sőt, inkább csak olyan hatezer. Nyilván valamennyi tartalék is van.

– Akik most már egy hete ott vannak.

– A nyolcadik napja zajlik, múlt hét kedden több helyen áttörték az amúgy sem túl acélos orosz védelmi vonalakat, illetve amit tudunk, azt leginkább orosz katonai bloggerek írásaiból tudhatjuk, amit nyilván kemény forráskritikával kell kezelni.

Szerintük a megerősített orosz védelmi állásokat egyszerűen kikerülték az ukránok,

és nagy mélységbe betörve komoly káoszt és zűrzavart okoztak a térségben lévő orosz erők soraiban.

– Nyilván nem célja az ukránoknak, hogy elfoglalják Oroszországot, de akkor mi az értelme egy ilyen akciónak?

– A modern háborúk többdimenziós térben, úgynevezett multi-domain térben zajlanak. Ennek a többdimenziós hadműveleti környezetnek az egyik legfontosabb eleme nem is maga a harcmező, hanem az infokommunikációs tér. Az elmúlt 7-8 hónapban egyre csak azt hallottuk, főleg az oroszbarát propagandacsatornákon, de nyugaton meg az ukránbarát hírcsatornákon is, hogy

mekkora bajban vannak az ukránok, már megint elveszítettek egy falut, már megint visszanyomták őket az oroszok, napok kérdése, hogy összeomlik az ukrán védelem, és a többi.

Ez Nyugaton, Ukrajna legfőbb támogatói között nagyon komoly belső vitákat váltott ki. Hogy érdemes-e még támogatni Ukrajnát, meddig bírják még az ukránok?

De egy hete mindenki erről az ukrán támadásról beszél.

Ha Ukrajna mást nem is ért el, egyrészt rávilágított arra, hogy Oroszország sem sebezhetetlen, másrészt megnyugtatta a nyugati támogatóit és a saját közvéleményét. Növelte a hadvezetésben és az ukrán politikába vetett hitet. Önbizalmat adott egy kicsit az ukrán haderőnek. Ráadásul egyelőre minimális veszteséggel vették birtokba ezt a területet, ami az orosz előrenyomulással szemben szembetűnő különbség. Nagyjából ugyanekkora terület elfoglalása az oroszoknak halottak és sebesültek tízezreibe, ha nem százezer fölötti áldozatba került, valamint irgalmatlan technikai veszteségekbe. Ez az akció nyilván javította a morált a polgári lakosságban is, és a fegyveres erőknél is. Külpolitikailag is megerősíthette Ukrajna támogatását, hiszen ha ilyesmire képesek, akkor valószínűleg még sikeresen tudnak tárgyalni. Az oroszok pedig, akik már szerintem azt tervezték, hogy mit mikor foglalnak el, kicsit meghökkentek.

Oroszországban ezt úgy kommunikálják, hogy terroristák törtek be. Persze, azok nem több ezres számban és nem nehézfegyverzettel hajtanak végre ilyen akciókat.

Az is az orosz kommunikációs stratégia része egyébként, hogy az FSZB, tehát a Föderációs Biztonsági Szolgálat, leánykori nevén KGB felel a védelemért, ezzel is azt hangsúlyozzák, hogy nem is katonai a probléma, holott nyilván az. Az ukrán katonai megfontolás pedig az lehetett, hogy a szorongatott helyzetben lévő kelet-ukrajnai térségből bizonyos orosz erőforrásokat, erősítéseket elvonjanak, ha mást nem, legalább az orosz légierő figyelmét.

Egy szusszanásnyi szünethez jussanak a Kelet-Ukrajnát védők, főleg a Szlovjanszk védői, amit már hónapok óta ostromol az orosz haderő,

és szépen lassan darálja előre magát. Tehát lehet egy ilyen katonai logika is e támadás mögött. Nyilván nem látjuk. Az ukrán vezetés nagyon komoly kommunikációs zárlatot tart. Lehet, hogy ezeket az egységeket jobban fel lehetett volna használni a kelet-ukrajnai front védelmében, de kommunikációs szempontból ez egy zajos siker egyelőre. Azt nem gondolnám, hogy meg akarják tartani ezeket a területeket. Bár Zelenszkij egyik tanácsadója azt mondta, hogy a közelgő béketárgyalásokon lesz cserealap. De szerintem az oroszok rendelkeznek annyi erőforrással, hogy hosszabb távon visszafoglalják ezeket a területeket, mert óriási blama személy szerint Putyinnak és az orosz vezetésnek is, ami most történik. És azt sem hiszem, hogy az ukránok hajlandóak több ezer katonát feláldozni valamiért, amiről mindenki tudja, hogy nem tudják megtartani. Viszont utána a térségben kiépített védelmi vonalakra visszavonulhatnak. Az oroszok most rohamtempóban küldenek oda kétes minőségű csapatokat és belügyeseket, frissen mozgósított tartalékos egységeket. Ráadásul az orosz állami tévé olyan elővigyázatlanul mutatta be, hogy megy az erősítés, hogy

15 perc múlva az ukránok már szét is bombázták, mert a bemutatott felvételek segítségével meghatározták, hol megy a konvoj.

Több tucat teherautót eltaláltak, kiszámolták, merre mehet, mikor érhet oda.

– A készülő ukrán támadásról az oroszok miért nem tudtak semmit sem?

– Ez egy nagyon jó kérdés, ez egy irgalmatlan blama.

– Van-e összefüggésben a művelet elindításának időzítése azzal, hogy megérkezett az első tíz F-16-os Ukrajnába?

– Nem hiszem, mert egy ilyen hadművelet nem úgy néz ki, hogy csettintek egyet, és megindítjuk.

– Inkább arra gondoltam, hogy nem lehet, hogy megvárták vele ezeket az eszközöket?

– Nem kizárt, de az az igazság, hogy mivel az orosz légierő – beleszámítva a haditengerészeti légierőt is – több ezer katonai célra alkalmas repülőgéppel, és ebből legalább ezer vadász-, vadászbombázó és földi célok támadására alkalmas csatarepülőgéppel rendelkezik, nem hiszem, hogy ez a tíz gép jelentős lenne bármilyen szempontból is. Nyilván az ukrán haderő morálját ez is erősíti. Az, hogy úgy mentek át a védelmen, mint kés a vajon, le tudták fogni a megerősített védelmi állásokat, több száz hadifoglyot ejtettek, mind azt mutatja, ahogy Takács Márk kollégám nemrég leírta, hogy a felderítők valószínűleg már napokkal korábban átszivárogtak az orosz védelmen, és nagy mélységben is különféle meglepésekkel, csapdákkal lassítják az orosz erők mozgását. A nagy kérdés az, hogy mit lép erre Oroszország?

– Egy dolgot már léptek, ha ezt ennek a kontextusában lehet egyáltalán értelmezni. A zaporizzsjai erőműben raktak egy jó nagy tüzet, ami messzire ellátszott. Ez figyelemelterelés? Hiszen ha egy atomerőműből füst száll fel, arra az egész világ odafigyel.

– Hát igen, mondjuk a harcok színhelyétől olyan 75-80 kilométerre meg ott van a kurszki atomerőmű is. Részben értelmezhető így is, de az is tény, hogy megint fokozottan elkezdték a polgári infrastruktúrát támadni az oroszok, ahogy már korábban is láthattuk tőlük. Az ukránok akciójának köszönhetően azonban most az orosz polgári lakosság is kicsit saját bőrén érzi a háborút, mert

hivatalos adatok szerint több tízezer oroszt kellett kimenekíteni a harcok színhelyéről.

Tehát most kicsit közelebb került a háború az orosz polgári lakossághoz, ami nem feltétlenül jó dolog, de az ukránok ezt már lassan két és fél éve szenvedik.

– Mi a kimenetele? Mert ahogy mondta az előbb, nem maradhatnak ott. Betörnek, portyáznak, felmutatják a sikert, de valahogyan vagy kiszorítják őket vagy önként kimennek onnan.

– Igen, ráadásul egy háromszög alakú kiszögelésnél, ahogy az ukrán határ benyúlik Oroszországba, onnan törtek előre. Tehát ezt az éket nagyon könnyű a talpánál levágni. És akkor bekerítik őket. Ez a veszély is fennáll. Nyilván az ukrán drónok meg a nyugati műholdak élőben jelzik, ha olyan orosz erő érkezik, amivel szemben már nincs értelme védekezni, illetve az évek óta kiépített védelmi állásaikba tudnak az ukránok visszavonulni. Az is látszik, hogy az orosz vezetés nem is igazán tudja, hogy hirtelen mit lépjen erre. Bagatellizálja a történteket. Valószínűleg már mennek a csapatok, de ez ugyanolyan történet, mint a Prigozsin-puccs.

Az is rávilágított arra, hogy nagy arányban van az ukrán fronton lekötve az orosz haderő.

Tavaly nyáron pár ezer emberrel Prigozsin is majdnem ezer kilométert masírozott keresztül Oroszországon, és nem ütközött erősebb ellenállásba. Kicsit olyan ez a helyzet, mint 1917-ben, amikor elvileg több millió orosz katona tartotta a frontot, és mégis volt egy márciusi forradalom, meg egy októberi hatalomátvétel. Pár ezer fegyveressel meg lehetett buktatni az elvileg több millió katonának parancsnokló kormányzatot, mert alig volt katona a hátországban.

– Felkészülhetünk a közeljövőben hasonló meglepetésszerű ukrán akciókra?

– Nem valószínű. Hadműveleti szempontból egyszer lehet megcsinálni, mert innentől kezdve nyilván az oroszok is komolyabb erőket fognak előrevinni a határhoz,

ami viszont részben tehermentesíteni is fogja a kelet-ukrajnai frontszakaszt.

Tehát még egy ilyen blamát sem az orosz hadvezetés, de személyesen Putyin sem engedhet meg magának. Ha mégis, akkor tényleg igaz az, hogy az oroszok semmiből nem tanultak, de én ezt nem gondolom. Most azért az ukránok is ellőtték a puskaporukat. Amit biztosan tudunk, hogy nagyon komoly humánerőforrás-hiánnyal küzdenek, tehát kevés az ember. Én nem hiszem, hogy még egyszer több mint tízezer embert ki tudnak vonni, pihentetni, kiképezni, titokban felvonultatni. Most már azért az oroszok is jobban fognak figyelni. Ha nem, akkor meg is érdemlik.

– Fognak hullani fejek?

– Valószínűleg igen, mert Putyin tévedhetetlen és csalhatatlan, a katonákat mindig a legkönnyebb leváltani. De az is egyfajta kritika, hogy a védelmet a Föderációs Biztonsági Szolgálat irányítja. Részben kommunikációs csíny is, hogy hát itt nem igazi katonai betörésről van szó, ezek itt csak terroristák, meg bűnözők, meg mit tudom én, minek nevezik őket, de nyilván ebben az is benne van, hogy a nagy vezető bizalma megingott a katonákban. Megint belebegtették, hogy Geraszimov talán már megbukott, de ezt 2022 áprilisa óta lebegtetik, és még mindig a helyén van. De biztos, hogy hullani fognak a fejek, mert hát Oroszországról van szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nincs csodaszer” - az Orbán-kormány irtózatos pénzeket költött családtámogatásra, de csak a társadalmi különbségeket növelte
6040 gyerek született júniusban, ami példátlanul alacsony. Az orbáni családtámogatásról ennek apropóján egy demográfus mondta el a véleményét.


Mindössze 6040 gyerek született júniusban Magyarországon, ami történelmi mélypontnak számít. Történt ez annak ellenére, hogy a kormány büszkesége a családok támogatása. Az ellentmondásról a 24.hu Tóth G. Csaba demográfus-közgazdászt, a HUN-REN KRTK Közgazdaságtudományi Intézet munkatársát kérdezte.

„A nagyon rossz adatokat önmagukban nem érzem tragédiának, ahogy a nagyon jókat sem érezném mennyországnak. A mostani alacsony termékenységi számokból önmagában még nem érdemes komoly következtetéseket levonni, több jel is arra utal, hogy ez akár átmeneti is lehet. Tény viszont, hogy ha a 45 éves nőket nézzük, akkor az egymást követő generációkban az átlagos gyerekszám hosszú idő óta folyamatosan csökken”

– mondta Tóth. Szerinte ezek a fő okok az idei alacsony számok mögött:

• egyre kevesebb a szülőképes korú nők száma, ráadásul a termékenységi arányszám is bezuhant, most 1,36-on áll;

• a 2019-ben bevezetett kormányzati intézkedések miatt sokan hamarabb vállaltak gyereket, ennek utólagos következménye is lehet a mostani bezuhanás;

• gazdasági válságok idején általában is kevesebb gyerek születik.

Tóth szerint „nincs csodaszer” a visszaesés megállítására. Nem tartja reálisnak Orbán Viktor 2030-as jóslatát arról, hogy a jelenlegi 1,36 helyett 2,1 lesz a magyar nőkre vetített termékenységi arányszám.

A lap felidézi, nemrég egy másik demográfus, Kapitány Balázs számolta ki, hogy az Orbán-kormányok 4500 milliárdnál is többet költöttek családtámogatásra. Kapitány szerint ráadásul a támogatásokkal jórészt csak az eleve tehetősebb családok tudtak élni, így ami növelte a társadalmi különbségeket. Tóth G. Csaba erről azt mondta, szerinte „más kérdés”, hogy kiket céloz egy támogatás, vagy hogy a társadalom melyik rétegeiben szeretne több születést elérni. Úgy látja, inkább az az orbáni családpolitika hibája, hogy nem tisztázott, hogy a családok anyagi helyzetén vagy a termékenységen akar valójában javítani.

„Komoly probléma, hogy ma nem születik meg annyi gyerek, amennyit a nők és a férfiak szeretnének. Ma Magyarországon ez a szám valahol 2–2,5 körül van, azaz ennyi gyereket szeretnének a fiatalok. Az államnak ezt kellene segítenie elérni, mert most ennél jelentősebben kevesebb gyerek születik meg”

– fogalmazott Tóth. A demográfus emellett arról is beszélt, hogy szerinte érdemes a népesedési kérdést sokkal messzebbről is nézni ahhoz, hogy tisztán lehessen látni:

„Ha kicsit távolabbról nézzük, akkor az a helyzet, hogy volt egy óriási népességrobbanás. Évezredekig néhány millióan éltek a Földön, aztán [...] történt egy hatalmas népességrobbanás. Jórészt ez az oka annak, hogy ma több mint 8 milliárdan élünk a Földön. Miért tartjuk irreálisnak, ha utána van egy korrekció?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk