KULT

Az X-Faktorban néha mintha a 70-es évek szocreáldiszkó ízlésvilága köszönne vissza

Az éneklések most sem sok kívánnivalót hagytak maguk után, a díszletesek viszont egy cseppet megerőltethetnék magukat. Kritika.


Nem tudom, mennyire ismerik a Voice brit változatát. Én időről időre megnézek belőle részleteket a YouTube-on, már csak Tom Jones miatt is, aki az ottani zsűri korelnöke.

A héten valamelyik este ismét belebotlottam a The Voice UK csatornájába, a selejtező kör videóit nézegettem, és nem kis meglepetés ért:

olyan hangokat küldtek haza, akik nálunk bármelyik csatorna tehetségkutatójába simán beférne a top 12-be, sőt.

Erről pedig eszembe jutott az, amit Verebély Marcell, az X-Faktor senior kreatív producere mondott, hogy tudni illik az X-Faktorban sosem a legjobb hangokat keresték, hanem egyéniségeket.

Minderről pedig felötlött bennem néhány kérdés: a kettő miért zárja ki egymást? Miért nem lehet azt mondani, hogy azokat juttatjuk tovább, akiknek jó a hangja, jól énekelnek, és utána közülük választjuk ki azokat, akik a jó hang mellett eladható, autentikus személyiségek, vagy ahogy mondani szeretik a mentorok: formák?

Magyarországon tényleg ennyi tehetséges, jóhangú énekes lenne?

Persze, vannak kivételek. Én is tudnék olyan előadót mondani, akit nem a makulátlan, tiszta énekléséért szeretünk, de közben olyan előadóegyéniség, hogy minden hibát megbocsátok neki.

De egy énekversenyben talán mégsem lenne luxus az énektudást alapul venni.

A kérdés persze költői, és amellett, hogy tényleg érdekel ez a kérdés, azért is írtam le, hogy kellően hosszú legyen a cikk.

Ahogy fogynak a versenyzők mindig ki kell találni valamit, hogy azért a műsoridőt kitöltsék. A 3. élő show-ban például minden versenyző két dalt énekelt – illetve nem egészen, mert az első kör végén valaki kiesett, aki így már másodszor nem énekelhetett. Ebben a körben a székek nem jutottak szerephez, tehát csak a közönség döntött.

A műsor végén is elbúcsúztunk valakitől, így a jövő héten már csak négyen maradnak, hogy aztán két hét múlva következhessen a finálé.

Herceg Erika viszonylag nyugodt lehetett, hisz ő hiánytalan csapattal vágott neki az estének, míg a többieknek csak 1-1 versenyzője maradt. Tehát ha a fiúk valamelyik mentoráltja kiesik, ők már csapat nélkül ülhetik végig a maradék két adást, Erikának viszont még akkor is marad énekese az elődöntőben, ha ezen az estén mindkét kieső az ő csapatából lesz.

Kiss Kevin ezen a ponton az év férfielőadója az X-Faktorban, hisz rajta kívül már csak hölgyek maradtak versenyben. Ezúttal az R-Go Szeretlek is meg nem is slágerével állt színpadra. Viszonylag korrekten elénekelte, bár én vártam, mitől lesz igazán kevines. A végét kicsit meg is bolondították, ami nekem kicsit erőltetettnek tűnt, de hát megint csak kiderült, hogy én nem értek hozzá, mert a mentorok oda-vissza voltak örömükben.

Solyom Berni az a versenyző, aki mindig meglepi a nézőket és a mentorát. Emlékezhetünk, Alex nemrég megkóstoltatta vele a szusit, most Berni szusit készített.

De ennél is fontosabb meglepetés, hogy kiderült, gitározni is tud, amit valamilyen megfejthetetlen okból eddig titkolt.

Végülis tényleg, miért is kellett volna megemlítenie a mentorának egy zenei tehetségkutatóban, hogy gitározik?

Berni hétről hétre nagyon színvonalas produkciókat tett le a színpadra. Ez a mostani dal nekem kicsit unalmasra sikerült, de ez inkább az én ízlésemről szól, mint Berni teljesítményéről.

A Synergyvel mentünk tovább, akiket eddig mindig a nézők juttattak tovább. A lánycsapat Girlpower című saját dalát mutatta be, amit legjobban Puskás Peti fogalmazott meg: olyan, mintha egy Bestiák-slágert átettek volna K-popba.

ByeAlexnek nem tetszett, de a többi mentor megdicsérte őket.

Gáspár Laci Mihályfi Luca produkciója előtt megint jelmezbe bújt, ezúttal kertésznek öltözött. Gondolom azért, mert Luca éneklése alatt a színpadot szürreális marsbéli virágokkal hintették be.

Nem először van olyan érzésem az X-Faktor szcenikai megoldásait nézve, minta a 70-es évek szocreáldiszkó ízlésvilága köszönne vissza.

Luca saját dala nagyon szép és ízléses, viszont a lány nagyon izgult és ez kicsit rá is nyomta a bélyegét a produkciójára.

Bodrogi Enikő kisfilmjének némileg szürreális eleme volt, amikor az Olaszországban élő anyukájával sétált a várban, ahol a figyelmes mama elmesélte neki a várbéli „ló töke” történetét.

Kicsit stréber húzással ByeAlex szerzeményt énekelt, nem tudom miért, mert Enikő szerintem sokkal jobb énekesnő annál, hogy ilyen dalokat kelljen énekelnie.

Gáspár Lacinak nem is tetszett, mert nem érezte jónak az éneklést, gyerekesnek érezte Enikő hangját, illetve szerinte a hangnem sem volt jó.

Puskás Peti is úgy gondolta, valószínűleg a hangnemmel volt probléma.

ByeAlex viszont megtisztelőnek tartotta, hogy saját dalát meghallgathatta Enikő „aranyos” hangján.

Erika szerint csak izgult a mentoráltja.

Helfy Alexa ezúttal Netta slágerét hozta. Ami nekem kicsit furcsa volt benne, hogy kivették belőle az őrültséget, a „csirke faktort”, de végeredményben el kell ismernem, hogy így is működött, sőt. Talán most tetszett legjobban Alexa. A mentorok sem győzték dicsérni. Gáspár Laci egyenesen megkövette Erikát, bevallotta, ő nem értett egyet mentortársával, amikor elhozta az élő showba a lányt.

Alex kicsit alátámasztotta az én érzéseimet, ő is hiányolta a bolondosságot, de neki is tetszett.

Az első kör végére értünk. Az én tippem az volt, hogy vagy a Synergytől, vagy Bodrogi Enikőtől búcsúzunk el. Így lenne ötösöm a lottón! A Synergy és Enikő maradt utolsó kettőnek a színpadon, végül Enikő jutott tovább.

Következett a székes kör. Enikőnek nem maradt sok ideje kiheverni a sokkot, mert vele folytatódott a műsor. Friderika slágerét énekelte. (Mi az, hogy melyiket? „A” slágerét.) Aki figyelte a műsor első felében Enikő kisfilmjét, az már sejthette ezt.

Illett Enikőhöz a dal, bár én úgy éreztem, a lány kicsit talán fiatal még hozzá. Talán még nincs elég bűne, hogy igazán át tudja érezni a dal súlyát.

Gáspár Lacinak nem tetszett az átdolgozás, Puskás Petinek viszont most tetszett Enikő a legjobban az élőshowkban.

De a legmeglepőbb fordulat talán az volt, amikor kiderült, hogy ByeAlex nem ismerte ezt a dalt, most hallotta először.

Alex, melyik országban éltél eddig?

Bár Laci nemmel szavazott, Enikő mégis leülhetett a két szék egyikére. Persze nem lehettünk nyugodtak, Enikőt eddig még mindig felállították a nézők.

Mihályfi Luca következett. A hibák ellenére nekem tetszett az előadása, talán most volt a legrosszabb,

de egy rossz Mihályfi Luca is többet ér nekem sok profi előadásánál.

A mentorokat annyira nem győzte meg sajnos, bár Alex és Erika szerint „visszahozta” a dalt. Végül csak Peti mondott nemet, így Luca is leülhetett.

Helfy Alexa T. Danny Megmondtam c. dalát énekelte másodjára.

Sokkal jobban tetszett, mint az eredeti, de én egy kicsivel több dögöt vártam volna bele.

Laci szerint a rap gyenge volt. Alex a csibészséget hiányolta, és a csibészes attitűdöt.

A mai a háromigenek estje, ezúttal Alex mondott nemet, de Alexa így is leülhetett. Nem okozott nagy meglepetést, hogy Enikőnek kellett felállnia.

ByeAlex ezúttal azt akarta megmutatni, Solyom Berni milyen jó énekes. Egyszál mikrofonnal énekeltetett vele egy szép, lassú dalt a Bagossy Brotherstől. Szerintem sikerült, nagyon meglepne, ha a döntőbe jutó páros egyike nem ő lenne. Csodálatosan átélte.

A magyar popszakmában nagyon kevés ennyire sokoldalú énekest, sőt, előadóművészt láthatunk.

Erikának nagyon tetszett, de Peti és Laci gyengének tartotta az éneket. Folytatva a sormintát, Berni is három igent kapott.

Ez azt is jelentette, hogy Helfy Alexának át kellett andia a helyét.

Kevin zárta a műsort egy saját romantikus számmal, amit Peti saját feleségének ajánlott. Kevin, ha szerenádot is vállalsz, kérlek, keress meg a szerkesztőségen keresztül.

Ma már kicsit bántottam az X-Faktor színpadi megoldásait, és hát ezen a ponton ismét kénytelen vagyok odaszúrni kissé. Kiáll egy sármos fiú élnekelni egy szerelmes dalt, és a kreatív team azt bírja kitalálni erre, hogy egy színapdra rajzolt szívben álljon?

Mi történt? Az orvos eltiltotta a teljes stábot attól, hogy megerőltessék az agyukat?

Alexnek az előadás tetszett, a dalt gyengének tartotta. Aztán Peti és Erika vitába keveredett Lacival arról, hogy Kevin jól énekelt vagy sem. Végül Laci nemet mondott neki, de így is leülhetett, ami azt jelentette, hogy Kevin biztos ott lesz az elődöntőben.

Ami kicsit meglepett, Mihályfi Luca került veszélybe, tehát Solyom Berni is megnyugodhatott.

Nem maradt hátra más, mint hogy kiderüljön, ki lesz ma a második kieső. Bármennyire is kedvelem Erika két énekesnőjét, nagyon nagy meglepetést jelentett volna, ha ki tudják ütni Mihályfi Lucát.

Nem is tették. Bodorgi Enikő az, akit jövő hétvégén már nem láthatunk.

Immár tehát minden mentornak egy versenyzője maradt.

Erika és Alexa az eddigiek alapján megérdemelnék, hogy legalább a döntőig meneteljenek.

Ma tippelős napom van: szerintem Kevin fog legközelebb távozni, és a győzelem sorsa Luca és Berni között dől majd el. Aztán meglátjuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk