Megválasztották az Alföld legjobb hotelét
Most vasárnap véget ért a szavazás az RTL Klub AZ ÉV HOTELE című műsorában az alföldi régióban. Így kiderült, hogy a hat induló hotel közül, melyik lett a hónap és így a régió legjobbja.
A szavazást júniusban a debreceni Aquaticum Termál & Wellness Hotel**** nyerte alig több mint tíz szavazattal a hajdúszoboszlói Hotel Aurum**** előtt. Ez azt jelenti, hogy ez a szálloda még közelebb került az ÉV HOTELE címhez és esélyt kap arra, hogy a további régiók nyerteseivel küzdjön meg 2019 januárjában AZ ÉV HOTELE döntőjében. A harmadik helyen szintén sok szavazattal egy makói szálloda, a Grand Hotel Glorius**** végzett.
Mondd meg Te, hogy melyik legyen A HÓNAP HOTELE júliusban!
A hotelek bemutatását és kipróbálását Pataki Zita, a műsor háziasszonya és tesztelő vendégei a Kis-Balaton és környéke régióban folytatják. Júliusban ebből a régióból nyolc szállodát ismerhettek majd meg, melyekre természetesen ezúttal is szavazhattok, azaz ti dönthetitek el, hogy mi legyen a szállodák végső sorrendje.
A most vasárnapi adásban egy házaspárt ismerhettetek meg: Marcsit és Ferit. Marcsiék egy gimnáziumba jártak és bár akkor sem voltak közömbösek egymás számára, szerelmük csak évekkel később teljesedett ki. Mindig is barátok voltak, de csak három éve házasodtak össze. A műsorban az ő segítségükkel ismerhettetek meg egy hévízi és egy zalakarosi hotelt. Ha kíváncsi vagy tesztelőkre és az új régió első szállodáira, akkor nézd vissza az adást az RTLMost!-on.
A két hotel, amelyekre ezen a héten szavazhattok:
NaturMed Hotel Carbona****superior
A négycsillagos szálloda igazi mediterrán környezetben, Hévíz központjában, a híres hévízi tófürdőtől mindössze 500 méterre található. Az épületet arborétumszerű park veszi körbe, tehát bármerre néz az ez ember szinte csak fákat lát, és madárcsicsergést hall. A szállodához tartozik egy 1000 négyzetméter felületű fürdőparadicsom is. A klimatizált tiszta és szép szobák, a római korok hangulatát idéző termálfürdő, a sok-sok terápiás és wellness lehetőség hozzájárul a vendégek teljes ellazulásához. Nem csak pihenni és lazulni, de akár gyógyulni is lehet itt, hiszen a gyógyászati részlegen szakképzett reumatológusok és belgyógyász szakorvosok várják a vendégeket.
További információ ITT!

Aqua Therm Hotel***
A hotel Zalakaros központjához közel, a Gyógy-, Termál- és Élményfürdő bejáratától mindössze 300 m-re található. A csendes, családias hangulatú szállodában ízlésesen berendezett erkélyes szobák és apartmanok találhatóak. A szálloda légkondicionált éttermében félpanziós ellátást is kérhetünk, melynek keretében magyaros és wellness, ún. kímélő ételeket is fogyaszthattok. A szálloda egyik nagy erőssége a wellness oázis, ahol feszített víztükrű masszászmedence, dézsás élményzuhany, aroma- és sóterápiás gőzkabin, finn-, és infraszauna, valamint gyógy-, és egyéb speciális masszázsok kényeztetik a vendégeket.
További információ ITT!

Szavazz és nyerj wellness hétvégét!
Szavazni egészen következő hét vasárnap délig lehet. Voksodat a www.facebook.com/azevhotele oldalon adhatod le, az adásban bemutatott szállodák valamelyikére. Fontos, hogy arra a hotelre szavazz, amelyik neked jobban tetszik, hiszen minden héten a szavazók közül kerül ki az a szerencsés nyertes, aki egy egész wellness hétvégét tölthet el, abban a hotelben, ahova szavazatát leadta.
Most vasárnap 11:50-kor folytatódik a hotelek tesztelése az RTL Klubon
AZ ÉV HOTELE című műsorban, maradva a Kis-Balaton és környéke régióban, Pataki Zita műsorvezető és egy fiatal házaspár, Évi és Tomi teszteli majd az újabb hoteleket. Először a zalakarosi Park Inn**** by Radisson Zalakaros Resort and Spa Hotelt, majd a zalaszentgróti Hotel Corvinust*** próbálják ki.
Tomiék még a főiskolán ismerkedtek meg, de Évi szívét nem volt könnyű meghódítani, hiszen Tomi fiatalabb nála három évvel, ami kezdetben zavarta a lányt, de végül mégiscsak a szerelem győzedelmeskedett. Hét éve vannak együtt, négy éve a boldogító igent is kimondták, tavaly pedig óriási öröm érte őket, hiszen megszületett első közös kislányuk: Fanni. Fanni a legeslegnagyobb boldogságuk, de mint mindenütt, náluk is sok minden borult a pici érkezésével. Ma már szinte alig van közös programjuk vagy egy-egy meghitt, romantikus pillanatuk. Éppen ezért érkeznek a mostani hétvégére, hogy végre együtt töltsenek édes kettesben egy teljes hétvégét. Hogy hogy sikerül a közös hétvége, mennyire tudnak egymásra hangolódni, teljesül-e Tomi nagy álma, az csakis az ÉV HOTELE című műsor legújabb adásából derül ki vasárnap 11:50-kor az RTL Klubon.
Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!
AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.
Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!
A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.














