„A nárcisztikus elveszi, amit akar: szexet, figyelmet, csodálatot”
Manapság rengeteget hallani a nárcizmusról: a fogalom a pszichológiai szakkönyvekből a női magazinokba vándorolt, és hajlamosak lettünk bárkit diagnosztizálni vele, aki nem bánik szépen az embertársaival. Pedig bizonyos mértékű nárcizmus egészséges, szükség van rá, hogy képviseljük önmagunkat - mondja Dr. Szántó Szilvia. Ez azonban távolról sem azonos a valódi személyiségzavarral. A nárcisztikus ember ugyanis minden esetben bántalmazó, és mire ráeszmélünk, kivel van dolgunk, általában már nyakig benne vagyunk egy zűrös kapcsolatban. Egy ilyen helyzetet jár körül a mentálhigiénés szakember új könyve, A nárcisztikussal egy ágyon, amelyben egy nős orvos, Anton hálózza be a páciensét, Jázmint.
A könyv igaz történeten alapul. Mentálhigiénés szakemberként mit tapasztal, mennyire gyakoriak a hasonló helyzetek?
Rengeteg érintettel találkozom a kliensi körömben és a valóságban is. Amióta a könyv megjelent, jó pár olyan levelet kaptam, amelyekben az olvasók elmesélték a saját történetüket. Kiderült, hogy a főhősnőhöz hasonló megéléseik voltak akár gyermekkorukban, akár a párkapcsolatukban, baráti vagy munkahelyi kapcsolataikban. A regényben szereplő szexualitás egyfajta szélsőség, de a valóságban erre is akad példa. A nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező embereknél megjelenhet a nem szokványos szexualitás vagy akár valamilyen szexuális deviancia is.
Manapság nagyon trendi jelző lett a “nárcisztikus”, gyakran kapják meg olyan férfiak és nők is, akik inkább csak érzelmileg éretlenek, nem kezelik jól a társas kapcsolataikat. Melyek annak a csalhatatlan jelei, hogy tényleg egy nárcisztikus személlyel van dolgunk?
A skála végpontjánál, a 9-es, 10-es fokozatnál a nárcisztikus személyiségjegyek az adott személy teljes életét átszövik, méghozzá tartósan. Egy ilyen típusú ember destruktív, különlegesnek, kivételesnek, feljogosítottnak érzi magát, fél az intimitástól, nem képes beleérezni a másik helyzetébe, azaz nincs érzelmi empátiája. Rendszeresen a teljesítményéhez, adottságaihoz képest aránytalanul magasan pozicionálja magát, nem látja reálisan önmagát.
Nincs meg a belső egyensúlya, alacsony az önbecsülése, ezért folyton külső megerősítésre, figyelemre, csodálatra van szüksége, akár több embertől párhuzamosan. Ha ezt nem kapja meg, új arcát mutatja meg és akár dühkitörése is lehet. Gyakran hűtlen, kórosan gyanakvó, féltékeny vagy irigy. Embertársait használja a céljai érdekében, és a másik felet önmaga kiterjesztéseként kezeli, nem olyan önálló lényként, akinek önálló céljai, preferenciái vannak.
Kizárólag bántalmazó nárcisztikusok léteznek, vagy van ennek a zavarnak kevésbé „kártékony” megjelenési formája is?
Igen, a skála 7-es, 8-as fokozatánál "lightosabb" kategóriák vannak, de ők is bántalmazók valamilyen formában. Nem hallottam senkitől még, hogy tartósan boldogan élt volna egy nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező partner oldalán. Persze két nárcisztikus is alkothat párt, de nem ez a jellemző. Az előző kérdésnél felsorolt tulajdonságokból adódik, hogy a nárcisztikus bántalmazni fogja a partnerét vagy a szűk környezetét.
A könyvet bemutató szövegben olvashatjuk, hogy a bántalmazót “a hamis remények illúziója” teszi vonzóvá. Milyen eszközökkel ébreszti fel egy nárcisztikus ember a reményt a partnerében?
Azzal, hogy manipulálja: elhiteti a partnerével, hogy egyszer a dolgok majd megváltoznak, vagy valami értékeset fog számára adni. A regényben Anton rendszeresen azzal hitegeti Jázmint, hogy majd pár hónap, vagy évek múltán őt választja és teljes értékű párkapcsolatuk lesz. Jázmin ezt elhiszi, önáltatásban van, Anton pedig ezzel manipulálja arra, hogy még több dolgot megtegyen neki. Jázmin nem akarja látni, hogy Anton milyen is valójában, sokáig nem meri bevallani magának, és nem tud szembesülni vele, hogy nem lesz semmilyen változás. Amikor rájön, hogy az egész csak káprázat és illúzió, akkor tud véget vetni az Antonnal való halálos táncnak.
Mi alapján választ áldozatot a nárcisztikus, illetve ki az, aki jellemzően belesodródik a játszmájába?
Erről szól majd a trilógia, amit azzal a céllal írok, hogy megmutassam, hogy milyen családi háttér, milyen személyiségvonások vezethetnek ahhoz, hogy valaki bántalmazó kapcsolatban köt ki, ahogyan a regény – és majd a követkető két kötet– arra is rámutat, hogy hogyan lehetséges a szabadulás. Szeretném kiemelni, hogy a könyv fókuszában nem az áll, hogy a nárcisztikusok milyen borzasztóak, hiszen már utaltam rá, hogy ők is áldozatok, bár ezzel nem akarom felmenteni őket, hanem az a célom, hogy mindkét oldalt hitelesen megmutassam. Azt is, aki bántalmazó és azt is, aki engedi ezt. Valóban vannak személyiségvonások, amelyek közösek a nárcisztikusok intim partnereiben.
A feldolgozatlan sérüléseink tudattalan programokat futtatnak bennünk. A gyermekkori élmények, tapasztalatok alapján alakul ki az a kötődési mintázatunk, amelyek alapján felnőttkorban párt választunk. A nárcisztikus párja sokszor azt tanulta meg gyermekkorában, hogy nem elég jó, a szeretetért küzdenie, tennie kell. A bántalmazás gyakran komfortzónája, ebben nőtt fel és sokszor még tudatában sincs ennek. Ez számos esetben kiderül a klienseimnél is.

Az is jellemző lehet a nárcisztikus partnerére, hogy nem látja tisztán önmagát, sem a valóságot, alacsony az önértékelése, nem tudja meghúzni a határait. A nárcisztikus partnertől várja, hogy visszatükrözze azt, hogy ő jó. Az is előfordulhat, hogy a gyermekkori traumák miatt tudattalanul bünteti magát, ezért a regényem alcíme: vannak kapcsolatok, amelyekkel bántalmazod önmagad. Sokan naivak, becsületesek, idealizálják a partnerüket, kritikusak, olykor irigységre is hajlamosak. Megtagadják a saját igényeiket és szükségleteiket, csakhogy megfeleljenek a nárcisztikus partnernek és az ne kapjon dührohamot.
A könyvben Jázmin bántalmazó kapcsolatban él Antonnal, aki szexuálisan is kihasználja. Mennyire jellemzőek a szexuális visszaélések ezekben a helyzetekben?
Sokszor előfordulnak, de nem minden esetben. Ha valakit gyermekkorában molesztáltak, szexuálisan zaklattak, akkor ez trauma hajlamosíthatja arra, hogy ne húzza meg a határait, hogy a testéből szinte kilépve sok mindent megengedjen a másik félnek szexuálisan, olyat is, amit igazából nem is szeretne. Itt is tudattalan programok futnak a mélyben. Ezért is fontos, hogy ne ítélkezzünk mások felett, mert nem tudhatjuk, hogy mi van a háttérben.
Kiben alakul ki az igény a szexuális hatalmi játszmák iránt, és mitől függően választ domináns vagy alárendelt szerepet?
Ennek megint gyermekkori, gyakran tudattalan motivációi vannak. Aki azt tanulta meg gyermekként, hogy engedelmesnek kell lennie, ki kell szolgálni a másik fél igényeit, lelkileg alá kell rendelődnie a másik félnek, ő hajlamos szexuálisan is alárendelődni. Ha valaki azt hozza gyermekkorából, hogy ő a világ közepe, minden róla szól, vagy élvezi, hogy a másiknak fájdalmat okoz (mert gyermekkorában neki is okoztak), akkor ő gyakran köt ki a domináns, vagy akár szadista szerepben. A szerepek változhatnak is, olykor a domináns fél is vágyhat arra, hogy időlegesen szexuálisan alárendelődjön, vagy akár fájdalmat okozzanak neki testileg, de ott is szereti irányítani, hogy mi történjen és mi nem.
Van, hogy a szerepek nem fekete-fehérek, mindkét fél egyforma mértékben "bántja egymást", miközben az egészet a másikra keni. Az ilyen esetekben hogyan tárható fel, valójában milyen dinamika működteti a kapcsolatot?
Egy nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező partnerrel azért ez nem így működik, hogy mindkét ember azonos mértékben oda-vissza bántja egymást. Vannak olyan esetek, amikor a nárcisztikus szintén bántalmazó partnert választ, és ott megy az adok-kapok, de nem ez a jellemző. Nekik pont olyan partner kell, aki behódol nekik, akit kedvükre manipulálhatnak, kontrollálhatnak, akár pénzügyileg, érzelmileg sakkban tarthatnak stb. és már adódik a bántalmazás.
A partner is hibáztathatja őt, ez mehet oda-vissza, de a nárcisztikus fél jellemvonásai megmutatják, hogy hogyan alakul a mérleg. Az másik kérdés, hogy egy bántalmazó kapcsolatban lenni, maradni, az mindkét ember felelőssége. Azaz a partner felelőssége is. Ezért fontos annak a kiderítése, hogy miért kerülünk bántalmazó kapcsolatba.
Aki volt már kapcsolatban nárcisztikussal, esetleg rendszeresen "megnyeri" az ilyen emberek figyelmét, az hogyan tudna más típusú társat vonzani az életébe?
Úgy, ha szakember segítségével dolgozik önmagán, feltárja azokat a gyermekkori traumáit, amelyek alapján tudattalanul fogékony arra, hogy bántalmazót válasszon. Ezen az úton indul el Jázmin is a könyvben. Első lépésben fontos a tudatosítás, az információk gyűjtése cikkek, videók, könyvek formájában. Fontos, hogy valaki egyáltalán felismerje, mi zajlik benne. Ezután jöhet a miértek megválaszolása, majd a változtatás. A jó hír, hogy igenis lehet változtatni, ha valaki emellett dönt. Meg lehet tanulni, hogy elég jók vagyunk. Emellett tanuljuk meg képviselni az igényeinket, meghúzni a határainkat, felelősséget vállalni az életünkért. A nárcisztikus fél partnere tud magán dolgozni, tud gyógyulni.
Megváltozhat-e egy nárcisztikus valaha?
Megint az a kérdés, hogy a skála melyik pontján helyezkedik el. Ha a vége felé, ott már személyiségzavar áll fenn, a változás lehetősége nagyon limitált. Az ilyen típusú emberek többsége eleve nem érzékeli, hogy velük gond van vagy bármiben is változniuk kéne, hiszen ők külső kontrollosok: a külvilágban keresik a problémák gyökerét, nem magunkban. A skála végpontján lévő emberek általában nem változnak és nem tanulnak a hibáikból.
Az előző stációkban, a 7-es, 8-as ponton lehetséges változtatni és változni. Vannak olyan nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező emberek, akik kérnek ehhez szakembertől segítséget. Én is kaptam olyantól visszajelzést, aki a regény, a férfi főhős által látott rá jobban magára. Ez ritka és dicséretes. Ugyanakkor a tapasztalatok szerint a változások átmenetiek, csak adott cél, érdek elérése érdekében történnek és a nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező fél hosszú távon nem tudja fenntartani őket.