Így fogytam 20 kilót, és lettem sokkal erősebb fejben és lélekben, mint valaha
Mindig is voltam problémáim a súlyommal. Tulajdonképpen, amióta az eszemet tudom, volt rajtam felesleg. Ezekkel a plusz kilókkal hosszú évekig óriási harcot vívtam. Mindent, de tényleg mindent kipróbáltam, hogy leadjam őket. Ezek a próbálkozások ideig-óráig ugyan enyhítették a helyzetet, de sokáig tartott, mire rájöttem, hogy igazából egy diétával és csodaszerrel sem megyek semmire addig, amíg fejben nem teszem rendbe magam. Amint ez sikerült nemcsak 20 kilóval kevesebb lettem, de fejben és lélekben is sokkal erősebb, mint valaha.
Életem első fogyókúrája
Életemben először 13 évesen kezdtem el fogyókúrázni. Mindig is túlsúlyos kislány voltam. Nagyon sokszor csúfoltak, aláztak meg a külsőm miatt. Még a mai napig élénken élnek bennem azok a rém kellemetlen általános iskolás élmények, most is hallom az osztálytársaim gúnyos megjegyzéseit. Mégsem ezek voltak azok, amik ráébresztették az akkori kiskamasz énem arra, hogy változtatnom kell. 13 évesen már annyi felesleg volt rajtam, hogy az egészségem is veszélybe került.
Egy egészségügyi probléma miatt évente többször is jártam orvoshoz. Sokszor felhívták a figyelmem arra, hogy ha ezt így folytatom tovább, komoly baj lesz. Azt is elmondták, milyen betegségek fordulhatnak elő, például magas vérnyomás. A szüleim is folyamatosan figyelmeztettek és próbáltak segíteni, de senki sem tudott rám hatni. Nem vettem komolyan. Egészen addig nem, amíg aztán tényleg az egekbe szökött a vérnyomásom, sokszor szédültem és folyamatosan fájt a fejem.
Nagyon megijedtem. De természetesen fogalmam sem volt arról, hogyan kell lefogyni, hogy mi az a diéta. Elküldtek egy orvoshoz, aki azt tanácsolta, hogy ne egyek este 6 után, sok zöldséget és csak csirkét fogyasszak, semmi krumpli, tészta, pékáru, zsíros dolgok, cukor, édesség, gyümölcs, gyorskaja, és mozogjak sokat.
Persze mozogtam is, rengeteget görkorcsolyáztam. Elképesztően szenvedtem, az első hetek borzalmasan teltek. Volt, hogy sírtam, volt, hogy hisztirohamot kaptam, teljesen ki voltam készülve. De végül is az eredmény meglett:
Bűntudat, kajaundor és visszaesés
Az általános iskola után kollégista lettem, ahol folyamatosan gördültek elém az akadályok. Mivel nem ehettem minden nap csirkét salátával, kénytelen voltam azt enni, amit a kollégiumban vagy a középsuli menzáján főztek. Megjegyzem, világi jó kajákat készítettek a kollégiumban, szóval itt már az akaraterőm is alábbhagyott.
Azt hittem, hogy majd újra kövér és beteg leszek, hogy megint gyógyszert kapok, és nem utolsósorban: újra piszkálni fognak. Aztán amikor láttam, hogy felszaladt pár kiló, de nem dőlt össze tőle a világ, egyre bátrabb lettem. Ekkor még szerencsém volt, mert gyalog jártam suliba, sokat mozogtunk az iskolában és a testnevelés órákon. Az a pár kiló, amit felszedtem, tulajdonképpen még tűrhető volt minden szempontból.
A problémák ismét akkor kezdődtek, amikor kikerültem a középiskolából, amikor már nem mozogtam szinte semennyit, és visszaálltam a “mindent is megeszek bármennyi mennyiségben, bármikor is” életvitelre. Egy szakítás miatt ugyan volt egy rövid időszak, amikor nagyon lefogytam, mert lelkileg nagyon megviseltek a történtek. De ahogy kezdtem megerősödni, nemhogy a fogyás előtti súlyomat értem el újra, hanem még bőven túl is szárnyaltam azt. Innentől elindultam lefelé a lejtőn.
Ez egy ideig csak akkor volt így, amikor éppen valahová mentem, aztán már mindennapossá vált, hogy pár napig “diétáztam” (értsd: nem ettem kb. semmit), majd elmentem bevásárolni és fél óra alatt egy egész hűtőnyi mennyiségű kaját magamba toltam. Végül már csak a rengeteg evés maradt meg.
Két évvel ezelőttig egyáltalán nem figyeltem oda arra, mit eszem. Ráadásul olyan emberek vettek körbe, akik elhitették velem, hogy egyszer élünk, “miért ne csinálnánk azt, amit szeretünk, miért ne ennénk meg azt, amit csak akarunk, akkor és úgy, ahogy csak akarjuk?” Kontroll nélkül, mit sem törődve az egészségünkkel.
Az egy kilóval kevesebbet mért, mint a régi, de másnap már két kilóval többet. Szinte az összes netről rendelhető életmódváltó programot, csodateát és kapszulát kipróbáltam, még léböjtkúrát is tartottam. Egy ideig sikerült is fogyni ezekkel, de ahogy véget ért a program, elfogyott a kapszula, vagy újra szilárd ételt ettem, nemcsak a leadott kilókat szedtem vissza, de még pár pluszt is.
Sok-sok átsírt éjszaka, falási roham és bűntudat után aztán rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Muszáj változtatni a hozzáállásomon, különben minden szenvedés hiábavaló lesz és ugyanitt fogok tartani évek múlva is.
- 20 kiló és a “minden fejben dől el” művészete
Leültem a gép elé, cikkeket kerestem, videókat néztem, könyveket kezdtem olvasni arról, hogyan működik a szervezetünk, hogyan indul be a fogyás, hogyan lehetek egészséges. Az egyik legjobb és egyben legrosszabb tulajdonságom szerintem az, hogy túl őszinte vagyok, ami a szívemen az a számon. Hát most ezt alkalmaztam magammal szemben is, és elmagyaráztam a hülye fejemnek, hogy minden, amit eddig akadálynak hittem, valójában nem létezik, és saját magamnak gyártottam kifogásokat, amivel az volt a célom, hogy felmentsem és megnyugtassam magam: nem én csinálom rosszul, csak nem működik. De, én csináltam rosszul!
Sokat segített, hogy ezekkel az appokkal már a kész termékeket is nagyon jól lehet naplózni, hiszen csak be kell olvasni a vonalkódokat, de ezt egy rendelt kajánál nem tudod megcsinálni. Ezért elkezdtem főzni, mindent mérni és dobozolni.



Közben pedig megtanultam, hogy igazából nem kell lemondanom semmiről, egy csomó ételt, süteményt átalakítottam magamnak úgy, hogy az sokkal egészségesebb legyen.

Ilyen például az, hogy a kávémat a mai napig tejjel és nádcukorral iszom, mert én így szeretem. Vagy, hogy van, amikor megkívánok egy csokit, vagy valamilyen sütit, akkor azt igenis megeszem, az étkezésemet pedig, ha lehet, ehhez igazítom. Elfogadom, ha valamelyik nap nem sikerül úgy ennem, ahogy terveztem, vagy mondjuk egy olyan eseményen, baráti összejövetelen veszek részt, ahol nem a kis dobozos kajáimat eszem, hanem például pizzázunk egyet. Nem csinálok ebből rendszert, nem ez az alap, de igenis kellenek ilyen étkezések, ilyen napok, amikor nem azon görcsölök, mit eszem, hanem csak élvezem az életet, bűntudat nélkül.
Gyerekként sokféle mozgást kipróbáltam: úsztam, táncoltam, görkorcsolyáztam, síeltem, zumbáztam is. De a futást például mindig gyűlöltem. Mégis sokáig azzal próbálkoztam, mondván, hogy hát ez mindenkinek olyan jól megy, meg mindenkit annyira kikapcsol. A nagy szart: nekem fájt tőle a bokám, a térdem, két perc után már szenvedtem az egésztől, semmi örömöt nem leltem benne.
Maradt az edzőterem, de nem tudtam, hogyan álljak neki. Ráadásul volt két nagyon rossz tapasztalatom korábbról két elképesztően bunkó edzővel, akik nagyon megalázóan és lenézően beszéltek velem, és majdhogynem hülyének néztek, amiért nekem nem volt alap, hogyan kell megcsinálni egy-egy gyakorlatot. Hát már hogyan lett volna alap, amikor korábban sosem csináltam még ilyet?!
A súlyzós edzések mellett pedig rengeteg más mozgásformát kipróbáltam, de számomra a HIIT (High Intensity Intervall Training) vált be a legjobban.

Őszintén szólva, a korábbi rossz tapasztalatok után sose gondoltam volna, hogy egyszer majd tényleg jól fogom magam érezni egy edzőteremben, vagy hogy boldogsággal fog eltölteni egy egyórás itthoni edzés. Egyáltalán képes leszek arra, hogy egyedül nekiálljak mozogni, csak azért, mert olyan jólesik. De ez is sikerült!
Lelkileg azért, mert le tudom vezetni a stresszt, fejben pedig azért, mert megtanultam, hogy egy csomó dologra képes vagyok, ha oda koncentrálok, ahova kell. Ja, és persze az sem utolsó, hogy nem fizikai, hanem szellemi munkát végzek, amivel az agyam rendesen lefárad, és annyira jó érzés legalább az edzés idejére kikapcsolni, és csak magamra figyelni.
Hát így fogytam le 20 kilót! De, ami ennél is sokkal fontosabb számomra, hogy fejben és lélekben is sokkal erősebb lettem. És életemben először még azt is ki merem mondani, hogy büszke vagyok magamra!
