Táborozási kisokos szülőknek - ezekre mindenképpen figyelj!
Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
Nagyon nagycsaládos anyaként mondhatnám, hogy a táborválasztás legfontosabb kritériuma az ár. Mondhatnám, de nem lenne igaz. Ha csak az ár alapján válogatnék a különböző lehetőségek közül, akkor a gyerekeim az egész nyarat az iskola által biztosított napközis táborban töltenék.
Sok év tapasztalata alapján most már azt mondom, hogy ennél sokkal jobban járunk, ha a döntéshozatal során az ár-érték arányra helyezzük a hangsúlyt, figyelembe vesszük a kínált programok változatosságát, a helyszínt, a várható korösszetételt és nem utolsó sorban a biztonsági kérdést. Nyilvánvalóan ebben az esetben már mélyebbre kell nyúlnunk a pénztárcánkba, de remélhetőleg nem hiába, mert olyan élményekkel lesz gazdagabb a gyerekünk, amely jó időre feltölti az iskolai tanévben lemerült elemeit.
Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a táboroztatás részleteibe, amibe így tíz-tizenegy év után úgy belejöttem, mint az anyaságba soha (nem fogok), hadd meséljek el valamit. Életemben egyszer, egyetlen egyszer táboroztam. Gimnazista koromban. Második után. Nem mondom, hogy rossz volt, na, de na. Egyrészt épp akkor dobott életem első szerelme, aki szintén pont abban a táborban táborozott és hozta magával az új barátnőjét is, másrészt én ennél magányosabb farkas voltam már akkor is... mármint a tábor nyújtotta közösségi élményhez képest. Jó alaposan ki kellett lépnem a komfortzónámból a túléléshez, na meg, hogy a többiek ne akarjanak lelépni a táborból már a második nap után csak azért, mert a szeszélyes véletlen egy fedél alá sodorta őket velem. Huh.

Hajós, JATE-tábor 1980., Fotó: Fortepan/Jankó Attila
Szóval ezzel a rendkívül sokrétű háttérrel vágtam bele aztán évekkel később a gyerekeim táboroztatásába. Ezzel a mérhetetlen tapasztalattal kellett okosan döntenem, jól választanom és meggyőzően eléjük állnom, hogy de, táborozni tök tuti élmény... mindenkinek! Kivéve nekem, de ezt nem kötöttem az orrukra. Ahogy azt sem, hogy semmi sem áll távolabb tőlem, mint a klasszikus táborozás. Sátorban alvás (klausztrofóbiás vagyok), sok ember, nomád körülmények, bogarak, vadregény... jujj.
Míg azonban számomra a táborozás megkerülhető volt köszönhetően annak, hogy nyugodt, vidéki környezetben álló kertes házban laktunk, a nagyszüleim tudtak vigyázni rám, amíg a szüleim dolgoztak, mivel egy fedél alatt éltünk velük, addig ez az én gyerekeim számára nem opció. Nincs se kertünk, se állandóan hadra fogható nagyszülők, a fővárosi élet megannyi veszélyt rejt, viszont ellentétben egyke személyemmel ők sokan vannak, számszerűleg is, a lakásunk méretéhez képest meg egészen biztosan.
Mielőtt feltennéd a kérdést, hogy minek akarom őket ellátni folyamatosan programokkal, miért nem hagyom őket unatkozni a szünetben, jelentem: hagyom őket semmit tenni, de a tizenegy hét hosszú idő. Nagggyon hosszú idő. Így kúszott be a képbe nálunk a táborozás, mint a nyári szünet megkerülhetetlen része. Persze szó sincs arról, hogy az egész szünetet táborokban töltenék a gyerekeink, ahogy arról sincs, hogy egyszerre és ugyanott. Átlagosan fejenként két-három hét jut egy-egy nyáron táborozásra. Ugyanannyi, mint amennyi unatkozásra, plafonbámulásra. Az egyenlőség nevében. A szabadságról és a testvériségről most nem beszélek.
Táborozni jó!
Tényeg jó. Mondjuk elég furcsán hangozhat ez most így az én számból, főleg a poszt bevezetője után, de tényleg az. Honnan tudom, ha alig volt benne részem? A gyerekeimen látom. És egy kicsit sajnálom is már, hogy kimaradtam belőle. De ez már legyen az én bajom meg egy másik történet.

Nézzük az észérveket!
* önállóság: a gyerekek megélik, hogy a szüleik védőszárnyai alól kikerülve ők irányítják az életüket a tábor adta keretek között
* magabiztosság: a gyerek a szülőktől távol, a különböző helyzetekben saját magára utalva old meg problémákat, konfliktusokat
* tolerancia: a táborlakók megtanulnak alkalmazkodni (más gyerekekhez, az otthonitól esetlegesen eltérő napi ritmushoz), közösségben létezni
* kapcsolatrendszer: a gyerekeknek megadatik a lehetőség, hogy saját jogon alakítsanak ki kapcsolatokat akár a kortársakkal, akár más felnőttekkel (megtapasztalhatják, hogy nem csak a saját szüleikben bízhatnak és megélhetik azt a képességüket, hogy ki tudnak állni magukért, ha úgy adódik)
* önálló, felnőttől független döntéshozatal (apró döntések, de gyerekszemmel hatalmasak)
* egyenlőség: egy jó táborban nem számítanak az iskolai jegyek, hogy ki hogyan teljesít év közben, mindenki tiszta lappal indul, mindenkit önmagáért fogadnak el, nem pedig a jó hangjáért vagy a kiváló számolási képességéért – jó esetben ellensúlyt tud képezni az iskolában átélt negatív visszajelzésekkel szemben
* új élmények, új ismeretek, új barátságok
Táborkínálat
Már az én gyerekkoromban is voltak mindenféle és fajta táborok: ottalvós és napközis, kalandos és strandolós, kézműveskedős és túrázós (a bevállalósabbaknak vándortábor formájában), sőt még az építőtábor is ott figyelt a listán.
Az elmúlt években az egyre növekvő igényekre válaszul robbanásszerűen megnőtt a különféle nyári elfoglaltságokat kínáló többnapos programok száma: az iskolai, napközis gyerekfelügyelettől a robotépítős szupertáborig minden van, amit csak kívánhat egy csemete.
Csak hát azok a fránya anyagiak. A minap belefutottam egy cikkbe, ahol azt fejtegették, hogy negyvenezer forint alatt nem igazán lehet tábort találni, főleg nem ottalvósat, de vannak már hetven-nyolcvanezres árú programok is. A napközis rendszerű táborok sem sokkal olcsóbbak, ott a határt valahol harmincezer forint körül húzta meg az írás szerzője.

El tudod képzelni, hogy mennyi pénz ez öt gyerek esetén? Na jó, még csak négy, mert Legkisebb nem táborozik. Legfeljebb velem a játszótéren, de ottalvásról szó sem lehet.
Ezért aztán alkalmazkodván a szegény-ember-vízzel-főz mondáshoz, elkezdtem felkutatni a lehetőségeket, az olcsó lehetőségeket. Mert vannak és nem csak az iskolai napközis tábor. Mert persze az is egy lehetőség…
#1 táborozási támogatás egészségpénztárakon keresztül
Ez a lehetőség csak a munkáltatón keresztül él. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Férj munkáltatóján keresztül lehetőségünk van igénybe venni az egyik egészségpénztár támogatási rendszerét, amelynek értelmében a pénztár az általa meghatározott táborok napi díjának kétharmadát – maximum 4500 forintot/nap – átvállalja, csak a fennmaradó részt kell nekünk fizetni. Ennek feltétele, hogy Férj tagja legyen az önsegélyező ágazatnak, aminek van éves tagdíja. De ez az összeg éves szinten elenyésző a gyerekek táboroztatási költségeihez képest.
A támogatott táborok között vannak ottalvós és napközis táborok, tematikájukat tekintve pedig van sport, kézműves, kaland, nyelvi és állatkerti tábor.
#2 közösségekhez kötődő táborozás
Mindig is támogattam, hogy a gyerekeim a kötelező – iskolai, óvodai – közösségeken túl kötődjenek más csoportokhoz is. Nálunk ez a cserkészet lett. Sok mindent lehet mondani erről a típusú közösségről, nálunk egyértelműen bevált. A gyerekeim nagyon szeretik magát a közösséget, jól érzik magukat a kortársaik és az idősebbek között és ennél többet én nem is igazán kívánhatnék.
Táborozás szempontjából is nagyon jól jártunk a cserkészettel: télen és nyáron is van tábor, a költségek megfizethetőek (kedvezmény jár a nagycsaládosoknak már két gyerek részvétele esetén is) és mivel ismerős közeggel táboroznak, ezért a biztonsággal kapcsolatosan sincsenek félelmeim.

#3 honvédelmi tábor
Ezt a tábortípust néhány hónapja fedeztem fel és azonnal felvéstem a kedvenc táborok listájára… és nem, nemcsak azért, mert a napidíj 1644 forint tokkal-vonóval (szállás, napi öt étkezés, programok) és nem is csak azért, mert több időpontra és több helyszínre is lehet jelentkezni a férőhelyek függvényében, hanem mert fiús édesanyaként végre valami olyasmire bukkantam, amely tényleg passzol a szobanövény típusú gyerekeknek éppenséggel nem nevezhető fiaim érdeklődéséhez és végre a nagyobbakra is gondoltak.
Például Nagyfiú korosztályára. Mert neki is tíz-tizenegy hét a nyári szünet és bár nagyon szeret unatkozni és igazi spíler a semmittevésben, néha azért ő is vágyik programokra. Nagyfiús programokra. És én szeretném neki ezt megadni, de a költségvetésünk továbbra is szűkre szabott.
További nehezítés, hogy 15 év felett már nagyon nehéz olyan tábort találni, amelybe jó szívvel elmegy. A sporttáborok mellett a katonai jellegű – legyen az történelmi vagy harcművészeti – táborok mozgatják meg leginkább a fantáziáját. Így bukkantunk rá a honvédelmi táborokra, amelyek több helyszínen, több tematika mentén szerveződnek: logisztikus, harcos, légierős, hadtörténelmi, önvédelmi, hagyományőrző, sport, búvár stb. (Ráadásul nálunk Nagyfiú hivatásos katonának készül, a Ludovikára szeretné majd beadni az egyetemi jelentkezését és fegyvertervező mérnök vagy hadmérnök szeretne lenni, így ezekkel a táborokkal élőben próbálhatja ki mennyire egyezik az elképzelése a valósággal.)
Bár sokakat elriaszthat az elnevezés, én inkább a tartalomra, a programokra koncentrálok, amelyek igazi vagányságot tükröznek.
Mi legyen a végszó? Éljen a nyár! Éljenek a táborok! Ha lehet költségkímélően. És lehet. Csak ne féljünk utánajárni, időt szánni a keresgélésre és ne féljünk az elnevezésektől.