Miből fakad az áldozat hibáztatása?
Csábító nők versus macsó férfiak: ki az áldozat?
A teljes képet lefedő teória gyökerei mindkét nemnek sajátos szerepet kölcsönöznek az erőszak megítélésében. Míg a véleményalkotók egyik csoportja mindenért a nőket okolja, addig mások épp ellenkezőleg, minden felelősséget a férfira hárítanak.
A nők esetében a vád, hogy túl provokatívan öltöznek, csábítóak, ráutaló magatartással bíztatják a férfiakat, vagy éppen annyira nem szolgálják ki őket szexuálisan, hogy maguk tehetnek az elszenvedett erőszakról. A férfiakat támadó, feminista irányzathoz kapcsolódó teória mindenben a férfi központú patriarchális társadalmat okolja.
Ez az álláspont egyértelműen azzal támasztja alá ítéletét, hogy a férfi eredendően agresszív és erőszakos, míg a nő ösztönösen jó. Mindkét álláspontban érezhetjük a szélsőségességet, hiszen a világ nem fekete-fehér.

Engedelmesség versus szolidaritás
Úgy tűnik, az eddigieken túl sokat számít az áldozatok megítélésén, hogy az ítélő milyen morális értékeket vall magáénak.
Egy nemrég megjelent kutatás arra volt kíváncsi, mi lehet az oka annak - mint korábbi példánkban is láttuk - hogy egy megerőszakolás történetét szögesen ellentétesen ítélnek meg emberek.
A kutatásban 994 résztvevővel ítéltettek meg egy nemi erőszakot leíró történetet abból a szempontból, hogy kit tartanak felelősnek, illetve a résztvevőknek ki kellett tölteniük egy morális értékekre vonatkozó kérdőívet. A kutatóknak az alapkérdése az volt, hogy az emberek általánosan mennyire tartják elfogadhatónak a másokkal szembeni erőszakot.
Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy azok, akik hisznek az ember, mint önálló egyén értékében, az együttérzés és szolidaritás fontosságában és abban a törekvésben, hogy bármilyen erőszakot minimalizálni kell, az erőszakos történetben mindig az elkövetőt tartották felelősnek a történtekért, míg az áldozatot a sérülékeny félnek. A másik csoport számára a lojalitás, az engedelmesség, az erkölcsösség és tekintélytisztelet voltak a legfőbb morális értékek.

Ezek az értékek adják a csoportok kötőerejét, ugyanakkor magukban hordozzák az érzéketlenség veszélyét az individuális problémákkal szemben. Az áldozat az ő szemükben nem igazodik a normákhoz, megszegi az erkölcsi szabályokat és engedetlen, vagyis tehet arról, ami vele történt.
Úgy tűnik tehát, hogy a kötőerővel rendelkező értékek ugyan nagyon fontosak a társadalmi működés szempontjából, de ez néha az alapvető emberi jogok és értékek elnyomásával jár kéz a kézben.
Amikor az érzelmek átszínezik az ítéletet
A fentieken túl az áldozatok megítélésénél hatással van az is, hogy milyen érzelmekkel érkezünk a helyzetbe. A negatív érzelmek ugyanis tudattalanul átitatódnak egyik helyzetről a másikra.
Miközben valójában egy korábbi vita vagy feszültség miatt érzünk haragot, mégis úgy érzékeljük, hogy maga az erőszak vált ki belőlünk ilyen heves érzéseket. A megfigyelő korábbi helyzetből fakadó haragját és szorongását sok esetben ráhúzza az áldozat sorsára, így felnagyítva az áldozat saját felelősségét az elszenvedett erőszakban.
Bezzeg én...
Amikor barátunk hazatér az autószerelőtől, és felháborodottan meséli, hogy szerinte az átverte őt, azonnal előtör belőlünk a mondat: „de hát miért nem mondtad meg neki...?”. Amikor egy kísérletben nőknek olyan videót mutattak, amelyben a női jelölteket interjúztató férfi szexuális jellegű utalásokat tett, akkor a nők nagy részének a reakciója az volt, hogy „miért nem küldi el a francba? Miért nem áll fel és megy ki? Miért hagyja magát? Bezzeg én...”.

Amikor később a kutatók felvázoltak élethelyzeteket, amelyekben a nő, mint anya azért keres állást, mert egyedül neveli gyermekét, vagy mert kiteszik az albérletéből, netán nem tudja fizetni édesanyja ápolási költségét, akkor mindjárt megváltoztak az ítéleteket.
Az együttérzés megjelenésével megszűntek az automatikus válaszok, és a megítélők számára már nem volt többé olyan egyértelmű, hogy a felvázolt helyzetekben mit is tennének.
Jó, ha megjegyezzük: sokkal könnyebb az önmagunkért való kiállást a biztonságos pihe-puha világunkból elképzelni, mint kritikus helyzetben a valóságban véghez vinni.
Ismét fontos hangsúlyozni, hogy nem csak nők, hanem férfiak is lehetnek erőszak áldozatai! És miért évekkel később képesek beszélni róla? Mert így éreznek önmagukkal kapcsolatban:
* Tehetetlenség és kontrollvesztés: „Tehetetlennek érzem magam... Fogom-e még valaha birtokolni a kontrollt az életem felett? Lesz-e még valaha normális életem?” Az erőszak elszenvedése teljes kontrollvesztés. Az áldozat szeretné védeni magát, de nincs meg hozzá a fizikai és érzelmi muníciója.
* Érzelmi zsibbadtság: „Miért nem érzek semmit? Miért nem sírok?” A sokk következtében általános reakció az áldozatoknál egyfajta érzelmi kiüresedés, zsibbadtság. A környezet számára úgy tűnhet, hogy az áldozat kézben tartja a helyzetet, miközben ez egy védekező reakció, mert egyszerűen nem tud megbirkózni a ténnyel, hogy megerőszakolták.
* Tagadás: „Tényleg erőszak volt? Lehet, hogy nem is úgy gondolta...” Az áldozatok szeretnének visszatérni korábbi „énjükhöz”, ezért sok esetben menekülnek tagadásba.
* Flashback: a szexuális erőszak emlékképei váratlanul törnek be a tudatba, és olyan intenzív érzelmeket váltanak ki, hogy az áldozat úgy érzi, ismét átéli a szörnyűségeket.
* Bűntudat, önvád: Úgy érzem magam, mintha valami rosszat tettem volna... Bárcsak máshogy csináltam volna...” A szexuális erőszak áldozatai sokszor érzik úgy, ha máshogy viselkedtek volna, nem történik ez velük. Sokat erősít ezen a társadalomra jellemző áldozathibáztatási jelenség.
* Szégyen: „Mocskosnak érzem magam... Mintha valami nagy baj lenne velem...” Az áldozatok sok esetben szenvednek mély szégyenérzettől. Úgy érzik, hogy végérvényesen folt került a becsületükre, erkölcsükre. Ez az egyik oka annak, hogy elhallgatják környezetük előtt, mi is történt velük. Félnek attól, hogy mások is úgy látják őket, ahogyan ők magukat.
* Bizalomvesztés: a nemi erőszak áldozatai megtapasztalják azt, hogy milyen totálisan védtelennek lenni. Az erőszak nem csupán a testet érinti, hanem behatol az egyén intellektuális, szociális és érzelmi világába is.
* Alacsony önértékelés: „Undorító vagyok, semmit sem érek...” Mivel a szexuális erőszak megszégyenít és lealacsonyít, nem csoda, hogy sokak önbecsülése végérvényesen sérül.
* Félelem: „Félek, ha hozzám érnek. Félek a sötéttől. Félek a haragtól, és egyáltalán mindentől”
* Izoláció: túl azon, hogy az erőszak áldozatai sokszor egyedül maradnak bénító érzéseikkel, még párkapcsolati szinten is elmagányosodhatnak, hiszen innentől kezdve nagyon nehezen tudnak megbízni a másik nemben.

Hogyan csökkenthető az áldozathibáztatás?
Amikor az embereknek azonnali és egyszerű megoldásuk van az áldozat segítésére, akkor kevésbé hajlamosak annak hibáztatására. Ennek egyik oka, hogy hamar feloldódik a bennük dúló feszültség, illetve az áldozat segítése gyógyító folyamat is, amely önmagában helyreállítja az igazságos és méltányos világba vetett hitet, így elvéve az utat az áldozat okolásától.
Az emberek nagy része egyébként elítéli, ha ártatlan emberek válnak erőszak áldozatává, mégis vannak köztük sokan, akik észrevétlenül hangoztatnak olyan mondatokat, amelyek valamilyen módon mégis az áldozatra hárítják a felelősséget.
Segíthet ilyenkor, ha a környezet világosan kifejezi, hogy ugyan feltehetően nem cél az áldozat hibáztatása, de mégis oda vezet a képviselt álláspont. A tudatosítás sok esetben segít az áldozathibáztatóknak, hogy átértékeljék álláspontjukat.