Mit tanulhat egy magyar gyerek külföldi iskolákban?
Közben barátnőik is külföldre vándoroltak és sok külfödön élő magyar anyukával is megismerkedtek az elmúlt években. Mindenkinek olyan egyéni, olyan kalandos történetei voltak a gyerekei iskoláiról, gyerekeikről, hogy elhatározták, felteszik a történeteket egy blogba.
Levi eddig három iskolába járt, egy évet Magyarországon, egyet Kanári szigeteken és most itt, Bangkokban járja a harmadikat, egy thai-angol iskolát.
9 évesen már beszélt spanyolul, angolul és nemsokára thaiul is. Lehet, hogy mandarinul is, merthogy azt is tanítanak az iskolában. Először elsőbe járt, aztán Spanyolországban harmadikos volt, Bangkokban meg másodikos és harmadikos. Hány nyelven fog tudni? Nem tudom. Milyen tananyagokkal, lexikális tudással lesz tele a feje? Nem tudom. De nem is ez a lényeg. Ennél sokkal fontosabbakat tanult meg máris. Az egyik, hogy már NEM FÉL. Mintha mostmár semmitől sem félne... Új ország, új kultúra, új emberek?
– Új isi? Új nyelv? Anya! Minek aggódni?! – mondja nekem a vállát vonogatva. – Majd megtanulom ezt is. – mondja és én csak nézem őt. Három éve még nem ilyen volt! Három éve még ugyanúgy rettegett, mint a nagymamái és mint én titokban.
– Hogy fogsz beszélni az iskolában? Hogy fogod érteni a nyelvet? A tanárt? Hogy lesznek barátaid? Hogy fogsz felelni és dolgozatot írni, és vizsgázni? – kérdezték kezüket tördelve. (Itt kell megjegyeznem, hogy csak a magyar iskolában volt eddig felelés és egymás elleni versenyeztetés, és stresszelés a dolgozatokon, bár szerencsére a magyar tanító néni igyekezett tompítani a hazai oktatáspolitika gyerekgyötrő és személyiség-megtörő rendszerét.)
És emlékszem, mikor nyáron, Kanárin beírattuk Levit egy gyerekeknek szóló spanyol nyelvtanfolyamra. Emlékszem, ahogyan Levi is tördelte a kezét, ölében a magyar-spanyol szótárral, csak úgy, biztonságképpen. És emlékszem, amikor érte mentem a suliba, csak pár hónappal később és ott találtam a tanárral vitatkozni spanyolul. Meg kell mondjam, fogalmam sem volt, hogy miről beszélnek….Mert Levi kanári kiejtésű spanyolsága teljesen meglepett!
Ugyanúgy, mint az angol nyelvtudása. Amit valójában eddig a Rosetta Stone-nak köszönhetünk. (És ez itt valóban a REKLÁM helye!!! Mert ilyen jó nyelvtanuló programot én még nem láttam!) Levi észrevétlenül tanult meg 2 hónap alatt (napi 1 óra a programmal) angolul! És aztán elcsevegett a munkatársaimmal a Zöldségek a Zombik elleni telefonos játékról angolul! Úgy, hogy előtte egyetlen élő emberrel sem beszélt!
De mit tanult még az utazgatásainkból?
Kreativitást, probléma megoldást, kommunikációt, önbizalmat. Még ha nem is ismered a nyelvet, akkor is meg tudod értetni magad! Önbizalmat. És elfogadást. Vagy inkább azt mondom, hogy nyitottságot a világ iránt, mert az elfogadásnál ez több. Megtanulta, hogy minden kultúra más. Hogy minden ember más, és hogy mindez TELJESEN RENDBEN VAN! Igen, mert a thai iskola zászlófelvonással kezdődik és buddhista imával, és elegáns egyenruhát hord, mert itt ez van rendben. És ő is meghajol és összeteszi a tenyerét és azt mondja, hogy Suadika és Kaphunkrap, mert itt ez a szokás. És alkalmazkodik. És közben tudja, hogy ez csak EGY a kultúrák közül. Egy a népek közül, egy a nyelvek közül, egy a vallások közül.
Tudja, hogy ő vendég, és hogy tiszteletben kell tartania a másik kultúrát, ami éppen befogadja őt. És hogy az egyetemes értékek azok, amiket most tanul, amit a sokszínűség mutat neki, és amire mi is tanítjuk. A szeretet, az egymás segítése és elfogadása, az önzetlenség, a gyengék és szegények támogatása, a világunkról való gondoskodás, és jobbá tétele. És tudja, hogy azzal, amit az iskolában hall nem kell feltétlen egyetértenie! Ez igen fontos! LEHET más véleményed! És ez teljesen OKÉS! Lehetsz MÁS! Bármilyen módon. Még itt is, egy katonai diktatúrában! (És valószínűleg sokkal inkább itt, mint otthon!! Ez pedig mindennél szomorúbb számomra.)
Nem tudom megköszönni a spanyol és thai iskolának az elfogadást, amit a fiam iránt tanúsítanak, és amit neki tanítanak. Mert ez az egyik legnagyobb dolog, amit egy gyerek tanulhat. Hogy a világ olyan, amilyen, lehet rajta változtatni, lehet jobbá tenni, de nem lehet, hogy mindenki ugyanolyan legyen, ugyanúgy gondolkodjon, ugyanolyan istent imádjon, ugyanolyan ételt egyen, ugyanúgy öltözzön és ugyanazt gondolja! Megtanította neki, hogy mindez a sokszínűség érdekes és értékes dolog. Valószínűleg éppen ez az, amivel meg tudjuk menteni a világunkat... vagy mivel, Levi? Talán te már jobban tudod a választ.
Ha tetszett a cikk, oszd mg a barátaiddal is!
